Khatemi visszavonulót fújt

MEGOSZTOTTSÁG VAGY ELŐRETERVEZÉS A REFORMISTA OLDALON?

Bő egy hónapja történt, hogy Mohammed Khatemi bejelentette, indulni szándékozik a júniusban esedékes köztársasági elnökválasztáson, most azonban a „mosolygós” ex-elnök, noha hivatalosan még nem közölte, de mindenképpen visszatáncolni látszik a jelöltségtől. Vajon mi történhetett ezen rövid idő alatt, s miért gondolta meg magát a reformtábor „üdvöskéjének” kikiáltott Khatemi?

Nos, talán azért, mert az elnökjelöltségéhez és a választáson való indulásához szabott feltételeit nem látta megvalósulni. Nevezetesen: a választás tisztaságát és az ellenjelöltek hiányát. Khatemi lelkesen kezdett kampányolásba, ám hamar akadályokba ütközött. Így például, amikor egy településen a „forgalom zavartalanságára” hivatkozva utasították el rendezvény-kérelmét. Az ex-elnök pedig már a kezdetek kezdetén leszögezte, ha Mir Hosszein Muszavi, egykori miniszterelnök (1981-1989) és nagy köztiszteletnek örvendő reformpárti politikus indul a választáson, akkor ő maga eláll a jelöltségtől. (Muszavi a hétvégén jelentette be, hogy jelölteti magát a köztársasági elnöki tisztségre.)

Khatemi ugyan még mindig népszerű, de a körülmények korántsem olyan kedvezőek, mint korábbi választási sikerei kapcsán voltak. Támogatói közül sokan elfordultak tőle, miután csalódtak az elnök nyolcéves munkásságában, pontosabban szólva gyengeségében és óvatosságában. Megosztott maga a reformtábor is, amit mindenképpen bizonyít az, hogy Gholam Hosszein Karbascsi, aki Teherán legnépszerűbb főpolgármestere volt (1988-1998), ezúttal nem Khatemi mellett kampányol, hanem a másik reformpárti jelöltet, Mehdi Karrubit támogatja. A reformpárti parlament (2000-2004) házelnöke pedig a nagyobb nyitottságot követelők számára most kétségkívül vonzóbb alternatíva lehet.

A reformer ex-elnök jelöltsége ráadásul komoly veszélyeket rejt magában a reformtábor sikerességét illetően, amennyiben nemcsak megosztja a reformpárti szavazókat, hanem konfrontatív személyével egységbe is kovácsolja a konzervatív tábort. Ne feledjük, hogy Khatemi elnökségére a vezetésen belül sokan úgy tekintenek, mint ami alapjaiban kérdőjelezte meg az Iszlám Köztársaság természetét és rendszerét. Ezzel szemben Mir Hosszein Muszavi, forradalmi szerepvállalásának és az iraki háború éveiben nyújtott teljesítményének köszönhetően olyan reformpárti elnökjelölt lehet, aki nem csupán a reformer szavazatokat szerezheti meg, hanem a konzervatív táborból is sikeresen hódíthat el voksokat.

Az iráni reformerek tábora kétségkívül megosztottnak tűnik, amely megosztottság azonban könnyen sikert is eredményezhet. A több jelölt egyfelől megzavarhatja a konzervatív tábort és lekötheti annak figyelmét, illetve erejét, másfelől pedig mobilizálhatja a választópolgárokat és nagyobb támogatást eredményezhet a reformok ügyének. A három jelölt eltérő társadalmi bázissal bír (Khatemi a fiatalok és nők körében népszerű, Muszavi az idősek és a mérsékeltek szavazataira számíthat, míg Karrubi vidéken és a szegényebb rétegekben számít közkedveltnek!), amelyekre mind szükség van, ha a reformpártiak győzni kívánnak júniusban. Éppen ezért a reformerek feltehetőleg a választások előtti utolsó pillanatban egyetlen jelöltre „koncentrálják” majd támogatásukat.

Elnökválasztási esélylatolgatás Iránban

AHMADINEZSÁD MÁSODSZOR VAGY KHATEMI HARMADSZOR?

A júniusban esedékes (tízedik) iráni elnökválasztást megelőzően Mahmúd Ahmadinezsád köztársasági elnöknek nem csak a növekvő társadalmi elégedetlenséggel, a fokozódó nemzetközi elszigeteltséggel és a súlyosbodó gazdasági gondokkal kell megküzdenie, hanem Mohammed Khatemi kandidálását követően, egy „új” és komoly kihívóval is meg kell birkóznia, ha szeretné a történelmi folytonosságot megőrizni, s másodszor is elhódítani a köztársasági elnöki pozíciót. (Ez eddig minden hivatalban lévő iráni köztársasági elnök duplázni tudott!)

A voksolás központi témája a gazdaság lesz („Amikor az irániak a szavazóurnákhoz járulnak majd, gazdasági kérdésekkel a fejükben teszik azt.”), s e tekintetben Ahmadinezsád esélyei kétségkívül nem valami bíztatóak. Sokan ugyanis az ország problémáiért az elnök elhibázott gazdaságpolitikáját és agresszív külpolitikai retorikáját teszik felelőssé. Az állami túlköltekezésnek köszönhetően az infláció közel harminc százalékos, miközben a munkanélküliségi ráta továbbra is igen magas, a nukleáris engedetlenség kapcsán foganatosított nemzetközi szankciók hatásaként pedig több vállalat (így például a francia Total) is távozott már az országból. Ezzel szemben Khatemi megítélése sokkal kedvezőbbnek tűnik, s ahogyan fogalmaznak: „Minél rosszabbul alakul az iráni gazdaság, annál jobbak a reformista Khatemi győzelmi esélyei!”

Mohammed Khatemi, a „mosolygó” elnök, még két „sikertelen” elnöki mandátuma ellenére is igencsak népszerű, s rajta kívül másnak nemigen lehet esélye legyőzni Ahmadinezsádot a júniusi választáson. Noha elnöksége lényeges változást nem hozott a forradalmi rendszerben, de „liberális” reformjainak köszönhetően az iráni társadalom némiképpen fellélegezhetett a szigor alól (Megjelentek az ún. „kis szabadságok”!), külpolitikai nyitásának eredményeként pedig jelentősen változott az Iszlám Köztársaságról alkotott nemzetközi kép is (Így pl. enyhülés kezdődött az amerikai-iráni relációban!). Az ország olajbevételei ugyan mindvégig alacsonyak voltak, Irán mégis számottevő gazdasági növekedést produkált. Nem csoda hát, ha a jelen körülmények között sokan „vágyakozva” tekintenek vissza a Khatemi elnökségre!

Khatemi győzelme azonban korántsem tűnik olyan egyértelműnek, mint ahogyan azt sokan gondolják. A reformerek gyenge pozícióban vannak, amit a tavalyi parlamenti választáson elért eredmény is egyértelműen bizonyított (46 helyet szereztek a 290 fős törvényhozásban!). Emellett a reformtábor továbbra is megosztott, Khateminek adott esetben egy, a „liberális” táboron belüli kihívóval is meg kell mérkőznie a szavazatokért. (Mehdi Karrubi, korábbi házelnök több alkalommal is cáfolta, hogy visszalépne az ex-elnök javára.) Végül nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Khatemi gyengesége és óvatossága sokak számára csalódást hozott, így ők jogosan teszik fel a kérdést, hogy „Vajon miért támogassunk olyasvalakit, aki nyíltan beismerte, hogy tehetetlen!?” (Nem beszélve arról, hogy Khatemi többször is hatalom nélküli tisztségként írta le a köztársasági elnöki intézményt!)

Ahmadinezsád ugyan sok helyütt népszerűtlen, de korántsem esélytelen az elnöki pozícióra. Populista politikája vidéken komoly sikereket aratott, sokak számára valóban részesedést nyújtott a hatalmas olajbevételekből. (Az elnök úr egyszerű megjelenésével és nem-klerikális származásával ráadásul továbbra is olyan, mintha a nép gyermeke lenne.) S míg egyesek nevetnek külpolitikai felszólalásai kapcsán, addig mások azt látják, hogy elnöksége alatt Irán vitathatatlanul regionális hatalommá avanzsált. (A külpolitikai sikerek mellett komoly eredmények születtek a nukleáris fejlesztések és az űrkutatás területén is.) Ahmadinezsád emellett még mindig élvezi a konzervatív tábor támogatását, amely a felmerülő konfliktusok és viták ellenére aligha fogja elkövetni azt a gondatlanságot, hogy megosztottságával elősegítse a reformpárti jelölt választási diadalát.

Az elnökválasztás minden bizonnyal izgalmas versenyt fog hozni, s míg alacsony részvétel mellett Ahmadinezsád szinte biztosan duplázni fog, addig magas részvétel mellett könnyen megeshet, hogy Khatemi elsőként harmadszor is elfoglalhatja a köztársasági elnöki széket! De ne feledjük, hogy mindez csak vihar egy pohár vízben, hiszen az iszlám köztársaság politikai-hatalmi rendszerében az elnök csak „másodhegedűs” lehet a legfőbb vezető mellett! (Bár az elnök nevezi ki a minisztereket és befolyásolni tudja az egyes politikákat, de komolyabb kérdésekben a végső döntést mindig a legfőbb vezető mondja ki.)

TUDNIVALÓK AZ IRÁNI KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁSRÓL

Az Iszlám Köztársaság elnökét a választásra jogosult iráni polgárok közvetlenül választják meg (A választási korhatár jelenleg 18 év, így közel 44 millióan szavazhatnak majd júniusban!), az Őrök Tanácsa által előzetesen jóváhagyott jelöltek közül (Alapvető követelmény, hogy a jelölt muzulmán legyen, valamint hogy a forradalmi rendszer iránt megkérdőjelezhetetlen lojalitással viseltessen!).

Az iráni köztársasági elnököt négy éves időtartamra választják. Az iszlám köztársaság alkotmánya az elnöki megbízatást két egymást követő ciklusban maximalizálja, de a négy éves „kihagyást” követően ismételten lehetséges az elnökválasztáson való indulás. (A legutóbbi, 2005-ös elnökválasztáson, a pragmatistaként számon tartott Hásemi Rafszandzsáni próbálkozott meg az „elnöki” visszatéréssel.)

A köztársasági elnökválasztást abszolút többségi rendszerben bonyolítják le, vagyis amennyiben az első körben egyetlen jelölt sem tud abszolút többséget (50% plusz egy szavazatot) szerezni, úgy a két legtöbb szavazatot szerzett jelölt között második fordulót tartanak. (A 2005-ös elnökválasztáson fordult elő először az iszlám köztársaság történetében, hogy második fordulót kellett rendezni.)

Elnökválasztás Ali Khamenei ajatollah szemszögéből

ELSZIGETELŐDÉST, AVAGY NYITÁST VÁLASZT AZ IRÁNI LEGFŐBB VEZETŐ?

Irán elnökválasztására készülődik, amelyet odahaza és külföldön egyaránt nagy figyelemmel kísérnek. Sokan pedig egyenesen arról beszélnek, hogy a júniusi szavazás jelentőségét tekintve a novemberi amerikai elnökválasztáshoz hasonlítható! Noha az iráni voksolás kétségkívül izgalmas versenyt fog hozni, de vajon mit számít az, hogy ki lesz az Iszlám Köztársaság soron következő tízedik elnöke? Az iráni politikai rendszerben a legfőbb autoritás birtokosa ugyanis nem a köztársasági elnök, hanem a legfőbb vezető.

Az iszlám köztársaság rendszerében a végső döntést – legyen szó biztonsági, külpolitikai, igazságügyi vagy bármilyen kérdésről – a legfőbb vezető hozza meg. Az alkotmány értelmében a legfőbb vezető nem foglalhat állást nyíltan az elnökjelöltek versenyében, a gyakorlatban mégis csupán abból az aspiránsból lehet köztársasági elnök, akit maga a legfőbb vezető is támogat. Az elnökválasztás pedig más szavazásokhoz hasonlóan fontos eszköz lehet a vezetőnek a közvélemény szondázásában és alakításában, így például az ügyek napirendre vételében.

Érdemes a kérdést ezért úgy feltenni, hogy miként vélekedik maga a legfőbb vezető, Ali Khamenei ajatollah? Vajon ismét lojális protezsáltját, Mahmúd Ahmadinezsádot választja, aki nyilatkozataival növekvő elszigeteltséget, illetve háborús feszültséget teremtett, ugyanakkor a nagyobb társadalmi nyíltságot követelőkkel szemben védelmet is nyújtott a legfőbb vezetőnek, vagy pediglen Mohammed Khatemi mellett teszi le a voksát, aki a rendszer további liberalizálására, valamint a Nyugattal való dialógusra és kooperációra fog törekedni?

A reformer ex-elnök jelöltsége azt bizonyítja, hogy „zöld utat” kapott a legfőbb vezetőtől, de mindez még korántsem jelenti azt, hogy Khatemi lenne Ali Khamenei választása! Számtalan oka van annak, hogy miért nem valószínű ez a kapcsolat. Ahmadinezsád ugyan több területen is rosszul teljesített, de sikeresen hallgattatta el a rendszer ellenzékét, és zárta el a társadalmat a külső befolyásoktól, az amerikai kardcsörtetésre pedig hasonlóan erős retorikával válaszolt. Khatemi visszatérésével mindez könnyen visszájára fordulhat.

A konzervatív forradalmi elit akárcsak Khatemi 1997-es megválasztása után, most ismételten attól tart, hogy a társadalom megnyitása könnyen ellenőrizhetetlen és irányíthatatlan folyamatokat válthat ki, amelyek instabilitást okozva alapjaiban veszélyeztethetik az iszlám köztársaság politikai-hatalmi berendezkedését. A washingtoni őrségváltást követően az amerikai nyitási szándék a reformer ex-elnök Nyugattal való párbeszédre törekvésével párosulva még inkább felgyorsíthatja a liberalizálási folyamatokat. A dolgok pediglen így megint csak könnyen kontrollálhatatlanná válhatnak odahaza!

Mindezek ellenére mégsem elképzelhetetlen, hogy a legfőbb vezető Mohammed Khatemit válassza. Az Ahmedinezsád által alkalmazott politikai és társadalmi nyomásgyakorlás ugyanis több okból sem folytatható tovább. Egyfelől növekszik az elégedetlenség a társadalom körében, amely már nem csak politikai jogait kívánja gyakorolni, hanem a gazdasági előnyökből is részesülni szeretne! Másfelől az amerikai hangnemváltást követően egyre nehezebb lesz a konfrontatív külpolitikát fenntartani, amely a rendszer legitimációs alapját képezi. Ráadásul a párbeszédet és békés megoldást kereső pillanatban gyakorolt erőszakos nyomás könnyen kiszámíthatatlan társadalmi nyugtalanságot eredményezhet.

A legfőbb vezető tehát nincs könnyű helyzetben az elnökjelöltek, vagy ha úgy tetszik az alternatívák közötti választást illetően. Khamenei ajatollah az elszigetelődés és a nyitás közül választhat, amelyek egyaránt tartogatnak előnyöket és hátrányokat. A rendszer stabilitása érdekében az elszigetelődés kifizetődőbbnek tűnik rövidtávon, de a társadalom elégedetlenségét hosszútávon a forradalmi rendszer politikai és gazdasági liberalizálása, valamint a kapcsolatok normalizálása oldaná fel a leginkább. A választás kimenetelét jelentősen befolyásolja majd az is, hogy milyen Irán-politikát követ majd végül az Obama-adminisztráció!?

Egy valami azonban biztosnak tűnik, bárki is nyerje meg az elnökválasztást, a júniusi voksolás csak akkor hozhat érdembeli változást – valós nyitást – ha az Egyesült Államok még azt megelőzően egyértelművé teszi Teherán számára, hogy nincsen szándékában rendszert váltani, s hogy az Iszlám Köztársaságot úgy kezeli, mint Indiát, avagy mint Oroszországot. Egyenrangú partnerként attól függetlenül, hogy politikai rendszere mennyire demokratikus, avagy diktatórikus! Az egyértelmű garanciák elősegíthetik, hogy mind Irán, mind pedig a világ számára kedvezően alakuljanak a júniusi események…

AHMADINEZSÁD ÉS KHAMENEI REJTÉLYES KAPCSOLATRENDSZERE

Miközben az iszlám köztársaság politikai-hatalmi felépítményében továbbra is a legfőbb vezető számít a legbefolyásosabb szereplőnek (Sőt Ali Khamenei ajatollah talán most még erősebb, mint amilyen húsz éves regnálása alatt bármikor is volt!), Ahmadinezsád több ponton is igyekezett erősíteni az elnöki pozíción, s mindamellett komoly támogatói bázist is gyűjtött maga köré. Mindez kérdéseket vet fel azt illetően, hogy vajon az elnök továbbra is lojális támogatója lesz-e a legfőbb vezetőnek, avagy Ahmadinezsád, mint az önálló életre kélő marionett baba komolyabb kihívást intéz majd a forradalmi elit felé, s igyekszik átformálni az iráni hatalmi viszonyokat.

Tavaly nyáron az elnök úr egészen odáig merészkedett, hogy korrupcióval és gazdasági indíttatású gyilkosságokkal vádolja meg a síita klérus vezető beosztású, Khamenei ajatollahhoz közelálló tagjait. Erre válaszul a legfőbb vezető a rendelkezésére álló széles eszköztárt felhasználva azon nyomban ellentámadásba lendült. (Így például Khamenei ajatollah külügyi tanácsadója a francia Liberation című napilapban ostorozta a köztársasági elnököt!) Ahmadinezsád politikai ambíciói minimum közvetlen kihívást jelentenek a régi vezetésnek, maximum pedig egyfajta lassított felvételű, „csöndes” puccsot, amelyben egyre több hatalom kumulálódik a köztársasági elnöki pozícióban.

Mindezek tekintetében látható, hogy Ali Khamenei ajatollah két oldalról is szorongatva vagyon. A baloldalról Khatemi jelenthet kihívást, aki a vezetőt ismételten háttérbe szoríthatja a „civilizációk párbeszédével”, a jobboldalról pedig Ahmadinezsád éles (Izrael- és Amerika-ellenes) retorikája és elnöki „reformtörekvései” okozhatnak problémákat. Így a legfőbb vezetőnek, ha úgy tetszik, két rossz közül kell majd kiválasztania a számára legkevésbé rossz alternatívát. Az elnökválasztás kimenetelétől függetlenül azonban továbbra is Ali Khamenei ajatollah lesz az, aki meghatározza majd az iráni kül- és belpolitikát!