RÉGI VAGY ÚJ ELNÖKE LESZ IRÁNNAK?
Június
12-én köztársasági elnökválasztást tartanak Iránban, szám szerint a
tízediket az Iszlám Köztársaság megalakulása óta. A jubileumi voksoláson
eldől, hogy vajon Mahmud Ahmadinezsád marad-e újabb négy évig az ország
államfője, vagy a szélesedő kritikát és a növekvő elégedetlenséget
meglovagolva valamely kihívója kerül az elnöki székbe?
A soron következő elnökválasztáson Ahmadinezsádnak három (egy konzervatív és két reformpárti) kihívóval kell megmérkőznie. A voksolás legfőbb kampánytémája az ország gazdasági helyzete és teljesítménye, de legalább ennyire fontos napirendi pont a Nyugattal és az Egyesült Államokkal való kapcsolatok jövőbeli alakulása is. Noha a szavazás, az iráni politikai felépítménynek köszönhetően nem hozhat lényeges változást a hivatalos álláspontokban és magatartásokban, a hangnem azonban mérséklődhet, mindez pedig akár pozitívan is befolyásolhatja az ország nemzetközi kapcsolatait és a regionális eseményeket is.
ELNÖKI POZÍCIÓ ÉS ELNÖKVÁLASZTÁSI PROCEDÚRA
Iránban a köztársasági elnöki tisztségben bekövetkező személycsere mindenképpen látványos és fontos esemény. Az államfő az iszlám köztársaság hatalmi felépítményében – a legfőbb vezető után – a második legjelentősebb szereplőnek számít (ő képviseli az országot a nemzetközi porondon), s bár jogkörei igencsak korlátozottak, de alkotmányos felhatalmazásainak (pl. költségvetési és kinevezési jogok), még inkább a közvetlen választás intézményének köszönhetően mégis igen komoly befolyással és legitimációval rendelkezik.
Az iráni köztársasági elnököt a 18. életévüket betöltött szavazópolgárok (Jelenleg közel 46 millió fő!) közvetlenül választják meg egy kétfordulós, minősített többségi rendszerben (Ez eddig csak egyszer, 2005-ben fordult elő, hogy második fordulót kellett rendezni!). Noha a voksolás igencsak korlátozott, a nagyhatalmú Őrök Tanácsának ugyanis joga van, hogy a jelöltek közül előzetesen szelektáljon (Jelenleg a 475 elnöki kandidálóból csupán csak négynek hagyták jóvá a jelöltségi beadványát! Többek között a negyven női jelentkezőt is diszkvalifikálták.), a többjelöltes küzdelem azonban lehetőséget teremt egyfelől arra, hogy a társadalmi igények valamelyest becsatornázódjanak a döntéshozatalba, másfelől pedig, hogy a politikai eliten belüli frakcióharcok intézményes formát öltsenek.
A választáson a jelöltek korlátozott száma ellenére is valós versengés folyik. A kampányolásra kevés idő áll rendelkezésre, s a politikai hirdetésekre vonatkozó szabályozások is igen szigorúak, de mind ezek ellenére színes és aktív kampányolás folyik Iránban. Az elnökválasztásra készülődve például a reformpárti Mehdi Karrubi a Koránból vett, „változásról” szóló idézettel igyekszik mobilizálni a támogatóit, miközben Ahmadinezsád az amerikai elnökválasztás során szintén népszerű, „igen, meg tudjuk csinálni” szlogennel kampányol. A kampánytémák között számtalan kérdés szerepel (pl. a kisebbségek és a nők helyzete, a gazdaság szerkezeti reformja, vagy éppenséggel a „Nagy Sátánnal” való kapcsolatok kezelése), a forradalom vívmányai, s Khomeini ajatollah elvei azonban továbbra is „tabutémának” számítanak.
JELÖLTEK ÉS PROGRAMOK: HÁROMFÉLE KRITIKA?
Mahmúd Ahmadinezsádnak az Őrök Tanácsa által végzett „szelektálást” követően három kihívója lesz a júniusi elnökválasztáson, akik közül azonban senki sem számít „új arcnak” a forradalmi rezsimben: Mir Hosszein Muszavi az 1980-as évek miniszterelnöke, Mehdi Karrubi az reformpárti parlament házelnöke, míg Mohszen Rezai a Forradalmi Gárda Csapatok főparancsnoka volt. A három elnökjelölt a gazdasági félretervezés és a külpolitikai melléfogások miatt egyaránt vehemensen támadja a jelenlegi államfőt, programjuk, ideológiai kötődésük, s támogatói bázisuk azonban igencsak eltérő. Muszavi magát fundamentalista reformernek tekinti, Karrubi pedig az egyetlen reformpárti képviselőként indul, miközben Rezai ex-tábornok a politikai paletta ennek ellentétes pólusát képviseli.
A három kihívó közül Muszavi számít a legesélyesebbnek, akinek komoly társadalmi reputációja van, amit még a miniszterelnöksége során mutatott gazdasági hozzáértésével és szervezőképességével alapozott meg (Így például az iraki-iráni háború legnehezebb éveiben is biztosította az alapvető szolgáltatásokat!). Kampányában igyekszik is kihasználni ezt, s motiválni az amúgy is gazdasági témák mentén szavazó iráni polgárokat. Kritikája azonban nemcsak az elnök gazdaságpolitikája ellen irányul, a mérsékelt politikus a több munkahely, a gazdaság átláthatóbbá tétele mellett zászlajára tűzte a szabadságjogok érvényesülését és a külpolitika racionalizálását is. (Muszavi kampánykörútja során több ízben is támadást intézett a túlzott erkölcsi szigor és konzervativizmus ellen, miközben nem mulasztotta el bírálni Ahmadinezsád túlontúl konfrontatív külpolitikáját sem.) Az egykori miniszter-elnöknek vegyesek a választási esélyei, ugyan komoly támogatókkal bír mind a konzervatív, mind pedig a reformpárti oldalon (lásd Khatemi egykori elnök!), de a fiatalok körében kevésbé ismert, szürke eminenciásnak számít.
Mehdi Karrubi az egyetlen nyíltan reformpárti jelölt, akit az elnökválasztásokon való többszöri részvétele miatt már csak „örök indulónak” titulálnak. A 72 éves veterán politikus kampányában a változásra helyezi a döntő hangsúlyt, Muszavi mellett ő is keményen bírálja az elnök elhibázott kül- és gazdaságpolitikáját. Többek között hangosan kritizálja Ahmadinezsád Holokauszttal kapcsolatos kijelentéseit, s a túlontúl agresszív Izrael-ellenes retorikát, amely véleménye szerint ártott az ország imázsának és aláásta Irán pozícióit a nemzetközi színtéren. A reformpárti jelölt többször is vezetésre képtelennek nevezte a köztársasági elnököt, a Forradalmi Gárdát pedig a választásokba való beavatkozással vádolta meg. Muszavi a városi lakosság, különösen az értelmiség és a középosztály körében népszerű, addig Karrubi néhány vidéki körzetben és a diákok körében bír komoly támogatással. A reformpárti politikus választási esélyei nem kedvezőek, a reformer tábor ugyanis nem csak megosztott, hanem gyenge is (A 2008-as parlamenti választásokon csupán alig több mint 40 helyet szereztek!), ráadásul a támogatói bázist általános apátia jellemzi.
Mohszen Rezai a jelenlegi elnök konzervatív ellenlábasának számít, aki adott esetben sok szavazatot is elhódíthat Ahmadinezsádtól. A Forradalmi Gárda egykori főparancsnoka a másik két jelölthöz hasonló intenzitással bírálja az elnököt, ahogyan fogalmazott: „Ahmadinezsád provokatív és vakmerő külpolitikája letaszítja az országot a szikláról!” Emellett a korrupció felszámolására tett négy évvel ezelőtti ígéreteket is igyekezett számon kérni, mikor az olajbevételekből hiányzó egymilliárdos tételről számolt be pár héttel ezelőtt. Az egykori tábornok éles kritikájával az Ahmadinezsáddal egyet nem értő konzervatívokat igyekszik megfogni, s mobilizálni a választásokra. Most ugyanis nem csak a reformer oldal megosztott, hanem a konzervatív tábor is. A konzervatív frakcióharcokat már a tavalyi parlamenti választás is jelezte, de a pragmatikus és keményvonalasok közti hatalmi küzdelem csak még inkább elmélyült, nem utolsósorban az amerikai elnök videó-nyilatkozatának és a gazdaság rossz állapotának köszönhetően. Mindazonáltal Rezai esélyei, akárcsak Karrubié, igen korlátozottak. A két gyengébb jelölt azonban szavazatokat szerezve (elhódítva) fontos szerepet játszhat, s meghatározhatja, hogy ki lesz majd az ország következő köztársasági elnöke.
VAJON LE LEHET-E GYŐZNI AHMADINEZSÁDOT?
A jubileumi elnökválasztás megrendezésére olyan körülmények között kerül sor, amikor mind a két politikai tábor megosztott (Ezt jelképezi a négy eltérő szellemiségű induló!), illetve amikor az iráni társadalom a politikai korlátozások közepette kellőképpen belefásult a politikába, ám a gazdasági problémák mégis motiválják őket. Az elnökválasztás végkimenetelét ezért alapvetően két kérdés fogja meghatározni: Egyfelől, hogy vajon a konzervatív tábor egységesen szavaz-e majd, vagy Rezai a konzervatív oldalról, és Muszavi a politikai centrumból képes lehet-e jelentős számú szavazatot elhódítani Ahmadinezsádtól? Másfelől, hogy vajon mekkora lesz a választási részvétel, sikerül-e az apátiába süllyedt reformpárti támogatókat mobilizálni, s nagyarányú részvételt produkálni?
Ahmadinezsád a széles kritika, s a növekvő elégedetlenség mellett is bizakodva tekinthet a jövőbe, hiszen komoly esélye van arra, hogy újraválasszák. (Ez eddig valamennyi iráni elnöknek sikerült a duplázás!) Hivatali pozíciójának köszönhetően számos előnyt élvez a kampány során, így például míg vetélytársai csak korlátozottan juthatnak szereplési lehetőséghez, az elnök valamennyi állami rendezvényt felhasználhatja a kampányolásra, ráadásul emellett az állami erőszak-apparátus is a rendelkezésére áll (pl. a baszídzs milícia). A tudományos eredmények és a technológiai sikerek szintén mind-mind az elnököt erősítik, akire az irániak közül sokan úgy tekintenek, mint aki az elmúlt négy évben nagyhatalommá tette az országot. Populista intézkedéseinek köszönhetően Ahmadinezsádnak vidéken és a városi szegénynegyedekben is rendkívül magas a népszerűsége. Az elnök puritánsága, s határozott fellépése szintén sokaknak szimpatikus. Országjáró körútjainak köszönhetően pedig a többi jelölttel szemben sokkalta jobban ismerik! Szavazói ráadásul biztosan részt vesznek majd a voksoláson (Akiknek az aránya a 30 százalékot is elérheti!), éppen ezért alacsony részvételi arány mellett szinte borítékolható Ahmadinezsád újraválasztása (Teheránban tavaly a parlamenti választáson alig 30 százalék ment el szavazni!).
A társadalmi támogatásnál is fontosabb azonban, hogy a konzervatív táborban jelentkező bírálatok ellenére, sokan állnak az elnök mögött, így például vallási tekintélyek, forradalmi gárda tagok, s kormányzati alkalmazottak (14 politikai csoport, magukat „principalistáknak” nevezve a regnáló elnököt támogató koalíciót hozott létre). A legfőbb vezető, Ali Khamenei ugyan nyíltan sohasem foglal állást a választásokon, a szimpátiáját élvező jelölt mindazonáltal komoly támogatásban részesül. Ahmadinezsád pedig még a szélesedő konzervatív kritikák és a legfőbb vezetői dorgálások (Lásd a hádzs zarándoklatokkal foglalkozó iroda vezetőjének elmozdítása kapcsán! ellenére is előnyben van a többiekkel szemben. Legfőképpen azért, mert a külső körülmények nem kedveznek a mérsékeltebb, galamblelkű politikus megválasztásának. Barack Obama ugyan igyekezett párbeszédet kezdeményezni, de a lényeges előrelépés elmaradt amerikai részről, minek következtében az iráni vezetés úgy gondolja, hogy az új adminisztráció lényegében a régi, Bush-féle politikát folytatja, csak kedvesebb hangnemben. Időközben Izraelben egy keményvonalas és erősen Irán-ellenes kormányzat került hatalomra, az ország keleti határán a pakisztáni instabilitás, nyugati határán pedig az iraki erőszak fokozódása jelent problémát. Ilyen viszonyok közepette aligha meglepő, hogy Khamenei ajatollah a régió ügyeinek intézésére nem kíván egy „galambot” küldeni a „héjákkal” szemben.
AZ ELNÖKVÁLASZTÁS TÁGABB KIHATÁSAI, S ESETLEGES KÖVETKEZMÉNYEI
Az elnökválasztást Iránban sokan olyan jelentőségűnek vélik, mint a tavalyi amerikai voksolást, ám az Iszlám Köztársaság politikai irányvonala nem fog jelentősen változni a szavazást követően. A fontosabb kérdésekben (lásd a külpolitikai és nukleáris ügyekben) ugyanis a legfőbb vezetőé a döntő szó. (A nukleáris fejlesztések kérdését illetően szinte valamennyi jelölt egyetért: folytatni kívánják a munkálatokat.) Az elnökválasztás azonban nem csupán vihar lesz egy pohár vízben, hanem egyrészt tükrözni fogja a belső politikai megosztottságot és társadalmi hangulatot, másrészt pedig meghatározza az elkövetkezendő négy év külpolitikai hangnemét is.
Akárcsak a korábbi iráni voksolások, a jubileumi elnökválasztás is komoly hatást gyakorolhat a regionális eseményekre és a nemzetközi kapcsolatokra. A teheráni retorika mérséklődése pediglen, ha komolyabb normalizálódást nem is fog eredményezni az amerikai-iráni viszonyban, de számos területen, ahol közösek a célok, előrelépést hozhat az együttműködésben. (Lásd az iraki és afganisztáni kormányzat stabilizálását, a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelmet, a technológiai fejlesztéseket, vagy éppenséggel az energiaforrások kiaknázását!) A holtpontról való elmozdulás pedig nem csupán a kétoldalú kapcsolatokban vezethetne javuláshoz, hanem könnyebben kezelhetővé tenné a térség egyéb konfliktusait is.
Június
12-én köztársasági elnökválasztást tartanak Iránban, szám szerint a
tízediket az Iszlám Köztársaság megalakulása óta. A jubileumi voksoláson
eldől, hogy vajon Mahmud Ahmadinezsád marad-e újabb négy évig az ország
államfője, vagy a szélesedő kritikát és a növekvő elégedetlenséget
meglovagolva valamely kihívója kerül az elnöki székbe?A soron következő elnökválasztáson Ahmadinezsádnak három (egy konzervatív és két reformpárti) kihívóval kell megmérkőznie. A voksolás legfőbb kampánytémája az ország gazdasági helyzete és teljesítménye, de legalább ennyire fontos napirendi pont a Nyugattal és az Egyesült Államokkal való kapcsolatok jövőbeli alakulása is. Noha a szavazás, az iráni politikai felépítménynek köszönhetően nem hozhat lényeges változást a hivatalos álláspontokban és magatartásokban, a hangnem azonban mérséklődhet, mindez pedig akár pozitívan is befolyásolhatja az ország nemzetközi kapcsolatait és a regionális eseményeket is.
ELNÖKI POZÍCIÓ ÉS ELNÖKVÁLASZTÁSI PROCEDÚRA
Iránban a köztársasági elnöki tisztségben bekövetkező személycsere mindenképpen látványos és fontos esemény. Az államfő az iszlám köztársaság hatalmi felépítményében – a legfőbb vezető után – a második legjelentősebb szereplőnek számít (ő képviseli az országot a nemzetközi porondon), s bár jogkörei igencsak korlátozottak, de alkotmányos felhatalmazásainak (pl. költségvetési és kinevezési jogok), még inkább a közvetlen választás intézményének köszönhetően mégis igen komoly befolyással és legitimációval rendelkezik.
Az iráni köztársasági elnököt a 18. életévüket betöltött szavazópolgárok (Jelenleg közel 46 millió fő!) közvetlenül választják meg egy kétfordulós, minősített többségi rendszerben (Ez eddig csak egyszer, 2005-ben fordult elő, hogy második fordulót kellett rendezni!). Noha a voksolás igencsak korlátozott, a nagyhatalmú Őrök Tanácsának ugyanis joga van, hogy a jelöltek közül előzetesen szelektáljon (Jelenleg a 475 elnöki kandidálóból csupán csak négynek hagyták jóvá a jelöltségi beadványát! Többek között a negyven női jelentkezőt is diszkvalifikálták.), a többjelöltes küzdelem azonban lehetőséget teremt egyfelől arra, hogy a társadalmi igények valamelyest becsatornázódjanak a döntéshozatalba, másfelől pedig, hogy a politikai eliten belüli frakcióharcok intézményes formát öltsenek.
A választáson a jelöltek korlátozott száma ellenére is valós versengés folyik. A kampányolásra kevés idő áll rendelkezésre, s a politikai hirdetésekre vonatkozó szabályozások is igen szigorúak, de mind ezek ellenére színes és aktív kampányolás folyik Iránban. Az elnökválasztásra készülődve például a reformpárti Mehdi Karrubi a Koránból vett, „változásról” szóló idézettel igyekszik mobilizálni a támogatóit, miközben Ahmadinezsád az amerikai elnökválasztás során szintén népszerű, „igen, meg tudjuk csinálni” szlogennel kampányol. A kampánytémák között számtalan kérdés szerepel (pl. a kisebbségek és a nők helyzete, a gazdaság szerkezeti reformja, vagy éppenséggel a „Nagy Sátánnal” való kapcsolatok kezelése), a forradalom vívmányai, s Khomeini ajatollah elvei azonban továbbra is „tabutémának” számítanak.
JELÖLTEK ÉS PROGRAMOK: HÁROMFÉLE KRITIKA?
Mahmúd Ahmadinezsádnak az Őrök Tanácsa által végzett „szelektálást” követően három kihívója lesz a júniusi elnökválasztáson, akik közül azonban senki sem számít „új arcnak” a forradalmi rezsimben: Mir Hosszein Muszavi az 1980-as évek miniszterelnöke, Mehdi Karrubi az reformpárti parlament házelnöke, míg Mohszen Rezai a Forradalmi Gárda Csapatok főparancsnoka volt. A három elnökjelölt a gazdasági félretervezés és a külpolitikai melléfogások miatt egyaránt vehemensen támadja a jelenlegi államfőt, programjuk, ideológiai kötődésük, s támogatói bázisuk azonban igencsak eltérő. Muszavi magát fundamentalista reformernek tekinti, Karrubi pedig az egyetlen reformpárti képviselőként indul, miközben Rezai ex-tábornok a politikai paletta ennek ellentétes pólusát képviseli.
A három kihívó közül Muszavi számít a legesélyesebbnek, akinek komoly társadalmi reputációja van, amit még a miniszterelnöksége során mutatott gazdasági hozzáértésével és szervezőképességével alapozott meg (Így például az iraki-iráni háború legnehezebb éveiben is biztosította az alapvető szolgáltatásokat!). Kampányában igyekszik is kihasználni ezt, s motiválni az amúgy is gazdasági témák mentén szavazó iráni polgárokat. Kritikája azonban nemcsak az elnök gazdaságpolitikája ellen irányul, a mérsékelt politikus a több munkahely, a gazdaság átláthatóbbá tétele mellett zászlajára tűzte a szabadságjogok érvényesülését és a külpolitika racionalizálását is. (Muszavi kampánykörútja során több ízben is támadást intézett a túlzott erkölcsi szigor és konzervativizmus ellen, miközben nem mulasztotta el bírálni Ahmadinezsád túlontúl konfrontatív külpolitikáját sem.) Az egykori miniszter-elnöknek vegyesek a választási esélyei, ugyan komoly támogatókkal bír mind a konzervatív, mind pedig a reformpárti oldalon (lásd Khatemi egykori elnök!), de a fiatalok körében kevésbé ismert, szürke eminenciásnak számít.
Mehdi Karrubi az egyetlen nyíltan reformpárti jelölt, akit az elnökválasztásokon való többszöri részvétele miatt már csak „örök indulónak” titulálnak. A 72 éves veterán politikus kampányában a változásra helyezi a döntő hangsúlyt, Muszavi mellett ő is keményen bírálja az elnök elhibázott kül- és gazdaságpolitikáját. Többek között hangosan kritizálja Ahmadinezsád Holokauszttal kapcsolatos kijelentéseit, s a túlontúl agresszív Izrael-ellenes retorikát, amely véleménye szerint ártott az ország imázsának és aláásta Irán pozícióit a nemzetközi színtéren. A reformpárti jelölt többször is vezetésre képtelennek nevezte a köztársasági elnököt, a Forradalmi Gárdát pedig a választásokba való beavatkozással vádolta meg. Muszavi a városi lakosság, különösen az értelmiség és a középosztály körében népszerű, addig Karrubi néhány vidéki körzetben és a diákok körében bír komoly támogatással. A reformpárti politikus választási esélyei nem kedvezőek, a reformer tábor ugyanis nem csak megosztott, hanem gyenge is (A 2008-as parlamenti választásokon csupán alig több mint 40 helyet szereztek!), ráadásul a támogatói bázist általános apátia jellemzi.
Mohszen Rezai a jelenlegi elnök konzervatív ellenlábasának számít, aki adott esetben sok szavazatot is elhódíthat Ahmadinezsádtól. A Forradalmi Gárda egykori főparancsnoka a másik két jelölthöz hasonló intenzitással bírálja az elnököt, ahogyan fogalmazott: „Ahmadinezsád provokatív és vakmerő külpolitikája letaszítja az országot a szikláról!” Emellett a korrupció felszámolására tett négy évvel ezelőtti ígéreteket is igyekezett számon kérni, mikor az olajbevételekből hiányzó egymilliárdos tételről számolt be pár héttel ezelőtt. Az egykori tábornok éles kritikájával az Ahmadinezsáddal egyet nem értő konzervatívokat igyekszik megfogni, s mobilizálni a választásokra. Most ugyanis nem csak a reformer oldal megosztott, hanem a konzervatív tábor is. A konzervatív frakcióharcokat már a tavalyi parlamenti választás is jelezte, de a pragmatikus és keményvonalasok közti hatalmi küzdelem csak még inkább elmélyült, nem utolsósorban az amerikai elnök videó-nyilatkozatának és a gazdaság rossz állapotának köszönhetően. Mindazonáltal Rezai esélyei, akárcsak Karrubié, igen korlátozottak. A két gyengébb jelölt azonban szavazatokat szerezve (elhódítva) fontos szerepet játszhat, s meghatározhatja, hogy ki lesz majd az ország következő köztársasági elnöke.
VAJON LE LEHET-E GYŐZNI AHMADINEZSÁDOT?
A jubileumi elnökválasztás megrendezésére olyan körülmények között kerül sor, amikor mind a két politikai tábor megosztott (Ezt jelképezi a négy eltérő szellemiségű induló!), illetve amikor az iráni társadalom a politikai korlátozások közepette kellőképpen belefásult a politikába, ám a gazdasági problémák mégis motiválják őket. Az elnökválasztás végkimenetelét ezért alapvetően két kérdés fogja meghatározni: Egyfelől, hogy vajon a konzervatív tábor egységesen szavaz-e majd, vagy Rezai a konzervatív oldalról, és Muszavi a politikai centrumból képes lehet-e jelentős számú szavazatot elhódítani Ahmadinezsádtól? Másfelől, hogy vajon mekkora lesz a választási részvétel, sikerül-e az apátiába süllyedt reformpárti támogatókat mobilizálni, s nagyarányú részvételt produkálni?
Ahmadinezsád a széles kritika, s a növekvő elégedetlenség mellett is bizakodva tekinthet a jövőbe, hiszen komoly esélye van arra, hogy újraválasszák. (Ez eddig valamennyi iráni elnöknek sikerült a duplázás!) Hivatali pozíciójának köszönhetően számos előnyt élvez a kampány során, így például míg vetélytársai csak korlátozottan juthatnak szereplési lehetőséghez, az elnök valamennyi állami rendezvényt felhasználhatja a kampányolásra, ráadásul emellett az állami erőszak-apparátus is a rendelkezésére áll (pl. a baszídzs milícia). A tudományos eredmények és a technológiai sikerek szintén mind-mind az elnököt erősítik, akire az irániak közül sokan úgy tekintenek, mint aki az elmúlt négy évben nagyhatalommá tette az országot. Populista intézkedéseinek köszönhetően Ahmadinezsádnak vidéken és a városi szegénynegyedekben is rendkívül magas a népszerűsége. Az elnök puritánsága, s határozott fellépése szintén sokaknak szimpatikus. Országjáró körútjainak köszönhetően pedig a többi jelölttel szemben sokkalta jobban ismerik! Szavazói ráadásul biztosan részt vesznek majd a voksoláson (Akiknek az aránya a 30 százalékot is elérheti!), éppen ezért alacsony részvételi arány mellett szinte borítékolható Ahmadinezsád újraválasztása (Teheránban tavaly a parlamenti választáson alig 30 százalék ment el szavazni!).
A társadalmi támogatásnál is fontosabb azonban, hogy a konzervatív táborban jelentkező bírálatok ellenére, sokan állnak az elnök mögött, így például vallási tekintélyek, forradalmi gárda tagok, s kormányzati alkalmazottak (14 politikai csoport, magukat „principalistáknak” nevezve a regnáló elnököt támogató koalíciót hozott létre). A legfőbb vezető, Ali Khamenei ugyan nyíltan sohasem foglal állást a választásokon, a szimpátiáját élvező jelölt mindazonáltal komoly támogatásban részesül. Ahmadinezsád pedig még a szélesedő konzervatív kritikák és a legfőbb vezetői dorgálások (Lásd a hádzs zarándoklatokkal foglalkozó iroda vezetőjének elmozdítása kapcsán! ellenére is előnyben van a többiekkel szemben. Legfőképpen azért, mert a külső körülmények nem kedveznek a mérsékeltebb, galamblelkű politikus megválasztásának. Barack Obama ugyan igyekezett párbeszédet kezdeményezni, de a lényeges előrelépés elmaradt amerikai részről, minek következtében az iráni vezetés úgy gondolja, hogy az új adminisztráció lényegében a régi, Bush-féle politikát folytatja, csak kedvesebb hangnemben. Időközben Izraelben egy keményvonalas és erősen Irán-ellenes kormányzat került hatalomra, az ország keleti határán a pakisztáni instabilitás, nyugati határán pedig az iraki erőszak fokozódása jelent problémát. Ilyen viszonyok közepette aligha meglepő, hogy Khamenei ajatollah a régió ügyeinek intézésére nem kíván egy „galambot” küldeni a „héjákkal” szemben.
AZ ELNÖKVÁLASZTÁS TÁGABB KIHATÁSAI, S ESETLEGES KÖVETKEZMÉNYEI
Az elnökválasztást Iránban sokan olyan jelentőségűnek vélik, mint a tavalyi amerikai voksolást, ám az Iszlám Köztársaság politikai irányvonala nem fog jelentősen változni a szavazást követően. A fontosabb kérdésekben (lásd a külpolitikai és nukleáris ügyekben) ugyanis a legfőbb vezetőé a döntő szó. (A nukleáris fejlesztések kérdését illetően szinte valamennyi jelölt egyetért: folytatni kívánják a munkálatokat.) Az elnökválasztás azonban nem csupán vihar lesz egy pohár vízben, hanem egyrészt tükrözni fogja a belső politikai megosztottságot és társadalmi hangulatot, másrészt pedig meghatározza az elkövetkezendő négy év külpolitikai hangnemét is.
Akárcsak a korábbi iráni voksolások, a jubileumi elnökválasztás is komoly hatást gyakorolhat a regionális eseményekre és a nemzetközi kapcsolatokra. A teheráni retorika mérséklődése pediglen, ha komolyabb normalizálódást nem is fog eredményezni az amerikai-iráni viszonyban, de számos területen, ahol közösek a célok, előrelépést hozhat az együttműködésben. (Lásd az iraki és afganisztáni kormányzat stabilizálását, a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelmet, a technológiai fejlesztéseket, vagy éppenséggel az energiaforrások kiaknázását!) A holtpontról való elmozdulás pedig nem csupán a kétoldalú kapcsolatokban vezethetne javuláshoz, hanem könnyebben kezelhetővé tenné a térség egyéb konfliktusait is.