Ramadán-ABC

Egy rövid kultúrtörténeti áttekintés…

A Ramadán havi böjtölés az iszlám vallás egyik központi pillérének számít: az iszlám holdév kilencedik havában a muzulmánoknak hajnalhasadtától napnyugtáig tartózkodniuk kell minden földi élvezettől. A böjt azonban nem csak a lemondásról szól, hanem annál sokkalta többről: egyfelől időt ad a hívőnek, hogy Allahra összpontosítson, hogy nagyobb odaadással imádkozzon, hogy bőkezűbben adakozzon, végül, de nem utolsó sorban, hogy végigolvassa a Koránt; másfelől pedig, a vallás követőinek földrajzi és társadalmi helyzetével mit sem törődve, a közös rítusoknak köszönhetően egységbe kovácsolja az ummát, az iszlám közösséget.

Mit jelent és mikor van pontosan a Ramadán?

A Ramadán az arab és muszlim kalendárium kilencedik hónapja, egyben az iszlám vallás legfontosabb és legszentebb ünnepe. A kifejezés eredetileg „rekkenő hőséget” jelentett, utalva arra, hogy ez a hónap az iszlám előtti napévben nyárra esett. Mivel azonban az iszlám vallás a hold járása szerinti naptárat használ (az év 12 holdhónapból áll és nincs alkalmanként közbeillesztett hónap, ennek megfelelően egy esztendőben csupán 354 nap van), ezért a Ramadán évente 11-12 nappal előbbre ugrik a Gergely-naptárhoz képest. Magyarán a Ramadán hónap nem kötődik évszakokhoz, hanem a nap járása szerinti naptár rendjében körbejár. Így amikor a Ramadán nyárra esik (miként most is), akkor igencsak nehéz betartani a hosszú böjtnapokat – ami akár hajnali 3 órától este 9 óráig is eltarthat. Az iszlám vallás követői ilyenkor napkeltétől napnyugtáig nem esznek, nem isznak, nem dohányoznak, nem élnek nemi életet, sőt még parfümöt vagy fogkrémet sem használnak. A lemondás célja-rendeltetése összetett: a hívők egyrészt ily módon tanúsítják Allah előtt, hogy hitük-lelkük erősebb a testi vágyaknál, másrészt ez úton bizonyítják azt is, hogy szociálisan érzékeny és tudatos polgárai a közösségnek.

A Ramadán kezdete és vége érzékeléshez kötött, a szent hónap akkor kezdődik és végződik, amikor a kiküldött megbízható emberek (hiteles tanúk előtt igazolva) megpillantják az újholdat. Így egy felhős éjszakán, vagy egy kevésbé „sas-szemű” megfigyelő esetén akár rövidülhet, vagy hosszabbodhat is a Ramadán. A földrajzi különbségek és az eltérő számítások miatt pedig könnyen megeshet, hogy egyes országokban csak egy nap késéssel ünnepelnek. Hasonlóan nehéz feladat meghatározni a napi böjtölés kezdetét és befejezését is. (Egy történet szerint az északi sarkkörön túl hajózó muzulmán tengerészek bajtársaik figyelmeztetését figyelmen kívül hagyva addig várakoztak a naplementére, míg végül éhen haltak.) Hagyományosan a „nappali koplalás” akkor ér véget, amikor már nem lehet különbséget tenni a fekete és a fehér cérna között. Manapság azonban a müezzin hívószava figyelmeztet a napkeltére-napnyugtára, hovatovább a XXI. század technikai vívmányait is alkalmazzák: a böjtölni szándékozó hívő internetes oldalakon tájékozódhat a Ramadán időpontjáról, sőt telefonos applikáció formájában napi értesítést is kaphat a böjt hivatalos („hitelesített”) kezdetéről és végéről.

Történelmi előzmények és vallási hasonlóságok 

 „Ti hívők! Előíratott nektek a böjtölés, amiként előíratott azoknak, akik előttetek éltek…” – áll a Koránban. De vajon honnan ered a Ramadán havi böjtölés? Nos, a kérdést illetően mind a mai napig éles viták vannak, összességében azonban elmondható és megállapítható, hogy a böjti hónap az iszlám előtti arab kultúrában és tradícióban gyökeredzik, miközben persze felfedezhetőek benne más vallások hatásai is. Az arab világban az iszlám térhódítását megelőzően a tavaszi szent hónapban tartottak böjtöt, amit visszavonulással, alamizsnálkodással, valamint a vétkektől való különféle megtisztulási szertartásokkal kötöttek egybe – mindez pedig a Ramadán esetében is egyértelműen megfigyelhető. A böjti hónap időpontjának megváltozása ezzel szemben a mózesi hagyományokat tükrözi, amennyiben a zsidók engesztelő ünnepéhez hasonlóan a muszlim önmegtartóztatás is az isteni kinyilatkoztatáshoz kötődik. A keresztény hatás sem lebecsülendő, bár közel sem olyan meghatározó, hiszen a nagyböjt alkalmával csak bizonyos étkektől kell tartózkodnia a hívőnek. Végezetül megemlíthető néhány kisebb szekta is, amelyek a holdnaptár átvételéért vagy a nappalra időzített koplalásért lehetnek „felelősek”.

A földi élvezetekről és javakról való lemondás, a böjtölés célja nagyrészt mindenhol ugyanaz: a hívők igyekeznek önfegyelmet gyakorolni, hogy így eddzék meg a testüket és a lelküket. Nincs ez másként az iszlám esetében sem: a muzulmánok azért böjtölnek, hogy akaraterejüket és türelmüket megerősítve felülemelkedjenek a személyes vágyaikon, illetve, hogy a vallásos elmélkedés és szellemi megtisztulás révén feloldozást nyerjenek, és közelebb kerüljenek Allahhoz. A Ramadán lényegi funkcióját tekintve tehát nem sokban különbözik a többi világvallásban elrendelt és kimondatott böjtöléstől, de kisebb-nagyobb elméleti-gyakorlati eltérések természetesen akadnak. A muszlim böjt során például sokkalta nagyobb hangsúlyt kap az Isten iránti alázat, valamint a közösség irányába tett jó cselekedet – nem is beszélve az egyenlőség eszméjéről. A Ramadán hónap „vándorló” jellege pedig különös misztikumot kölcsönöz a böjtölésnek, lévén a hívők ily módon az év minden szakában átélhetik a megtisztulás és megvilágosodás „élményét”. A hosszú időtartam és az általános tiltás ugyanakkor sokkal nehezebb próbatétel elé állítja az iszlám követőit, mint bármely más vallás önsanyargató híveit.

Nappali koplalás – Éjszakai dőzsőlés

Ramadán idején teljesen megváltoznak az iszlám mindennapok: sajátos menetrend szerint alakulnak a nappalok és éjjelek. A böjti hónap folyamán igyekszik mindenki még napkelte előtt felkelni és jó kiadósan megreggelizni (ezt a „hajnali étkezést” nevezik szuhurnak). Régebben megszokott volt, most viszont már csak bizonyos vidéki helyeken figyelhető meg, hogy öregurak dobolva és énekelve járják az utcákat, így figyelmeztetve a lakókat a napfelkelte közeledtére. A korai falatozást követően egészen az este beálltáig nem lehet enni-inni, ami igen emberpróbáló feladat, különösen, ha azt nézzük, hogy 30 napon keresztül kell napi 16 órát böjtölni, miközben a mindennapi teendőket és a munkahelyi feladatokat továbbra is el kell látni. (Az étel- és italhiány azonban erősen megterheli a szervezetet, ami az egyéni teljesítményben és az országos termelésben egyaránt meglátszik.) A munka végeztével aztán mindenki hazasiet, hogy nekilásson takarítani és főzőcskézni, hiszen az esti lakomára és vendégségre mindennek tökéletesnek kell lennie. Napnyugtával pedig szinte teljesen kiürülnek és elcsendesednek az utcák – jelezvén, hogy megkezdődött a böjt utáni „estebéd”, az iftár.

Amint beköszönt a sötétség, meg lehet törni a böjtöt, és az egész napos nélkülözés után kezdetét veheti a „dőzsölés”. A vallásosabb hívők persze nem habzsolnak, ők a prófétát követve először csak pár szem datolyát esznek és csupán néhány korty vizet isznak, a többi étel elfogyasztására az imádkozás után kerítenek sort. Ramadánkor szinte mindenhol igazi „terülj-terülj asztalkám” fogad minket, bármerre is járjunk az iszlám világban. Ilyenkor a szokásosnál jóval több ételt készítenek, hiszen a családtagoktól és rokonoktól kezdve a barátokon és szomszédokon át a rászoruló szegényekig igyekeznek mindenkit megvendégelni. Az este hátralevő része pedig bőven tartogat még lehetőséget a nassolásra, a gyümölcs és édesség fogyasztásra. Például, mert a szélesebb család éjszakába nyúló „traccspartiba” kezdett, vagy mert jó barátok érkeztek látogatóba, netán mert a szomszéd néni éppen kóstolót hozott a frissen sült süteményből. A Ramadán tehát egyfelől komoly önmegtartóztatást jelent, másfelől viszont nagy és ízes lakmározást is. (Bármilyen meglepő, a Ramadán alatt sokan vannak, akik annyit esznek, és olyan „rendszertelenül”, hogy a böjti hónap végére meghíznak egy cseppet.)

A Korán leküldetésének ünnepe

A Ramadán hónap a legszentebb időszak az iszlám naptárban, a 30 napos böjtöléssel Allah szavának érkezését ünneplik, mert a Korán, mint útmutatás (első ízben) ekkor küldetett le Mohamed prófétának (aki ezt követően a Híra hegyre vonult vissza böjtölni és elmélkedni). Éppen ezért a kilencedik hónap a vallásos és hitbéli elmélyülés időszaka, a hívők ekkor nem csupán az evilági javakról mondanak le, hanem alaposan tanulmányozzák, naponta forgatják a „szentírást” is. A mecsetekben pedig a Koránt 30 részre osztva minden este felolvasást tartanak a Ramadán alatt, mígnem az utolsó estén a „könyv” végére érnek. A böjti hónap 27. napjának éjjelén, az „elrendelés éjszakáján” emlékeznek meg a Korán első kinyilatkoztatásáról, ami a muszlimok szemében az év legnagyszerűbb és legjelentőségteljesebb éjszakájának számít. Ezt az estét igyekszik mindenki imádkozással tölteni, a vallásosabbak az esti imától kezdve egészen másnap hajnalig a mecsetben maradnak, és Allahhoz fohászkodnak. Ezen az éjszakán ugyanis Allah különösen nagy figyelmet szentel az imák és kérések meghallgatásának, ahogy sokan mondják: „az imádság ezen az éjjelen százszor erősebb, mint az év bármely más napján”.

A böjti hónap különlegességét hangsúlyozandó, a hívek nem csupán szorgosabban imádkoznak ebben az időszakban, hanem olyan speciális elemekkel is kiegészítik hitük gyakorlását, amelyeket az év többi napján-hónapjában nem végeznek el. Ramadán alatt a hajnali és az esti imádkozás előtt kiegészítő imát mondanak el (tarawih), ami nem csupán tartalmában különbözik, hanem gyakorlatában is, amennyiben a szokásos négyszeri helyett húsz vagy még ennél is több földre borulásból áll – így jelképezvén az Allah iránti feltétlen hitet és odaadást. Az egyhónapos böjtölés minden kétséget kizáróan fontos eleme a vallásos elmélyülésnek, miként a hívők a szigorú önmegtartóztató nappalok után, vagy éppenséggel a fohászkodással eltöltött éjszakákat követően közelebb kerülhetnek Allahhoz. Ilyenkor sokan vannak, akik felfokozott hangulatba, egyfajta „önkívületi” állapotba kerülnek, és víziókat látnak vagy éppen valami jót és kellemeset álmodnak. A Ramadán a „Könyv ünnepe”, amely a közös Korán-olvasásnak és a teológiai eszmecseréknek köszönhetően megerősíti a vallási elkötelezettséget, sok esetben pedig egyfajta „útmutatásként” is szolgál az iszlám vallás követőinek.

A jótékonyság és jóság ideje

A Ramadán havi böjt jó cselekedetre sarkallja, s jóságra neveli a hívőket, amennyiben a kapzsisággal és a telhetetlenséggel szemben önzetlenségre és mértékletességre tanítja a „koplalókat”. A böjti hónap során a muszlimok átérezhetik-megtapasztalhatják a szegénységet, illetve jótetteikkel a gyakorlatban is segíthetik-támogathatják a szűkölködő „felebarátaikat”. A Ramadán a jótékonykodásról szól, ilyenkor rendszerint mindenki igyekszik felajánlani az iftárt, és megvendégelni a nélkülözőket. A nagylelkűség jegyében pedig nemcsak ételt osztanak, hanem pénzt és ruhákat is adományoznak a rászorulóknak. A böjt lényegében összekapcsolódik az iszlám vallás másik fontos tartópillérével, az „alamizsnaadással”. Ramadán alkalmából a muszlimok különösen nagylelkűen adakoznak – amit jól bizonyít, hogy az éves „zakát-bevétel” jelentős része a kilencedik hónaphoz kötődik. Az adakozás mellett az ajándékozás is központi motívuma-jellemzője a Ramadánnak, különösen pedig a böjt befejeződése alkalmából tartott eid ünnepén: ekkor már nem csak a gyerkőcöket halmozzák el finom édességekkel, hanem annak rendje s módja szerint a felnőttek is megajándékozzák egymást.

A szent hónapban azonban nem elég csupán bőkezű adakozónak lenni, hanem ilyenkor jól is kell viselkedni – mind a tettekben, mind pedig a gondolatokban jóságra-tisztaságra kell törekedni. Többek közt kerülni kell a dühöt, az erőszakot, az irigységet, a vágyat, a pletykát, valamint a hazugságot is. Továbbá, muszáj tartózkodni a csúnya és sértő beszédtől, nem szabad sem rosszat olvasni, sem pedig rosszat hallgatni. A böjti hónap a türelem próbája, s nem csak az evilági javakról és örömökről való lemondás miatt, hanem azért is, mert ebben az időszakban minden helyzetben és mindenkivel szemben megértőnek és kedvesnek kell lenni – hiszen a jó magaviselet igazolja a vallásos odaadást, és ez által lehet elnyerni az isteni feloldozást is. S mint ahogyan Allah megbocsát az igazhitű böjtölőknek, úgy kell maguknak a hívőknek is megbocsátaniuk a vétkező embertársaiknak. (Ramadán alatt pedig az sem nem ritka, hogy kegyelmet gyakorolnak, és foglyokat engednek szabadon a börtönökből.) A Ramadán központi mondanivalója tehát nem más, mint hogy cselekedjünk jól és kedvesen, vagyis hogy figyeljünk jobban egymásra.

Kell egy hónap együttlét!

A Ramadán egyik legfontosabb jellemvonása a közösségközpontúság. A böjti hónap ugyanis nem csak a személyes hitet erősíti meg, hanem a muszlimok kollektív tudatát is. Ahogyan mondani szokták: „A Ramadán az egység és az összefogás ünnepe.” S valóban, a böjtölés olyan vallási előírás, ami a társadalmi helyzetre való tekintet nélkül mindenkire nézve kötelező érvényű – mindez az iszlám közösség egyenlőségét hivatott kifejezni. (Továbbá demonstrálja az iszlám világ egységét is, hiszen a világ minden pontján ünneplik.) Ramadán alkalmával a hívők szolidaritást („testvériséget”) vállalnak a szegényekkel, a napi nélkülözés és az esti mulatozás kollektív élménye pedig szorosabbra vonja a közösségi kapcsolatokat, és erősíti a társadalmi kohéziót is. A Ramadán igazi ereje a közös étkezésben, az iftár megosztásában rejlik, ami a gyakorlatban is összefogja-összehozza a muszlimokat – miként a szólás is mondja: „A Ramadánban az étel ad erőt az emberek egyesítésére.” Szó, ami szó, a böjti hónap társadalmi szempontból igen jelentős szereppel bír: a közösség tagjai találkozhatnak, és közelebbi kapcsolatba kerülhetnek egymással.

A Ramadán igazán családbarát esemény, ilyenkor a família apraja-nagyja közösen ünnepel. A böjti hónap mindennapos előkészületeiben szinte valamennyi családtag aktív szerepet vállal, miközben a böjt megtörése (a reggeli és esti étkezés) kifejezetten családi körben zajlik. A vacsorát követően aztán együtt kerekednek fel és látogatnak el a mecsetbe, az esti imádságra is. A „könyv ünnepén” a család idősebb tagjai általában felolvasnak a Koránból, és hasznos tanácsokkal, bölcs intelmekkel látják el a fiatalabb generáció képviselőit. A böjtölés végeztével beköszöntő Kis Bajrám (az eid ünnepe) szintén a családi-rokoni összetartozásról szól. A háromnapos örömünnep első napján a család tagjai kimennek a temetőbe, hogy elhunyt hozzátartozóik sírja felett imádkozva leróják a kegyeletüket, majd az este folyamán meglátogatják a család legidősebb tagját, hogy a régi emlékekről vagy éppenséggel az élet értelméről diskuráljanak velük. A másod és harmadnap a felhőtlen szórakozásé, s ekkor viszonozzák a családtagok, barátok és ismerősök látogatását is. A Ramadán tehát igazi kommunális ünnepnek számít, mivel nem csak a muszlim egységet erősíti, hanem a családi-baráti kötelékeket is szorosabbra fűzi.

Kiskapuk – avagy kiknek nem kell böjtölni?

Az iszlám alapvetően rugalmas vallás, ezért nem meglepő, hogy a böjtölés kötelezettsége alól számos esetben felmentést lehet kapni-nyerni. Így például a gyermekeknek, a várandós és szoptatós anyáknak, a szolgálatban lévő katonáknak, valamint az időskorúaknak nem kell böjtölniük. (Megjegyzendő, hogy a gyermekek közül sokan már 14 éves koruk előtt megpróbálkoznak a felnőttek számára is igen nagy próbatételt jelentő böjtöléssel, mint ahogyan az öregek közt is szép számmal akadnak olyanok, akik a rossz egészségi állapotuk ellenére is követik a hitgyakorlatot.) Hasonlóképpen a krónikus betegségben szenvedőknek sem kell önmegtartóztatást gyakorolniuk, mivel az étkezésről-ivásról való lemondással az életüket sodorhatnák veszélybe. (Így például a cukorbetegek esetében az egy hónapos koplalás igen nagy valószínűséggel eredményezhet komplikációkat, mindezek ellenére mégis sok diabéteszes beteg van, aki igyekszik tartani a Ramadán havi böjtöt.) Továbbá időleges felmentést kaphatnak az úton-távolban lévők, a menstruáló nők, valamint a betegek is, nekik azonban az elmaradt, illetve kihagyott napokat egy későbbi, alkalmasabb időpontban mindenképpen be kell pótolniuk.

A széles iszlám világban számtalan technika és furmányos trükk létezik a kötelező „önsanyargatás” kijátszására. Indonéziában például sokan egyszerűen csak átalusszák a napot, és egy hónapon keresztül „éjjeli bagoly üzemmódban” élik az életüket. Iránban pedig előszeretettel használják ki az utazóknak adott felmentést: a teheráni családok kocsiba pattannak, majd elindulnak az autópályán Iszfahán felé, aztán az egyik pihenőhelyen félreállnak és piknikeznek egy bőségeset, végül, mint akik jól végezték dolgukat, összecsomagolnak és visszaindulnak a fővárosba – mondván: „azt senki sem nézi, hogy bepótolod-e a mulasztást, avagy sem”. Széles körben ismert, illetve alkalmazott fortély a barlangban rejtőzködés is, hiszen az ott elköltött étel vagy elszívott cigaretta nem számít a böjt megtörésének. A praktikus érvelés szerint azért, mert a barlangban nem állapítható meg egyértelműen, hogy nappal van, vagy éjszaka. A böjtölés megkerülésére láthatóan bőven vannak kiskapuk, és bőven akadnak olyanok, akik vissza is élnek a kínálkozó lehetőségekkel, mindazonáltal szinte valamennyi muzulmán böjtöl, ha teheti, még azok is, akik felhagytak a hitgyakorlás más elemeivel. 

A pokol kapui zárva – de a puskák mégis ropognak

Az iszlám szerint Ramadán idején a pokol kapui zárva vannak, a démonok le vannak láncolva, így ez a hónap a mindennapi nélkülözések ellenére is „a béke és a szellemi megtisztulás” időszakánk számít. A Ramadán alatt igyekszik mindenki jót cselekedni, s így az ünnep alapvetően vidám hangulatban telik. Habár a böjti hónap alapvetően a megtisztulásról és az elmélkedésről szól, ugyanakkor a hit nevében folytatott harc ideje is egyben, amennyiben Ramadán havához kapcsolódik az iszlám vallás arábiai térhódításának két legjelentősebb katonai sikere: a próféta ekkor aratta első győzelmét ellenfelei felett, és ugyancsak ekkor sikerült meghódítania Mekkát, a „szent várost” is. A történelmi példák, illetve a jelenleg zajló események jól szemléltetik, hogy a konfliktusok a szent hónap ellenére sokszor-sokfelé tovább folytatódnak. Ehhez elég csupán a szíriai polgárháborúra, az iraki robbantásos merényletekre vagy az egyiptomi összecsapásokra gondolni. (Szíriában a Ramadán kezdete óta több mint 2000 ember veszítette életét.) Természetesen vannak pozitív ellenpéldák is, így például Thaiföldön a déli területek elszakadásáért küzdő iszlamista erők önként hirdettek tűzszünetet a Ramadán idejére. 

Ramadán ünnepe a közösség egységét és a hívők összetartozását hivatott szimbolizálni. Noha a rítusok és a szokások valóban összekötik a világ közel másfél milliárd muzulmánját, a felekezeti sajátosságok és a gyakorlati különbségek mégis megosztják, sőt olykor élesen szembe is állíthatják egymással az iszlám vallás különböző irányzatainak követőit. Korábban már említve volt, hogy korántsem egyszerű feladat meghatározni a böjti hónapnak, illetve a napi böjtölésnek a kezdetét és befejezését, éppen ezért talán nem meglepő, hogy az ellentétek mindig az időpontok körül bontakoznak ki. A kérdést illetően az iszlám világban két fő irányzat látszik körvonalazódni: egyfelől a tradicionalisták csoportja, akik továbbra is ragaszkodnak a klasszikus „szemlélődő” megfigyeléshez; másfelől a haladó szelleműek csapata, akik a tudomány széles tárházát használva inkább a számolásos előrejelzésre „esküsznek”. A két eltérő „technika” a történelem során sokszor eredményezett összeütközést a felekezetek között, hiszen könnyen „előfordulhatott, hogy az egyik csoport már zajosan ünnepelte a böjt végét, miközben a másik még csendben állta a nélkülözés próbáját”.

Befejezés – miért fontos tehát a ramadán?

A Ramadán havi böjt az iszlám világ egyik legfontosabb eseménye, jelentősége az ünnep összetett jelentéstartalmával függ össze. Az önként vállalt nélkülözés elsősorban a hit kinyilatkoztatásáról és az Allah iránt érzett feltétlen alázat bebizonyításáról szól. Másodsorban a böjt azért fontos, mert az átélés élményén és a jótékonykodó cselekedetek révén kifejezi és megerősíti az iszlám közösség egységét. Végezetül, de nem utolsó sorban, a Ramadán azért lényeges, mert pozitív példát állítva jóságra neveli a hívőket. – „A Ramadán az iszlám üzenetét a béke, a jótékonykodás, a testvériség és az egység szemszögéből mutatja be.”