Egy rövid kultúrtörténeti áttekintés…
A Ramadán havi
böjtölés az iszlám vallás egyik központi pillérének számít: az iszlám holdév
kilencedik havában a muzulmánoknak hajnalhasadtától napnyugtáig tartózkodniuk
kell minden földi élvezettől. A böjt azonban nem csak a lemondásról szól, hanem
annál sokkalta többről: egyfelől időt ad a hívőnek, hogy Allahra
összpontosítson, hogy nagyobb odaadással imádkozzon, hogy bőkezűbben adakozzon,
végül, de nem utolsó sorban, hogy végigolvassa a Koránt; másfelől pedig, a
vallás követőinek földrajzi és társadalmi helyzetével mit sem törődve, a közös
rítusoknak köszönhetően egységbe kovácsolja az ummát, az iszlám közösséget.
Mit jelent és mikor van pontosan a Ramadán?
A Ramadán az
arab és muszlim kalendárium kilencedik hónapja, egyben az iszlám vallás
legfontosabb és legszentebb ünnepe. A kifejezés eredetileg „rekkenő hőséget”
jelentett, utalva arra, hogy ez a hónap az iszlám előtti napévben nyárra esett.
Mivel azonban az iszlám vallás a hold járása szerinti naptárat használ (az év
12 holdhónapból áll és nincs alkalmanként közbeillesztett hónap, ennek
megfelelően egy esztendőben csupán 354 nap van), ezért a Ramadán évente 11-12
nappal előbbre ugrik a Gergely-naptárhoz képest. Magyarán a Ramadán hónap nem
kötődik évszakokhoz, hanem a nap járása szerinti naptár rendjében körbejár. Így
amikor a Ramadán nyárra esik (miként most is), akkor igencsak nehéz betartani a
hosszú böjtnapokat – ami akár hajnali 3 órától este 9 óráig is eltarthat. Az
iszlám vallás követői ilyenkor napkeltétől napnyugtáig nem esznek, nem isznak,
nem dohányoznak, nem élnek nemi életet, sőt még parfümöt vagy fogkrémet sem
használnak. A lemondás célja-rendeltetése összetett: a hívők egyrészt ily módon
tanúsítják Allah előtt, hogy hitük-lelkük erősebb a testi vágyaknál, másrészt
ez úton bizonyítják azt is, hogy szociálisan érzékeny és tudatos polgárai a
közösségnek.
A Ramadán
kezdete és vége érzékeléshez kötött, a szent hónap akkor kezdődik és végződik,
amikor a kiküldött megbízható emberek (hiteles tanúk előtt igazolva)
megpillantják az újholdat. Így egy felhős éjszakán, vagy egy kevésbé
„sas-szemű” megfigyelő esetén akár rövidülhet, vagy hosszabbodhat is a Ramadán.
A földrajzi különbségek és az eltérő számítások miatt pedig könnyen megeshet,
hogy egyes országokban csak egy nap késéssel ünnepelnek. Hasonlóan nehéz
feladat meghatározni a napi böjtölés kezdetét és befejezését is. (Egy történet
szerint az északi sarkkörön túl hajózó muzulmán tengerészek bajtársaik
figyelmeztetését figyelmen kívül hagyva addig várakoztak a naplementére, míg végül
éhen haltak.) Hagyományosan a „nappali koplalás” akkor ér véget, amikor már nem
lehet különbséget tenni a fekete és a fehér cérna között. Manapság azonban a
müezzin hívószava figyelmeztet a napkeltére-napnyugtára, hovatovább a XXI.
század technikai vívmányait is alkalmazzák: a böjtölni szándékozó hívő
internetes oldalakon tájékozódhat a Ramadán időpontjáról, sőt telefonos
applikáció formájában napi értesítést is kaphat a böjt hivatalos
(„hitelesített”) kezdetéről és végéről.
Történelmi előzmények és vallási
hasonlóságok
„Ti hívők! Előíratott nektek a böjtölés,
amiként előíratott azoknak, akik előttetek éltek…” – áll a Koránban. De vajon honnan
ered a Ramadán havi böjtölés? Nos, a kérdést illetően mind a mai napig éles
viták vannak, összességében azonban elmondható és megállapítható, hogy a böjti
hónap az iszlám előtti arab kultúrában és tradícióban gyökeredzik, miközben
persze felfedezhetőek benne más vallások hatásai is. Az arab világban az iszlám
térhódítását megelőzően a tavaszi szent hónapban tartottak böjtöt, amit visszavonulással,
alamizsnálkodással, valamint a vétkektől való különféle megtisztulási
szertartásokkal kötöttek egybe – mindez pedig a Ramadán esetében is
egyértelműen megfigyelhető. A böjti hónap időpontjának megváltozása ezzel szemben
a mózesi hagyományokat tükrözi, amennyiben a zsidók engesztelő ünnepéhez
hasonlóan a muszlim önmegtartóztatás is az isteni kinyilatkoztatáshoz kötődik.
A keresztény hatás sem lebecsülendő, bár közel sem olyan meghatározó, hiszen a
nagyböjt alkalmával csak bizonyos étkektől kell tartózkodnia a hívőnek.
Végezetül megemlíthető néhány kisebb szekta is, amelyek a holdnaptár
átvételéért vagy a nappalra időzített koplalásért lehetnek „felelősek”.
A földi
élvezetekről és javakról való lemondás, a böjtölés célja nagyrészt mindenhol ugyanaz:
a hívők igyekeznek önfegyelmet gyakorolni, hogy így eddzék meg a testüket és a
lelküket. Nincs ez másként az iszlám esetében sem: a muzulmánok azért
böjtölnek, hogy akaraterejüket és türelmüket megerősítve felülemelkedjenek a személyes
vágyaikon, illetve, hogy a vallásos elmélkedés és szellemi megtisztulás révén feloldozást
nyerjenek, és közelebb kerüljenek Allahhoz. A Ramadán lényegi funkcióját
tekintve tehát nem sokban különbözik a többi világvallásban elrendelt és kimondatott
böjtöléstől, de kisebb-nagyobb elméleti-gyakorlati eltérések természetesen
akadnak. A muszlim böjt során például sokkalta nagyobb hangsúlyt kap az Isten
iránti alázat, valamint a közösség irányába tett jó cselekedet – nem is
beszélve az egyenlőség eszméjéről. A Ramadán hónap „vándorló” jellege pedig
különös misztikumot kölcsönöz a böjtölésnek, lévén a hívők ily módon az év
minden szakában átélhetik a megtisztulás és megvilágosodás „élményét”. A hosszú
időtartam és az általános tiltás ugyanakkor sokkal nehezebb próbatétel elé
állítja az iszlám követőit, mint bármely más vallás önsanyargató híveit.
Nappali koplalás – Éjszakai dőzsőlés
Ramadán idején
teljesen megváltoznak az iszlám mindennapok: sajátos menetrend szerint
alakulnak a nappalok és éjjelek. A böjti hónap folyamán igyekszik mindenki még
napkelte előtt felkelni és jó kiadósan megreggelizni (ezt a „hajnali étkezést”
nevezik szuhurnak). Régebben megszokott volt, most viszont már csak bizonyos
vidéki helyeken figyelhető meg, hogy öregurak dobolva és énekelve járják az
utcákat, így figyelmeztetve a lakókat a napfelkelte közeledtére. A korai
falatozást követően egészen az este beálltáig nem lehet enni-inni, ami igen
emberpróbáló feladat, különösen, ha azt nézzük, hogy 30 napon keresztül kell
napi 16 órát böjtölni, miközben a mindennapi teendőket és a munkahelyi
feladatokat továbbra is el kell látni. (Az étel- és italhiány azonban erősen
megterheli a szervezetet, ami az egyéni teljesítményben és az országos
termelésben egyaránt meglátszik.) A munka végeztével aztán mindenki hazasiet,
hogy nekilásson takarítani és főzőcskézni, hiszen az esti lakomára és
vendégségre mindennek tökéletesnek kell lennie. Napnyugtával pedig szinte
teljesen kiürülnek és elcsendesednek az utcák – jelezvén, hogy megkezdődött a
böjt utáni „estebéd”, az iftár.
Amint beköszönt
a sötétség, meg lehet törni a böjtöt, és az egész napos nélkülözés után
kezdetét veheti a „dőzsölés”. A vallásosabb hívők persze nem habzsolnak, ők a
prófétát követve először csak pár szem datolyát esznek és csupán néhány korty
vizet isznak, a többi étel elfogyasztására az imádkozás után kerítenek sort.
Ramadánkor szinte mindenhol igazi „terülj-terülj asztalkám” fogad minket,
bármerre is járjunk az iszlám világban. Ilyenkor a szokásosnál jóval több ételt
készítenek, hiszen a családtagoktól és rokonoktól kezdve a barátokon és
szomszédokon át a rászoruló szegényekig igyekeznek mindenkit megvendégelni. Az
este hátralevő része pedig bőven tartogat még lehetőséget a nassolásra, a
gyümölcs és édesség fogyasztásra. Például, mert a szélesebb család éjszakába
nyúló „traccspartiba” kezdett, vagy mert jó barátok érkeztek látogatóba, netán
mert a szomszéd néni éppen kóstolót hozott a frissen sült süteményből. A
Ramadán tehát egyfelől komoly önmegtartóztatást jelent, másfelől viszont nagy
és ízes lakmározást is. (Bármilyen meglepő, a Ramadán alatt sokan vannak, akik
annyit esznek, és olyan „rendszertelenül”, hogy a böjti hónap végére meghíznak
egy cseppet.)
A Korán leküldetésének ünnepe
A Ramadán hónap
a legszentebb időszak az iszlám naptárban, a 30 napos böjtöléssel Allah
szavának érkezését ünneplik, mert a Korán, mint útmutatás (első ízben) ekkor
küldetett le Mohamed prófétának (aki ezt követően a Híra hegyre vonult vissza
böjtölni és elmélkedni). Éppen ezért a kilencedik hónap a vallásos és hitbéli
elmélyülés időszaka, a hívők ekkor nem csupán az evilági javakról mondanak le,
hanem alaposan tanulmányozzák, naponta forgatják a „szentírást” is. A
mecsetekben pedig a Koránt 30 részre osztva minden este felolvasást tartanak a
Ramadán alatt, mígnem az utolsó estén a „könyv” végére érnek. A böjti hónap 27.
napjának éjjelén, az „elrendelés éjszakáján” emlékeznek meg a Korán első
kinyilatkoztatásáról, ami a muszlimok szemében az év legnagyszerűbb és
legjelentőségteljesebb éjszakájának számít. Ezt az estét igyekszik mindenki
imádkozással tölteni, a vallásosabbak az esti imától kezdve egészen másnap
hajnalig a mecsetben maradnak, és Allahhoz fohászkodnak. Ezen az éjszakán
ugyanis Allah különösen nagy figyelmet szentel az imák és kérések
meghallgatásának, ahogy sokan mondják: „az imádság ezen az éjjelen százszor erősebb,
mint az év bármely más napján”.
A böjti hónap
különlegességét hangsúlyozandó, a hívek nem csupán szorgosabban imádkoznak
ebben az időszakban, hanem olyan speciális elemekkel is kiegészítik hitük
gyakorlását, amelyeket az év többi napján-hónapjában nem végeznek el. Ramadán
alatt a hajnali és az esti imádkozás előtt kiegészítő imát mondanak el (tarawih),
ami nem csupán tartalmában különbözik, hanem gyakorlatában is, amennyiben a
szokásos négyszeri helyett húsz vagy még ennél is több földre borulásból áll –
így jelképezvén az Allah iránti feltétlen hitet és odaadást. Az egyhónapos
böjtölés minden kétséget kizáróan fontos eleme a vallásos elmélyülésnek, miként
a hívők a szigorú önmegtartóztató nappalok után, vagy éppenséggel a
fohászkodással eltöltött éjszakákat követően közelebb kerülhetnek Allahhoz.
Ilyenkor sokan vannak, akik felfokozott hangulatba, egyfajta „önkívületi”
állapotba kerülnek, és víziókat látnak vagy éppen valami jót és kellemeset
álmodnak. A Ramadán a „Könyv ünnepe”, amely a közös Korán-olvasásnak és a
teológiai eszmecseréknek köszönhetően megerősíti a vallási elkötelezettséget,
sok esetben pedig egyfajta „útmutatásként” is szolgál az iszlám vallás
követőinek.
A jótékonyság és jóság ideje
A Ramadán havi
böjt jó cselekedetre sarkallja, s jóságra neveli a hívőket, amennyiben a
kapzsisággal és a telhetetlenséggel szemben önzetlenségre és mértékletességre
tanítja a „koplalókat”. A böjti hónap során a muszlimok átérezhetik-megtapasztalhatják
a szegénységet, illetve jótetteikkel a gyakorlatban is segíthetik-támogathatják
a szűkölködő „felebarátaikat”. A Ramadán a jótékonykodásról szól, ilyenkor
rendszerint mindenki igyekszik felajánlani az iftárt, és megvendégelni a
nélkülözőket. A nagylelkűség jegyében pedig nemcsak ételt osztanak, hanem pénzt
és ruhákat is adományoznak a rászorulóknak. A böjt lényegében összekapcsolódik
az iszlám vallás másik fontos tartópillérével, az „alamizsnaadással”. Ramadán
alkalmából a muszlimok különösen nagylelkűen adakoznak – amit jól bizonyít,
hogy az éves „zakát-bevétel” jelentős része a kilencedik hónaphoz kötődik. Az
adakozás mellett az ajándékozás is központi motívuma-jellemzője a Ramadánnak,
különösen pedig a böjt befejeződése alkalmából tartott eid ünnepén: ekkor már nem
csak a gyerkőcöket halmozzák el finom édességekkel, hanem annak rendje s módja
szerint a felnőttek is megajándékozzák egymást.
A szent hónapban
azonban nem elég csupán bőkezű adakozónak lenni, hanem ilyenkor jól is kell
viselkedni – mind a tettekben, mind pedig a gondolatokban jóságra-tisztaságra kell
törekedni. Többek közt kerülni kell a dühöt, az erőszakot, az irigységet, a
vágyat, a pletykát, valamint a hazugságot is. Továbbá, muszáj tartózkodni a
csúnya és sértő beszédtől, nem szabad sem rosszat olvasni, sem pedig rosszat
hallgatni. A böjti hónap a türelem próbája, s nem csak az evilági javakról és
örömökről való lemondás miatt, hanem azért is, mert ebben az időszakban minden
helyzetben és mindenkivel szemben megértőnek és kedvesnek kell lenni – hiszen a
jó magaviselet igazolja a vallásos odaadást, és ez által lehet elnyerni az
isteni feloldozást is. S mint ahogyan Allah megbocsát az igazhitű böjtölőknek,
úgy kell maguknak a hívőknek is megbocsátaniuk a vétkező embertársaiknak. (Ramadán
alatt pedig az sem nem ritka, hogy kegyelmet gyakorolnak, és foglyokat engednek
szabadon a börtönökből.) A Ramadán központi mondanivalója tehát nem más, mint
hogy cselekedjünk jól és kedvesen, vagyis hogy figyeljünk jobban egymásra.
Kell egy hónap együttlét!
A Ramadán egyik legfontosabb
jellemvonása a közösségközpontúság. A böjti hónap ugyanis nem csak a személyes
hitet erősíti meg, hanem a muszlimok kollektív tudatát is. Ahogyan mondani
szokták: „A Ramadán az egység és az összefogás ünnepe.” S valóban, a böjtölés olyan
vallási előírás, ami a társadalmi helyzetre való tekintet nélkül mindenkire nézve
kötelező érvényű – mindez az iszlám közösség egyenlőségét hivatott kifejezni. (Továbbá
demonstrálja az iszlám világ egységét is, hiszen a világ minden pontján
ünneplik.) Ramadán alkalmával a hívők szolidaritást („testvériséget”) vállalnak
a szegényekkel, a napi nélkülözés és az esti mulatozás kollektív élménye pedig szorosabbra
vonja a közösségi kapcsolatokat, és erősíti a társadalmi kohéziót is. A Ramadán
igazi ereje a közös étkezésben, az iftár megosztásában rejlik, ami a
gyakorlatban is összefogja-összehozza a muszlimokat – miként a szólás is
mondja: „A Ramadánban az étel ad erőt az emberek egyesítésére.” Szó, ami szó, a
böjti hónap társadalmi szempontból igen jelentős szereppel bír: a közösség
tagjai találkozhatnak, és közelebbi kapcsolatba kerülhetnek egymással.
A Ramadán igazán
családbarát esemény, ilyenkor a família apraja-nagyja közösen ünnepel. A böjti
hónap mindennapos előkészületeiben szinte valamennyi családtag aktív szerepet
vállal, miközben a böjt megtörése (a reggeli és esti étkezés) kifejezetten
családi körben zajlik. A vacsorát követően aztán együtt kerekednek fel és
látogatnak el a mecsetbe, az esti imádságra is. A „könyv ünnepén” a család
idősebb tagjai általában felolvasnak a Koránból, és hasznos tanácsokkal, bölcs intelmekkel
látják el a fiatalabb generáció képviselőit. A böjtölés végeztével beköszöntő Kis
Bajrám (az eid ünnepe) szintén a családi-rokoni összetartozásról szól. A
háromnapos örömünnep első napján a család tagjai kimennek a temetőbe, hogy elhunyt
hozzátartozóik sírja felett imádkozva leróják a kegyeletüket, majd az este
folyamán meglátogatják a család legidősebb tagját, hogy a régi emlékekről vagy éppenséggel
az élet értelméről diskuráljanak velük. A másod és harmadnap a felhőtlen szórakozásé,
s ekkor viszonozzák a családtagok, barátok és ismerősök látogatását is. A
Ramadán tehát igazi kommunális ünnepnek számít, mivel nem csak a muszlim
egységet erősíti, hanem a családi-baráti kötelékeket is szorosabbra fűzi.
Kiskapuk – avagy kiknek nem kell böjtölni?
Az iszlám
alapvetően rugalmas vallás, ezért nem meglepő, hogy a böjtölés kötelezettsége
alól számos esetben felmentést lehet kapni-nyerni. Így például a gyermekeknek,
a várandós és szoptatós anyáknak, a szolgálatban lévő katonáknak, valamint az
időskorúaknak nem kell böjtölniük. (Megjegyzendő, hogy a gyermekek közül sokan
már 14 éves koruk előtt megpróbálkoznak a felnőttek számára is igen nagy
próbatételt jelentő böjtöléssel, mint ahogyan az öregek közt is szép számmal
akadnak olyanok, akik a rossz egészségi állapotuk ellenére is követik a hitgyakorlatot.)
Hasonlóképpen a krónikus betegségben szenvedőknek sem kell önmegtartóztatást
gyakorolniuk, mivel az étkezésről-ivásról való lemondással az életüket
sodorhatnák veszélybe. (Így például a cukorbetegek esetében az egy hónapos
koplalás igen nagy valószínűséggel eredményezhet komplikációkat, mindezek
ellenére mégis sok diabéteszes beteg van, aki igyekszik tartani a Ramadán havi
böjtöt.) Továbbá időleges felmentést kaphatnak az úton-távolban lévők, a menstruáló
nők, valamint a betegek is, nekik azonban az elmaradt, illetve kihagyott
napokat egy későbbi, alkalmasabb időpontban mindenképpen be kell pótolniuk.
A széles iszlám
világban számtalan technika és furmányos trükk létezik a kötelező
„önsanyargatás” kijátszására. Indonéziában például sokan egyszerűen csak
átalusszák a napot, és egy hónapon keresztül „éjjeli bagoly üzemmódban” élik az
életüket. Iránban pedig előszeretettel használják ki az utazóknak adott
felmentést: a teheráni családok kocsiba pattannak, majd elindulnak az
autópályán Iszfahán felé, aztán az egyik pihenőhelyen félreállnak és
piknikeznek egy bőségeset, végül, mint akik jól végezték dolgukat,
összecsomagolnak és visszaindulnak a fővárosba – mondván: „azt senki sem nézi,
hogy bepótolod-e a mulasztást, avagy sem”. Széles körben ismert, illetve
alkalmazott fortély a barlangban rejtőzködés is, hiszen az ott elköltött étel
vagy elszívott cigaretta nem számít a böjt megtörésének. A praktikus érvelés
szerint azért, mert a barlangban nem állapítható meg egyértelműen, hogy nappal
van, vagy éjszaka. A böjtölés megkerülésére láthatóan bőven vannak kiskapuk, és
bőven akadnak olyanok, akik vissza is élnek a kínálkozó lehetőségekkel,
mindazonáltal szinte valamennyi muzulmán böjtöl, ha teheti, még azok is, akik
felhagytak a hitgyakorlás más elemeivel.
A pokol kapui zárva – de a puskák mégis
ropognak
Az iszlám
szerint Ramadán idején a pokol kapui zárva vannak, a démonok le vannak
láncolva, így ez a hónap a mindennapi nélkülözések ellenére is „a béke és a
szellemi megtisztulás” időszakánk számít. A Ramadán alatt igyekszik mindenki
jót cselekedni, s így az ünnep alapvetően vidám hangulatban telik. Habár a
böjti hónap alapvetően a megtisztulásról és az elmélkedésről szól, ugyanakkor a
hit nevében folytatott harc ideje is egyben, amennyiben Ramadán havához
kapcsolódik az iszlám vallás arábiai térhódításának két legjelentősebb katonai
sikere: a próféta ekkor aratta első győzelmét ellenfelei felett, és ugyancsak
ekkor sikerült meghódítania Mekkát, a „szent várost” is. A történelmi példák,
illetve a jelenleg zajló események jól szemléltetik, hogy a konfliktusok a
szent hónap ellenére sokszor-sokfelé tovább folytatódnak. Ehhez elég csupán a
szíriai polgárháborúra, az iraki robbantásos merényletekre vagy az egyiptomi
összecsapásokra gondolni. (Szíriában a Ramadán kezdete óta több mint 2000 ember
veszítette életét.) Természetesen vannak pozitív ellenpéldák is, így például
Thaiföldön a déli területek elszakadásáért küzdő iszlamista erők önként
hirdettek tűzszünetet a Ramadán idejére.
Ramadán ünnepe a
közösség egységét és a hívők összetartozását hivatott szimbolizálni. Noha a
rítusok és a szokások valóban összekötik a világ közel másfél milliárd
muzulmánját, a felekezeti sajátosságok és a gyakorlati különbségek mégis megosztják,
sőt olykor élesen szembe is állíthatják egymással az iszlám vallás különböző
irányzatainak követőit. Korábban már említve volt, hogy korántsem egyszerű
feladat meghatározni a böjti hónapnak, illetve a napi böjtölésnek a kezdetét és
befejezését, éppen ezért talán nem meglepő, hogy az ellentétek mindig az
időpontok körül bontakoznak ki. A kérdést illetően az iszlám világban két fő
irányzat látszik körvonalazódni: egyfelől a tradicionalisták csoportja, akik
továbbra is ragaszkodnak a klasszikus „szemlélődő” megfigyeléshez; másfelől a
haladó szelleműek csapata, akik a tudomány széles tárházát használva inkább a
számolásos előrejelzésre „esküsznek”. A két eltérő „technika” a történelem
során sokszor eredményezett összeütközést a felekezetek között, hiszen könnyen
„előfordulhatott, hogy az egyik csoport már zajosan ünnepelte a böjt végét, miközben
a másik még csendben állta a nélkülözés próbáját”.
Befejezés – miért fontos tehát a ramadán?
A Ramadán havi
böjt az iszlám világ egyik legfontosabb eseménye, jelentősége az ünnep
összetett jelentéstartalmával függ össze. Az önként vállalt nélkülözés
elsősorban a hit kinyilatkoztatásáról és az Allah iránt érzett feltétlen alázat
bebizonyításáról szól. Másodsorban a böjt azért fontos, mert az átélés élményén
és a jótékonykodó cselekedetek révén kifejezi és megerősíti az iszlám közösség
egységét. Végezetül, de nem utolsó sorban, a Ramadán azért lényeges, mert
pozitív példát állítva jóságra neveli a hívőket. – „A Ramadán az iszlám
üzenetét a béke, a jótékonykodás, a testvériség és az egység szemszögéből
mutatja be.”