Montazeri: Az ellenzéki nagy ajatollah

Montazeri nagy ajatollah: Teológiai kritika a rendszerrel szemben

 

Hoszein Ali Montazeri nagy ajatollah különleges helyet foglal el a rendszert bíráló kléruson belül. 1985-ben a Szakértők Gyűlése Khomeini ajatollah utódjául választotta, 1989-ben azonban mégsem ő, hanem Ali Khámenei lett az ajatollah törvényes utódja. A Rafszandzsáni-Khámenei kormányzat eltávolította Montazeri ajatollahot a politikából: szigorú házi őrizet alá helyezték és megvonták tőle a nyilvánosság minden formáját, támogatóit pedig bebörtönözték, illetve kivégezték. Az ajatollahra gyakorolt hosszantartó nyomásgyakorlás és elszigetelés ellenére az iszlám baloldal középszintű papjai továbbra is szimpatizálnak Montazerivel. Emellett az utóbbi években megfigyelhető a támogatottságának a növekedése más társadalmi és politikai osztályokban is.

A Montazeri ajatollah körül csoportosuló vallási ellenzék – egyedüliként – nem a jogtudós uralmát utasítja el, hanem kizárólag Khámenei személyét kérdőjelezi meg. Montazeri az 1979-es alkotmány teokratikus és tekintélyelvű elemeivel szemben a köztársasági elemeket kívánja megerősíteni. Vitatja a jogtudós kormányzásának, mint megfelelő vezetési koncepciónak a muzulmán világban való alkalmazhatóságát, ezért a népszavazások bevezetését javasolja a jogtudós uralmának kiegészítésére. Elméletének középpontjában a legfelsőbb vezetőnek a nép által történő közvetlen választása áll, valamint az, hogy a vezető jogtudós nem állhat a törvény fölött, hanem a népnek és az iráni alkotmánynak tartozik felelősséggel.

Montazeri gondolkodásmódja éles ellentétben áll a jelenlegi kormányzat felfogásával, amely a szigorú szabályozás és folyamatos ellenőrzés ellenére sem képes gátat szabni a reformista elképzeléseknek. Khámenei ajatollah kísérlete, hogy megszerezze a nagy ajatollahok többségének támogatását, kudarcot vallott. A vallási ellenzék továbbra is elutasítja a legfelsőbb vezető azon törekvését, hogy megszerezze a nagy ajatollah címet, s csak mint politikai vezetőt hajlandók őt elismerni. Emellett továbbra is kritizálják a vallási tananyag szabványosítására, modernizálására és politizálására irányuló tervezetét. A vallási ellenzék attól fél, hogy ezáltal a síita teológiai iskolák vallási és anyagi függetlenségüket veszítenék el. Az erőszakmentes vallási „fél-ellenzék” bebörtönzött tagjainak szabadon bocsátását, valamint a kormányzat tartózkodását a vallási ügyekbe való beavatkozástól követeli. Ezeket az igényeket azonban a Khámenei-féle vallási vezetés nem tudja elfogadni. A szilárd álláspontok alapján egy csendes, vallási „hidegháború” zajlik a két fél között, amiben folyamatosan váltja egymást a nyílt konfrontáció és a rövid fegyverszünet. 

Halálával az iráni ellenzék, és a demokráciáért vívott küzdelem egy markáns alakját vesztette el, akit aligha pótolhat bárki is a jelenlegi reformkurzusból. Noha Juszef Szanei és a hasonszőrű reformista egyházfők egyre népszerűbbek, a síita teológia fellegvárának számító Kumban pedig egyre több a progresszíven gondolkodó molla és hodzsatoleszlám, de olyan karizmával és támogatottsággal, mint amilyennel Montazeri bírt, egyikőjük sem rendelkezik. Ráadásul az egyházi ellenzékieken jóval nagyobb nyomás van, mint a hétköznapi kritikusokon, hiszen egy-egy megszólalásukkal, vallási rendeletükkel tízezreket tudnak megmozgatni. A Khamenei vezette forradalmi vezérkar éppen ezért igyekszik minden másként gondolkodó vallási figurát szoros ellenőrzés alatt tartani, nehogy bárki is átvehesse az ellenzéki ajatollah megüresedett pozícióját.