Az iráni külpolitikát formáló faktorokról...

Az Iszlám Köztársaság külpolitikáját befolyásoló tényezők

Az Iszlám Köztársaság külpolitikáját, mind általános célkitűzéseiben, mind pedig azok megvalósításának módszerében a következő tényezők szabják meg: a forradalmi iszlám, a geopolitika, a nacionalizmus, az etnikai kérdés, valamint a gazdaság helyzete. 25 évvel az iszlám forradalom után még mindig a forradalmi iszlám kapja a legnagyobb figyelmet, amely mellett azonban a perzsa nacionalizmus is meghatározó jelentőségű, mint az iráni külpolitikát befolyásoló tényező, de a forradalmi lelkesültség csökkenésével, a gazdasági gyengeséggel, a felértékelődött geopolitikai helyzettel, illetve a kormányzati pragmatizmus erősödésével Irán külpolitikájának fontos tényezőjévé a geopolitika és a gazdaság ügye vált. A forradalom utáni korai évek „kalandorságával” szemben Irán jelenlegi külpolitikájának alapvető mozgatói az „óvatosság” és az „okosság”.

1.) A forradalmi iszlám

Az Iráni Iszlám Köztársaság magát forradalminak nyilvánító állam. Az 1979-es forradalmat követően az iráni vezetők öntudatosan a forradalmi iszlám célkitűzéseit követték a külpolitika területén. A vallási vezetés különös figyelmet fordított a radikális síita csoportok támogatására és ösztönzésére. Irán forradalmi csoportokat támogatott Irakban, Libanonban, Bahreinben, Szaúd-Arábiában és Kuvaitban. Teherán megkísérelte a „nincstelen országok” segítését az uralkodó hatalmakkal, így az Egyesült Államokkal és a Szovjetunióval szemben. Irán minden nyugat-európai irányzatú regionális kormányzatot korruptnak és iszlám-ellenesnek nyilvánított, közvetlenül kétségbe vonva a legitimitásukat. A status quo-t elutasítva tudatosan élesztette a regionális instabilitást, ami azonban az ország elszigeteltségéhez, valamint a szomszédaival, a szuperhatalmakkal és egy sor más kormánnyal mind az iszlám, mind a szélesebb világban való összeütközésekhez vezetett.

Irán forradalmi célkitűzései között nem voltak területi követelések, politikája elsősorban tekintélyesebb hatalmi státusz megszerzésére irányult. A teheráni vezetés az ország forradalmi hitelének fokozására törekedett, hogy befolyásolja külföldi szimpatizánsait, és hogy az ily módon szerzett befolyását a hazai vezetés igazolására használja fel. Az idő múlásával a mindennapi élet nehézségei a forradalmiságot háttérbe szorították. Az ország elszigetelődése és a forradalom exportálására tett kísérletek kudarca után Irán külpolitikája óvatossá vált. Teherán – Bagdad ideiglenes gyengesége ellenére is – elkerülte az erőteljes beavatkozást Irakban az első Öböl-háború alatt és után, és a Szovjetunió összeomlását követően sem kezdett „befolyásoló játszmába” Közép-Ázsiában. Irán mérsékelte a kritikáját a régióbeli nyugatbarát államokkal szemben is.

A forradalmi iszlám háttérbe szorulásában a szükségesség és a külpolitikai melléfogások mellett a belpolitika alakulása is közrejátszott. A növekvő népi elégedetlenség a forradalmi rendszerrel szemben középpontba állította a hiányzó gazdasági jólétet, az irániak új generációja pedig pragmatikusabb és kevésbé elkötelezett a forradalmi ideológia irányában.

2.) A perzsa nacionalizmus

Az iráni vezetők úgy vélték, hogy Irán nagysága, történelmi jelentősége és az önmaguk által vallott kulturális felsőbbrendűség jelentős szerepet érdemel a régióban. A síita klérus a nacionalizmus hangoztatásával a saját támogatottságát is növelni kívánta az országon belül. A rendszer vezetése által megfogalmazott nacionalizmusban Irán saját nemzetileg meghatározott érdekei kapnak elsőbbséget, ezzel együttesen elvetve bármiféle elkötelezettséget.

Irán nacionalizmusa a forradalmi iszlámhoz hasonlóan elsősorban a hatalmi státusz megszerzésére irányult, és nem területi kérdésként jelentkezett. Bár a vallási vezetés alatt az Iszlám Köztársaság megerősítette igényét az Egyesült Arab Emírségek ellenőrzése alatt álló Nagy és Kis Thunb szigetekre, általában azonban nem támasztott olyan territoriális igényeket, amelyeket a korábbi perzsa uralkodással kívánt volna indokolni. Így nem nyilvánította ki igényét a történelmi Perzsia részét alkotó közép-ázsiai, afganisztáni, iraki és öböl-menti területekre.

Az iráni nacionalizmust erősen táplálja a külföldi hatalmak – elsősorban az Egyesült Államok – térségbeli intervenciója, a közel-keleti országok manipulálása és kizsákmányolása, valamint az iráni belügyekbe való beavatkozása. Ezért az iráni vezetők a nemzeti függetlenség védelmét a saját kulturális út és külpolitika folytatásában, a függőségek elkerülésében és az önbizalom dicsőítésében, valamint az általános szerepvállalásban határozzák meg. Mindezek miatt valószínűsíthető, hogy a befolyásra és az elismert státuszra vonatkozó igény a jövőben is jelentős alkotóeleme marad az Iszlám Köztársaság külpolitikájának. 

3.) A geopolitika

Az iszlám forradalom óta drámaian megváltozott Irán geopolitikai környezete. A Szovjetunió felbomlása, Irak meggyengülése az első Öböl-háborúban, majd a megnövekedett amerikai jelenlét a térségben megváltoztatta az Iszlám Köztársaság stratégiai kilátásait. Teherán külpolitikáját az „elrettentő védekezés” működtette. A Szovjet birodalom összeomlásával Irán, keresztúton a Kaszpi-tenger és a Perzsa-öböl között, központi szereplővé vált az „új” Közép-Keleten. A Szovjetunió megszűnése lehetőséget kínált befolyásának növelésére, amit azonban korlátozott az USA hatalmának viszonylagos fokozódása a Perzsa-öbölben.   

Irán geopolitikai helyzetének másik sajátossága az az instabilitás, amely a közvetlen környezetét jellemzi. Sok szomszédjához képest Irán stabil. Történelmi identitása megalapozott; kipróbált és működő intézményrendszere van és figyelemre méltó erőforrásokkal rendelkezik. Azonban az Iszlám Köztársaságnak is szembe kell néznie olyan új és komoly kihívásokkal, mint az illegális bevándorlás, a kábítószer-kereskedelem és csempészet.

Az 1990-es években Irán külpolitikáját megváltoztatta a geopolitikai helyzetének átalakulása. A majd egy évtizedes elszigeteltségéből az Iszlám Köztársaság aktív szereplővé lépett elő. Az elmúlt évek eseményei – az afganisztáni, majd az iraki háború – szintén jelentősen befolyásolták Irán pozícióját a térségben. Az Amerika-barát államok gyűrűjében Irán frusztrált helyzetbe került, ám ennek ellenére is konstruktív magatartást tanúsított a szomszédságában lezajló válságok során. A demokratizálási kísérletek Irakban és Afganisztánban feltehetően befolyásolják majd Irán külpolitikáját. Mindez pedig azt is jelenti, hogy a geopolitikai tényező továbbra is fontos szerepet játszik majd az iráni külpolitikában.

4.) Az etnikai kérdés

Irán számtalan közösségét a vallás és a nacionalizmus tartja össze, de az ország etnikailag és vallásilag is igencsak tagolt. Az etnikai kisebbségi csoportok a határokon túli etnikai csoportokkal, illetve szomszédos államokkal fenntartott kapcsolatai, szeparatista mozgalmai komoly gondot jelentettek a vallási vezetésnek az 1980-as években – és jelentenek ma is. Teherán erős asszimilációs politikával, a különleges nemzeti státusz és privilégiumok megadása nélkül kívánta elejét venni a jelentkező autonómiatörekvéseknek. Az 1990-es évekre azonban egy kevésbé erőszakos politika lett jellemző a vezetés részéről a kisebbségi ügyekben.

A rendszer iszlám ideológiája gyakran akadályozza a társadalmi egység megteremtését, de a kormányzat kisebbségi politikáját fokozódó mértékben a pragmatizmus, nem pedig az ideológia határozza meg. A hangsúly az asszimilálásról a stabilitásra helyeződött át. Irán megkísérelte stabilizálni közvetlen környezetét, hogy megakadályozza azokat a nagyobb változásokat, amelyek károsan érinthetik. Az Iszlám Köztársaság etnikai és vallási sokfélesége az ország külpolitikáját óvatossá tevő és mérséklő erő volt. Az Irán szomszédságában zajló események, az afganisztáni és iraki háborút követően egy új demokratikus Afganisztán és Irak megteremtésének kísérletei – ahol a kisebbségeknek egyenlő jogokat és autonómiát biztosítanak – pedig tovább növelhetik ennek a tényezőnek a befolyását az iráni külpolitika alakulásában.

5.) A gazdaság

Az iszlám forradalom győzelmét követően a gazdasági kérdések a forradalmi iszlám és perzsa nacionalizmus mellett kevésbé nyertek befolyást Irán külpolitikájának alakításában. Az 1990-es évekre azonban nyilvánvalóvá váltak az ország gazdasági gondjai és problémái, amelynek eredményeként a gazdasági tényező fontos befolyásolójává vált az iráni külpolitikának. A teheráni vezetés felismerte, hogy a külpolitikának – még a forradalmi elvek korlátozása árán is – gazdaságilag meg kell támasztania a rendszert, különben legitimitása válságba kerülhet.

A gazdasági problémák megoldását szolgáló gyógyító intézkedések politikailag igen nagy igényeket támasztanak. A reformoknak a megvalósítása jó, vagy legalábbis nem ellenséges kapcsolatokat kíván meg Irán nagyobb kereskedelmi partnereivel és a világ vezető gazdaságaival. A regionális konfliktusok és az ellenséges iráni külpolitika akadályozhatja a külföldi beruházásokat, a szakértelem visszatérését az országba, valamint a pénzügyi és kereskedelmi kapcsolatok megteremtését a nemzetközi piaccal. Bár az ideológiai megfontolások, valamint a konzervatívok és reformerek közti hatalmi harc nehezíti a gazdasági rekonstrukció, illetve reformok megvalósítását, a gazdasági prioritások azonban várhatóan még nagyobb szerepet játszanak majd az Iszlám Köztársaság külpolitikájában. 

Összegzés

Irán külpolitikája valójában nincs teljesen összhangban a megállapított fő befolyásoló tényezők (forradalmi iszlám, geopolitika, nacionalizmus, etnikai kérdés és gazdaság) egyikével sem. Míg korábban egyértelműen a forradalmi iszlám és a nacionalizmus határozta meg az Iszlám Köztársaság külpolitikáját, addig napjainkban a gyakran változó jelentőségű tényezők együttesen határozzák meg Irán aktuális politikáját.