2009. augusztus 5.

Beiktatási ceremónia az iráni parlamentben

MÁSODJÁRA ÜLHET MAHMUD AHMADINEZSÁD AZ ELNÖKI SZÉKBE

A hétfői legfőbb vezetői gratulációt követően ma az iráni parlament is beiktatta elnöki hivatalába a júniusban vitatott körülmények között megválasztott Mahmud Ahmadinezsádot. A politikai vihar azonban még korántsem ült el, miként azt az eliten belül felerősödött frakcióharcok, s az ismét utcákra sereglett ellenzéki tüntetők is bizonyítják.

Az elnöki beiktatásra szigorú intézkedések közepette került sor. Így például erőteljesen fokozták a parlament körüli rendőri készültséget, s az utcákon ismételten megjelentek a Baszídzs milícia motoros katonái is. A teheráni metróhálózat két közelben lévő állomását pedig lezárták a ceremónia idejére. Mindez azonban mégsem tántorította el azt a több száz tüntetőt, akik a gyász fekete vagy a kampány zöld színű trikóját felöltve jelentek meg, s hangosan kiáltozták: „Halál a diktátorra!” Egyesek pediglen transzparenseken figyelmeztettek, „ha nem hallgattok meg minket, könnyen a sah sorsára juthattok!”

S miközben az utcán a biztonsági erők és a tüntetők macska-egér harca zajlott, addig a parlament falai között Ahmadinezsád letette a hivatali esküjét. Beszédében a korábbiaknál enyhébb retorikát használt. Bár most is ostorozta a nyugati hatalmakat („beavatkoztak az iráni belügyekbe”), miként az ellenzéki tiltakozásokra is reflektált („a jogsértéseket meg fogjuk torolni”), mondandójának nagy részét mégis a populista világkép és intézkedési csomag ismertetése adta. A régi-új elnök különösen sokat beszélt a társadalmi igazságosságról és a gazdasági problémákról („megoldom a munkanélküliség kérdését!”)

Ahmadinezsád parlamenti felszólalásában az egység fontosságáról is beszélt, ám a gyűlésteremben körbetekintve, az üres parlamenti székeket látva korántsem biztos, hogy az elnöknek erős lesz a támogatottsága. Egyes hírek szerint 53 képviselő maradt távol a beiktatási ceremóniától (290 fős a parlament), ami azonban ennél is beszédesebb, hogy az ünnepségen a vesztes elnökjelöltek egyike sem jelent meg (a reformer Mehdi Karrubi és Mir Hosszein Muszavi mellett a konzervatív Mohszen Rezai is bojkottálta az eseményt), s mi több a parlamenti beiktatásról a befolyásos ex-elnökök (Háshemi Rafszandzsáni és Mohamad Khatemi) is hiányoztak! A legfőbb igazságügyi méltóság pedig még az elnöki beszéd előtt figyelmeztette Ahmadinezsádot, hogy tartózkodjék az erő alkalmazásától a „kis ügyekben”!

Az elnökválasztási mizéria tehát korántsem ért még véget. A beiktatást követően pedig most az lesz igazán izgalmas, hogy két hét múlva milyen kormányzati névsorral áll elő Ahmadinezsád, akkor szavaz ugyanis a parlament a „kormányprogramról”. Mindez az elnök meggyengülését, még inkább a konzervatív frakción belüli törésvonalak felerősödését látva nem lesz egy könnyű menet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése