2009. december 20.

Egyházi ellenzék az iszlám köztársaságban

Az iráni vallási ellenzéki csoportokról…
 
Az 1979-es forradalom egyik legfőbb eredménye a síita iszlám legfőbb vallási funkciójának (mardzsijjat) és a legmagasabb politikai funkciónak (velájat) az egyesítése volt Khomeini ajatollah személyében. 1989-ben az iráni hatalmi elit Ali Khámenei ajatollahot választotta meg Khomeini utódjául, ez azonban visszavonhatatlanul magával hozta a mardzsijjat és a velájat szétválasztását. Mindez annak volt köszönhető, hogy az utódlásra kinevezett Khámenei ajatollah nem rendelkezett – és továbbra sem rendelkezik – a megfelelő képességekkel és minősítésekkel ahhoz, hogy legfőbb vallási méltósággá váljon. Khámenei alatt a velájat-e-faqíh egész koncepciója – amely a rendszer ideológiai gerincét alkotta – összeomlott. Ez pedig az iszlám kormányzatot sebezhetővé és támadhatóvá tette a síita klérus ellenzéki tagjainak körében. A síita papságnak ez a tábora – egyes nagy ajatollahok vezetésével – alkotja az erőszakmentes vallási „fél-ellenzéket”.

Khomeini iszlám államában a nagy ajatollahok kiszorultak a hatalomból, és a „csendes” klérus elvesztette politikai és vallási autonómiáját is. Khámenei ajatollah kijelölése az utódlásra elégedetlenséget váltott ki a körükben.  A megkövetelt képesítések hiányában nem fogadták el őt, mint legfelsőbb vezetőt. Ezáltal a rendszer ellenzékévé váltak, amelyen belül négy különböző, egymáshoz lazán kötődő és kevésbé szervezett csoportot lehet megkülönböztetni. Mindegyik csoport – Iránon belül és kívül egyaránt – valamely magas rangú nagy ajatollah körül született meg, akik az Iránban (Kumban, Mashadban) és külföldön (Kuvaitban, Libanonban, Irakban, Szíriában) teológiai tanulmányokat folytató diákok támogatásával is rendelkeznek. A teológiai iskolák mellett számos alapítvány és szervezet is támogatja a vallási ellenzék ezen csoportosulásait. Az ország határain túl tevékenykedő ellenzéki csoportokat pedig a befogadó országok vezetése szintén támogatja. A nagy ajatollahok eltérő hangnemben utasítják el a velájat-e-faqíh állami doktrínáját, de a kormányzat megtorlásától félve gyakran hallgatni kénytelenek. Az állami-vallási vezetés bebörtönzésekkel, szigorú házi őrizetekkel, a nyilvánosság megvonásával kívánta megakadályozni a rendszer kritikáját, és elejét venni a szervezkedéseknek. Khámenei ajatollah legfőbb és leghatékonyabb fegyvere a Különleges Vallási Bíróság, amely 1990-es megalakulása óta „sikeresen” lép fel a legfelsőbb vezető elleni összeesküvésekkel, valamint a deviáns viselkedésmódokkal szemben. Mindazonáltal napjainkban ez a vallási „fél-ellenzék” jelenti az iráni oppozíció egyik legerősebb bástyáját a Khámenei-féle keményvonalas vallási vezetéssel szemben.

Az erőszakmentes vallási „fél-ellenzék” első csoportja a velájat-e-faqíhot a rejtőzködő Imámba vetett hit törvénytelen kisajátításának tekinti. Úgy gondolják, hogy a tizenkettedik Imám visszatéréséig nem létezhet törvényes uralkodó, főleg nem a klérus köréből. Az ellenzék e tábora eltérő okokból a papság teljes kivonulására hív fel a politika területéről: egyrészről azért, mert csak így lehet megőrizni a vallás integritását, másrészről mivel attól tartanak, hogy az összefonódással az egész klérus járatódik le a társadalom széles köreiben. Ezt az álláspontot számos nagy ajatollah képviseli, úgy mint Haszan Tabátabái Qomi, Ali Szísztáni, Szádeq Rúháni és Mirza Haszan Háeri Ehqáqi.

Az előző csoporthoz hasonlóan a vallási „fél-ellenzék” Szajjid Mohammad Sírázi nagy ajatollah körül csoportosuló frakciója is kategorikusan elutasítja a jogtudós uralmát, ugyanakkor nem javasolja a teljes kivonulást a politikából. Egyfajta vétójogot kíván megtartani a fontosabb politikai, társadalmi és vallási kérdésekben, amelyet a legmagasabb rangú teológusok alkotta iszlám jogtudósok tanácsa gyakorolna, hogy megőrizzék az állam iszlám jellegét. Továbbá a tanács minden tagja a saját regionális követőit, mint legfőbb autoritás szolgálná a jogi, társadalmi és morális ügyekben. A testület pedig a helyi szinteket összefogva döntene a fontos kérdésekben. Sírázi nagy ajatollah 2001-es halála óta azonban az ellenzék ezen csoportja háttérbe szorult.

A harmadik vallási csoport szintén kritikus Khámenei legfelsőbb vezetővel szemben, de továbbra is hisz abban, hogy a velájat-e-faqíh intézménye megreformálható: intézményi reformokkal, vagy a jelenlegi legfelsőbb vezetőnek egy képzettebb személlyel történő felcserélésével. Vezetői közvetítő szerepet töltenek be a rezsim és a jogtudós uralmát elutasító vallási erők között, és az egyes témák kapcsán hol az egyik, hol a másik tábor oldalán foglalnak állást. A csoportosulás – amelynek népszerűsége az utóbbi időben növekedni látszik – erősen támogatja az előbb megválasztott majd később felmentett Khomeini-utódot, Hoszein Ali Montazeri nagy ajatollahot.

A vallási ellenzék legkarizmatikusabb és legbefolyásosabb alakja kétségkívül Hoszein Ali Montazeri nagy ajatollah, aki a forradalom aktív harcosából (többek közt a forradalom exportálásának élharcosából) lett az iszlám köztársaság, különösképpen pedig Ali Khámenei személyének legfőbb kritikusa. A forradalomban, majd az iszlám köztársaság megszilárdításában még aktív szerepet játszott, majd felmentését követően egyre inkább szembefordult a központi vezetéssel. Azt, hogy mekkora befolyással bír, jól mutatja, hogy a hatóságok lényegében már évtizedek óta házi őrizet alatt tartják.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése