2011. augusztus 22.

Internet-blokkolók

AZ INTERNET FORRADALMA, VAGY MÉGSEM?

A globalizáció folyamatának és az információs technológiák forradalmának eredményeképpen világunk mára jelentősen megnyílt. Napjainkban a világháló szinte már az egész földgolyóbist behálózza, ám még mindig akadnak olyan rezsimek, amelyek vasmarokkal igyekeznek kontrollálni az internetes teret, s kizárni polgáraik életéből a külvilágot, s a külső impulzusokat.

KIK A LEGNAGYOBB BLOKKOLÓK?

A világhálót leginkább korlátozó államok körébe zömmel diktatórikus rezsimek tartoznak. Így például a legnagyobb blokkolónak az Iráni Iszlám Köztársaság, és a Kínai Népköztársaság számít. Mindez nem is meglepő, ha azt tekintjük, hogy az efféle autokratikus rendszereknek mekkora kihívást is jelent az Internet. A kibertér egyfelől a kapcsolattartás és kölcsönös egymásra hatás olyan erőteljes eszköze, amely az ellenőrzés minden formáját elutasítja, másfelől pedig olyan színtér, ami lehetőséget teremt a társadalmi mobilizációra, a politikai kritikára, s az alternatív tájékozódásra, önkifejezésre.

De nemcsak a diktatúrák cenzúrázzák az Internetet, hanem a fejlett világ demokráciái is. Így amikor a világhálót korlátozó, blokkoló államokról beszélünk, nem feledkezhetünk meg Ausztráliáról vagy Dél-Koreáról sem, amely országokban – még ha kevésbé látványosan is, de – állami kontroll mellett zajlik az internetes forgalom. Szigorú törvények vonatkoznak az Internet használatára mindkét országban, s míg előbbiben a weboldalakat blokkoló szűrőrendszer működik, addig utóbbiban a rendszerkritikus bloggerek elleni bírósági perek tanúskodnak az Internet korlátozásáról. 

AZ INTERNET ELLENSÉGEINEK TÍZES LISTÁJA

Napjainkban a világháló kétségkívül behálózza az egész földgolyóbist, azonban még mindig akadnak olyan országok, ahol a vezetés vaskézzel uralja, s ellenőrzi az internetes teret. Íme az Internet legfőbb ellenségeinek tízes listája: 

10. Pakisztán: A weboldalakat kezdetben az iszlám-ellenes tartalmuk miatt cenzúrázták, ma viszont szinte a teljes internet forgalmat ellenőrzik. A nemzetközi hozzáférés, illetve a weboldalak bejegyzése csak állami engedéllyel történhet. Újabban pedig a közösségi portálokat is korlátozzák.

9. Burma: Az Internet egyrészt megfizethetetlen, másrészt pedig rettentően ellenőrzött (inkább egy Intranet). A lakosság csupán alig egy százalékának van internetes hozzáférése, ráadásul többségük csak az államilag kontrollált internet-kávézókon keresztül csatlakozhat a világhálóra. 

8. Jemen: Mindennemű, a forradalmat, s a fennálló rendszert illető kritika tilos, mint ahogyan az iszlám-ellenes, erkölcstelen oldalak is cenzúrázva vannak. De feketelistán vannak a különféle videó és zene oldalak is. Burmához hasonlóan rendkívül alacsony (egy százalék alatti) hozzáférés.

7. Észak-Korea: Az egyetlen olyan ország, ahol nincs Internet (ahhoz csak a párt-elit tagjai férhetnek hozzá), hanem Intranet van. A kormányzatilag létrehozott weboldalakon pedig kritikának helye nincs, ott csakis Kim Dzsong Il csodálatos életéről és politikai vízióiról olvashatunk. 

6. Szíria: Itt van az egyik legszigorúbb közel-keleti Internet-ellenőrzés és korlátozás. A társadalmilag és vallásilag erkölcstelen oldalak mellett a politikailag érzékeny kérdéseket mind cenzúrázzák, illetve blokkolják, mint ahogyan a nemzetközi telefonálást és levelezést is.

5. Kuba: A szocialista ideológiát sértő politikai bejegyzéseket mind cenzúrázzák, a kritikát keményen büntetik, a levelezéseket pedig ellenőrzik. A kubai internetezőket ezért egyfajta önkorlátozás jellemzi. Ráadásul a számítógéphez jutást a törvény és a pénzügyi helyzet is korlátozza.

4. Egyesült Arab Emírségek: Noha az EAK egyértelműen bekapcsolódott a nemzetközi információs vérkeringésbe, de a politikai, vallási, vagy erkölcsi értékeit továbbra is foggal-körömmel igyekszik védeni. A telekommunikáció állami irányítás alatt áll, s a teljes internet forgalmat felügyelik. 

3. Szaúd-Arábia: Nincs külön törvényi szabályozás, a sajtótörvény a mérvadó, amely kimondja, hogy minden publikációt államilag kell engedélyeztetni. A kormányzat széles ellenőrzést gyakorol, s egyre kifinomultabb szűrőrendszereket használ (SmartFilter). A szaúdiak közel 400 ezer oldalt blokkolnak.

2. Irán: Az iszlám köztársaságban működik a világ egyik legkiterjedtebb internet-blokkoló rendszere. Az oldalak rendszeres szűrése (majd 10 millió oldal van tiltólistán) mellett külön hivatal foglalkozik a törvénytelen oldalak felderítésével. A kapcsolatot pedig igyekeznek szisztematikusan lassítani. 

1. Kína: A kínai nagy tűzfal szerepel a lista élén, amely kétségkívül a legszofisztikáltabb és legerősebb cenzúra-rendszer. (A pekingi nyomásnak még a Google is kénytelen volt beadni a derekát.) Különösen a politikai tartalmak, mint például Tibet, Tajvan vagy Tiananmen ügye számít forró témának. 

+1 Ausztrália: A legkisebb kontinens jó példa arra, hogy nem csak a diktatórikus és fejletlen államok korlátozzák a világhálót. Az Internetet itt a szövetségi rendőrség tartja ellenőrzése alatt, törvényileg igen széles felhatalmazása van a cenzúrára, a gyakorlatban azonban ez egyelőre kevésbé érvényesül. 

MILYEN INDOKKAL CENZÚRÁZNAK?
 
Az Internet-blokkoló országok a cenzúrázást számtalan érvvel igyekeznek alátámasztani, így az erkölcsi normák és nemzeti törvények megszegésével, a szerzői jogok védelmével, vagy éppenséggel a nemzet-biztonsági kockázattal. 

A politikai cenzúra a polgárok politikai szabadságjogainak korlátozására irányul. Kínában, Vietnámban és Kubában alaptétel, hogy minden olyan oldalt, bejegyzést blokkolnak, törölnek, amely a szocialista ideológia vagy az állampárt kritizálására irányul. 

A társadalmi cenzúra alapvetően az értékek és erkölcsök felett őrködik. Így például Szaúd-Arábiában, s az iszlám országok többségében, különösen nagy hangsúlyt fektetnek az obszcén oldalak kiszűrésére. Mint ahogyan itt a szerencsejáték is tabunak számít. 

A nyugati világban alapvetően két okból korlátozzák a világhálóhoz való hozzáférést: egyrészt a terror elleni háború folytán biztonságpolitikai megfontolásokból, másrészt pedig az erkölcstelen oldalakkal és jogdíj köteles tartalmakkal szemben megfogalmazott etikai és jogi szempontokból.

HOGYAN BLOKKOLNAK AZ INTERNET-BLOKKOLÓK?

Az Internet blokkolásának nemcsak az indokai szerteágazóak, hanem a megvalósulási formái is igen eltérőek lehetnek. Míg egyesek kifinomult szűrőrendszerekkel és megfigyelő hálózattal rendelkeznek, addig másoknak csak kevésbé választékos eszközök állnak a rendelkezésükre. 

Az olyan országok esetében, mint amilyen Türkmenisztán vagy Kazahsztán, ahol viszonylag alacsony a felhasználók száma, s még kezdetleges az infrastruktúra, ott elegendő lehet az Internet sebességének a lassítása is, hogy a kritikus tartalmak iránt érdeklődök a hosszas várakozást követően más weboldalra szörfözzenek. Máshol mindez kevésnek bizonyulhat, s ezért erőszakos megfélemlítésekre és koncepciós perekre van szükség, mint Egyiptomban vagy Szíriában. Kínában és Iránban ezzel szemben az Internet-korlátozás legmodernebb technológiáját használják, itt kulcsszavas ellenőrző programok szolgálják a rendszer biztonságát. A „kínai nagy tűzfal” minden kétséget kizáróan a legprofibb blokkolást nyújtja. 

Különbségek lehetnek persze abban is, hogy mit is blokkolnak az egyes kormányzatok. Thaiföldön az uralkodót negatív színben feltüntető minden bejegyzést automatikusan törölnek. Iránban nem csupán a reformpárti lapokat, hanem weboldalakat is igyekszik betiltani a keményvonalas vezetés. A szomszédos Pakisztánban pedig nem is olyan régen a közösségi portálok (Facebook) kerültek terítékre, s betiltásra. A videó-megosztó portálokat (Youtube) Mexikótól Indonéziáig a világ számos országában tartják állami megfigyelés alatt. Az igazán diktatórikus rezsimekben pedig a levelezőrendszereket is szemmel követik, sőt olykor be is tiltják, mint ahogyan az a Gmail kapcsán történt Kínában. 

VAJON MINDENKI NÉZHETI A YOUTUBE-OT?

A videókat megosztó portál, a Youtube az egész világban nagy népszerűségnek örvend: nap mint nap milliók látogatnak el a weboldalra, s ottan keresgélnek, nézegetnek különféle filmeket, felvételeket. Csakhogy nem mindenki szörfözhet és mozizhat zavartalanul itten. A világ egyes kormányzatai ugyanis időről-időre beavatkoznak és blokkolnak. A cenzúrázást pedig az erkölcsi és etikai normák, a nemzeti törvények megszegésével, a szerzői jogok védelmével, vagy éppenséggel nemzetbiztonsági okokkal, kockázatokkal indokolják. 

Az esetek ennek megfelelően igen sokfélék lehetnek. Így például, Thaiföldön blokkolnak minden olyan felvételt, amely negatívan ábrázolja az uralkodót. Németországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban a videókat szerzői szabálytalanságok miatt törlik. Mexikóban az is megesett, hogy bírósági döntést követően kellett levenni egy filmet, amely negatív színben ábrázolt egy szenátort. Egyiptomban és Iránban pedig a választásokat megelőzően szinte teljesen ellehetetlenítik a reformpárti jelöltek efféle internetes kampányát. 

Egyes rezsimek azonban nem csupán a problémás felvételeket blokkolják, hanem időlegesen magát az internetes oldalt is. Az okok pedig ez esetben is különfélék. Így amíg Törökországban az államalapító Musztafa Kemált ért inzultus miatt, addig Pakisztánban a Mohamed-karikatúrák következtében tiltották be a videó-portált. Kína a tiananmen-téri vérengzésről szóló videók és a Tibet függetlenséget forszírozó filmek miatt kelt ki magából, s zárolta az oldalt már több ízben is. De a lista még folytatható, Indonézia és Tunézia egyaránt nagy Youtube-blokkoló.

Az, hogy a Youtube-ot cenzúrázó, blokkoló államok listáján csak diktatórikus rezsimek vannak (Burma, Irán, Kína, Líbia, Pakisztán, Szíria, Tunézia, Türkmenisztán), nem meglepő. Mindez leginkább annak köszönhető, hogy a videó-megosztó portál komoly kihívást jelent a politikai vezetésnek mindenütt, ahol igyekeznek a szabad gondolkodást és informálódást korlátozni, s a központi egyeduralmat fenntartani. Különösen így van ez, ha választás, vagy történelmi megemlékezés zajlik, ilyenkor a társadalmi és politikai zavargástól félve a rendszerek szigorítják a weboldalhoz való hozzáférést. A portál ennek eredményeként egyszerre jelent alternatív hírforrást, s személyes önkifejeződést. 

LEHET-E VALÓJÁBAN AZ INTERNETET KORLÁTOZNI? 

Bátran állíthatjuk, hogy a világháló korlátozására irányuló kísérlet lehetetlen vállalkozásnak tűnik, amennyiben az Internet-blokkoló kormányzatok és az élelmes informatikai vállalkozók kvázi macska-egér játékot űznek egymással. A betiltott oldalak, bejegyzések helyére szinte azonnal újak kerülnek, miközben évről-évre egyre több az internetes felhasználó, s érdeklődő. A tömegeknek a kibertérre való benyomulása kétségkívül komoly kihívás elé állítja a 21. század modern diktátorait.
Azt, hogy az Internetet lehetetlen korlátozni, Irán példáján keresztül láthatjuk a leginkább. A klerikális vezetés ugyan igyekszik tűzzel-vassal ellenőrizni a világhálót (közel 10 millió oldal van tiltólistán), a leleményes irániak azonban a különféle technikáknak és trükköknek, így az anti-filter programoknak és a kihelyezett szervereknek köszönhetően még a legnagyobb állami szigor ellenére is szörfözhetnek a tiltott oldalakon. A világháló túlságosan nagy, átláthatatlan, s népszerű ahhoz, hogy bármely forradalmi, vagy ideológiai csapat át tudja venni felette az irányítást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése