Haladás és javulás Irakban?

VAJON FORDUL-E AZ „IRAKI KOCKA”?

Irakban a politika alakulása, a gazdaság formálódása, és a katonaság erősödése mind-mind a kaotikus helyzet javulásáról tanúskodik, mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy az ország elérte volna az általános béke és jólét állapotát.

Az erőszakos cselekmények, legyenek azok felekezeti villongások, vagy a külföldi megszállók ellen folytatott harcok, csökkentek Irakban. A nyári polgári áldozatok száma közel harmada a tavalyinak, miközben nagymértékben javult az általános közhangulat is. Az irakiaknak egyre nagyobb hányada gondolja úgy, hogy a dolgok jól alakulnak. Mindez leginkább az amerikai csapaterősítésnek, illetve a síita milíciákkal és a szunnita törzsi vezetőkkel köttetett megállapodásnak, valamint az iraki vezetés egyre határozottabb fellépésének köszönhető.

Az általános biztonsági helyzet javulását eredményezte az al-Kaida iraki szárnyának meggyengülése is. Ebben a szervezet karizmatikus vezetőjének hiánya, az amerikai katonai akciók sorozata, a Moszulhoz hasonló bázisterületek elvesztése, a társadalom növekvő elutasítása, valamint a külföldi pénzügyi támogatások elapadása játszott szerepet. S bár az al-Kaida valóban háttérbe szorult, ezáltal pedig csökkent a felekezeti konfliktusok kiéleződésének veszélye is, de a terrorszervezet még mindig komoly veszélyforrásnak számít, amit a heti gyakorisággal elkövetett akciók is igazolnak.

Az erőszakkal szembeni központi fellépés úgy tűnik közelebb hozta egymáshoz az ország eltérő etnikumait és felekezeteit, s mindez egyfajta normalizálódást is elindított az iraki politikában. Az ez év őszén esedékes helyhatósági választások előtt valamennyi politikai erő a demokratikus játékszabályok mellett kötelezte el magát. Még a Muktada asz-Szadr nevével fémjelzett Mehdi Serege is lemondott az erőszak alkalmazásáról. Mindazonáltal bőven akadnak továbbra is olyan lázadó csoportok, amelyek autonóm módon tevékenykednek. Ráadásul a hatalmi küzdelmekkel újból kiújulhat a síita belharc is.

A „bászrai rendteremtés” nemcsak egységet kovácsolt, hanem komolyan megnövelte Nuri al-Maliki miniszterelnök népszerűségét is, ezáltal pedig a köztársaság intézményének legitimitása is erősödött. A síita kormányfőnek azonban, ha a jövőben is szeretné megtartani szunnita és kurd támogatóit, akkor egyre következetesebben kell majd képviselnie a nacionalista érdekeket. Kérdés, hogy mindezt hogyan lehet az amerikai érdekekkel összeegyeztetni. Az amerikai elnökválasztást követően mégis könnyen meglehet, hogy az erőegyensúly a megszálló hatalmaktól a bagdadi kormányzat felé tolódik majd el.

A bagdadi vezetés kétségkívül komoly sikereket könyvelhetett el az utóbbi hónapokban, így például az iraki törvényhozás a három főbb közösség részvételével számos alapvető fontosságú törvényt fogadott el (például az olajbevételek elosztásáról). A pillanatnyi egyetértés hátterében megbúvó versengés, a demokratikus intézmények fogyatékosságai, a fegyveres erőknél jelentkező hatalmi átfedések, valamint a szövetségi és tartományi szint rivalizálása azonban még mindig akadályozzák az erős központi kormányzat megszületését, amelynek hiányában aligha képzelhető el tartós stabilitás Irakban.

A biztonsági és politikai konszolidációval karöltve a gazdaság is igyekszik talpra állni Irakban. A húzóágazatnak tekintett olajipar kitermelése már bőven eléri a háború előtti szintet, ami az olajárak folyamatos emelkedésével komoly bevételekhez juttatja a bagdadi vezetést. Irak ebben az évben több mint 70 milliárd dollárt kereshet az olajügyleteken. Az elkölthető pénzösszegek növekedése azonban nehéz feladat elé állítja a kormányzatot, mivel a háborút követő tisztogatások lényegében felszámolták a működő bürokráciát, miközben a szakembergárda és a középosztály elhagyta az országot.

A társadalmi aránytalanságok súlyosak, az infrastruktúra gyenge lábakon áll, a szociális ellátás pedig akadozik. Az olajdollárokat a bagdadi kormányzatnak éppen ezért megfontoltan kell elköltenie. S a legfőbb kérdés ennek megfelelően az, hogy mennyire tudják az olajvagyont felhasználni a lakosság igényeinek kielégítésére. A fekete arany azonban nemcsak lehetőségeket jelent, hanem komoly feszültségforrásnak is számít, többek között a központi és a tartományi szint közötti hatásköri vitában, az olajipar tulajdonlásának kérdésében, valamint az átalakuló al-Kaida finanszírozásában.

Az ősszel esedékes iraki helyhatósági és amerikai elnökválasztás minden bizonnyal fontos állomás lesz a Szaddám utáni Irak történetében. Az önkormányzati választás fokozottabban kapcsolhatja be a szunnita közösséget az iraki politikába, amely hosszútávon mindenképpen hozzájárulhat a rendszer stabilitásához. A voksolás kedvezőtlen eredménye ugyanakkor könnyen a síita táboron belüli erők ismételt rivalizálását robbanthatja ki. Az amerikai elnökválasztás kimenetele pedig egyfelől az ország szuverenitását állíthatja helyre véglegesen, másfelől pedig akár a harcok elhúzódásához is vezethet.

Irak ma jobban áll, mint eddig bármikor a 2003-as rendszerváltás óta, de a bagdadi vezetők és a szövetséges erők előtt még mindig számos nehezen megoldható feladat tornyosul. Mindent összevetve azonban úgy tűnik, hogy az „iraki kocka” most a jó irányba fordult egy nagyot.

Tudományos forradalom Iránban?

AZ ISZLÁM KÖZTÁRSASÁG TUDOMÁNYOS ÉS TECHNOLÓGIAI FORRADALMA

Napjainkban az Iráni Iszlám Köztársaság leginkább vitatott nukleáris programjának, ambiciózus katonai fejlesztéseinek és kemény külpolitikai retorikájának köszönhetően áll az érdeklődés középpontjában. Az atomenergia kutatása valójában azonban egy szélesebb célkitűzés részeként jelentkezik, amely az ország technológiai önállóságát és fejlettségének nemzetközi elismerését hivatott biztosítani. Az Iszlám Köztársaság technológiai és tudományos forradalmának keretén belül az iráni kutatók és tudósok komoly eredményeket értek el olyan tudományterületeken is, mint például az őssejt kutatás, a nanotechnológia, vagy éppenséggel az autógyártás. Emellett számos aktuális kérdéssel is foglalkoznak, többek között a globális felmelegedésnek és a vízkészletek korlátozottságának a problematikájával.

Perzsia mindenkoron híres volt a tudományos vívmányairól és a technológiai fejlesztéseiről. Az ősök különösen a természettudományokban, a matematikában és a filozófiában alkottak maradandót, de emellett nagyban hozzájárultak az orvostudományok fejlődéséhez és a kémiai ismeretek bővüléséhez is. A technikai és tudományos haladás a modern korban, az Iszlám Köztársaság rendszerében is különösen nagy hangsúlyt kap. A teheráni vezetés évről-évre egyre több pénzt fordít a tudományos kutatásokra és az ipari fejlesztésekre, mindeközben a népes diákság körében bőven akadnak olyan vállalkozó szellemű fiatalok, akik minden erejükkel azon vannak, hogy minél nagyobb nemzetközi megbecsülést (esetleg újabb Nobel díjakat) vívjanak ki az országuknak. Közel félmillióan lépnek be évente a felsőoktatás rendszerébe, s folytatják egyetemi és főiskolai tanulmányaikat.

Az iráni tudományos forradalom a gyakorlati megfontolások mellett természetesen ideológiai célokat is szolgál. A forradalmi vezetés a technikai fejlesztéseken és tudományos kutatásokon keresztül az ország függetlenségét és önellátóságát igyekszik biztosítani. Reza Pahlavi abszolút monarchiájában Irán több tekintetben is erőteljesen függővé vált az Egyesült Államoktól, így például az ipari eszközök és a katonai felszerelések beszerzése tekintetében. A nyolc éven át tartó iraki-iráni háború pedig teljesen elszigetelte az Iszlám Köztársaságot, amelynek ezt követően meg kellett tanulnia a saját lábára állni, s önállóan boldogulni. Ráadásul az iráni vezetésen belül úgy vélekednek, hogy a technikai és tudományos fejlődés nem csak az önerőre támaszkodást segítheti, hanem a forradalom ellenségeivel szemben is hatékony, elismertető vagy éppenséggel elrettentő eszköz lehet.

Irán nagyratörő vágyai, mint például a nukleáris energia alkalmazása, vagy a világűr meghódításának szándéka mind-mind az ország nagyhatalmi pozícióját hivatottak igazolni, valamint biztosítani azt a törekvést, hogy Irán a fejlett és iparosodott országok csoportjába tartozzék. Bizonyos kutatások tekintetében (pl. a nanotechnológiában) az ország tudósai már most is nemzetközi elismertségnek örvendenek. A forradalmi ideológia és a perzsa nacionalizmus együttesen eredményezi a technikai és tudományos fejlesztéseket, amelyek azonban olykor, mint például az őssejt kutatás esetében, még a szigorú erkölcsi szabályozásokat is felülírhatják. Sőt a technológiai haladás igénye még az olyan forradalmi dogmákat is hatályon kívül helyezheti, mint amilyen például az Amerika-ellenesség. Washington és Teherán között ugyanis sok tekintetben gyümölcsöző akadémiai együttműködés zajlik.

Az iráni tudományos és technológiai forradalomnak kétségkívül komoly eredményei vannak. Így például az elmúlt esztendőben a legnagyobb iráni autógyártó vállalat, az Iran Khodro, több gépjárművet állított elő, mint az indiai Tata Motors. A tudományos és technológiai haladás azonban nem mentes az akadályoktól. Így például gondot okoz a tőkebefektetések hiánya, a szakembergárda külföldre távozása, az ideológiai lojalitás túlzott jelentősége, valamint a bürokrácia és a törvényi szabályozások átláthatatlan rendszere. Továbbá az, hogy az iráni fejlesztések a kezdeti lelkesedést és támogatást követően, a felmerülő akadályok miatt mindig zátonyra futnak. A tudományos sikerességet korlátozzák emellett az Iránnal szemben hatályban lévő szankciók is, amelyek adott esetben a hatalmas belső potenciál mellett is ellehetetlenítik az ország technológiai fejlődését. (Paradox módon Irán az információs technológia egyik élharcosának számít, miközben az ország bank automatáihoz továbbra is külföldről vásárolják meg a szükséges szoftvereket.)

„Ha akarjuk, akkor meg tudjuk csinálni” – fogalmazott egykoron Khomeini ajatollah. S valóban, talán nincs még egy olyan ország a Közel-Keleten, ahol annyi tudós és szakember lenne, mint amennyi Iránban van. Az önellátás kétségkívül sok tekintetben megvalósult már, de a nagy technológiai és tudományos ambíciók majd csak akkor lesznek megvalósíthatók, ha a forradalmi vezetés sikeresen használja ki az iráni koponyákban, illetve kezekben rejlő lehetőségeket.

Fegyveres összecsapások Tripoli utcáin

VESZÉLYBEN A DOHAI MEGÁLLAPODÁS?

Az elmúlt hét feszült napjait követően vasárnap ismételten fegyveres összecsapásokra került sor Libanonban. A cédrusok országának második legnagyobb városában, Tripoliban a síiták és a szunniták között éleződött ki a felekezeti és politikai szembenállás. A harcoknak a jelentések szerint két áldozata és huszonöt sebesültje volt.

Libanonban a hatalmi pozíciók arányosabb elosztásáért most az iszlám két felekezete igyekszik összemérni az erejét. Az Izrael elleni háború komoly változásokat indított el Libanonban. A „nyári győzelmet” követően Hasszan Naszrallah lett az arab és iszlám világ hőse, amelyből aztán a Hezbollah vezetője igyekezett odahaza is politikai tőkét kovácsolni magának. Mindeközben a másik oldal is radikalizálódott. A libanoni szunnita csoportok körében egyre jobban terjed az ultrakonzervatív szalafita doktrína, amely eretnekként tekint a síitákra.

A hadsereg csapatainak bevetése megfékezte ugyan a felekezeti harcokat, de hogy mi lesz a konfliktus jövője az, mint egykoron, most is attól függ, hogy a katonaság meg tudja-e majd őrizni a felekezeten kívüliségét, vagy a szektariánus törések ismételten felemésztik az erejét. Az erőszak eszkalálódását egyelőre meg lehet még akadályozni, de az alacsony intenzitású összecsapások száma növekedhet, miután a felek mindkét oldalon úgy vélhetik, hogy kifizetődőbb saját hatalmukat önállóan erősíteni, mintsem a működő kormányzatban részt venni.

A közel egy hónapja megköttetett dohai megállapodás, majd Michel Szulejman tábornok köztársasági elnökké választása reményt keltő események voltak a libanoni megbékélést illetően, a mostani fegyveres összecsapások azonban mindenképpen figyelmeztető jelként szolgálhatnak. A főbb kérdések ugyanis továbbra sem eldöntöttek. Így például nem született megoldás a Hezbollah fegyvereinek ügyében, mint ahogyan a koalíciós kormányzatot sem sikerült még felállítani. S amilyen könnyen a megállapodás született, ugyanolyan könnyen kerülhet sor a konfliktus újbóli elmélyülésére is.

A libanoni konfliktus pedig, akárcsak korábban, most is többről szól, mint egyszerűen a piciny ország hatalmi pozícióinak igazságos elosztásáról. Azonban míg egykoron az izraeli-palesztin ellentét játszott szerepet, addig manapság leginkább az amerikai-iráni rivalizálás, valamint a szaúdi-iráni regionális hatalmi és felekezeti szembenállás áll a háttérben. Libanon sorsa ismételten nagyban függ attól, hogy mi történik a szélesebb közel-keleti régióban, illetve, hogy hogyan alakul a főbb szereplők (Irán, Szíria, Szaúd-Arábia, Izrael és az Egyesült Államok) egymással való viszonya.

Yogjakarta: Csodák között

SZENT HELYEK, MÍTIKUS SZIMBÓLUMOK, TÖRTÉNELMI EMLÉKEK

Yogjakarta Jáva szigetének két legmisztikusabb szimbóluma, a várostól északra elterülő „fenséges” Merapi vulkán és a „déli tengerek királynőjének” otthont adó Indiai-óceán között fekszik. A város határában fekvő hindu és buddhista szenthelyek, a Prambanan és a Borobudur pediglen egymáshoz való közelségükkel további misztikumot kölcsönöznek a területnek. Éppen ezért „Yogja” (ahogyan a helyiek hívják) mindig is a sziget kulturális központja volt, s különleges szereppel bírt a történelem során mindvégig. A látványosságok bőséges kínálatát tekintve pedig nem meglepő, hogy a legtöbb turista a közép-jávai városkát veszi célba indonéziai utazásai során.

A város történelmi feltérképezését mindenképpen a szultánok palotájával, illetve a köré épült régi városrésszel érdemes kezdeni („Kraton”), mivel az betekintést nyújt a jelenleg is autonómiát élvező szultánság történetébe és annak mindennapi életvitelébe, valamint a jávai kultúra gazdagságába is. A palotában szinte minden nap van valamilyen előadás vagy bemutató, így például tradicionális indonéz zenék („gamelan”) és jávai énekek, klasszikus táncok és bámulatos árnyjáték előadások („wayang kulit”) vannak műsoron. Ez utóbbit különösen érdemes megtekinteni, ha nem is a palotában, de a városban kínálkozó egyéb helyszínek valamelyikében mindenképpen.

A palota szélesebb környezetében további látványosságok akadnak. Többek között az illatos kert, vagy más néven a vízi kastély („Taman Sari”), az uralkodó egykori fürdője és pihenője, egy föld alatti mecset, megannyi kézműves boltocska, s természetesen a jávai szín- és íz-világot tükröző piacok, amelyek közül a madárpiac különösen híres. A Kraton déli részében található parkban („Alun-Alun”) gyülekezik esténként és péntekenként, no meg persze ünnepnapokon a város apraja-nagyja. A hely remekül alkalmas arra, hogy ismeretségeket kössünk, valamint hogy kiderítsük tiszta-e a lelkünk. A történet szerint ugyanis tisztalelkű az, aki képes bekötött szemmel áthaladni a park két fügefája között.

A régi városrész bebarangolását követően biciklis taxiba („becak”) pattanhatunk, s felkereshetjük a város holland negyedét, ahol a gyarmati építészetből kaphatunk ízelítőt, az egykori holland erődben működő múzeumban pedig a yogjakartai függetlenségi mozgalom részleteivel ismerkedhetünk meg. A város mindig az ellenállás központja volt, legyen szó a holland gyarmati uralomról, vagy éppenséggel a Szuharto nevével fémjelzett diktatórikus rendszerről. Az 1998-as rendszerváltás óta eltelt időszak reformjainak köszönhetően azonban Yogjakarta is elindult a modernizálódás útján, mindezt a város főutcáján („Malioboro”) sorakozó új épületek és bevásárlóközpontok is egyértelműen bizonyítják.

Yogjakarta legnagyobb nevezetessége, Borobudur a városon kívül található. A majd 1200 éves szenthely a buddhista világkép kövek formájában történő megnyilvánulása, és a délkelet-ázsiai buddhizmus egyik legnagyobb relikviája. A szimmetrikus háromszintes sztúpát megannyi harangkamrában ülő Buddha szobor díszíti, amelyeknek a bal lábát megfogva, a monda szerint szerencsések leszünk a jövőben. Legalább ennyire jelentős építészeti és kulturális emlék a hindu Prambanan is, amelyet nemrégiben földrengés rongált meg súlyosan. Ha a látogatáskor szerencsések vagyunk, akkor tradicionális Rámájana balett előadásba csöppenhetünk. A város körüli kalandozást tovább folytathatjuk a világ egyik legaktívabb tűzhányójának, a misztikus Merapi-nak a megmászásával, vagy pedig ellátogathatunk Parangtritis fekete homokos tengerpartjára. Ez esetben azonban ügyeljünk arra, hogy ne zöld színű fürdőruhában mártózzunk meg az Indiai-óceánban, mert a hiedelem szerint, aki így tesz, azt elragadja a „déli tengerek királynője”.

Info: A városban ez év tavaszán indult meg a helyi tömegközlekedés, amellyel a főbb helyek könnyen megközelíthetők. Emellett olcsón utazhatunk taxival és biciklis fuvarral is. Előbbinél az órát használjuk, utóbbi esetben igyekezzünk előre megállapodni a viteldíjról. Borobudur és Prambanan mini buszos megtekintéséhez érdemes egy helyi utazási irodánál befizetni, amelynek ára belépőstül mindenestül attól függően, hogy milyen jól alkudozunk, 5-15 dollár között alakulhat.