AHMADINEZSÁD MÁSODSZOR VAGY KHATEMI HARMADSZOR?
A
júniusban esedékes (tízedik) iráni elnökválasztást megelőzően Mahmúd
Ahmadinezsád köztársasági elnöknek nem csak a növekvő társadalmi
elégedetlenséggel, a fokozódó nemzetközi elszigeteltséggel és a
súlyosbodó gazdasági gondokkal kell megküzdenie, hanem Mohammed Khatemi
kandidálását követően, egy „új” és komoly kihívóval is meg kell
birkóznia, ha szeretné a történelmi folytonosságot megőrizni, s
másodszor is elhódítani a köztársasági elnöki pozíciót. (Ez eddig minden
hivatalban lévő iráni köztársasági elnök duplázni tudott!)
A voksolás központi témája a gazdaság lesz („Amikor az irániak a szavazóurnákhoz járulnak majd, gazdasági kérdésekkel a fejükben teszik azt.”), s e tekintetben Ahmadinezsád esélyei kétségkívül nem valami bíztatóak. Sokan ugyanis az ország problémáiért az elnök elhibázott gazdaságpolitikáját és agresszív külpolitikai retorikáját teszik felelőssé. Az állami túlköltekezésnek köszönhetően az infláció közel harminc százalékos, miközben a munkanélküliségi ráta továbbra is igen magas, a nukleáris engedetlenség kapcsán foganatosított nemzetközi szankciók hatásaként pedig több vállalat (így például a francia Total) is távozott már az országból. Ezzel szemben Khatemi megítélése sokkal kedvezőbbnek tűnik, s ahogyan fogalmaznak: „Minél rosszabbul alakul az iráni gazdaság, annál jobbak a reformista Khatemi győzelmi esélyei!”
Mohammed Khatemi, a „mosolygó” elnök, még két „sikertelen” elnöki mandátuma ellenére is igencsak népszerű, s rajta kívül másnak nemigen lehet esélye legyőzni Ahmadinezsádot a júniusi választáson. Noha elnöksége lényeges változást nem hozott a forradalmi rendszerben, de „liberális” reformjainak köszönhetően az iráni társadalom némiképpen fellélegezhetett a szigor alól (Megjelentek az ún. „kis szabadságok”!), külpolitikai nyitásának eredményeként pedig jelentősen változott az Iszlám Köztársaságról alkotott nemzetközi kép is (Így pl. enyhülés kezdődött az amerikai-iráni relációban!). Az ország olajbevételei ugyan mindvégig alacsonyak voltak, Irán mégis számottevő gazdasági növekedést produkált. Nem csoda hát, ha a jelen körülmények között sokan „vágyakozva” tekintenek vissza a Khatemi elnökségre!
Khatemi győzelme azonban korántsem tűnik olyan egyértelműnek, mint ahogyan azt sokan gondolják. A reformerek gyenge pozícióban vannak, amit a tavalyi parlamenti választáson elért eredmény is egyértelműen bizonyított (46 helyet szereztek a 290 fős törvényhozásban!). Emellett a reformtábor továbbra is megosztott, Khateminek adott esetben egy, a „liberális” táboron belüli kihívóval is meg kell mérkőznie a szavazatokért. (Mehdi Karrubi, korábbi házelnök több alkalommal is cáfolta, hogy visszalépne az ex-elnök javára.) Végül nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Khatemi gyengesége és óvatossága sokak számára csalódást hozott, így ők jogosan teszik fel a kérdést, hogy „Vajon miért támogassunk olyasvalakit, aki nyíltan beismerte, hogy tehetetlen!?” (Nem beszélve arról, hogy Khatemi többször is hatalom nélküli tisztségként írta le a köztársasági elnöki intézményt!)
Ahmadinezsád ugyan sok helyütt népszerűtlen, de korántsem esélytelen az elnöki pozícióra. Populista politikája vidéken komoly sikereket aratott, sokak számára valóban részesedést nyújtott a hatalmas olajbevételekből. (Az elnök úr egyszerű megjelenésével és nem-klerikális származásával ráadásul továbbra is olyan, mintha a nép gyermeke lenne.) S míg egyesek nevetnek külpolitikai felszólalásai kapcsán, addig mások azt látják, hogy elnöksége alatt Irán vitathatatlanul regionális hatalommá avanzsált. (A külpolitikai sikerek mellett komoly eredmények születtek a nukleáris fejlesztések és az űrkutatás területén is.) Ahmadinezsád emellett még mindig élvezi a konzervatív tábor támogatását, amely a felmerülő konfliktusok és viták ellenére aligha fogja elkövetni azt a gondatlanságot, hogy megosztottságával elősegítse a reformpárti jelölt választási diadalát.
Az elnökválasztás minden bizonnyal izgalmas versenyt fog hozni, s míg alacsony részvétel mellett Ahmadinezsád szinte biztosan duplázni fog, addig magas részvétel mellett könnyen megeshet, hogy Khatemi elsőként harmadszor is elfoglalhatja a köztársasági elnöki széket! De ne feledjük, hogy mindez csak vihar egy pohár vízben, hiszen az iszlám köztársaság politikai-hatalmi rendszerében az elnök csak „másodhegedűs” lehet a legfőbb vezető mellett! (Bár az elnök nevezi ki a minisztereket és befolyásolni tudja az egyes politikákat, de komolyabb kérdésekben a végső döntést mindig a legfőbb vezető mondja ki.)
TUDNIVALÓK AZ IRÁNI KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁSRÓL
Az Iszlám Köztársaság elnökét a választásra jogosult iráni polgárok közvetlenül választják meg (A választási korhatár jelenleg 18 év, így közel 44 millióan szavazhatnak majd júniusban!), az Őrök Tanácsa által előzetesen jóváhagyott jelöltek közül (Alapvető követelmény, hogy a jelölt muzulmán legyen, valamint hogy a forradalmi rendszer iránt megkérdőjelezhetetlen lojalitással viseltessen!).
Az iráni köztársasági elnököt négy éves időtartamra választják. Az iszlám köztársaság alkotmánya az elnöki megbízatást két egymást követő ciklusban maximalizálja, de a négy éves „kihagyást” követően ismételten lehetséges az elnökválasztáson való indulás. (A legutóbbi, 2005-ös elnökválasztáson, a pragmatistaként számon tartott Hásemi Rafszandzsáni próbálkozott meg az „elnöki” visszatéréssel.)
A köztársasági elnökválasztást abszolút többségi rendszerben bonyolítják le, vagyis amennyiben az első körben egyetlen jelölt sem tud abszolút többséget (50% plusz egy szavazatot) szerezni, úgy a két legtöbb szavazatot szerzett jelölt között második fordulót tartanak. (A 2005-ös elnökválasztáson fordult elő először az iszlám köztársaság történetében, hogy második fordulót kellett rendezni.)
A
júniusban esedékes (tízedik) iráni elnökválasztást megelőzően Mahmúd
Ahmadinezsád köztársasági elnöknek nem csak a növekvő társadalmi
elégedetlenséggel, a fokozódó nemzetközi elszigeteltséggel és a
súlyosbodó gazdasági gondokkal kell megküzdenie, hanem Mohammed Khatemi
kandidálását követően, egy „új” és komoly kihívóval is meg kell
birkóznia, ha szeretné a történelmi folytonosságot megőrizni, s
másodszor is elhódítani a köztársasági elnöki pozíciót. (Ez eddig minden
hivatalban lévő iráni köztársasági elnök duplázni tudott!)A voksolás központi témája a gazdaság lesz („Amikor az irániak a szavazóurnákhoz járulnak majd, gazdasági kérdésekkel a fejükben teszik azt.”), s e tekintetben Ahmadinezsád esélyei kétségkívül nem valami bíztatóak. Sokan ugyanis az ország problémáiért az elnök elhibázott gazdaságpolitikáját és agresszív külpolitikai retorikáját teszik felelőssé. Az állami túlköltekezésnek köszönhetően az infláció közel harminc százalékos, miközben a munkanélküliségi ráta továbbra is igen magas, a nukleáris engedetlenség kapcsán foganatosított nemzetközi szankciók hatásaként pedig több vállalat (így például a francia Total) is távozott már az országból. Ezzel szemben Khatemi megítélése sokkal kedvezőbbnek tűnik, s ahogyan fogalmaznak: „Minél rosszabbul alakul az iráni gazdaság, annál jobbak a reformista Khatemi győzelmi esélyei!”
Mohammed Khatemi, a „mosolygó” elnök, még két „sikertelen” elnöki mandátuma ellenére is igencsak népszerű, s rajta kívül másnak nemigen lehet esélye legyőzni Ahmadinezsádot a júniusi választáson. Noha elnöksége lényeges változást nem hozott a forradalmi rendszerben, de „liberális” reformjainak köszönhetően az iráni társadalom némiképpen fellélegezhetett a szigor alól (Megjelentek az ún. „kis szabadságok”!), külpolitikai nyitásának eredményeként pedig jelentősen változott az Iszlám Köztársaságról alkotott nemzetközi kép is (Így pl. enyhülés kezdődött az amerikai-iráni relációban!). Az ország olajbevételei ugyan mindvégig alacsonyak voltak, Irán mégis számottevő gazdasági növekedést produkált. Nem csoda hát, ha a jelen körülmények között sokan „vágyakozva” tekintenek vissza a Khatemi elnökségre!
Khatemi győzelme azonban korántsem tűnik olyan egyértelműnek, mint ahogyan azt sokan gondolják. A reformerek gyenge pozícióban vannak, amit a tavalyi parlamenti választáson elért eredmény is egyértelműen bizonyított (46 helyet szereztek a 290 fős törvényhozásban!). Emellett a reformtábor továbbra is megosztott, Khateminek adott esetben egy, a „liberális” táboron belüli kihívóval is meg kell mérkőznie a szavazatokért. (Mehdi Karrubi, korábbi házelnök több alkalommal is cáfolta, hogy visszalépne az ex-elnök javára.) Végül nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Khatemi gyengesége és óvatossága sokak számára csalódást hozott, így ők jogosan teszik fel a kérdést, hogy „Vajon miért támogassunk olyasvalakit, aki nyíltan beismerte, hogy tehetetlen!?” (Nem beszélve arról, hogy Khatemi többször is hatalom nélküli tisztségként írta le a köztársasági elnöki intézményt!)
Ahmadinezsád ugyan sok helyütt népszerűtlen, de korántsem esélytelen az elnöki pozícióra. Populista politikája vidéken komoly sikereket aratott, sokak számára valóban részesedést nyújtott a hatalmas olajbevételekből. (Az elnök úr egyszerű megjelenésével és nem-klerikális származásával ráadásul továbbra is olyan, mintha a nép gyermeke lenne.) S míg egyesek nevetnek külpolitikai felszólalásai kapcsán, addig mások azt látják, hogy elnöksége alatt Irán vitathatatlanul regionális hatalommá avanzsált. (A külpolitikai sikerek mellett komoly eredmények születtek a nukleáris fejlesztések és az űrkutatás területén is.) Ahmadinezsád emellett még mindig élvezi a konzervatív tábor támogatását, amely a felmerülő konfliktusok és viták ellenére aligha fogja elkövetni azt a gondatlanságot, hogy megosztottságával elősegítse a reformpárti jelölt választási diadalát.
Az elnökválasztás minden bizonnyal izgalmas versenyt fog hozni, s míg alacsony részvétel mellett Ahmadinezsád szinte biztosan duplázni fog, addig magas részvétel mellett könnyen megeshet, hogy Khatemi elsőként harmadszor is elfoglalhatja a köztársasági elnöki széket! De ne feledjük, hogy mindez csak vihar egy pohár vízben, hiszen az iszlám köztársaság politikai-hatalmi rendszerében az elnök csak „másodhegedűs” lehet a legfőbb vezető mellett! (Bár az elnök nevezi ki a minisztereket és befolyásolni tudja az egyes politikákat, de komolyabb kérdésekben a végső döntést mindig a legfőbb vezető mondja ki.)
TUDNIVALÓK AZ IRÁNI KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁSRÓL
Az Iszlám Köztársaság elnökét a választásra jogosult iráni polgárok közvetlenül választják meg (A választási korhatár jelenleg 18 év, így közel 44 millióan szavazhatnak majd júniusban!), az Őrök Tanácsa által előzetesen jóváhagyott jelöltek közül (Alapvető követelmény, hogy a jelölt muzulmán legyen, valamint hogy a forradalmi rendszer iránt megkérdőjelezhetetlen lojalitással viseltessen!).
Az iráni köztársasági elnököt négy éves időtartamra választják. Az iszlám köztársaság alkotmánya az elnöki megbízatást két egymást követő ciklusban maximalizálja, de a négy éves „kihagyást” követően ismételten lehetséges az elnökválasztáson való indulás. (A legutóbbi, 2005-ös elnökválasztáson, a pragmatistaként számon tartott Hásemi Rafszandzsáni próbálkozott meg az „elnöki” visszatéréssel.)
A köztársasági elnökválasztást abszolút többségi rendszerben bonyolítják le, vagyis amennyiben az első körben egyetlen jelölt sem tud abszolút többséget (50% plusz egy szavazatot) szerezni, úgy a két legtöbb szavazatot szerzett jelölt között második fordulót tartanak. (A 2005-ös elnökválasztáson fordult elő először az iszlám köztársaság történetében, hogy második fordulót kellett rendezni.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése