ELSZIGETELŐDÉST, AVAGY NYITÁST VÁLASZT AZ IRÁNI LEGFŐBB VEZETŐ?
Irán elnökválasztására készülődik, amelyet odahaza és külföldön egyaránt nagy figyelemmel kísérnek. Sokan pedig egyenesen arról beszélnek, hogy a júniusi szavazás jelentőségét tekintve a novemberi amerikai elnökválasztáshoz hasonlítható! Noha az iráni voksolás kétségkívül izgalmas versenyt fog hozni, de vajon mit számít az, hogy ki lesz az Iszlám Köztársaság soron következő tízedik elnöke? Az iráni politikai rendszerben a legfőbb autoritás birtokosa ugyanis nem a köztársasági elnök, hanem a legfőbb vezető.
Az
iszlám köztársaság rendszerében a végső döntést – legyen szó
biztonsági, külpolitikai, igazságügyi vagy bármilyen kérdésről – a
legfőbb vezető hozza meg. Az alkotmány értelmében a legfőbb vezető nem
foglalhat állást nyíltan az elnökjelöltek versenyében, a gyakorlatban
mégis csupán abból az aspiránsból lehet köztársasági elnök, akit maga a
legfőbb vezető is támogat. Az elnökválasztás pedig más szavazásokhoz
hasonlóan fontos eszköz lehet a vezetőnek a közvélemény szondázásában és
alakításában, így például az ügyek napirendre vételében.
Érdemes a kérdést ezért úgy feltenni, hogy miként vélekedik maga a legfőbb vezető, Ali Khamenei ajatollah? Vajon ismét lojális protezsáltját, Mahmúd Ahmadinezsádot választja, aki nyilatkozataival növekvő elszigeteltséget, illetve háborús feszültséget teremtett, ugyanakkor a nagyobb társadalmi nyíltságot követelőkkel szemben védelmet is nyújtott a legfőbb vezetőnek, vagy pediglen Mohammed Khatemi mellett teszi le a voksát, aki a rendszer további liberalizálására, valamint a Nyugattal való dialógusra és kooperációra fog törekedni?
A reformer ex-elnök jelöltsége azt bizonyítja, hogy „zöld utat” kapott a legfőbb vezetőtől, de mindez még korántsem jelenti azt, hogy Khatemi lenne Ali Khamenei választása! Számtalan oka van annak, hogy miért nem valószínű ez a kapcsolat. Ahmadinezsád ugyan több területen is rosszul teljesített, de sikeresen hallgattatta el a rendszer ellenzékét, és zárta el a társadalmat a külső befolyásoktól, az amerikai kardcsörtetésre pedig hasonlóan erős retorikával válaszolt. Khatemi visszatérésével mindez könnyen visszájára fordulhat.
A konzervatív forradalmi elit akárcsak Khatemi 1997-es megválasztása után, most ismételten attól tart, hogy a társadalom megnyitása könnyen ellenőrizhetetlen és irányíthatatlan folyamatokat válthat ki, amelyek instabilitást okozva alapjaiban veszélyeztethetik az iszlám köztársaság politikai-hatalmi berendezkedését. A washingtoni őrségváltást követően az amerikai nyitási szándék a reformer ex-elnök Nyugattal való párbeszédre törekvésével párosulva még inkább felgyorsíthatja a liberalizálási folyamatokat. A dolgok pediglen így megint csak könnyen kontrollálhatatlanná válhatnak odahaza!
Mindezek ellenére mégsem elképzelhetetlen, hogy a legfőbb vezető Mohammed Khatemit válassza. Az Ahmedinezsád által alkalmazott politikai és társadalmi nyomásgyakorlás ugyanis több okból sem folytatható tovább. Egyfelől növekszik az elégedetlenség a társadalom körében, amely már nem csak politikai jogait kívánja gyakorolni, hanem a gazdasági előnyökből is részesülni szeretne! Másfelől az amerikai hangnemváltást követően egyre nehezebb lesz a konfrontatív külpolitikát fenntartani, amely a rendszer legitimációs alapját képezi. Ráadásul a párbeszédet és békés megoldást kereső pillanatban gyakorolt erőszakos nyomás könnyen kiszámíthatatlan társadalmi nyugtalanságot eredményezhet.
A legfőbb vezető tehát nincs könnyű helyzetben az elnökjelöltek, vagy ha úgy tetszik az alternatívák közötti választást illetően. Khamenei ajatollah az elszigetelődés és a nyitás közül választhat, amelyek egyaránt tartogatnak előnyöket és hátrányokat. A rendszer stabilitása érdekében az elszigetelődés kifizetődőbbnek tűnik rövidtávon, de a társadalom elégedetlenségét hosszútávon a forradalmi rendszer politikai és gazdasági liberalizálása, valamint a kapcsolatok normalizálása oldaná fel a leginkább. A választás kimenetelét jelentősen befolyásolja majd az is, hogy milyen Irán-politikát követ majd végül az Obama-adminisztráció!?
Egy valami azonban biztosnak tűnik, bárki is nyerje meg az elnökválasztást, a júniusi voksolás csak akkor hozhat érdembeli változást – valós nyitást – ha az Egyesült Államok még azt megelőzően egyértelművé teszi Teherán számára, hogy nincsen szándékában rendszert váltani, s hogy az Iszlám Köztársaságot úgy kezeli, mint Indiát, avagy mint Oroszországot. Egyenrangú partnerként attól függetlenül, hogy politikai rendszere mennyire demokratikus, avagy diktatórikus! Az egyértelmű garanciák elősegíthetik, hogy mind Irán, mind pedig a világ számára kedvezően alakuljanak a júniusi események…
AHMADINEZSÁD ÉS KHAMENEI REJTÉLYES KAPCSOLATRENDSZERE
Miközben az iszlám köztársaság politikai-hatalmi felépítményében továbbra is a legfőbb vezető számít a legbefolyásosabb szereplőnek (Sőt Ali Khamenei ajatollah talán most még erősebb, mint amilyen húsz éves regnálása alatt bármikor is volt!), Ahmadinezsád több ponton is igyekezett erősíteni az elnöki pozíción, s mindamellett komoly támogatói bázist is gyűjtött maga köré. Mindez kérdéseket vet fel azt illetően, hogy vajon az elnök továbbra is lojális támogatója lesz-e a legfőbb vezetőnek, avagy Ahmadinezsád, mint az önálló életre kélő marionett baba komolyabb kihívást intéz majd a forradalmi elit felé, s igyekszik átformálni az iráni hatalmi viszonyokat.
Tavaly nyáron az elnök úr egészen odáig merészkedett, hogy korrupcióval és gazdasági indíttatású gyilkosságokkal vádolja meg a síita klérus vezető beosztású, Khamenei ajatollahhoz közelálló tagjait. Erre válaszul a legfőbb vezető a rendelkezésére álló széles eszköztárt felhasználva azon nyomban ellentámadásba lendült. (Így például Khamenei ajatollah külügyi tanácsadója a francia Liberation című napilapban ostorozta a köztársasági elnököt!) Ahmadinezsád politikai ambíciói minimum közvetlen kihívást jelentenek a régi vezetésnek, maximum pedig egyfajta lassított felvételű, „csöndes” puccsot, amelyben egyre több hatalom kumulálódik a köztársasági elnöki pozícióban.
Mindezek tekintetében látható, hogy Ali Khamenei ajatollah két oldalról is szorongatva vagyon. A baloldalról Khatemi jelenthet kihívást, aki a vezetőt ismételten háttérbe szoríthatja a „civilizációk párbeszédével”, a jobboldalról pedig Ahmadinezsád éles (Izrael- és Amerika-ellenes) retorikája és elnöki „reformtörekvései” okozhatnak problémákat. Így a legfőbb vezetőnek, ha úgy tetszik, két rossz közül kell majd kiválasztania a számára legkevésbé rossz alternatívát. Az elnökválasztás kimenetelétől függetlenül azonban továbbra is Ali Khamenei ajatollah lesz az, aki meghatározza majd az iráni kül- és belpolitikát!
Irán elnökválasztására készülődik, amelyet odahaza és külföldön egyaránt nagy figyelemmel kísérnek. Sokan pedig egyenesen arról beszélnek, hogy a júniusi szavazás jelentőségét tekintve a novemberi amerikai elnökválasztáshoz hasonlítható! Noha az iráni voksolás kétségkívül izgalmas versenyt fog hozni, de vajon mit számít az, hogy ki lesz az Iszlám Köztársaság soron következő tízedik elnöke? Az iráni politikai rendszerben a legfőbb autoritás birtokosa ugyanis nem a köztársasági elnök, hanem a legfőbb vezető.
Az
iszlám köztársaság rendszerében a végső döntést – legyen szó
biztonsági, külpolitikai, igazságügyi vagy bármilyen kérdésről – a
legfőbb vezető hozza meg. Az alkotmány értelmében a legfőbb vezető nem
foglalhat állást nyíltan az elnökjelöltek versenyében, a gyakorlatban
mégis csupán abból az aspiránsból lehet köztársasági elnök, akit maga a
legfőbb vezető is támogat. Az elnökválasztás pedig más szavazásokhoz
hasonlóan fontos eszköz lehet a vezetőnek a közvélemény szondázásában és
alakításában, így például az ügyek napirendre vételében.Érdemes a kérdést ezért úgy feltenni, hogy miként vélekedik maga a legfőbb vezető, Ali Khamenei ajatollah? Vajon ismét lojális protezsáltját, Mahmúd Ahmadinezsádot választja, aki nyilatkozataival növekvő elszigeteltséget, illetve háborús feszültséget teremtett, ugyanakkor a nagyobb társadalmi nyíltságot követelőkkel szemben védelmet is nyújtott a legfőbb vezetőnek, vagy pediglen Mohammed Khatemi mellett teszi le a voksát, aki a rendszer további liberalizálására, valamint a Nyugattal való dialógusra és kooperációra fog törekedni?
A reformer ex-elnök jelöltsége azt bizonyítja, hogy „zöld utat” kapott a legfőbb vezetőtől, de mindez még korántsem jelenti azt, hogy Khatemi lenne Ali Khamenei választása! Számtalan oka van annak, hogy miért nem valószínű ez a kapcsolat. Ahmadinezsád ugyan több területen is rosszul teljesített, de sikeresen hallgattatta el a rendszer ellenzékét, és zárta el a társadalmat a külső befolyásoktól, az amerikai kardcsörtetésre pedig hasonlóan erős retorikával válaszolt. Khatemi visszatérésével mindez könnyen visszájára fordulhat.
A konzervatív forradalmi elit akárcsak Khatemi 1997-es megválasztása után, most ismételten attól tart, hogy a társadalom megnyitása könnyen ellenőrizhetetlen és irányíthatatlan folyamatokat válthat ki, amelyek instabilitást okozva alapjaiban veszélyeztethetik az iszlám köztársaság politikai-hatalmi berendezkedését. A washingtoni őrségváltást követően az amerikai nyitási szándék a reformer ex-elnök Nyugattal való párbeszédre törekvésével párosulva még inkább felgyorsíthatja a liberalizálási folyamatokat. A dolgok pediglen így megint csak könnyen kontrollálhatatlanná válhatnak odahaza!
Mindezek ellenére mégsem elképzelhetetlen, hogy a legfőbb vezető Mohammed Khatemit válassza. Az Ahmedinezsád által alkalmazott politikai és társadalmi nyomásgyakorlás ugyanis több okból sem folytatható tovább. Egyfelől növekszik az elégedetlenség a társadalom körében, amely már nem csak politikai jogait kívánja gyakorolni, hanem a gazdasági előnyökből is részesülni szeretne! Másfelől az amerikai hangnemváltást követően egyre nehezebb lesz a konfrontatív külpolitikát fenntartani, amely a rendszer legitimációs alapját képezi. Ráadásul a párbeszédet és békés megoldást kereső pillanatban gyakorolt erőszakos nyomás könnyen kiszámíthatatlan társadalmi nyugtalanságot eredményezhet.
A legfőbb vezető tehát nincs könnyű helyzetben az elnökjelöltek, vagy ha úgy tetszik az alternatívák közötti választást illetően. Khamenei ajatollah az elszigetelődés és a nyitás közül választhat, amelyek egyaránt tartogatnak előnyöket és hátrányokat. A rendszer stabilitása érdekében az elszigetelődés kifizetődőbbnek tűnik rövidtávon, de a társadalom elégedetlenségét hosszútávon a forradalmi rendszer politikai és gazdasági liberalizálása, valamint a kapcsolatok normalizálása oldaná fel a leginkább. A választás kimenetelét jelentősen befolyásolja majd az is, hogy milyen Irán-politikát követ majd végül az Obama-adminisztráció!?
Egy valami azonban biztosnak tűnik, bárki is nyerje meg az elnökválasztást, a júniusi voksolás csak akkor hozhat érdembeli változást – valós nyitást – ha az Egyesült Államok még azt megelőzően egyértelművé teszi Teherán számára, hogy nincsen szándékában rendszert váltani, s hogy az Iszlám Köztársaságot úgy kezeli, mint Indiát, avagy mint Oroszországot. Egyenrangú partnerként attól függetlenül, hogy politikai rendszere mennyire demokratikus, avagy diktatórikus! Az egyértelmű garanciák elősegíthetik, hogy mind Irán, mind pedig a világ számára kedvezően alakuljanak a júniusi események…
AHMADINEZSÁD ÉS KHAMENEI REJTÉLYES KAPCSOLATRENDSZERE
Miközben az iszlám köztársaság politikai-hatalmi felépítményében továbbra is a legfőbb vezető számít a legbefolyásosabb szereplőnek (Sőt Ali Khamenei ajatollah talán most még erősebb, mint amilyen húsz éves regnálása alatt bármikor is volt!), Ahmadinezsád több ponton is igyekezett erősíteni az elnöki pozíción, s mindamellett komoly támogatói bázist is gyűjtött maga köré. Mindez kérdéseket vet fel azt illetően, hogy vajon az elnök továbbra is lojális támogatója lesz-e a legfőbb vezetőnek, avagy Ahmadinezsád, mint az önálló életre kélő marionett baba komolyabb kihívást intéz majd a forradalmi elit felé, s igyekszik átformálni az iráni hatalmi viszonyokat.
Tavaly nyáron az elnök úr egészen odáig merészkedett, hogy korrupcióval és gazdasági indíttatású gyilkosságokkal vádolja meg a síita klérus vezető beosztású, Khamenei ajatollahhoz közelálló tagjait. Erre válaszul a legfőbb vezető a rendelkezésére álló széles eszköztárt felhasználva azon nyomban ellentámadásba lendült. (Így például Khamenei ajatollah külügyi tanácsadója a francia Liberation című napilapban ostorozta a köztársasági elnököt!) Ahmadinezsád politikai ambíciói minimum közvetlen kihívást jelentenek a régi vezetésnek, maximum pedig egyfajta lassított felvételű, „csöndes” puccsot, amelyben egyre több hatalom kumulálódik a köztársasági elnöki pozícióban.
Mindezek tekintetében látható, hogy Ali Khamenei ajatollah két oldalról is szorongatva vagyon. A baloldalról Khatemi jelenthet kihívást, aki a vezetőt ismételten háttérbe szoríthatja a „civilizációk párbeszédével”, a jobboldalról pedig Ahmadinezsád éles (Izrael- és Amerika-ellenes) retorikája és elnöki „reformtörekvései” okozhatnak problémákat. Így a legfőbb vezetőnek, ha úgy tetszik, két rossz közül kell majd kiválasztania a számára legkevésbé rossz alternatívát. Az elnökválasztás kimenetelétől függetlenül azonban továbbra is Ali Khamenei ajatollah lesz az, aki meghatározza majd az iráni kül- és belpolitikát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése