Az iráni politika informális szereplői: A forradalmi alapítványok

A forradalmi alapítványok szerepe

Az informális szereplők körében a forradalmi alapítványok („bonjádok”) különösen fontos szereppel bírnak, amelyek a nemzeti jövedelem tekintélyes hányadával rendelkezve, a választások eredményétől és a kormány akaratától függetlenül alakítva politikájukat lényegében úgy működnek, mint állam az államban. Ezeket az alapítványokat döntően három csoportba lehet osztani: közcélú, magán és vallási-jótékonysági alapítványok. Az utóbbi kettő különösen messzire nyúló tradíciókkal rendelkezik, társadalmi és gazdasági jelentőségre azonban csak az 1979-es forradalmat követően tettek szert, amikor a sah és a régi elit vagyonát kisajátítva komoly anyagi forrásokhoz jutottak, mindez a 90-es évek privatizációs hullámával folytatódott tovább.

Alapjában véve ezek az alapítványok nem számítanak kormányzati szereplőnek, de nem tekinthetők nonprofit szervezetek sem. Legtöbbjük mentességgel rendelkezik az adófizetés kötelezettsége alól, miközben kizárólag csak az ország legfőbb vezetőjének tartozik felelősséggel. Erejüket éppen ez a megkülönböztetett helyzetük adja, nevezetesen, hogy egyfelől hozzáférhetnek az állami alapokhoz és támogatásokhoz, másfelől pedig, hogy széles körben önállóan tevékenykedhetnek. Az általuk élvezett politikai autonómia mértékét azonban rendkívül nehéz meghatározni, mint ahogyan azt is lehetetlen megmondani, hogy ténylegesen mekkora állami támogatásban részesülnek, és milyen gazdasági ügyleteket folytatnak ezek a szereplők.

Az alapítványok széles körben tevékenykednek. Egyfelől számos kereskedelmi ügyletben és magában a gazdasági termelésben érintettek. A forradalmi alapítványok a bánya- és olajipartól kezdve a személy- és áruszállításon keresztül, egészen a turizmusig és a szolgáltató iparig szinte mindenhol működtetnek gazdasági vállalkozásokat. Egyes becslések szerint ezek az alapítványok a mezőgazdaság és az állami iparágak mellett a nemzeti gazdaság majd 70 százalékát tartják az ellenőrzésük alatt. A „bonjádok” másfelől a politikai-vallási propagandában és a forradalmi rendszer működtetésében is aktív szerepet játszanak. A szociális szolgáltatásokban, az ideológiai és társadalmi nevelés folyamatában, a tömegek mobilizálásában olyan erőt képviselnek, amelyek nélkülözhetetlenek az iszlám köztársaság zavartalan működéséhez.

A forradalmi alapítványok élén általában befolyásos egyházi személyek vagy a hatalmi elit egyéb kulcsfontosságú szereplői állnak, akiket az iráni köznyelv egyszerűen csak „kiskirályoknak” nevez. Körükben a társadalmi és gazdasági befolyásért, illetve az állami támogatásért folytatott rivalizálás igencsak erős, de egységbe kovácsolja őket a közös cél, amely nem más, mint az iszlám forradalom rendszerének és értékeinek a támogatása és védelmezése. Az állami ellenőrzések hiányában, illetve a patronázs rendszerek kiépülésének és a személyi rivalizálások fokozódásának eredményeként újabban a legtöbb alapítvány kénytelen szembenézni a korrupció, a nepotizmus és a hatalmi visszaélések jelentette fenyegetésekkel. 

Az aktívan működő alapítványok számát szinte lehetetlen pontosan megbecsülni. A több száz szerveződés közül azonban mindenképpen kiemelkedik az „Elesettek és Elnyomottak Alapítványa”, amely közel 80 milliárdos tartalékot halmozott fel az évek során, és amely nem csak Iránban, hanem külföldön is komoly érdekeltségekkel rendelkezik. Így például a hazai ipari vállalkozások mellett az alapítvány majd negyedét uralja a bankügyleteknek Dubaiban. Meg kell említenünk továbbá a „Mártírok Alapítványát”, amely leginkább példázza a közcélú alapítványokat, valamint az „Imám Reza Alapítványt”, amely a vallási-jótékonysági típusra szolgál példaként.

Az 1980-ban, Khomeini ajatollah rendeletével létrehozott Mártírok Alapítványa manapság az egyik legnagyobb forradalmi alapítványnak számít Iránban, közel 350 irodával és majd 30 ezer alkalmazottal rendelkezik. Feladata elsősorban az 1979-es forradalom és az iraki-iráni háború veteránjainak, illetve azok családtagjaiknak a segélyezése. Ennek keretében a szervezet szinte az élet valamennyi területével foglalkozik, így például az egészségügyi ellátással, az oktatás és nevelés kérdésével, a lakhatás és élelmezés problémájával, valamint a házassági ügyekkel is. Mindehhez a forrásokat egyrészt a sah és az elmenekült régi elit lefoglalt vagyona, másrészt a központi költségvetésből kapott juttatások, valamint a saját üzleti vállalkozások adják. Utóbbiak az iparra, a kereskedelemre, és a mezőgazdaságra egyaránt kiterjednek. A Mártírok Alapítványa például csak Teheránban több mint háromezer ingatlannal rendelkezik, miközben országos szinten közel húszmilliárd dollárnyi tartalékot halmozott fel. A pénzügyi és szociális támogatások rendszere mellett az alapítványi tagság számos egyéb előnnyel kecsegtet. Így például a szervezet tagjai privilégiumot élveznek a beiskolázásban, a munkahelyekhez való hozzájutásban, az egészségügy-biztosításban, és a kórházi kezelések tekintetében. Éppen ezért a Mártírok Alapítványa az ország szegényebb rétegeiben különösen nagy tiszteletnek örvend.

Az Imám Reza Alapítványt még a forradalom előtt alapították Meshed városában, amely a síita vallás egyik legszentebb kegyhelyének ad otthont, a nyolcadik imám (Ali Musza al-Reza) sírhelyének. A várost évente felkereső több millió zarándok a leggazdagabb vallási-jótékonysági alapítvánnyá tette a szervezetet, amely egykoron magára vállalta a szent hely védelmét és működtetését. Az Imám Reza Alapítvány azonban ma már nemcsak a vallási turizmusban érdekelt, hanem egyfajta ipari konszernként több vállalatot is működtet, hatalmas földbirtokokat tulajdonol, és több tízezer embernek nyújt munkalehetőséget. Gazdasági befolyását jelzi továbbá, hogy az alapítvány saját bankot, szállítmányozási cégeket és légitársaságot üzemeltet, valamint Khoraszan tartomány aranybányászatában és földgáz kitermelésében is fontos szerepet játszik. Emellett természetesen a többi alapítványhoz hasonlóan jótékonysági és szociális feladatokat is ellát. Befolyásának növekedését a vallási jelentőség és a gazdasági sikeresség mellett elsősorban annak köszönheti, hogy az alapítvány élén álló Abbasz Vaez-Tabaszi majd negyven éve szoros baráti és családi viszonyt ápol az ország legfőbb vezetőjével, Ali Khamenei ajatollahhal. Kapcsolatrendszerének és kiterjedt tevékenységének eredményeként az Iráni Nemzeti Olajtársaság, illetve az Elesettek és Elnyomottak Alapítványát követően az Imám Reza Alapítvány vált a harmadik legnagyobb gazdasági konglomerátummá Iránban.

A forradalmi alapítványok tehát a társadalmi támogatottság és a gazdasági hatalom birtokában fontos szereplők az iráni politikai berendezkedésben. Befolyásosságuk a rendszer stabilitását eredményezi, mivel egyfajta gazdasági és pénzügyi támaszt nyújtanak a forradalmi elitnek. Erőteljesen önállósult tevékenységük viszont komoly akadályt jelenthet az ország gazdasági fejlődése és modernizálása tekintetében, ezek az alapítványok ugyanis pozícióikhoz ragaszkodva ellehetetlenítenek minden olyan kísérletet, amely a gazdaság szerkezetátalakítására irányul. A rivalizálás pediglen nem csak a politikai tisztségek megszerzése miatt éleződhet ki, hanem az erőforrásokért folytatott harcokat tekintve is feszültségforrás lehet a jövőben.