Az iráni politika informális szereplői: Bevezető gondolatok

Formális és informális hatalmi struktúrák

A kinevezett és választott intézményekből felépülő iráni politikai rendszert tovább bonyolítja, hogy az alkotmányos, illetve formális struktúrák hátterében, vagy éppenséggel azok mellett, számos informális hatalmi központ is működik. Ezek az informális struktúrák a különböző politikai-vallási szövetségek mentén csoportosulnak, vagy a forradalmi alapítványokhoz és a biztonsági szolgálatokhoz kötődnek. Ennek a speciális kapcsolatrendszernek köszönhetően pedig olykor-olykor sokkalta nagyobb befolyást gyakorolnak a döntéshozatalra, mint a hagyományos politikai intézmények. A személyi kapcsolatok révén kialakuló informális hálózatok többnyire mindenkor erősebbek, mint az intézményes hatalom.

Az iráni politikai berendezkedés sajátos jellemzője, hogy abban számtalan független hatalmi központ jött létre, amelyek csak lazán kapcsolódnak egymáshoz. Mindez leginkább a síita egyház hierarchikus, ám ugyanakkor erősen decentralizált rendszerének köszönhető. Az iszlám köztársaság decentralizált hatalmi struktúrájában az azonos gondolkodású személyek és csoportok laza koalíciókat hoznak létre, valamint maguk köré széles patronázs és támogató rendszereket alakítanak ki. Ennek megfelelően a legfőbb és legérzékenyebb pozíciókat mindenkoron a közvetlen rokonságban és a személyes baráti körben igyekeznek szétosztani. Ezek a szövevényes kapcsolatok erősen gyengítik az összetartó szervezeti azonosulást, ugyanakkor az iráni kormányzat sikeres működése gyakran éppen ezeknek az informális hálózatoknak köszönhető.

Irán hatalmi felépítményének további fontos jellemzője, hogy az egyes prominens személyek gyakran sokkal befolyásosabbak annál, mint amit a formális pozíciójuk jelentene számukra. A rendszer belső dinamikáját leginkább a személyek közötti kapcsolatrendszerek határozzák meg, amelyeknek fontos elemei: a pártfogás és a lojalitás. A személyes kötelékeken és rivalizálásokon alapuló informális kapcsolatoknak szinte minden szinten döntő szerep jut. S miként az egyének befolyásának mértékét nem lehet automatikusan a pozíciójuk alapján megbecsülni, ugyanígy a politikai intézményeknek a döntéshozatalban játszott szerepéről sem lehet csupán az alkotmány és a törvényi szabályozás alapján nyilatkozni.