Az iráni politika informális szereplői: A biztonsági szolgálatok

A biztonsági szolgálatok szerepe

Iránban az informális kapcsolatok nem csak a gazdaság és a kereskedelem tekintetében minősülnek meghatározónak, hanem dominálják az ország biztonságpolitikai apparátusát is. A biztonságpolitikai intézményrendszer egyrészről tartalmazza a fegyveres erőket és a különböző paramilitáris egységeket, másrészről pedig több politikai testületet és egyéni tisztségviselőt, valamint számos informális személyi hálózatot is. A védelmi és biztonsági erők az ország és a forradalom védelmezésében játszanak szerepet, míg a politikai intézmények a fegyveres erők irányításában és ellenőrzésében bírnak jelentőséggel. A határt azonban nehéz megvonni a kettő között, mivel jelentős összefonódások vannak az egyes intézmények között, másrészt komoly átfedések léteznek az egyes szervezetek feladataiban is. Mindennek hátterében pedig az ország kettős hatalmi felépítménye áll.

A rettentően bonyolult és átláthatatlan biztonsági struktúrában különösen nagy szerep jut a forradalmi biztonsági erőknek, amelyek adott esetben teljesen autonóm szereplőként is megjelenhetnek a politikai döntéshozatalban. A különböző forradalmi tanácsok befolyását ugyan visszaszorították az évek során, mindazonáltal azok továbbra is megőrizték függetlenségüket. Vezetőik a meghatározó személyiségek, a helyi csoportok, vagy az egyházi vezetés támogatásának köszönhetően még mindig aktív szerepet játszanak a politika formálásában. A Baszídzs Milícia megalapítása óta folyamatosan erősödött, olyannyira, hogy ma már a rendszer második legfontosabb pillérét alkotja, miközben az elsődleges biztonsági támaszt továbbra is az Iszlám Forradalmi Gárda Csapatok jelentik.

A Forradalmi Gárda kétségkívül a legautonómabb hatalmi központok egyikének számít az Iszlám Köztársaság berendezkedésben. A szervezet sem az elnöki végrehajtó hatalom autoritásának nincsen alárendelve, sem pedig a síita egyház iránymutatásaihoz nincsen hozzákötve. Éppen ezért rettentően nehéz megítélni, hogy valójában a politikai vezetés mennyire tartja ellenőrzése alatt a Forradalmi Gárdát, és vajon mennyire tájékozott annak tevékenységét illetően. A gárda gazdasági érdekeltségei révén pedig saját bevételi forrásokkal is rendelkezik, amelyek tovább növelik az önállóságát. Ennek megfelelően azt mondhatnánk, hogy a „bonjádokhoz” hasonlóan a Forradalmi Gárda, mint állam az államban tevékenykedik, csakhogy a vallási alapítványoktól eltérően ez a szervezet fegyverekkel, és az erőszak legitim alkalmazásának eszközével is rendelkezik, amelyet továbbra sem fél a gyakorlatban alkalmazni, ha a forradalmi rendszer forog veszélyben. Újabban pedig a parlamenti képviselők között is egyre több Forradalmi Gárda tag tűnik fel.

Az alkotmány igyekszik megakadályozni, hogy a legfőbb vezető autokratikus módon gyakorolhassa hatalmát, de Khamenei ajatollah a Forradalmi Gárda feletti ellenőrzéssel kétségkívül igyekezett kibővíteni a befolyását. Legfőbb támaszként szolgálva számos egykori Forradalmi Gárda tag került befolyásos tisztségbe, ezáltal pedig valamelyest elmosódott a katonaság és a polgári autoritás közötti határvonal. A gárda egyfelől segítséget nyújt a demokratikus reformok meggátolásához, mint amikor 1999 folyamán figyelmeztető levelet címezett a reformista Khátemi elnöknek a diáklázadások kezelését illetően. A fegyveres alakulat saját információs és hírszerzési hálózattal rendelkezik, amely a Hírszerzési Minisztériummal párhuzamosan működik. A Forradalmi Gárda intézményrendszerének és tevékenységi körének köszönhetően az iszlám köztársaság legfontosabb támasztópillérének számít.

A Baszídzs Milíciát a Forradalmi Gárdához hasonlóan azzal a céllal hozták létre 1979 novemberében, hogy védje a forradalmat és annak eredményeit a hazai ellenséggel szemben, illetve hogy gyűjtőmedencéül szolgáljon a tartalékosok számára az Irak elleni háború során. A milíciát megalakítását követően azonnal a Forradalmi Gárda irányítása alá rendelték, és a mai napig is annak ellenőrzése alatt áll. A Baszídzs fiatal (11-17 éves), ideológiailag motivált és mélyen vallásos, ugyanakkor alacsony iskolázottságú önkéntesekből áll, akiknek a kiképzéséről a Forradalmi Gárda gondoskodik. A milícia lényegében a Forradalmi Gárda kinyújtott karjaként tevékenykedik a városi zavargások és országos társadalmi nyugtalanságok leverése kapcsán. A Baszídzs mellett az iráni biztonsági erők másik fontos paramilitáris egysége a Törvényt Végrehajtó Erők, amely testület a városi rendőrség, a csendőrség és a forradalmi bizottságok összevonásával jött létre 1990-ben. A szervezet feladata a Baszídzshoz hasonló, vagyis egyfajta forradalmi rendőrségként a belföldi rendfenntartásban és a határbiztosításban vesz részt a Belügyminisztériumnak alárendelve. A Törvényt Végrehajtó Erők vezetése a Forradalmi Gárda egykori tisztjeiből kerül ki, így erősen lojális a legfelsőbb vezető és a keményvonalas klérus felé.

Az iráni biztonsági erők részét képezi továbbá számos egyéb paramilitáris csoport, fél-állami szervezet és kulturális szerveződés is. Így például az „Isten Segítői” csoportok, amelyek katonai képességgel nem rendelkeznek ugyan, de felhasználhatóak a forradalmi rend védelmére a kritikusokkal szemben. Az „Újjáépítési Hadjárat” ugyancsak része technikailag a biztonsági erőknek, mivel engedélye van arra, hogy vészhelyzetekben erőszakot alkalmazzon a rend biztosítása érdekében az ország vidéki körzeteiben.

Az iráni biztonságpolitikai döntéshozatalban a formális szereplők mellett kulcsfontosságú résztvevők az informális hálózatok is. A család, a rokonság, az iskolai kapcsolatok, illetve a különböző vallási személyek támogatása központi szerepet játszik a védelmi politikában, azon belül pedig különösen a fegyveres erőknél, valamint a Hírszerzési és Biztonsági Minisztériumnál. Emellett az iráni biztonsági apparátus sajátos szerkezete szintén hozzájárul a kiválasztott hivatalos személyek informális hatalmához, mivel a politikai elittel fennálló kapcsolatok lehetővé teszik a katonai tisztségviselők számára, hogy nézeteiket a parancsnoklási láncon kívül is érvényesítsék.

Mindezeknek az eredményeként egy elképesztően bonyolult döntéshozatali folyamat alakult ki a biztonságpolitikai kérdésekben. Az Iszlám Köztársaság nemzetbiztonsági tervezése a fegyveres erőknek és más biztonsági szervezeteknek az alkotmányos joga, Iránnak még sincs egyetlen biztonságpolitikai irányvonala, vagy cselekvési programja. A politikai végeredmények rendszerint magán a biztonsági közösségen belül és a biztonsági szervezetek politikai vezetői között kialakult kompromisszumok eredményeként születnek meg. Az egymás mellett létező hatalmi központok összefonódása azokkal az informális szabályokkal, amelyeket csak azok a bennfentesek ismernek, akik bizonyos biztonsági intézményeket képessé tesznek befolyásuk gyakorlására, a döntéshozatali folyamatokat mind-mind átláthatatlanná és bonyolulttá teszik.

Ezt a bonyolultságot azonban kiegyenlíti az iráni hatalmi eliten belül jelentkező egyetértésre való törekvés. Tartva attól, hogy a vezetésen belül jelentkező konfliktusok olyan pontig jutnak el, ahonnan már nem lehetséges a visszatérés, a forradalmi rendszer túlélése érdekében előnyben részesítik a kompromisszumot és az együttműködést, ami stabilizálja a rendszert. Amikor a döntéshozatalnak olyan sok bemeneti tényezője van, mint amennyivel az iráni biztonságpolitika terhelt, valamint a párhuzamos intézmények annyira átfedik egymást, mint amennyire az Iszlám Köztársaság hatalmi rendszerében, akkor a legalapvetőbb kormányzati funkciók ellátásához is szükséges az együttműködés, és ezzel az iráni vezetés is tisztában van.

A bonyolultságnak és az egyetértésnek ez a keveréke nehézzé teszi a döntéshozatal eredményének előrejelzését. Bár létezik a döntéshozatal formális rendszere, de azt gyakran figyelmen kívül hagyják, vagy megkerülik, különösen pedig akkor, ha így könnyebb elérni a konszenzust. A megegyezésre törekvés központi jellemzője a döntéshozatalnak, de azt erősen mérsékli az eltérő állásponttal rendelkező felek között folyamatosan felmerülő újratárgyalási igény és az ötletszerűen jelentkező vizsgálódási követelmény.

A döntéshozatalt befolyásoló informális hálózatok és mechanizmusok ugyanolyan jelentősek, sőt néha jelentősebbek, mint a döntéshozatal formális szereplői. Ez azt jelenti, hogy a biztonsági szervezetek vezetői nem csak a hivatalos fórumokat és utakat – így jelenlétüket a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsban, a legfelsőbb vezetővel és az a köztársasági elnökkel folytatott tanácsadó üléseket, a parlament biztonsági és külügyi bizottságát – használják fel a döntéshozatal befolyásolására, hanem más eszközöket is, mint például a rokonsági és vallási kapcsolataikat. A befolyásgyakorlás ezen informális formáinak jelentősége, a különböző hatalmi központok létezése, valamint a vitatott kérdések folyamatos újratárgyalása eredményeként a döntéshozatali folyamat állandó előre-hátra történő mozgásban van. Az Iszlám Köztársaság sokszereplős biztonsági intézményrendszeréhez tehát egy nem kevésbé bonyolult biztonságpolitikai döntéshozatal kapcsolódik, amelyben az összes szereplő részt vesz valamilyen módon.

Iránban a biztonsági szervezetek elsősorban az informális befolyásolás lehetőségét kihasználva játszanak szerepet a döntések meghozatalánál, míg az intézményrendszer politikai elemei az alkotmány által biztosított jogkörüknél fogva teszik ugyanezt. A biztonsági intézmények befolyásosságának informális úton történő növekedése ellenére az iráni védelmi szektor továbbra is „polgári irányítás” alatt áll. A rendszer természetéből adódóan pedig nem valószínű, hogy ezek a szervezetek a jövőben kikerüljenek a civil ellenőrzés alól, és teljesen függetlenné váljanak a főbb politikai szereplőktől. A Forradalmi Gárda, a Baszídzs Milícia, a Törvényt Betartató Erők, valamint a különféle paramilitáris egységek továbbra is a forradalmi rendszer működésének biztonsági pilléreként szolgálnak, illetve elkötelezettségüknél és lojalitásuknál fogva garantálják annak fennmaradását a jövőben is.