Az iráni politika informális szereplői: A biztonsági szolgálatok

A biztonsági szolgálatok szerepe

Iránban az informális kapcsolatok nem csak a gazdaság és a kereskedelem tekintetében minősülnek meghatározónak, hanem dominálják az ország biztonságpolitikai apparátusát is. A biztonságpolitikai intézményrendszer egyrészről tartalmazza a fegyveres erőket és a különböző paramilitáris egységeket, másrészről pedig több politikai testületet és egyéni tisztségviselőt, valamint számos informális személyi hálózatot is. A védelmi és biztonsági erők az ország és a forradalom védelmezésében játszanak szerepet, míg a politikai intézmények a fegyveres erők irányításában és ellenőrzésében bírnak jelentőséggel. A határt azonban nehéz megvonni a kettő között, mivel jelentős összefonódások vannak az egyes intézmények között, másrészt komoly átfedések léteznek az egyes szervezetek feladataiban is. Mindennek hátterében pedig az ország kettős hatalmi felépítménye áll.

A rettentően bonyolult és átláthatatlan biztonsági struktúrában különösen nagy szerep jut a forradalmi biztonsági erőknek, amelyek adott esetben teljesen autonóm szereplőként is megjelenhetnek a politikai döntéshozatalban. A különböző forradalmi tanácsok befolyását ugyan visszaszorították az évek során, mindazonáltal azok továbbra is megőrizték függetlenségüket. Vezetőik a meghatározó személyiségek, a helyi csoportok, vagy az egyházi vezetés támogatásának köszönhetően még mindig aktív szerepet játszanak a politika formálásában. A Baszídzs Milícia megalapítása óta folyamatosan erősödött, olyannyira, hogy ma már a rendszer második legfontosabb pillérét alkotja, miközben az elsődleges biztonsági támaszt továbbra is az Iszlám Forradalmi Gárda Csapatok jelentik.

A Forradalmi Gárda kétségkívül a legautonómabb hatalmi központok egyikének számít az Iszlám Köztársaság berendezkedésben. A szervezet sem az elnöki végrehajtó hatalom autoritásának nincsen alárendelve, sem pedig a síita egyház iránymutatásaihoz nincsen hozzákötve. Éppen ezért rettentően nehéz megítélni, hogy valójában a politikai vezetés mennyire tartja ellenőrzése alatt a Forradalmi Gárdát, és vajon mennyire tájékozott annak tevékenységét illetően. A gárda gazdasági érdekeltségei révén pedig saját bevételi forrásokkal is rendelkezik, amelyek tovább növelik az önállóságát. Ennek megfelelően azt mondhatnánk, hogy a „bonjádokhoz” hasonlóan a Forradalmi Gárda, mint állam az államban tevékenykedik, csakhogy a vallási alapítványoktól eltérően ez a szervezet fegyverekkel, és az erőszak legitim alkalmazásának eszközével is rendelkezik, amelyet továbbra sem fél a gyakorlatban alkalmazni, ha a forradalmi rendszer forog veszélyben. Újabban pedig a parlamenti képviselők között is egyre több Forradalmi Gárda tag tűnik fel.

Az alkotmány igyekszik megakadályozni, hogy a legfőbb vezető autokratikus módon gyakorolhassa hatalmát, de Khamenei ajatollah a Forradalmi Gárda feletti ellenőrzéssel kétségkívül igyekezett kibővíteni a befolyását. Legfőbb támaszként szolgálva számos egykori Forradalmi Gárda tag került befolyásos tisztségbe, ezáltal pedig valamelyest elmosódott a katonaság és a polgári autoritás közötti határvonal. A gárda egyfelől segítséget nyújt a demokratikus reformok meggátolásához, mint amikor 1999 folyamán figyelmeztető levelet címezett a reformista Khátemi elnöknek a diáklázadások kezelését illetően. A fegyveres alakulat saját információs és hírszerzési hálózattal rendelkezik, amely a Hírszerzési Minisztériummal párhuzamosan működik. A Forradalmi Gárda intézményrendszerének és tevékenységi körének köszönhetően az iszlám köztársaság legfontosabb támasztópillérének számít.

A Baszídzs Milíciát a Forradalmi Gárdához hasonlóan azzal a céllal hozták létre 1979 novemberében, hogy védje a forradalmat és annak eredményeit a hazai ellenséggel szemben, illetve hogy gyűjtőmedencéül szolgáljon a tartalékosok számára az Irak elleni háború során. A milíciát megalakítását követően azonnal a Forradalmi Gárda irányítása alá rendelték, és a mai napig is annak ellenőrzése alatt áll. A Baszídzs fiatal (11-17 éves), ideológiailag motivált és mélyen vallásos, ugyanakkor alacsony iskolázottságú önkéntesekből áll, akiknek a kiképzéséről a Forradalmi Gárda gondoskodik. A milícia lényegében a Forradalmi Gárda kinyújtott karjaként tevékenykedik a városi zavargások és országos társadalmi nyugtalanságok leverése kapcsán. A Baszídzs mellett az iráni biztonsági erők másik fontos paramilitáris egysége a Törvényt Végrehajtó Erők, amely testület a városi rendőrség, a csendőrség és a forradalmi bizottságok összevonásával jött létre 1990-ben. A szervezet feladata a Baszídzshoz hasonló, vagyis egyfajta forradalmi rendőrségként a belföldi rendfenntartásban és a határbiztosításban vesz részt a Belügyminisztériumnak alárendelve. A Törvényt Végrehajtó Erők vezetése a Forradalmi Gárda egykori tisztjeiből kerül ki, így erősen lojális a legfelsőbb vezető és a keményvonalas klérus felé.

Az iráni biztonsági erők részét képezi továbbá számos egyéb paramilitáris csoport, fél-állami szervezet és kulturális szerveződés is. Így például az „Isten Segítői” csoportok, amelyek katonai képességgel nem rendelkeznek ugyan, de felhasználhatóak a forradalmi rend védelmére a kritikusokkal szemben. Az „Újjáépítési Hadjárat” ugyancsak része technikailag a biztonsági erőknek, mivel engedélye van arra, hogy vészhelyzetekben erőszakot alkalmazzon a rend biztosítása érdekében az ország vidéki körzeteiben.

Az iráni biztonságpolitikai döntéshozatalban a formális szereplők mellett kulcsfontosságú résztvevők az informális hálózatok is. A család, a rokonság, az iskolai kapcsolatok, illetve a különböző vallási személyek támogatása központi szerepet játszik a védelmi politikában, azon belül pedig különösen a fegyveres erőknél, valamint a Hírszerzési és Biztonsági Minisztériumnál. Emellett az iráni biztonsági apparátus sajátos szerkezete szintén hozzájárul a kiválasztott hivatalos személyek informális hatalmához, mivel a politikai elittel fennálló kapcsolatok lehetővé teszik a katonai tisztségviselők számára, hogy nézeteiket a parancsnoklási láncon kívül is érvényesítsék.

Mindezeknek az eredményeként egy elképesztően bonyolult döntéshozatali folyamat alakult ki a biztonságpolitikai kérdésekben. Az Iszlám Köztársaság nemzetbiztonsági tervezése a fegyveres erőknek és más biztonsági szervezeteknek az alkotmányos joga, Iránnak még sincs egyetlen biztonságpolitikai irányvonala, vagy cselekvési programja. A politikai végeredmények rendszerint magán a biztonsági közösségen belül és a biztonsági szervezetek politikai vezetői között kialakult kompromisszumok eredményeként születnek meg. Az egymás mellett létező hatalmi központok összefonódása azokkal az informális szabályokkal, amelyeket csak azok a bennfentesek ismernek, akik bizonyos biztonsági intézményeket képessé tesznek befolyásuk gyakorlására, a döntéshozatali folyamatokat mind-mind átláthatatlanná és bonyolulttá teszik.

Ezt a bonyolultságot azonban kiegyenlíti az iráni hatalmi eliten belül jelentkező egyetértésre való törekvés. Tartva attól, hogy a vezetésen belül jelentkező konfliktusok olyan pontig jutnak el, ahonnan már nem lehetséges a visszatérés, a forradalmi rendszer túlélése érdekében előnyben részesítik a kompromisszumot és az együttműködést, ami stabilizálja a rendszert. Amikor a döntéshozatalnak olyan sok bemeneti tényezője van, mint amennyivel az iráni biztonságpolitika terhelt, valamint a párhuzamos intézmények annyira átfedik egymást, mint amennyire az Iszlám Köztársaság hatalmi rendszerében, akkor a legalapvetőbb kormányzati funkciók ellátásához is szükséges az együttműködés, és ezzel az iráni vezetés is tisztában van.

A bonyolultságnak és az egyetértésnek ez a keveréke nehézzé teszi a döntéshozatal eredményének előrejelzését. Bár létezik a döntéshozatal formális rendszere, de azt gyakran figyelmen kívül hagyják, vagy megkerülik, különösen pedig akkor, ha így könnyebb elérni a konszenzust. A megegyezésre törekvés központi jellemzője a döntéshozatalnak, de azt erősen mérsékli az eltérő állásponttal rendelkező felek között folyamatosan felmerülő újratárgyalási igény és az ötletszerűen jelentkező vizsgálódási követelmény.

A döntéshozatalt befolyásoló informális hálózatok és mechanizmusok ugyanolyan jelentősek, sőt néha jelentősebbek, mint a döntéshozatal formális szereplői. Ez azt jelenti, hogy a biztonsági szervezetek vezetői nem csak a hivatalos fórumokat és utakat – így jelenlétüket a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsban, a legfelsőbb vezetővel és az a köztársasági elnökkel folytatott tanácsadó üléseket, a parlament biztonsági és külügyi bizottságát – használják fel a döntéshozatal befolyásolására, hanem más eszközöket is, mint például a rokonsági és vallási kapcsolataikat. A befolyásgyakorlás ezen informális formáinak jelentősége, a különböző hatalmi központok létezése, valamint a vitatott kérdések folyamatos újratárgyalása eredményeként a döntéshozatali folyamat állandó előre-hátra történő mozgásban van. Az Iszlám Köztársaság sokszereplős biztonsági intézményrendszeréhez tehát egy nem kevésbé bonyolult biztonságpolitikai döntéshozatal kapcsolódik, amelyben az összes szereplő részt vesz valamilyen módon.

Iránban a biztonsági szervezetek elsősorban az informális befolyásolás lehetőségét kihasználva játszanak szerepet a döntések meghozatalánál, míg az intézményrendszer politikai elemei az alkotmány által biztosított jogkörüknél fogva teszik ugyanezt. A biztonsági intézmények befolyásosságának informális úton történő növekedése ellenére az iráni védelmi szektor továbbra is „polgári irányítás” alatt áll. A rendszer természetéből adódóan pedig nem valószínű, hogy ezek a szervezetek a jövőben kikerüljenek a civil ellenőrzés alól, és teljesen függetlenné váljanak a főbb politikai szereplőktől. A Forradalmi Gárda, a Baszídzs Milícia, a Törvényt Betartató Erők, valamint a különféle paramilitáris egységek továbbra is a forradalmi rendszer működésének biztonsági pilléreként szolgálnak, illetve elkötelezettségüknél és lojalitásuknál fogva garantálják annak fennmaradását a jövőben is. 

Az iráni politika informális szereplői: A forradalmi alapítványok

A forradalmi alapítványok szerepe

Az informális szereplők körében a forradalmi alapítványok („bonjádok”) különösen fontos szereppel bírnak, amelyek a nemzeti jövedelem tekintélyes hányadával rendelkezve, a választások eredményétől és a kormány akaratától függetlenül alakítva politikájukat lényegében úgy működnek, mint állam az államban. Ezeket az alapítványokat döntően három csoportba lehet osztani: közcélú, magán és vallási-jótékonysági alapítványok. Az utóbbi kettő különösen messzire nyúló tradíciókkal rendelkezik, társadalmi és gazdasági jelentőségre azonban csak az 1979-es forradalmat követően tettek szert, amikor a sah és a régi elit vagyonát kisajátítva komoly anyagi forrásokhoz jutottak, mindez a 90-es évek privatizációs hullámával folytatódott tovább.

Alapjában véve ezek az alapítványok nem számítanak kormányzati szereplőnek, de nem tekinthetők nonprofit szervezetek sem. Legtöbbjük mentességgel rendelkezik az adófizetés kötelezettsége alól, miközben kizárólag csak az ország legfőbb vezetőjének tartozik felelősséggel. Erejüket éppen ez a megkülönböztetett helyzetük adja, nevezetesen, hogy egyfelől hozzáférhetnek az állami alapokhoz és támogatásokhoz, másfelől pedig, hogy széles körben önállóan tevékenykedhetnek. Az általuk élvezett politikai autonómia mértékét azonban rendkívül nehéz meghatározni, mint ahogyan azt is lehetetlen megmondani, hogy ténylegesen mekkora állami támogatásban részesülnek, és milyen gazdasági ügyleteket folytatnak ezek a szereplők.

Az alapítványok széles körben tevékenykednek. Egyfelől számos kereskedelmi ügyletben és magában a gazdasági termelésben érintettek. A forradalmi alapítványok a bánya- és olajipartól kezdve a személy- és áruszállításon keresztül, egészen a turizmusig és a szolgáltató iparig szinte mindenhol működtetnek gazdasági vállalkozásokat. Egyes becslések szerint ezek az alapítványok a mezőgazdaság és az állami iparágak mellett a nemzeti gazdaság majd 70 százalékát tartják az ellenőrzésük alatt. A „bonjádok” másfelől a politikai-vallási propagandában és a forradalmi rendszer működtetésében is aktív szerepet játszanak. A szociális szolgáltatásokban, az ideológiai és társadalmi nevelés folyamatában, a tömegek mobilizálásában olyan erőt képviselnek, amelyek nélkülözhetetlenek az iszlám köztársaság zavartalan működéséhez.

A forradalmi alapítványok élén általában befolyásos egyházi személyek vagy a hatalmi elit egyéb kulcsfontosságú szereplői állnak, akiket az iráni köznyelv egyszerűen csak „kiskirályoknak” nevez. Körükben a társadalmi és gazdasági befolyásért, illetve az állami támogatásért folytatott rivalizálás igencsak erős, de egységbe kovácsolja őket a közös cél, amely nem más, mint az iszlám forradalom rendszerének és értékeinek a támogatása és védelmezése. Az állami ellenőrzések hiányában, illetve a patronázs rendszerek kiépülésének és a személyi rivalizálások fokozódásának eredményeként újabban a legtöbb alapítvány kénytelen szembenézni a korrupció, a nepotizmus és a hatalmi visszaélések jelentette fenyegetésekkel. 

Az aktívan működő alapítványok számát szinte lehetetlen pontosan megbecsülni. A több száz szerveződés közül azonban mindenképpen kiemelkedik az „Elesettek és Elnyomottak Alapítványa”, amely közel 80 milliárdos tartalékot halmozott fel az évek során, és amely nem csak Iránban, hanem külföldön is komoly érdekeltségekkel rendelkezik. Így például a hazai ipari vállalkozások mellett az alapítvány majd negyedét uralja a bankügyleteknek Dubaiban. Meg kell említenünk továbbá a „Mártírok Alapítványát”, amely leginkább példázza a közcélú alapítványokat, valamint az „Imám Reza Alapítványt”, amely a vallási-jótékonysági típusra szolgál példaként.

Az 1980-ban, Khomeini ajatollah rendeletével létrehozott Mártírok Alapítványa manapság az egyik legnagyobb forradalmi alapítványnak számít Iránban, közel 350 irodával és majd 30 ezer alkalmazottal rendelkezik. Feladata elsősorban az 1979-es forradalom és az iraki-iráni háború veteránjainak, illetve azok családtagjaiknak a segélyezése. Ennek keretében a szervezet szinte az élet valamennyi területével foglalkozik, így például az egészségügyi ellátással, az oktatás és nevelés kérdésével, a lakhatás és élelmezés problémájával, valamint a házassági ügyekkel is. Mindehhez a forrásokat egyrészt a sah és az elmenekült régi elit lefoglalt vagyona, másrészt a központi költségvetésből kapott juttatások, valamint a saját üzleti vállalkozások adják. Utóbbiak az iparra, a kereskedelemre, és a mezőgazdaságra egyaránt kiterjednek. A Mártírok Alapítványa például csak Teheránban több mint háromezer ingatlannal rendelkezik, miközben országos szinten közel húszmilliárd dollárnyi tartalékot halmozott fel. A pénzügyi és szociális támogatások rendszere mellett az alapítványi tagság számos egyéb előnnyel kecsegtet. Így például a szervezet tagjai privilégiumot élveznek a beiskolázásban, a munkahelyekhez való hozzájutásban, az egészségügy-biztosításban, és a kórházi kezelések tekintetében. Éppen ezért a Mártírok Alapítványa az ország szegényebb rétegeiben különösen nagy tiszteletnek örvend.

Az Imám Reza Alapítványt még a forradalom előtt alapították Meshed városában, amely a síita vallás egyik legszentebb kegyhelyének ad otthont, a nyolcadik imám (Ali Musza al-Reza) sírhelyének. A várost évente felkereső több millió zarándok a leggazdagabb vallási-jótékonysági alapítvánnyá tette a szervezetet, amely egykoron magára vállalta a szent hely védelmét és működtetését. Az Imám Reza Alapítvány azonban ma már nemcsak a vallási turizmusban érdekelt, hanem egyfajta ipari konszernként több vállalatot is működtet, hatalmas földbirtokokat tulajdonol, és több tízezer embernek nyújt munkalehetőséget. Gazdasági befolyását jelzi továbbá, hogy az alapítvány saját bankot, szállítmányozási cégeket és légitársaságot üzemeltet, valamint Khoraszan tartomány aranybányászatában és földgáz kitermelésében is fontos szerepet játszik. Emellett természetesen a többi alapítványhoz hasonlóan jótékonysági és szociális feladatokat is ellát. Befolyásának növekedését a vallási jelentőség és a gazdasági sikeresség mellett elsősorban annak köszönheti, hogy az alapítvány élén álló Abbasz Vaez-Tabaszi majd negyven éve szoros baráti és családi viszonyt ápol az ország legfőbb vezetőjével, Ali Khamenei ajatollahhal. Kapcsolatrendszerének és kiterjedt tevékenységének eredményeként az Iráni Nemzeti Olajtársaság, illetve az Elesettek és Elnyomottak Alapítványát követően az Imám Reza Alapítvány vált a harmadik legnagyobb gazdasági konglomerátummá Iránban.

A forradalmi alapítványok tehát a társadalmi támogatottság és a gazdasági hatalom birtokában fontos szereplők az iráni politikai berendezkedésben. Befolyásosságuk a rendszer stabilitását eredményezi, mivel egyfajta gazdasági és pénzügyi támaszt nyújtanak a forradalmi elitnek. Erőteljesen önállósult tevékenységük viszont komoly akadályt jelenthet az ország gazdasági fejlődése és modernizálása tekintetében, ezek az alapítványok ugyanis pozícióikhoz ragaszkodva ellehetetlenítenek minden olyan kísérletet, amely a gazdaság szerkezetátalakítására irányul. A rivalizálás pediglen nem csak a politikai tisztségek megszerzése miatt éleződhet ki, hanem az erőforrásokért folytatott harcokat tekintve is feszültségforrás lehet a jövőben.

Az iráni politika informális szereplői: Bevezető gondolatok

Formális és informális hatalmi struktúrák

A kinevezett és választott intézményekből felépülő iráni politikai rendszert tovább bonyolítja, hogy az alkotmányos, illetve formális struktúrák hátterében, vagy éppenséggel azok mellett, számos informális hatalmi központ is működik. Ezek az informális struktúrák a különböző politikai-vallási szövetségek mentén csoportosulnak, vagy a forradalmi alapítványokhoz és a biztonsági szolgálatokhoz kötődnek. Ennek a speciális kapcsolatrendszernek köszönhetően pedig olykor-olykor sokkalta nagyobb befolyást gyakorolnak a döntéshozatalra, mint a hagyományos politikai intézmények. A személyi kapcsolatok révén kialakuló informális hálózatok többnyire mindenkor erősebbek, mint az intézményes hatalom.

Az iráni politikai berendezkedés sajátos jellemzője, hogy abban számtalan független hatalmi központ jött létre, amelyek csak lazán kapcsolódnak egymáshoz. Mindez leginkább a síita egyház hierarchikus, ám ugyanakkor erősen decentralizált rendszerének köszönhető. Az iszlám köztársaság decentralizált hatalmi struktúrájában az azonos gondolkodású személyek és csoportok laza koalíciókat hoznak létre, valamint maguk köré széles patronázs és támogató rendszereket alakítanak ki. Ennek megfelelően a legfőbb és legérzékenyebb pozíciókat mindenkoron a közvetlen rokonságban és a személyes baráti körben igyekeznek szétosztani. Ezek a szövevényes kapcsolatok erősen gyengítik az összetartó szervezeti azonosulást, ugyanakkor az iráni kormányzat sikeres működése gyakran éppen ezeknek az informális hálózatoknak köszönhető.

Irán hatalmi felépítményének további fontos jellemzője, hogy az egyes prominens személyek gyakran sokkal befolyásosabbak annál, mint amit a formális pozíciójuk jelentene számukra. A rendszer belső dinamikáját leginkább a személyek közötti kapcsolatrendszerek határozzák meg, amelyeknek fontos elemei: a pártfogás és a lojalitás. A személyes kötelékeken és rivalizálásokon alapuló informális kapcsolatoknak szinte minden szinten döntő szerep jut. S miként az egyének befolyásának mértékét nem lehet automatikusan a pozíciójuk alapján megbecsülni, ugyanígy a politikai intézményeknek a döntéshozatalban játszott szerepéről sem lehet csupán az alkotmány és a törvényi szabályozás alapján nyilatkozni.