Becslések
szerint ma a világban közel 300 ezer gyermekkatona vesz részt fegyveres
konfliktusokban. Burmától Szudánig és Kolumbiától Kongóig tizenévesek tízezrei
harcolnak fegyverrel, vagy szolgálnak küldöncként, szakácsként, őrként, netán
szexuális rabszolgaként. Egyeseket a szegénység, másokat a bosszúvágy hajt a
fegyveres erők soraiba. Ördögi kör ez, amelybe már a sokadik generáció veszik
oda.
A gyerekkatonák jelentette probléma napjaink
globalizálódott és konfliktusos világban, valamint a megváltozott hadviselésnek
köszönhetően igen felértékelődött. A fiatalkorúak harci tevékenysége azonban
időben messzire nyúlik vissza, a gyermek-katonaság intézménye már az ókori
spártaiaknál megjelent, s azt követően folyamatosan végigkísérte az egész
emberiség történetét.
Ki minősül gyermekkatonának?
A gyermekkatona fogalmának meghatározása igencsak
nehéznek ígérkezik. Kérdéses ugyanis, hogy mikortól beszélhetünk felnőtté
válásról, vagyis mi az az életkor, amelyet betöltve részt lehet venni a
fegyveres konfliktusokban? Például vajon egy kalap alá lehet venni a 10
esztendős palesztin merénylő fiúcskát és az Afganisztánban éles bevetésben
szereplő 17 éves brit újoncot? További fejtörést okozhat az is, hogy vajon ki
alkalmazza a fiatalokat: a reguláris hadsereg, avagy a paramilitáris egységek?
Vagy, hogy milyen feladatokra használják őket: cipekedésre vagy lövöldözésre?
Itt érdemes megjegyezni, hogy a nyugati gyermek-kép,
és -világ szöges ellentétben áll a fejlődő országokéval, ahol nem ritka, hogy
az iskola és játék helyett dolgozni kell a tizenéveseknek.
A hatályos nemzetközi konvenciók és szerződések
értelmében (már aki aláírta és be is tartja azokat) gyerekkatonának minősül
minden olyan 15 év alatti fiatal, aki fegyveres akcióban érintett, vagy részt
vesz (egyes országokban 18 esztendőt állapítanak meg). Közös jellemzőjük, hogy
függőségben élnek. Az ilyen katonák átlagéletkora 13-14 év, de természetesen
akadnak kirívó esetek is (pl. 10 év alatti merénylők Sri Lankán). A
militarizálódás pedig nincs tekintettel a nemekre sem, így a fiúk mellett bőven
találunk lánykákat is a csatasorokban (a gyerekkatonák 40 százalékát a
gyengébbik nem adja).
Kikből lesznek a harcosok?
A gyerekkatonák többsége a szegény, hazátlan, és
családjuktól elszakadt fiatalkorúak közül kerül ki. Egyes területeken még
manapság is – szó szerint – vadásznak a fiatalokra (a sri lankai tamil tigrisek
és a különféle afrikai „lázadó hordák” az iskolákból és az utcákról ragadják el
őket), más országokban sokkalta finomabb eszközökkel igyekeznek beszervezni a
18 év alatti korosztályt (Kongóban nem ritka, hogy az adózás egyik lehetőségeként
kínálják fel, a családtól egy gyermek katonai szolgálatát követelve), s nem
ritka az sem, hogy a gyerekek önszántukból csatlakoznak a fegyveres
csoportokhoz.
A gyerekkatonák közel 60 százaléka „önkéntes”. De
vajon mi visz rá egy tizenévest arra, hogy csatlakozzék a fegyveres erőkhöz?
Többségüket egyszerű gazdasági motivációk vezérlik: a csoporthoz tartozás
számukra élelmezést és ellátást jelent. Sokan a védelem céljából állnak be a
fegyveresekhez, egyszerűen azért, mert ott nagyobb biztonságban érzik magukat,
mint egyedül, fegyvertelenül. De mozgósítóan hathatnak a társított szerepek
(védelmező, hős katona), a karrierlehetőségek, valamint a beígért
státuszszimbólumok is (Libériában Charles Taylor minden gyermeknek számítógépet
ígért!).
Egy biztos, a frontokon szolgáló fiatalok többsége
korántsem jószántából, vagy saját elhatározásból vesz részt a harcokban, hanem
ha úgy tetszik, a körülmények áldozataként.
Mire jó a gyerek a
hadszíntéren?
Azt, hogy miért is jó gyerekkatonákat alkalmazni,
illetve hogy mire is használják a fiatalkorúakat, talán a kolumbiai
névtársítások, elnevezések mutatják meg a legjobban. A gyermekkatonákat
egyrészt „kis csengőknek” hívják, mivel ártatlanságuk és észrevehetetlenségük
miatt őrszemnek és megfigyelőnek is egyaránt kiválóan megfelelnek. Másrészt
„kis méhecskéknek” tartják őket, akik előbb „csípnek” mintsem hogy az áldozat
észrevenné, hogy megtámadták. A rajtaütésekhez remek eszköz a gyermek! Végül
pedig nevezik őket „kis talicskáknak” is, mert alkalmasak a teherhordásra, s a csempészetre.
A gyermekkatonák felhasználásának azonban számtalan
egyéb oka is létezik. Így például az, hogy a 18 év alatti hadseregeket könnyebb
és olcsóbb fenntartani, mivel a gyermekeknek nem kell zsoldot fizetni, s mert
ők kevesebbet esznek felnőtt társaiknál. Röviden: sokkal kisebb az igényük. De
sokat nyom a latban az is, hogy a fiataloknak nincs félelemérzetük, és
bármilyen parancsot végrehajtanak, minden kérdezősködés, habozás nélkül ölnek.
Ráadásul a fájdalmat nem ismerő gyermekek nem csak börtön-őrként, hanem
vallatóként is bevethetőek, mint azt a Pol Pot féle Kambodzsában láthattuk.
Ahogyan egy csádi tábornok fogalmazott: „a
gyerekkatona jó fegyver, mert nem panaszkodik, nem vár fizetséget, s mindenre
kaphatók.”
Mit lehet tenni?
A gyerekkatona jelenséggel szemben, illetve annak
megszűntetése érdekében már régóta folyik a küzdelem. A nemzetközi közösség
egyrészt igyekszik a fiatalokat hadrendbe állító vezetőket elítélni és
megbüntetni, másrészt az ún. DDR programmal kísérletezik, amely a fegyverek
begyűjtésével (de-militarizáció), a fiatalok hazatérésének elősegítésével
(demobilizáció), és az egykori gyermekkatonák társadalmi beilleszkedésének
támogatásával (reintegráció) igyekszik lecsökkenteni a harcoló fiatalok számát.
A gyakorlatban elítélt néhány afrikai vezető azonban korántsem jelent komoly
elrettentő, visszatartó erőt, mint ahogyan a különféle programokra elköltött
dollármilliók sem tudják végleg felszámolni a gyerek-katonaság intézményét. Az
oktatás és a szakképzés mellett ugyanis arra lenne a legnagyobb szükség, hogy
véget érjenek a fegyveres konfliktusok, felszámolódjanak az életveszélyes
körülmények, s elfelejtődjenek a rémséges élmények, amelyekre – valljuk be –
nagyon-nagyon csekély az esély.
A különféle konvenciók ígéretes irányba
fejlődnek, s egyre több kormányzat és szervezet hajlik a gyerekkatonák
leszerelésére, vagy a hadműveletekben való mellőzésükre, a gyakorlatban azonban
a szavak mögül hiányoznak a tettek, és a cél szentesíti az eszközt elv alapján továbbra
is kihasználják a fiatalkorúakban rejlő lehetőségeket.
Keretesek:
1.) Gyermekkatonák a világban
A világ szinte minden térségében harcolnak gyermekek.
A fiatalkorúak közel 30 konfliktusban vettek-vesznek részt, s a világ
háborúinak háromnegyedében fogtak fegyvert. Példaként néhány ország, ahol még
az elmúlt években is alkalmaztak, ill. alkalmaznak gyerekkatonákat a fegyveres
konfliktusokban: Afganisztán, Burma, Csád, Elefántcsontpart, Fülöp-szigetek,
India, Indonézia, Irak, Kongó, Kolumbia, Nepál, Sri Lanka, Szomália, Szudán,
Thaiföld, Uganda, valamint Izrael és a palesztin területek.
2.) A vörös kéz nap / Red
Hand Day
A vörös kéz nap keretén belül 2002 óta minden év
február 12. napján (ekkor lépett életbe a fegyveres konfliktusban érintett
gyermekekről, illetve az őket megillető jogokról szóló kiegészítő jegyzőkönyv)
megemlékezéseket és demonstrációkat tartanak világszerte, amellyel a
gyermekkatonák helyzetére igyekeznek felhívni a nemzetközi közvélemény, de még
inkább a politikai vezetők figyelmet. (A piros szín és tenyér a logóban a
tiltást igyekszik jelképezni.)
3.) Elképesztő,
megbotránkoztató adatok
A burmai hadseregben és a különféle paramilitáris
egységekben közel 75 ezer gyerekkatona szolgál! (A 350 ezer fős hadsereg több
mint egyötöde 18 év alatti!) / A kolumbiai forradalmi fegyveres erők kötelékébe
tartozó gerillacsoportok tagságának 30 százaléka gyermekekből verbuválódik
össze! / Az ENSZ becslése szerint közel 20 ezer fiatalkorú harcolt a libériai
polgárháborúban! / Kongóban jelenleg 30-50 ezer gyermekkatona szolgál! /
Szudánban a két évtizede tartó polgárháborúban majd 100 ezer gyermek vett-vesz
részt! / Az izraeli erők palesztin gyereket használnak bomba-hatástalanításra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése