India & Irán: Az energia ami összeköt

AZ INDIAI-IRÁNI KAPCSOLATOK JÖVŐJÉRŐL...

Egy egész szubkontinens borult sötétségbe július végén, amikor közel 600 millió ember maradt áram nélkül India fővárosában, az ország északi, keleti és nyugati felében (de még a déli Kerala tartományban is). Az országos méretű többnapos áramkimaradás jól mutatja a feltörekvő óriás energia-problémáját: Új-Delhi csupán 90 százalékban képes a lakosság napi energiaszükségletét biztosítani. Az áramkimaradás ezért ismételten napirendre emelte az indiai-iráni kereskedelmi kapcsolatok fontosságát, amelyet azonban Washington továbbra is igyekszik minden erejével és eszközével megfúrni.

Az iszlám köztársaság külpolitikájának fontos törekvése, hogy az országot egyfajta XXI. századi energia-kikötővé, vagy ha úgy tetszik, csomóponttá tegye. Bár a földrajzi fekvésnek és a nyersanyagok gazdagságának köszönhetően a perzsa államnak ehhez minden adottsága megvan, az atomválság kapcsán foganatosított lépések és politikák eredményeként azonban Irán egyre jobban izolálódik, ami hatással van a gazdaság számára oly fontos fosszilis energiahordozók kereskedelmére is. India például az amerikai nyomásgyakorlásnak engedve májusban majd 11 százalékkal csökkentette az iráni földgáz-vásárlásokat. 
 

Az indiai-iráni kapcsolatok időben messzire nyúlnak vissza, gondoljunk csak a perzsa kulturális hatásra, amely nyomon követhető a mugal építészetben, vagy éppen a függetlenség kivívását követő indiai-pakisztáni konfliktusra, amelyben Teherán következetesen India mellett foglalt állást (többek között a Pakisztánnal való vallási és hatalmi rivalizálás miatt). Manapság pedig az energia-ügyek kötik össze a két ázsiai országot, mivel India rohamléptékű modernizálása hatalmas kőolaj és földgáz-fogyasztással jár együtt, amelyet a teheráni vezetés igyekszik meglovagolni, s a saját javára fordítani.

Az USA ezt a dél-ázsiai energia-együttműködést nem nézi jó szemmel, mivel az lehetőséget ad Teheránnak, hogy kibújjon a nyugati szorításból. Washington a pénzügyi szektor szankcionálásával igyekszik Indiát távol tartani az iszlám köztársaságtól, valamint alternatív energiaszállítási útvonalak tervezésével és kiépítésével kizárni a perzsa államot a regionális csővezeték-játszmából. Az amerikai nyomás hatására több indiai olajcég is kivonult az iráni olaj-szektorból, és a szomszédos Irakban keresett befektetési és kereskedelmi lehetőségeket. [Ebben az évben Új-Delhi már több olajat vásárol Iraktól, mint Irántól (majd hét tonnával többet).] Ráadásul a 80 százalékban importra szoruló India kőolaj és földgáz-ellátottsága nagyrészt amerikai tankereken és közvetítőkön keresztül zajlik, amely újabb nyomásgyakorló eszközt jelenthet a washingtoni vezetésnek. [Talán nem véletlen, hogy Irán bejelentette 15 tankerrel kívánja bővíteni kereskedelmi flottáját.]
 

Az amerikai vezetés a gazdasági nyomásgyakorlás mellett igyekszik az energiaszállítási „meccsben” is partvonalon kívülre kényszeríteni az iszlám köztársaságot. Anno a Kaszpi-tengeri játszmában a Baku-Ceyhan vezetékkel sikerült legyőzni Iránt, de a Pakisztánon át Indiába vezető csővezetéknek (az ún. „béke-vezetéknek”) valójában nem lehet költséghatékony amerikai alternatívája. Noha az iráni-indiai vezeték egyelőre csak tervezőasztalon létezik, akárcsak a Perzsa-öbölből Pakisztánba vezető tenger alatti vezeték ötlete, amely Iránt kikerülve katari gázt szállítana az indiai szubkontinensre, csakhogy amíg az előbbi olcsó, addig az utóbbi rendkívül drága megoldásnak ígérkezik. Gazdaságilag életképes útvonalat Közép-Ázsia nyújthatna még, de az afganisztáni instabilitás, illetve a kedvezőtlen domborzati viszonyok ezt a lehetőséget is igencsak költségessé teszik. [Röviden, Irán földrajzilag és gazdaságilag is megkerülhetetlennek látszik.]

A világ legnagyobb áramkimaradása hozzájárulhat ahhoz a teoretikai vitához, ami napjainkban zajlik az indiai külpolitikai döntéshozatalban, röviden az eset lökést adhat az évtizedeken keresztül követett külpolitika általános felülvizsgálatához. Így többek között megtörténhet, hogy az energiagondokkal (s a szárazságnak köszönhetően élelmezési problémákkal is) küzdő India felmentést kér az amerikai szankciós politika alól, és nemhogy korlátozza, hanem éppen hogy szorosabbá fűzi a kapcsolatát az iszlám köztársasággal. E tekintetben sokatmondó az az amerikai jelentés, amely Indiát a tiltás ellenére Iránnal kereskedő „deviáns” országok 22-es listájának első helyére teszi. [A beszámoló szerint a szankciópolitika ellenére olyan nagy indiai olajcégek üzletelnek Iránnal, mint például az Indian Oil Corporation, az Oil India Limited, valamint az Oil and Natural Gas Corporation.]
  
Földrajzi adottságainak köszönhetően Irán kedvező pozícióban van, amit úgy tűnik, hogy semmilyen amerikai szankciós politika, vagy elkerülő tervezgetés nem tud ellensúlyozni. Az indiai vállalatok az energia-éhség szülte kényszerhelyzetben aligha mondhatnak le az Iránnal való kereskedelemről, amely egyfelől kifizetődő biznisz, másfelől stratégiai szükségszerűség. Washington pedig a lehetetlenre vállalkozik, amikor a geopolitikai realitásokkal és a nemzetgazdasági megfontolásokkal igyekszik szembeszállni, Irán ugyanis földrajzilag túlságosan fontos szereplő ahhoz, hogy csak úgy kizárják a regionális csővezeték-játszmából.