A Mohammad
Reza Pahlavi nevével fémjelzett politikai rendszert megvizsgálva minden
kétséget kizárólag a Közel-Kelet egyik legkeményebb diktatúrájával találtuk
szembe magunkat. A Pahlavi-rendszer modernizációs programja ugyan számos
pozitív eredményt tudott felmutatni, ám ezekből a pozitívumokból az egyszerű
iráni polgárok nem sokat profitáltak. Az átlagpolgárok az udvar fényűzésével
szemben a szegénységgel és szabadságjogaiknak semmibevételével voltak
kénytelenek szembesülni. Az abszolút monarchia keretei között az egyéneknek nem
sok beleszólása volt az ország irányításába. Voltaképpen egy olyan konzervatív
önkényuralmi rendszer jött létre, amelynek legfőbb célja az volt, hogy az
uralkodó hatalmát minden eszközzel megőrizzék. Ezt szolgálták a rendszer olyan
háttérintézményei, mint például a különböző erőszakszervezetek,
titkosszolgálatok, illetve maga a hadsereg. Ezek a szervezetek biztosították
azt, hogy a sah politikáját semmiféle kritika ne érje. Tevékenységüknek
köszönhetően pedig esély sem volt arra, hogy különböző ellenzéki csoportok
kihívást intézzenek a sah egyszemélyi hatalmával szemben. Ebben az önkényuralmi
rendszerben a törvényhozó, a végrehajtó és az igazságszolgáltató hatalom
egyaránt a sah kezében összpontosult. Hatalmát egyetlen más szereplő vagy intézmény
sem korlátozhatta. Az abszolút monarchia kiépülésével egy olyan rendszer
született meg Iránban, amely hosszú évekig tartó típushelyzetet teremtett:
engedelmes fejbólintó törvényhozást, szürke technokrata minisztereket, a
politikai elnyomás feladatainak elvégzésére pedig a titkosrendőrséget.
Mindezeket figyelembe véve Mohammad Reza Pahlavi uralkodása alatt nem csupán a
Közel-Kelet, hanem az egész világ tekintetében is az egyik legkeményebb
diktatórikus rendszer épült ki Iránban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése