Vajon csak a gazdaság számít?

A KÜLPOLITIKAI FAKTOR AZ IRÁNI ELNÖKVÁLASZTÁSI VERSENYBEN

 
Az iráni elnökválasztás legfőbb kampánytémája kétségkívül az ország gazdasági teljesítménye, s aktuális helyzete. Az iráni választópolgárok többsége a pénteki voksoláson a gazdasági kérdéseket szem előtt tartva, úgyszólván a pénztárcájának megfelelően fog szavazni. Az elnöki referendum azonban nem csupán Mahmud Ahmadinezsád gazdaságpolitikájáról fog szólni, miként azt sokan borítékolni vélik, hanem abban a külpolitikai kérdések is döntő szerepet fognak játszani.

A kampány finiséhez közeledve egyre több szó esik a külpolitikáról, a regnáló elnököt pedig mind a három jelölt élesen támadja elhibázott politikája és éles retorikája miatt. Mir Hosszein Muszavi, Mehdi Karrubi és Mohszen Rezai egyaránt a külvilággal való megegyezést szorgalmazza. A változás jelszavával kampányoló reformista Karrubi a világ valamennyi országával (kivéve Izrael) felvenné a kapcsolatot, Muszavi pedig az amerikai-iráni kapcsolatok normalizálásának szükségességéről beszél, de még Rezai ex-tábornok, a Forradalmi Gárda Csapatok egykori parancsnoka is keményen fogalmaz: „Ahmadinezsád le fogja taszítani az országot a szikláról, ha folytatja a meggondolatlan politizálást.”

Mindez egyértelműen azt mutatja, hogy Ahmadinezsád éles külpolitikai retorikája és cselekvése nemcsak Nyugaton ütötte ki a biztosítékot, hanem odahaza is, ahol sokan meggondolatlan provokációnak tekintik az elnök kijelentéseit, amely csak károkat okozott az országnak (Lásd a nukleáris engedetlenségre válaszul megfogalmazott nemzetközi szankciókat, vagy a Holokauszt kapcsán tett kijelentésekre adott válaszreakciókat!), s éppen ezért a jövőben valamiféle mérséklődést várnak, illetve szorgalmaznak a felső vezetésben. Ahogyan fogalmaznak: „Iránnak profitálnia kellene a nemzetközi kapcsolatokból, s nem elkótyavetyélni az azokban rejlő lehetőségeket!”

Ahmadinezsád külpolitikai mérlege azonban korántsem olyan rossz, mint azt elsőre gondolnánk, s miként a gazdasági ügyek tekintetében, úgy a nemzetközi viszonyok kapcsán is komoly sikereket tudott felvonultatni. Sokak számára Ahmadinezsád olyan politikus, aki nem alkudott meg a Nyugattal, s kellőképpen határozottan képviselte a nemzeti érdekeket, és az iszlám értékeket. Elnökségének négy éve alatt pedig Irán regionális nagyhatalommá, komoly szereplővé avanzsált, miközben jelentős technológiai sikereket is elért. Mindez rendkívül sokat nyomhat a latba, különösen, ha az irániak erős nacionalizmusát, és a világpolitika igazságtalanságáról alkotott képét tekintjük.

Az elnökválasztás fontos kérdése tehát a külpolitika, amelynek prioritásairól, módszeréről és útjairól a jelöltek eltérő nézeteket vallanak. De vajon hozhat-e lényeges fordulatot az új elnök személye, vagyis lehetséges-e bármilyen változás az ország külkapcsolataiban?

Az iszlám köztársaság hatalmi felépítményében a külpolitikai kérdésekben a végső döntést a legfőbb vezető hozza meg, s miként Ali Khamenei ajatollah Barack Obama Kairóban elhangzott történelmi beszédét követően ismét egyértelművé tette: „ehhez az amerikai politika gyakorlati megváltozására lenne szükség!”, jelentősebb változásra így nem igen számíthatunk az elnökválasztást követően. (Ha azonban a washingtoni vezetés elég rugalmasnak és kreatívnak bizonyul a nukleáris ügyet illetően, úgy arra Teherán mindenképpen válaszolni fog, függetlenül attól, hogy ki az ország aktuális köztársasági elnöke!)

Noha az iráni külpolitika alapjaiban nem fog megváltozni (A nukleáris fejlesztések kérdését illetően például valamennyi jelölt egyetért: folytatni kívánják a munkálatokat.) Az esetleges személycserének köszönhetően azonban mérséklődhet a hangnem, ami ha komolyabb normalizálódást nem is fog eredményezni az amerikai-iráni viszonyban, de számos területen, ahol közösek a célok, előrelépést hozhat az együttműködésben.