2010. július 18.

A duális iráni politikai rendszer: A kevert végeredmény

A kevert végeredmény: az alkotmány

Iránban a síita és a köztársasági elem hatására egy vegyes államforma született meg, amit az Iszlám Köztársaság elnevezés is egyértelműen bizonyít. Még ennél is beszédesebb az 1979 decemberében elfogadott iráni alkotmány, amely a síita teokrácia és a parlamentáris demokrácia keveredésének eredményeként mindkét államforma jellemvonásait magán viseli.

Az alkotmányos rendszerben szereplő iszlám karakterjegyek így a következők: 1. A forradalom eredményeként megszülető új rendszer magát egyértelműen iszlám államként definiálta. A politikai vezetésben ez az iszlám jogtudós uralmát eredményezte, valamint azt, hogy az iszlámot a társadalom mindennapi tevékenységeire is kiterjesztették. 2. Az állam feladatait az iszlám értékeknek és érdekeknek megfelelően képzelték el. Ennek megfelelően nagy hangsúlyt fektettek a szociális kérdésekre, mint például az oktatásra és az egészségügyi ellátásra. 3. A törvénykezést az iszlám joghoz (a sáriához) kötötték. Az alkotmány értelmében a törvényeknek és rendeleteknek mindig az iszlámmal összhangban kell megszületniük, s minden esetben az isteni útmutatást kell követniük. 4. A vezető pozíciókat az iszlám jogtudósoknak tartották fenn, a tisztségek nagy többségét pedig az egyházi személyeknek juttattak. Emellett a főbb vezetői pozíciók betöltését minden esetben a muzulmán hit követéséhez kötötték. 5. Vallásilag értelmezett korlátozásokat léptettek életbe az egyén demokratikus jogait illetően. A szabadságjogokat minden esetben csak addig engedélyezték érvényesülni, ameddig azok nem sértették az iszlám eszményképeket és alapelveket. 6. Felállítottak intézményeket, amelyek az állam iszlám jellegét voltak hivatottak biztosítani. Így például létrehozták a nagyhatalmú Őrök Tanácsát, amely mind a mai napig biztosítja az iszlámmal összeillő törvényalkotást.

A politikai rendszer demokratikus elemei pedig a következők: 1. A népszuverenitás elvének részleges elfogadása: Az állam deklaráltan a közösség akaratát képviseli, és folyamatosan konzultál a társadalommal. Mindezt a köztársasági elnök és parlamenti képviselő választás, valamint a helyi szinten megválasztott tanácsok, és polgármesterek rendszere juttatja kifejezésre. 2. A kormányzati testületek és tisztségviselők részleges megválasztása: A parlamenti, az önkormányzati és az elnöki választások mellett az ország legfőbb vezetőjét egy közvetett eljárásban választják meg. 3. A választott intézmények részleges ereje: Az alkotmányos szabályozás egyes esetekben erős jogköröket ad a demokratikusan választott intézményeknek. Így például a minisztertanács parlamenti ellenőrzés alá helyezése a bizalmi szavazás által, vagy a köztársasági elnök költségvetéssel kapcsolatos jogosítványai. 4. Az alapvető jogok részleges elfogadása: Az alkotmányban a vallási korlátozások mellett helyet kapnak a polgári és politikai szabadságjogok. Úgy, mint az etnikai hovatartozástól független egyenlő bánásmód joga, vagy éppenséggel a politikai véleménynyilvánítás lehetősége.

Az alkotmány szövegében az iszlám jogtudós hatalma és a népszuverenitás elve, az iszlám közösség és az iráni nemzet, a vallási erkölcsök és demokratikus értékek kerülnek szembe egymással, ami érthető is, hiszen az alaptörvény a pillanat termékeként, számos forrás és szereplő kompromisszumos együttműködésének eredményeként született meg. Az évek során a gyakorlat és a jogalkalmazás eldöntötte, hogy kié is a legfőbb hatalom. A forradalom óta eltelt majd három évtizedben egyértelműen kikristályosodott, hogy a demokratikus parlamentarizmus és az iszlám kormányzás versengéséből, az utóbbi került domináns pozícióba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése