Irán és az amerikai elnökválasztás

VAJON LESZ-E FORDULAT AZ AMERIKAI-IRÁNI VISZONYBAN?

Washington és Teherán, vagy ahogyan egymást címkézik, a „Nagy Sátán” és a „Törvényen Kívüli”, idestova 29 esztendeje feszül egymásnak és mellőz mindenfajta hivatalos párbeszédet. Az Egyesült Államok és az Iszlám Köztársaság közötti viszony pedig most legalább olyan fagyosnak tűnik, mint amilyen annak idején 1979 novemberében, a teheráni túszdrámakor volt. S mint akkoriban, most is könnyen meglehet, hogy az iráni fejlemények fogják meghatározni, hogy ki lesz az Egyesült Államok soron következő elnöke. De az amerikai elnökválasztás végkimenetele minden bizonnyal hatással lesz az iráni politikai folyamatokra is, ahol jövő júniusban szintén elnökválasztásra kerül majd sor. Így a voksolások együttesen akár az amerikai-iráni viszony normalizálódását is eredményezhetik.

IRÁN, MINT AZ AMERIKAI ELNÖKI VITA TÁRGYA

Noha az amerikai elnökválasztás legfontosabb külpolitikai vitatémája kétségkívül Irak, de legalább ennyire fontos kérdésnek számít Irán is, amelynek vitatott atomprogramja komolyan foglalkoztatja az amerikai választópolgárokat. A 2007 decemberében kiadott központi hírszerzési jelentés ugyan úgy fogalmazott, hogy Teherán négy évvel korábban leállította a nukleáris fegyver programját, de az urándúsítás körüli aggodalmak még mindig fenntartják a kételyeket az iráni kutatások békés célját és jellegét illetően. Nem csillapodtak az aggodalmak a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tavasszal kiadott jelentését követően sem, amely eltérő értelmezésekre adott lehetőséget mind Iránban, mind pedig az Egyesült Államokban. Washington szerint Teherán tovább folytatja az időhúzást, míg az Iszlám Köztársaság az együttműködést látta igazolva a dokumentumban. A Bush-adminisztráció mindazonáltal továbbra is veszélyesnek minősíti az iráni nukleáris törekvéseket.

Az Egyesült Államok és az Iszlám Köztársaság viszonyában azonban nemcsak a nukleáris kérdés jelent konfliktusos tényezőt. Irán befolyása és jelenléte a szomszédos válsággócokban, nevezetesen Afganisztánban és Irakban, szintén komoly feszültségforrásnak minősül. Washington mindkét esetben beavatkozással és a stabilizáció ellehetetlenítésével vádolja meg Teheránt, amely viszont a köréje font amerikai „katonai gyűrűtől” retteg. Nincsen egyetértés a közel-keleti békefolyamat mikéntjét illetően sem, ahol a felek az egymással szemben álló erőket támogatják. Amíg az Egyesült Államok a terrorista szervezetek (pl. Hamasz és Hezbollah) támogatásával vádolja a teheráni vezetést, addig Irán az izraeli állami terror amerikai pártfogását sérelmezi. A Kongresszus tavalyi döntése értelmében pedig az Iráni Forradalmi Gárda Csapatok is felkerültek a „terrorista szervezetek” amerikai listájára. Az ajatollahok vezette Iszlám Köztársasággal szemben, tehát komoly fenntartások vannak az amerikai fejekben.

AZ ELNÖKVÁLASZTÁST BEFOLYÁSOLÓ IZRAELI ÉS IRÁNI MAGATARTÁS

Az Iránnal szembeni katonai csapás lehetősége így továbbra is napirenden van, még ha újabban óvatosabban is fogalmaznak Washingtonban. Az iráni atomprogram és a katonai fejlesztések miatt különösen az izraeli vezetés nyugtalan, amely a tavaly decemberi hírszerzési jelentés óta igencsak egyedül érzi magát, és attól fél, hogy az amerikai vezetés titokban megegyezik majd Iránnal. Ennek megfelelően egyre több szó esik arról, hogy Izrael önállóan fog lépni, s megelőző csapást mér az iráni nukleáris létesítményekre. A június hónapban megtartott katonai hadgyakorlat, illetve az egyre élesebb külpolitikai retorika egyaránt iráni-izraeli konfrontációt sejtet. Az egyoldalú izraeli akciónak azonban veszélyes következményei is lehetnek, hiszen az könnyen az iráni konfliktus eszkalálódását eredményezheti. Az izraeli katonai fellépés pedig minden kétséget kizáróan befolyásolná az amerikai elnökválasztást is: nevezetesen egy újabb háborúpárti elnök megválasztását eredményezné.

Az amerikai elnökválasztásig hátralévő hónapokban azonban nemcsak az izraeli megelőző csapás játszhat meghatározó szerepet, hanem legalább ennyire fontos a forradalmi vezetés magatartása és tevékenysége is. Amennyiben az Iszlám Köztársaság önmérsékletet tanúsít, úgy kedvező irányba terelheti az amerikai külpolitikát. Ha azonban Washington az iráni beavatkozásnak bármiféle jelét is megtapasztalja Irakban vagy Afganisztánban, úgy a felek közötti viszony könnyen elmérgesedhet, s fegyveres konfrontációhoz vezethet. Hasonlóképpen a libanoni és izraeli eseményekben való fokozott iráni részvétel, valamint az urándúsítás körül folytatódó engedetlenség is nagyban befolyásolhatja az amerikai elnökválasztás végkimenetelét. Szó mi szó, az amerikai elnökválasztási kampányban Irak és Afganisztán mellett az iráni dilemma, illetve annak kezelése is lényeges szerepet játszik. Csupán az elkövetkezendő hónapok dönthetik el, hogy vajon milyen mértékben lesz majd döntő az iráni kérdés.

TÁRGYALÁS ÉS SZANKCIÓK, AVAGY KATONAI FELLÉPÉS?

Úgy tűnik az Egyesült Államok Irán-politikája kudarcot vallott, az Iszlám Köztársaságot egyelőre sem diplomáciai nyomásgyakorlással, sem nemzetközi szankciókkal, sem „helyettesített” háborúkkal nem lehetett mérsékletre bírni, a katonai beavatkozás pedig továbbra is rossz ötletnek tűnik. Irán központi jelentőségét felismerve most mind a demokraták, mind pedig a republikánusok a tárgyalások mellett törnek lándzsát, az elnökjelöltek által képviselt hangnemek azonban igencsak eltérnek egymástól. A demokrata párti jelölt, Barack Obama az Iránnal való tárgyalások előfeltételeit szűkítené, az ellentétek áthidalására pedig a „bekapcsolás” politikáját választaná, adott esetben pedig az iráni vezetéssel közvetlenül is hajlandó lenne leülni tárgyalni. Ezzel szemben a republikánus párti, John McCain a Bush elnök által képviselt keményvonalas szemléletet igyekszik követni, így többek között az Iránnal való kapcsolatfelvételét az urándúsítás leállításához és a közel-keleti békefolyamat elfogadásához köti.

Mit jelenthet mindez a jövőt illetően? A demokraták által képviselt külpolitikai váltásnak kétségkívül megvannak az előnyei, s az eddig követett elszigetelés politikájának kudarca miatt a szükségessége is. Az Egyesült Államoknak jelen esetben nincsen más lehetősége, mint leülni tárgyalni Iránnal, amely megkerülhetetlen szereplőnek bizonyul a Perzsa-öböl térségében. Ráadásul, ahogyan sokan fogalmaznak, ennek a megegyezésnek köszönhetően a Közel-Kelet számos konfliktusa is könnyebben kezelhetővé válik majd. A republikánusok azonban kevésbé ilyen bizakodóak, az elhamarkodott kapcsolatfelvételt pedig meggondolatlan és veszélyes cselekedetnek minősítik. Álláspontjuk szerint ugyanis a közvetlen amerikai-iráni találkozóból, nyilvánosságot nyerve a keményvonalas teheráni vezetés profitálhat a leginkább. Ezért részükről a későbbiekben a „bekapcsolás” politikája helyett a nyomásgyakorlás és az „erővel való” politizálás folytatódása várható.

Washingtonnak azonban, mint ahogyan az már Kuba, Kína és Vietnám esetében bebizonyosodott, nem szabad elzárkóznia a tárgyalásoktól, hiszen azok, ha nem is működnek tökéletesen, de mindenképpen kifizetődőbbek lehetnek egy fegyveres konfliktusnál. S bár az Iránnal szembeni fegyveres akciót leginkább a Republikánus Párt képviselői hangoztatják, de a katonai fellépés a demokraták körében sem került még ki végleg a lehetséges opciók közül. Mindazonáltal a fegyveres erők alkalmazása demokrata és republikánus részről is egyaránt kevésbé valószínű. Először is, mert az amerikai akció nemhogy felszámolná, hanem éppen ellenkezőleg felgyorsítaná a katonai jellegű nukleáris fejlesztéseket. Másodszor, mert közel-keleti kapcsolatrendszere és földrajzi elhelyezkedése révén Irán fokozhatná a régió stratégiai és gazdasági bizonytalanságát. Végül harmadszor, mert a katonai erő alkalmazása az Iszlám Köztársaságban megfigyelhető Amerika-barátság ellenére is egyfajta elutasító egységet teremtene, ezáltal pedig társadalmi támogatottságot is adna a keményvonalas vezetésnek.

AZ AMERIKAI ELNÖKVÁLASZTÁSA HATÁSA IRÁNBAN

Az elnökválasztás ugyan nem oldja meg egy csapásra az iráni problémát, de egy demokrata párti győzelem esetén, egy valós külpolitikai nyitás eredményeként komoly változások kezdődhetnek az amerikai-iráni kapcsolatrendszerben. Persze kérdéses, hogy vajon mekkora mozgásteret enged majd az elnöknek az izraeli lobbi. Ezért nem is meglepő, hogy a közel-keleti térségben, Izraelben és Iránban követik a legnagyobb figyelemmel a novemberben esedékes amerikai elnökválasztást. S valóban az iráni vezetés számára egyáltalán nem mindegy, hogy a soron következő amerikai elnök demokrata vagy republikánus lesz-e. A demokraták győzelme némi lélegzetvételhez juttathatja Teheránt, adott esetben pedig valóban a viszony normalizálódását is eredményezheti a „Nagy Sátán” és a „Törvényen Kívüli” között. A republikánusok sikere esetén azonban nem sok minden fog változni, ellenkezőleg folytatódni fog a már több évtizede tartó retorikai háborúk és áttételezett konfliktusok sorozata.

A demokrata párti elnökválasztási sikert követően kialakuló helyzet, nem számolva egy esetleges izraeli megelőző csapással, pozitívan befolyásolhatja az iráni belpolitikai folyamatokat és a politikai frakciók közötti küzdelmeket. Az iráni hatalmi eliten belül növekszik azoknak a száma, akik elégedetlenek a jelenlegi köztársasági elnök populista politikájával, gazdasági melléfogásaival, illetve az országot elszigetelő külpolitikájával. Az iráni elnökválasztásra ugyan csak jövő júniusban kerül majd sor, de Ahmadinezsádnak már most számos kihívója akad, a politikai paletta szinte valamennyi spektrumából. Egy békülékeny amerikai politikának persze továbbra is megvan az a veszélye, hogy Iránban a nyitási szándékot félreértelmezik, de a jelenlegi körülmények között Irán úgy tűnik valóban hajlandó a kiegyezésre. Ahogyan az iráni külügyminiszter, Manusehr Mottaki fogalmazott: „Irán készen áll a kapcsolatok javítására, ha az elnökválasztást követően az Egyesült Államok komolyan felülvizsgálja eddigi külpolitikáját.” Az iráni elnökválasztást követően pedig meglehet, hogy ott is pragmatikus váltásra kerül sor, és egy olyan személy kerül az elnöki székbe, akivel már Washington is szívesen fog tárgyalni.

FORDULÓPONTOK AZ AMERIKAI-IRÁNI VISZONYBAN

Az iráni nukleáris fejlesztések körül kibontakozó feszült helyzet ellenére, úgy fest, hogy a soron következő amerikai és iráni elnökválasztások fordulatot eredményezhetnek Washington és Teherán majd harmincéves szembenállásában. A történelmi tapasztalatokat szem előtt tartva azonban nem lehetünk túlzottan optimisták, hiszen a felek már eddig is számos hasonló lehetőséget tékozoltak el. Így többek között, a reformista Khátemi elnök által kezdeményezett civilizációk párbeszédére csak megkésve válaszolt a Clinton-Adminisztráció, majd a szeptember 11-ei terrortámadásokat követően kibontakozó légkörben Irán ismételten a legfőbb gonosz megtestesítőjévé vált. Az elmúlt ötven évben mindkét oldalon komoly sérelmek gyülemlettek fel, amelyek napjainkig jelen vannak a fejekben és meghatározzák a hivatalos politikát is. Iráni részről például megbocsáthatatlan az, hogy az USA részt vett a Mohamed Moszadek demokratikusan megválasztott kormányának megdöntésében, amerikai részről pedig a teheráni követség elfoglalása és az ott dolgozó diplomaták túszul ejtése okozott maradandó emlékeket. Lényegében az egyes történelmi sérelmek kapcsán elszenvedett keserű tapasztalatok, illetve a levont következtetések azok, amelyek a „bizalmatlanság falát” felhúzva, teljes egészében ellehetetlenítik a Teherán és Washington közötti megbékélést.

Az Amerikai Egyesült Államok és az Iráni Iszlám Köztársaság kapcsolatrendszerét találóan, olyan hajókhoz lehetne hasonlítani, amelyek minden esetben az éjszaka közepén keresztezik egymás útvonalát, s minden érintkezés nélkül haladnak el egymás mellett. S valóban, amikor a teheráni vezetés keresi a kapcsolatok normalizálásának lehetőségét, akkor az USA csöndben marad, netán rossz válaszreakciót fogalmaz meg, amikor pedig az amerikai adminisztráció igyekszik párbeszédet kezdeményezni, akkor azt Teherán utasítja el élből. Az iráni vezetés a kapcsolatok normalizálásának szándékát meglebegtetve, valamint a forradalmi csapatok Irakból történő kivonásával megtette a kezdő lépést. A labda jelenleg az Egyesült Államok térfelén van. De vajon lesz-e olyan amerikai kormányos, aki megfogadja az árbockosárban ülő tanácsát, s még időben vissza tudja fordítani az amerikai vitorlást. Vagy az örökös bizalmatlanság csapdájába esve tovább folytatódik a „Nagy Sátán” és a „Törvényen Kívüli” birkózása?