Betegeskedő iráni vezetők!?

VAJON AHMADINEZSÁD BETEGSÉGE JELENTHET-E BÁRMIT IS A JÖVŐ ÉVI ELNÖKVÁLASZTÁST ILLETŐEN?

Mahmud Ahmadinezsád egészségügyi állapotáról kósza találgatások láttak napvilágot, miután az elmúlt héten az iráni elnök előbb egy beszédét mondotta le, később pediglen távol maradt a kormányzati üléstől is. Az iráni elnök betegségéről szóló értesüléseket az elnök munkatársai és támogatói egyaránt cáfolták, vasárnapi televíziós szereplésében pedig maga Ahmadinezsád igyekezett eloszlatni az egészsége kapcsán felmerülő kételyeket: „Istennek hála, nem vagyok beteg. Csupán kimerültségről, s nem betegségről van szó.”

Mohammed Iszmáil Kouszári, az iráni parlament nemzetbiztonsági és belügyi bizottságának alelnöke megerősítette, hogy Ahmadinezsádot kimerültség gyötri, de hozzátette, hogy mindez feszített munkatempójának köszönhetően alakulhatott ki. Szó mi szó, valóban úgy hírlik, hogy az elnök úr a nap 24 órájából húszat munkával tölt. Éppen ezért – ahogyan pártfogói mondják – teljesen természetes, hogy fáradtság kínozza. Persze a „rosszmájúak” szerint inkább a jövő júniusban esedékes elnökválasztás miatt főhet igazán Mahmud Ahmedinezsád feje.

S valóban, Ahmadinezsád előtt nehéz hónapok állnak. Ha ugyanis szeretne eséllyel ringbe szállni az elnökségért, úgy egyrészt újjá kell építenie a társadalmi-politikai bázisát, másrészt pediglen el kell csöndesítenie a vele szemben megfogalmazott kritikákat. A több mint tíz százalékos munkanélküliségi és a közel harminc százalékos inflációs ráta mellett, az olajárak további csökkenésével jelentősen beszűkülő költségvetési kerettel azonban Ahmadinezsád aligha lesz képes a politikai túléléséhez szükséges lépések megtételére.

Az elnöknek ráadásul az egyre fokozódó társadalmi elégedetlenség mellett, az elhibázott gazdaságpolitika és a túlontúl agresszív külpolitika miatt a saját táborán belüli bírálatokkal is szembe kell néznie. A legfőbb vezető, Ali Khamenei külpolitikai bizalmasa, Ali Velajáti az elmúlt időszakban többször is nyíltan bírálta Ahmadinezsád konfrontatív külpolitikáját, míg a gazdasági élet szereplői nyílt levélben szólították fel az elnököt hibás gazdaságpolitikájának felülvizsgálatára. S persze nem feledkezhetünk meg a személyes sérelmekről sem!

A konzervatív tábor megosztottságát az idén tavasszal megtartott parlamenti választás jól szemléltette, az elnökválasztásra készülődve pedig a jelenlegi elnök támogatói közül sokan már más potenciális jelöltben gondolkodnak. Ahmadinezsád minden bizonnyal újrajelölteti majd magát az elnöki tisztségre, de komoly kihívókra kell számítania mind a reformerek (pl. Mohammed Khátemi reformista ex-elnök), mind pedig a konzervatívok részéről (pl. Mohszen Rezai a Célszerűségi Tanács titkára és Mohammed-Baker Kalibaf teheráni főpolgármester).

Betegség ide vagy oda, az egyre növekvő kritika és az egyre inkább szűkülő lehetőségek miatt könnyen meglehet, hogy Mahmud Ahmadinezsád lesz az első olyan iráni elnök, akinek nem fog sikerülni a duplázás. Fél év azonban hosszú idő, s ez alatt még bármi történhet!
 

S MI A HELYZET A BETEGESKEDŐ KHAMENEI AJATOLLAHHAL?

Mahmud Ahmadinezsád betegségének híre azonnal bejárta a nagyvilágot, akárcsak pár héttel korábban az észak koreai „kedves vezér” szokatlan eltűnése, valójában azonban az iráni elnök esetleges „kiesése” a politikából közel sem eredményezhet akkora gondot, mint Kim Dzsong Il távozása a phenjani vezetés éléről. Az iráni köztársasági elnöki pozíció kétségkívül komoly jogkörökkel bír, az iszlám köztársaság hatalmi felépítményben azonban közel sem tekinthető a legbefolyásosabb szereplőnek. A végső szót minden fontosabb kérdésben a legfőbb vezető, Ali Khamenei ajatollah mondja ki.

S ha már betegeskedésről van szó, akkor sokkalta izgalmasabb kérdésként merül fel a jövőt illetően, hogy vajon milyen egészségügyi állapotban van ő, a legfőbb vezető!? Ali Khamenei ajatollah – ahogyan mondani szokták – már benne van a korban (69 éves), ráadásul megerősített források szerint rákbetegségben szenved, amelynek eredményeként az utóbbi időben egyre többször tűnik el a nyilvánosság elől, és vonul el rövidebb-hosszabb időre, kórházi kezelésekre. Egyesek pediglen még azt is tudni vélik, hogy depresszióval küszködik. Találgatások övezik tehát az ő egészségügyi állapotát is!

Az utódlásért pediglen már elkezdődött a harc, bizonyította ezt a két esztendeje megrendezett Szakértők Gyűlése választás is, amely testület hivatott dönteni a legfőbb vezető személyéről, illetve annak visszahívásáról. A legfőbb vezetői tisztségért többen is versenybe fognak szállni, közülük egyelőre Hásemi Rafszandzsáni látszik a legesélyesebbnek, aki a Szakértők Gyűlése elnökeként és az egyik leggazdagabb iráni család tagjaként valóban az egyik legbefolyásosabb szereplőnek számít az iráni hatalmi felépítményben. A „köpönyegforgatóként” számon tartott Rafszandzsáni azonban sokak számára nem tekinthető vonzó alternatívának.

Mindent összevetve úgy tűnik, hogy a közeljövőben a politikai frakciók között komoly küzdelem fog kibontakozni az iszlám köztársaság két legfelsőbb pozíciójáért. Éppen ezért aligha várható, hogy az iráni külpolitika jelentőset változzon az elkövetkezendő hónapokban, években. Az esetleges olvadás csak a frakcióharcok lezárulását követően kezdődhet meg!

Irán és a globális pénzügyi válság

VAJON VAN-E ALAPJA A TEHERÁNI ÖRÖMKÖDÉSNEK?

Az egyre mélyülő pénzügyi világválság kapcsán szinte valamennyi nemzet politikai vezetését és társadalmát aggodalom tölti el a gazdaság jövőjét illetően, egy ország azonban ünnepelni látszik a viszontagságos idők közepette is. Irán vezetői kárörömmel figyelik az eseményeket, amelynek rövidtávon talán meg is vannak az alapjai, hosszútávon azonban az „örömködés” könnyen „jajveszékelésbe” csaphat át. A gazdasági világválság hatásai elől ugyanis az Iszlám Köztársaság sem menekülhet.

„Nagyon boldogak vagyunk, hogy az amerikai gazdaság bajban van, a kormányzat elhibázott döntéseinek árát fizetik meg most. Isten megbüntette őket.” – fogalmazott Ahmad Dzsannati ajatollah, a síita klérus erősen konzervatív szárnyának, és a nagyhatalmú Őrök Tanácsának a vezetője. Hasonló kárörömmel nyilatkozott Mahmud Ahmadinezsád, köztársasági elnök is. S valóban, most úgy tűnik, hogy Irán a nemzetközi szankciók szorításának köszönhetően a partvonalról figyelheti a nyugati világban jelentkező gazdasági recessziót. A teheráni tőzsdén alig változtak az árfolyamok a hitelválság kirobbanását követően, a brókerek figyelmét inkább a kormányzat privatizációs tervei és egyéb belpolitikai faktorok kötötték le. (Mindez nem is meglepő, hiszen az iráni tőzsde inkább politikáról, mintsem gazdaságról szól.) Ráadásul Irán továbbra is az egyetlen olyan ország a világban, ahol a bankoktól olcsón lehet hitelt felvenni, majd az összeget ugyanazon banknál lényegesen kedvezőbben lehet lekötni!

Valójában azonban az amerikai pénzügyi válság közvetlenül Iránra gyakorolt hatása sokkalta fájdalmasabb lehet, mint azt elsőre gondolnánk, hiszen a válság továbbgyűrűzik a kőolaj- és földgázszektorba, ahonnan az iráni költségvetés bevételeinek jelentős része is származik. Az iráni gazdaság diverzifikációjára ugyanis ez idáig nem került sor, éppen ezért az továbbra is erősen függ a kőolaj- és földgázipartól. (Exportbevételeinek közel 82 százalékát a földgáz- és kőolajeladások alkotják!) A kőolaj világpiaci árának folyamatos csökkenése pedig komoly bevétel-kiesést eredményezhet (Ha az iráni olaj hordónkénti ára 75-80 dollár körül alakul, úgy a költségvetés éves szinten közel 50 milliárd dollárt fog veszíteni!), emellett pedig számos egyéb kedvezőtlen következménnyel is járhat: megszaporodhat a gazdasági problémák száma, növekedhet az árfolyam-ingadozás, emelkedhet az inflációs ráta, tovább szélesedhet a már amúgy is széles társadalmi szakadék, valamint erősödhetnek a szociális problémák.

Káröröm ide vagy oda, a válság jelei már most is tapasztalhatóak az Iszlám Köztársaságban. Így például a fiatalok körében elképesztő méreteket öltött a munkanélküliség (~20%), erősen emelkedtek a mindennapos fogyasztási cikkek árai, ugyanakkor csökkent a vásárlóerő, amit egyértelműen bizonyítanak a Teherán szerte üresen álló újonnan készült apartman-házak. A gazdasági nehézségek pediglen könnyen társadalmi és politikai bonyadalmakat generálhatnak. (Ne feledjük, az 1979-es forradalmat megelőzően is volt egy olajárrobbanás, amit akkor a sahnak nem sikerült hatékonyan meglovagolni!) Mindenesetre, a jövőre esedékes elnök-választás előtt, már most a gazdaság számít a legfontosabb kérdésnek, mint ahogyan ezt a parlament által nyáron végzett közvélemény-kutatás is bizonyítja: a megkérdezettek 90 százaléka az inflációt és a magas árakat, 83 százaléka a lakhatási gondokat, 78 százaléka a munkanélküliséget, 72 százaléka pedig az aránytalan és igazságtalan jövedelmeket tekinti a legégetőbb problémának. Ugyanezen közvélemény-kutatás emellett arról is megkérdezte a polgárokat, hogy vajon a nukleáris program kapcsán életbe léptetett nemzetközi szankciók felelősek-e az ország gazdasági nehézségeiért. A kérdésre a válaszadók 32 százaléka igennel, 29 százaléka pedig nemmel válaszolt. Ahmadinezsád tehát gondban lesz, ha az iráni választók a gazdasági teljesítmény alapján voksolnak majd jövő júniusban.

A jelenlegi gazdasági világválság azonban egyetlen pozitívummal mindenképpen szolgálhat a teheráni vezetés számára. A pénzügyi nehézségek közepette ugyanis aligha valószínű, hogy Washington a közeljövőben újabb költséges háborúba bocsátkozik majd. S bár az iráni nukleáris engedetlenség kapcsán gyülekező amerikai katonai viharfelhők most kétségkívül eloszlani látszanak, de Irán mégsem dőlhet hátra kényelmesen. A kőolaj árának tartós csökkenése alapjaiban változtathatja meg a nemzetközi helyzetet. Ez eddig ugyanis az Iránnal folytatott nemzetközi birkózásban a Nyugat számára az olajárak esetleges egekbe szökése jelentette a legnagyobb kényszert és visszatartó erőt. Most azonban úgy tűnik, hogy a nemzetközi trendek közepette erre nem sok az esély, mindez pedig új lehetőségeket jelenthet az iráni atomkérdés rendezését illetően.

Az ajatollahok akármennyire is ünneplik a globális kapitalizmus válságát, ugyanez a válság előbb-utóbb az iszlám köztársaságra is vissza fog csapni. Ha pediglen a kőolaj világpiaci ára tartósan 60 dollár alá esik, úgy a forradalmi vezetésnek mindenképpen lefagy majd a mosoly az arcáról.

AZ IRÁNI GAZDASÁGPOLITIKA FOLYAMATOS KUDARCA

Noha a jelenlegi gazdasági nehézségekért sok tekintetben csakugyan Mahmud Ahmadinezsád hibáztatható, de valójában a gazdasági félretervezés egyáltalán nem számít újdonságnak Irán történelmében. Legyen szó akár a monarchikus berendezkedésről, vagy éppenséggel az iszlám köztársaság rendszeréről. A kiszámíthatatlan pénzügyi politikáknak köszönhetően mindkét esetben sikerült elszalasztani az ország hatalmas gazdasági potenciáljában rejlő lehetőségeket. A sah gazdasági növekedést szorgalmazó törekvései 1973 után zátonyra futottak, a növekedés megakadása és a társadalmi problémák erősödése pedig kikövezte az 1979-es forradalomhoz vezető utat. A forradalmi elit hatalomra kerülésével az ún. „harmadik világbeli szocializmus” elemei jelentek meg a gazdaságban, amelynek következménye gazdasági visszaesés lett, amit ráadásul tovább fokozott az Irakkal folytatott költséges háború. A konfliktus lezárulása után ugyan megkezdődött a gazdaság rekonstrukciója, s korlátozott piaci reformokat is bevezettek, de azok csak mérsékelt eredményt értek el, a gazdasági növekedés pediglen nem tudott lépést tartani a népességrobbanás jelentette problémával. Mindennek következtében az életszínvonal alig haladja meg a forradalom előtti szintet, s az iráni gazdasági szakembereknek most ugyanazon nehézségekkel kell szembenézni, mint egykoron a sah tanácsadóinak. Ha az olajbevételek a múltban szűkösebbek, avagy korlátozottabbak lettek volna, úgy a teheráni vezetés már korábban meghozta volna azokat a strukturális reformokat, amelyekre a gazdaság hosszú távú működőképessége kapcsán szükség lenne. Ezzel szemben, végül az ideológia diadalmaskodott a gazdasági észérvek felett, s a magas olajbevételekre úgy tekintettek, mint amely képes lehet eltartani a forradalmi rendszert. S bár a fekete arany a múltban már több ízben is „gazdasági mentőövet” jelentett a politikai vezetésnek, most mégis úgy tűnik, hogy hibás elgondolás kizárólag csak a kőolaj- és földgázeladásokból befolyó jövedelmekre támaszkodni! A gazdaság diverzifikálása nélkül a forradalmi elit előbb vagy utóbb könnyen bajba kerülhet, a társadalmi elégedetlenség nyomán ugyanis megrendülhet a jelenlegi rendszer legitimációja, mindez pedig egy újabb tömegmozgalmat – és rezsimváltást – hívhat életre.

GAZDASÁGI MUTATÓK

Lakosságszám: 78,9 millió fő; Városlakók száma: 49,6 millió fő; Munkaképes lakosságszám: 23,5 millió fő; Munkanélküliségi ráta: 9,6% (20,3% a 24 év alattiak körében!); Népességnövekedés: 1,0%; GDP (árfolyam): 259.562 milliárd dollár; GDP növekedés: 5,8%; GDP (vásárlóerő-paritás) 755.149 millió dollár; Hazai kereslet-növekedés: 6,5%; GDP / fő (árfolyam): 3.659 dollár; GDP / fő (vásárlőerő-paritás): 10.654 dollár; Inflációs érték: 14,7%;Folyó fizetési mérleg egyenlege: 6,1%; Dollár valuta-árfolyam: 9.281 riál = 1 dollár; Közvetlen külföldi befektetés mértéke: 0,3%.

KÜLKERESKEDELMI MUTATÓK

A főbb export-termékek: kőolaj és földgáz (82,7%), kémiai és petrolkémiai termékek (3,8%), szárított gyümölcsök és magvak (2,1%); A főbb esport-partnerek: Kína (14,5%), Japán (13,3%), Törökország (7,7%), Olaszország (6,6%); A főbb import-termékek: nyersanyagok (46,2%), termelési eszközök (34,7%), fogyasztói javak (19,0%); A főbb import-partnerek: Kína (14,3%), Németország (9,8%), Egyesült Arab Emírségek (8,4%), Dél-Korea (5,9%); Olaj-kitermelés mértéke: 4,4 millió hordó naponta (2006).

"Axis of Diesel"

OROSZORSZÁG, VENEZUELA ÉS IRÁN TAKTIKAI EGYÜTTMŰKÖDÉSE

Oroszország, Venezuela és Irán részvételével egyfajta Amerika-ellenes szövetség látszik formálódni a nemzetközi politikában. A hatalmas kőolaj- és földgázvagyonnal rendelkező országok közötti együttműködés azonban inkább taktikai, mintsem stratégiai, ráadásul úgy tűnik, hogy a jelenlegi gazdasági világválság komoly erőpróba elé állítja majd a Moszkva, Caracas, és Teherán alkotta „olajszövetséget”!

George W. Bush, amerikai elnök anno még a „gonosz tengelyéről” beszélt, s bár Észak-Korea, Irak és Irán bizonyos szempontból valóban lator államoknak voltak tekinthetők, közöttük mégsem állt fenn semmilyen szövetségesi viszony. A Szaddám Huszein vezette Irak és a síita klérus által irányított Irán egyenesen gyűlölte egymást. Észak-Korea pedig ugyan nukleáris és ballisztikus technológiát exportált a közel-keleti országokba, valójában azonban – akárcsak Pakisztán – korántsem kötött szövetséget sem Bagdaddal, sem pedig Teheránnal.

A jelenleg formálódó Amerika-ellenes szövetségre kétségkívül jobban illik a tengely elnevezés, hiszen a felek között jóval kiterjedtebb kapcsolatrendszer látszik körvonalazódni, mint amilyen a „gonosz tengelyét” alkotó államok között egykoron megfigyelhető volt. Az energiahordozók piaci árának emelkedése pediglen magabiztossá is tette ezeket az országokat. Oroszország több milliárd dolláros fegyverüzleteket kötött Venezuelával és Iránnal, sőt már közös hadgyakorlatokra is sor került a felek között. Moszkva pedig befolyását latba vetve továbbra is igyekszik a Teherán elleni szankciókat megakadályozni, s kétoldalú megállapodásokkal támogatni az Iszlám Köztársaságot.

Az újonnan alakuló szövetség azonban korántsem egységes, mivel a trió tagjai eltérő célokkal és érdekekkel bírnak. Így például Venezuela azon serénykedik, hogy Washington-ellenes blokkot hozzon létre Latin-Amerikában. S bár Moszkva számára mindig is vonzó volt az USA hátországában zavart kelteni, ráadásul ez által revánsot is lehet venni a Kaukázusban folytatott amerikai politikáért, de valójában Oroszország tengeren túli ténykedését erősen korlátozzák más térségbeli országok (pl. Brazília). Az „Irán-kártya” kijátszása pedig rövidtávon garanciát jelenthet Európa Oroszországtól való gázfüggőségére, hosszútávon azonban komoly biztonságpolitikai fenyegetést is generálhat. Egy atomfegyverrel rendelkező Irán kétségkívül komoly aggodalmakra adna okot a Kremlben is!

Oroszország, Venezuela és Irán érdekazonossága éppen ezért korántsem tekinthető stratégiainak, együttműködésük inkább taktikai szövetséget jelent. A kőolaj világpiaci árának csökkenése, s a világválság elmélyülése pediglen felerősítheti az ellentéteket, s komoly töréseket eredményezhet a Nyugat-ellenes koalícióban. A válság elmélyülésével ugyanis mindhárom országnak számolnia kell! Mindennek eredményeképpen pedig a közeljövőben figyelmüket elsősorban a belpolitikai kérdések kötik majd le, s kevesebb forrásuk és idejük lesz a nemzetközi koalícióépítésre, illetve annak egyben tartására. Az olajár-emelkedés időszakának végeztével könnyen megeshet, hogy az „olajszövetség” elveszíti a jelentőségét, s felbomlik az együttműködés!

A három ország közül Oroszország van talán a legjobb pozícióban, ami a gazdasági sokkokkal szembeni ellenálló képességet illeti. S noha az elmúlt években felhalmozott 500 milliárd dolláros tartalék kétségkívül könnyebbséget jelenthet a válság kezelésében, Moszkvának mindazonáltal több problémával is szembe kell néznie. Így például a csődbe jutott bankokkal, a költségvetési deficittel, illetve a folyamatosan csökkenő kitermelési kapacitással, amelyek mind komoly tőkebefektetéseket igényelnek. Nem is beszélve az infrastruktúráról és a hatalmas méretű hadseregről. Mindennek következtében Oroszország feltehetőleg átrendezi a prioritásait, így előnyben részesíti majd a határos területeket, és kevésbé koncentrál a távolabbi világrészekre.

Venezuelában Hugo Chavez számára a kőolaj jelenti a „politikai oxigént”, a „21. századi szocializmus” koncepcióját ugyanis a gyakorlatban csak a fekete aranynak köszönhetően képes finanszírozni. Az 1998 óta emelkedő olajárak azonban most megtorpanni, sőt csökkenni látszanak. (A kőolaj árának minden 10 dolláros csökkenése közel ötmilliárdos veszteséget jelent a kormányzati forrásokban.) Mindez könnyen válaszút elé állíthatja a venezuelai elnököt, aki a jelenlegi körülmények között aligha lesz képes odahaza és a környező régióban egyszerre finanszírozni a „bolivári forradalmat”. A Kubának, Bolíviának és Nicaraguának nyújtott olajtámogatás hosszútávon nem tartható fenn, különösen, ha a hazai gazdaság állapota tovább romlik. Így például Venezuelának az infláció, az államadósság, és a szegénység növekedésével is szembe kell néznie.

A nemzetközi szankció-politikának köszönhetően Irán gazdasága van talán a legkevésbé kiszolgáltatva a világgazdasági folyamatoknak. Az olajárak csökkenése azonban mindenképpen keményen éreztetni fogja a hatását, mivel az Iszlám Köztársaság exportbevételeinek közel 80 százalékát a földgáz és kőolaj-eladások szolgáltatják. S míg Moszkva igyekezett felkészülni az olajkorszak utáni időszakra, addig Teherán elmulasztotta ezt, az olajdollárokat Ahmadinezsád populista gazdaságpolitikája vitte el, így a grandiózus beruházások és fegyvervásárlások, valamint a mindennapos fogyasztási javak állami támogatása. A kőolaj világpiaci árának további esése ezért mindenképpen komoly fejtörést okoz majd az iráni gazdasági szakemberek és politikai vezetőknek!

A jelenlegi gazdasági világválságot megelőzően úgy tűnt, hogy egy erőteljes Amerika-ellenes szövetség van kialakulóban. Ez az együttműködés azonban számos problémával terhelt, amelyeket csak felerősített a kőolaj világpiaci árában bekövetkezett változás. Az olajár további csökkenésének megakadályozása kétségkívül továbbra is azonos oldalra állítja a feleket, az olajbevételek elapadása ugyanakkor jelentősen korlátozza majd az Oroszország, Venezuela és Irán közötti szorosabb együttműködést.

Szingapúr: sok tekintetben kikötő

MODERN, TRADICIONÁLIS, MULTI ÉS KULTI...

Szingapúr igazi kikötőváros. Egyfelől azért, mert valóban a délkelet-ázsiai térség egyik legfontosabb kereskedelmi csomópontja, amely adottságait meglovagolva szó szerint a fellegekbe tör, másfelől pedig, mert kulturális kikötő is egyben, mivel történelme során számtalan náció telepedett meg a területén, s persze azért is, mert a programoknak elképesztő sokszínűségével várja a mini-államba látogató turistákat. Szó mi szó, Szingapúrba nemcsak a bevásárlás miatt érdemes betérni!

1819. január 29-én lépett partra a Szingapúri-öbölben egy bizonyos, Sir Stamford Raffles, akinek az volt az álma, hogy ezt a mocsaras kalóztanyát a „Távol-Kelet Alexandriájává” változtassa. Nos, majd kétszáz esztendő távlatából megállapíthatjuk, hogy grandiózus tervét siker koronázta. Szingapúr, a piciny városállam ma Délkelet-Ázsia legmodernebb és leggazdagabb országának, s talán az egész világon a leggyorsabban fejlődő helynek számít. Nem véletlen tehát, hogy a mini-államban szinte minden a „városalapító” úriemberről van elnevezve: Raffles tér, Raffles sugárút, Raffles pláza, Raffles központ, s még sorolhatnánk. Ahol pediglen partra lépett, ott egy bronzszobor álldogál megbecsülése jeleként. Az öbölben, a város tradicionális központjában pedig több egyéb szobrocska is díszeleg, amelyek mind a gyarmati időknek igyekeznek emléket állítani. Talán Szingapúr a Föld egyetlen olyan országa, ahol pozitívan emlékeznek meg az egykori koloniális időkről!?

Az ország szimbólumaként magasodik az öbölben a „Merlion”, a haltestű-oroszlánfejű lény, amely egyrészről Szingapúr történelmi gyökereit, másrészről pediglen megállíthatatlan fejlődését igyekszik ábrázolni. A városállam azonban a gőzerővel folytatott építkezések és fejlesztések mellett is megőrizte a tradicionális arculatát. A modern felhőkarcolók tövében még mindig ott sorakoznak a gyarmati épületek és megannyi kulturális és történelmi emlék. Amíg az öböl egyik partján a helyi művészetek palotájának (Esplanade) két sündisznó formájú üvegkupolája a 21. századot idézi, addig a túlparton a Fullerton Hotel impozáns épületében még mindig a gyarmati stílus elevenedik meg. Amennyiben a gyarmatosítás további emlékeire vagyunk kíváncsiak, úgy feltétlen látogassunk el a Jurong nevű negyedbe, ahol különböző színekben pompázó koloniális házakban gyönyörködhetünk. Ha pediglen a modern Szingapúrban szeretnénk elmerülni, úgy keressük fel az ultramodern Clarke Quay negyedet, ahol biztosan ámuldozni fogunk majd.

A szingapúri kavalkádot csak tovább fokozza, hogy a városállam igazi multikulti. Az évek során a betelepülők különböző kolóniákat hoztak létre, melyek kategorikusan elkülönülnek egymástól. Van itten arab negyed, ahol a hipermodern környezet mellett is szőnyegen, a földön, törökülésben költheti el az ember az ebédjét, vagy éppen a vacsoráját. Reggel pediglen a müezin hangjára ébredhet! Aztán következhet „kisindia”, ahol a szingapúri átlagtól eltérően viszonylag nagy a kosz, de nemcsak emiatt érezhetjük úgy, mintha a hindu országban járnánk. Színek, illatok és ízek tanúskodnak erről! Végül a kínai negyed, ahol, ha jól időzítünk, a kínai holdújév (január/február) ünneplésébe csöppenve életre szóló élményben lehet részünk. Az etnikai sokszínűség mellett felekezetileg is igencsak gazdag ez a piciny állam: a keresztényeknek itt van a Szent András katedrális, a muszlimoknak a Hajjah Fatimah mecset, a hinduknak a Sri Mariamman templom, a buddhistáknak pedig a Siong Lim templom.

A „kultúr-sokkot” túlélve egyrészt dönthetünk úgy, hogy csatlakozunk megannyi turista kollégánkhoz, és belevetjük magunkat a Szingapúr nyújtotta vásárlási lehetőségekbe. Ez esetben könnyű dolgunk lesz, hiszen majd minden sarkon áll egy-egy bevásárlóközpont, ahol bőséges kínálatból válogathatunk. Kedvünket pedig a menetrendszerűen érkező monszun eső sem szegheti, hiszen a belvárost földalatti folyosók és átjárok kötik össze, ahol ráadásul további üzletek sorakoznak egymás mellett. A városi közlekedés pediglen 21. századhoz méltó. Másrészt választhatjuk a kikapcsolódást Sentosa szigetén, amely a kontinentális Ázsia legdélebbi pontjának számít, a helyieknek pedig olyasmi lehet, mint nekünk, budapestieknek a Margit-sziget. De a sziget méltán népszerű a turisták körében is, hiszen a strandolás és kikapcsolódás mellett számos látnivaló fogadja az idelátogatókat. Így például van itt brit történelmi katonai erőd, hatalmas „haloroszlánt” formázó kilátó, tengeri élővilágot bemutató akvárium, valamint „halsimogató” és persze delfin-show.

Szingapúr városa kikötő, ahol kétségkívül jó üzleteket lehet kötni (különösen az elektronikai kütyüket illetően), de emellett kalandozni is lehet a különböző kultúrák között, méretével ellentétben pedig számos látványossággal is szolgál. Hol van még egy olyan nagyváros, ahol városszerte Botero szobrok vannak kiállítva, s ahol az aluljárókban is festmények díszelegnek a nagyközönség lenyűgözésére!? Szingapúrt mindenképpen látni kell!

FONTOSABB INFORMÁCIÓK

Mikor menjünk? A szingapúri utazás időpontjának kiválasztásakor a következőket kell szem előtt tartani: télen az esős évszak miatt szinte minden nap esik az eső, reggel és este szinte biztosan, nyáron pediglen rekkenő hőmérséklet és magas páratartalom vár az utazóra. Ezért érdemes a tavaszi és őszi hónapokra időzíteni az utazást.

Mit tegyünk utazás előtt? A Szingapúrba történő utazás nem igényel kötelező védőoltásokat. Ha azonban a térségben szeretnénk kalandozni, akkor hepatitisz A és B, valamint hastífusz ellen mindenképpen oltassuk be magunkat.

Vízumkötelezettség? Magyar állampolgárok 90 napra vízummentesen, megfelelő anyagi fedezet, vissza- illetve továbbutazásra érvényes repülőjegy bemutatásával utazhatnak be Szingapúrba.

Hogyan menjünk, és mennyiért? Budapestről Szingapúrba egyszeri átszállással a Lufthansa és a KLM járataival utazhatunk 200-220 ezer forintért. Bécsből a Qatar Airways menetrendszerinti járatával most „akciósan” 180 ezer forintért utazhatunk el a mini-államba. Szingapúrból pedig számos egyéb desztináció is megközelíthető, akár fapados légitársasággal is (http://www.jetstarasia.com/).

Hogyan közlekedjünk? Szingapúrnak nagyon jó a tömegközlekedése. A busz- és metró-hálózat az egész szigetre kiterjed, így a főbb nevezetességek könnyen megközelíthetőek. A buszozás olcsó, a metrózásért pedig a megtett távolság függvényében kell fizetni. A metrókártya betétdíjas, így ha visszaváltjuk visszakapunk egy szingapúri dollárt! Taxizáskor közel budapesti árakkal számolhatunk.

Hol szálljunk meg? Szingapúrban számos szálláslehetőség közül választhatunk, az árak a térségben megszokottakhoz képest igencsak magasak. Itt még a hátizsákos utazóknak is mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, egy éjszakáért 2-3 ezer forintot kell kifizetniük. A középkategóriás szállodákban egy kétágyas szoba 10-12 ezer forintba kerül. Emellett több luxusszálló közül is szemezgethetünk.

Pénzváltás? Kedvezmények? Szingapúrban szinte valamennyi bankfiókban és utcai bank-automatánál vehetünk fel készpénzt, emellett számos pénzváltó is működik. Egy szingapúri dollárért 123 forintot kell fizetnünk. Bankkártyánkat szinte mindenhol használhatjuk, adott esetben külön kedvezménnyel. Az ország repülővel való elhagyásakor a vásárolt termékek áfája visszaigényelhető!

Szigorú szabályozás? A Szingapúrba látogatóknak több szigorú szabállyal kell szembesülniük az utcákon és a köztereken. A szemetelést igen keményen szankcionálják. Így például egy cigarettacsikk, vagy rágógumi eldobásáért 1000 szingapúri dollár bírságot kell fizetni. A metróba pedig semmilyen bontott üdítőt nem lehet levinni, mint ahogyan a kellemetlen szagú gyümölcsöket sem.

Múzeumok nyitva tartása és Belépők? Szingapúr múzeumok széles tárházával, valamint számos kulturális rendezvénnyel várja az utazókat. A Történelmi Múzeumba 3, a Szépművészeti Múzeumba pedig 4 szingapúri dollárért juthatunk be. Mindenképpen érdemes felkeresni az Esplanade színházat, ahová a belépés ingyenes, a tárlatvezetésért azonban fizetnünk kell (kb. 8-10 szingapúri dollárt). Az egynapos belépő Sentosa szigetére 8 szingapúri dollárba kerül.

Hasznos internetes oldalak: Szingapúr.Lap.Hu (http://szingapur.lap.hu/); Visit Singapore (http://www.visitsingapore.com/); Tourism Asia: Singapore (http://singapore.tourism-asia.net/); Lonelyplanet (http://www.lonelyplanet.com/worldguide/singapore); Singapore Tourism Board (http://app.stb.gov.sg/asp/); A Magyar Külügyminisztérium Utazási Tanácsai: Szingapúr (http://www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/SG/hu/Konzuliinfo/utazasi_tanacsok_sg.htm)