Irán és a globális pénzügyi válság

VAJON VAN-E ALAPJA A TEHERÁNI ÖRÖMKÖDÉSNEK?

Az egyre mélyülő pénzügyi világválság kapcsán szinte valamennyi nemzet politikai vezetését és társadalmát aggodalom tölti el a gazdaság jövőjét illetően, egy ország azonban ünnepelni látszik a viszontagságos idők közepette is. Irán vezetői kárörömmel figyelik az eseményeket, amelynek rövidtávon talán meg is vannak az alapjai, hosszútávon azonban az „örömködés” könnyen „jajveszékelésbe” csaphat át. A gazdasági világválság hatásai elől ugyanis az Iszlám Köztársaság sem menekülhet.

„Nagyon boldogak vagyunk, hogy az amerikai gazdaság bajban van, a kormányzat elhibázott döntéseinek árát fizetik meg most. Isten megbüntette őket.” – fogalmazott Ahmad Dzsannati ajatollah, a síita klérus erősen konzervatív szárnyának, és a nagyhatalmú Őrök Tanácsának a vezetője. Hasonló kárörömmel nyilatkozott Mahmud Ahmadinezsád, köztársasági elnök is. S valóban, most úgy tűnik, hogy Irán a nemzetközi szankciók szorításának köszönhetően a partvonalról figyelheti a nyugati világban jelentkező gazdasági recessziót. A teheráni tőzsdén alig változtak az árfolyamok a hitelválság kirobbanását követően, a brókerek figyelmét inkább a kormányzat privatizációs tervei és egyéb belpolitikai faktorok kötötték le. (Mindez nem is meglepő, hiszen az iráni tőzsde inkább politikáról, mintsem gazdaságról szól.) Ráadásul Irán továbbra is az egyetlen olyan ország a világban, ahol a bankoktól olcsón lehet hitelt felvenni, majd az összeget ugyanazon banknál lényegesen kedvezőbben lehet lekötni!

Valójában azonban az amerikai pénzügyi válság közvetlenül Iránra gyakorolt hatása sokkalta fájdalmasabb lehet, mint azt elsőre gondolnánk, hiszen a válság továbbgyűrűzik a kőolaj- és földgázszektorba, ahonnan az iráni költségvetés bevételeinek jelentős része is származik. Az iráni gazdaság diverzifikációjára ugyanis ez idáig nem került sor, éppen ezért az továbbra is erősen függ a kőolaj- és földgázipartól. (Exportbevételeinek közel 82 százalékát a földgáz- és kőolajeladások alkotják!) A kőolaj világpiaci árának folyamatos csökkenése pedig komoly bevétel-kiesést eredményezhet (Ha az iráni olaj hordónkénti ára 75-80 dollár körül alakul, úgy a költségvetés éves szinten közel 50 milliárd dollárt fog veszíteni!), emellett pedig számos egyéb kedvezőtlen következménnyel is járhat: megszaporodhat a gazdasági problémák száma, növekedhet az árfolyam-ingadozás, emelkedhet az inflációs ráta, tovább szélesedhet a már amúgy is széles társadalmi szakadék, valamint erősödhetnek a szociális problémák.

Káröröm ide vagy oda, a válság jelei már most is tapasztalhatóak az Iszlám Köztársaságban. Így például a fiatalok körében elképesztő méreteket öltött a munkanélküliség (~20%), erősen emelkedtek a mindennapos fogyasztási cikkek árai, ugyanakkor csökkent a vásárlóerő, amit egyértelműen bizonyítanak a Teherán szerte üresen álló újonnan készült apartman-házak. A gazdasági nehézségek pediglen könnyen társadalmi és politikai bonyadalmakat generálhatnak. (Ne feledjük, az 1979-es forradalmat megelőzően is volt egy olajárrobbanás, amit akkor a sahnak nem sikerült hatékonyan meglovagolni!) Mindenesetre, a jövőre esedékes elnök-választás előtt, már most a gazdaság számít a legfontosabb kérdésnek, mint ahogyan ezt a parlament által nyáron végzett közvélemény-kutatás is bizonyítja: a megkérdezettek 90 százaléka az inflációt és a magas árakat, 83 százaléka a lakhatási gondokat, 78 százaléka a munkanélküliséget, 72 százaléka pedig az aránytalan és igazságtalan jövedelmeket tekinti a legégetőbb problémának. Ugyanezen közvélemény-kutatás emellett arról is megkérdezte a polgárokat, hogy vajon a nukleáris program kapcsán életbe léptetett nemzetközi szankciók felelősek-e az ország gazdasági nehézségeiért. A kérdésre a válaszadók 32 százaléka igennel, 29 százaléka pedig nemmel válaszolt. Ahmadinezsád tehát gondban lesz, ha az iráni választók a gazdasági teljesítmény alapján voksolnak majd jövő júniusban.

A jelenlegi gazdasági világválság azonban egyetlen pozitívummal mindenképpen szolgálhat a teheráni vezetés számára. A pénzügyi nehézségek közepette ugyanis aligha valószínű, hogy Washington a közeljövőben újabb költséges háborúba bocsátkozik majd. S bár az iráni nukleáris engedetlenség kapcsán gyülekező amerikai katonai viharfelhők most kétségkívül eloszlani látszanak, de Irán mégsem dőlhet hátra kényelmesen. A kőolaj árának tartós csökkenése alapjaiban változtathatja meg a nemzetközi helyzetet. Ez eddig ugyanis az Iránnal folytatott nemzetközi birkózásban a Nyugat számára az olajárak esetleges egekbe szökése jelentette a legnagyobb kényszert és visszatartó erőt. Most azonban úgy tűnik, hogy a nemzetközi trendek közepette erre nem sok az esély, mindez pedig új lehetőségeket jelenthet az iráni atomkérdés rendezését illetően.

Az ajatollahok akármennyire is ünneplik a globális kapitalizmus válságát, ugyanez a válság előbb-utóbb az iszlám köztársaságra is vissza fog csapni. Ha pediglen a kőolaj világpiaci ára tartósan 60 dollár alá esik, úgy a forradalmi vezetésnek mindenképpen lefagy majd a mosoly az arcáról.

AZ IRÁNI GAZDASÁGPOLITIKA FOLYAMATOS KUDARCA

Noha a jelenlegi gazdasági nehézségekért sok tekintetben csakugyan Mahmud Ahmadinezsád hibáztatható, de valójában a gazdasági félretervezés egyáltalán nem számít újdonságnak Irán történelmében. Legyen szó akár a monarchikus berendezkedésről, vagy éppenséggel az iszlám köztársaság rendszeréről. A kiszámíthatatlan pénzügyi politikáknak köszönhetően mindkét esetben sikerült elszalasztani az ország hatalmas gazdasági potenciáljában rejlő lehetőségeket. A sah gazdasági növekedést szorgalmazó törekvései 1973 után zátonyra futottak, a növekedés megakadása és a társadalmi problémák erősödése pedig kikövezte az 1979-es forradalomhoz vezető utat. A forradalmi elit hatalomra kerülésével az ún. „harmadik világbeli szocializmus” elemei jelentek meg a gazdaságban, amelynek következménye gazdasági visszaesés lett, amit ráadásul tovább fokozott az Irakkal folytatott költséges háború. A konfliktus lezárulása után ugyan megkezdődött a gazdaság rekonstrukciója, s korlátozott piaci reformokat is bevezettek, de azok csak mérsékelt eredményt értek el, a gazdasági növekedés pediglen nem tudott lépést tartani a népességrobbanás jelentette problémával. Mindennek következtében az életszínvonal alig haladja meg a forradalom előtti szintet, s az iráni gazdasági szakembereknek most ugyanazon nehézségekkel kell szembenézni, mint egykoron a sah tanácsadóinak. Ha az olajbevételek a múltban szűkösebbek, avagy korlátozottabbak lettek volna, úgy a teheráni vezetés már korábban meghozta volna azokat a strukturális reformokat, amelyekre a gazdaság hosszú távú működőképessége kapcsán szükség lenne. Ezzel szemben, végül az ideológia diadalmaskodott a gazdasági észérvek felett, s a magas olajbevételekre úgy tekintettek, mint amely képes lehet eltartani a forradalmi rendszert. S bár a fekete arany a múltban már több ízben is „gazdasági mentőövet” jelentett a politikai vezetésnek, most mégis úgy tűnik, hogy hibás elgondolás kizárólag csak a kőolaj- és földgázeladásokból befolyó jövedelmekre támaszkodni! A gazdaság diverzifikálása nélkül a forradalmi elit előbb vagy utóbb könnyen bajba kerülhet, a társadalmi elégedetlenség nyomán ugyanis megrendülhet a jelenlegi rendszer legitimációja, mindez pedig egy újabb tömegmozgalmat – és rezsimváltást – hívhat életre.

GAZDASÁGI MUTATÓK

Lakosságszám: 78,9 millió fő; Városlakók száma: 49,6 millió fő; Munkaképes lakosságszám: 23,5 millió fő; Munkanélküliségi ráta: 9,6% (20,3% a 24 év alattiak körében!); Népességnövekedés: 1,0%; GDP (árfolyam): 259.562 milliárd dollár; GDP növekedés: 5,8%; GDP (vásárlóerő-paritás) 755.149 millió dollár; Hazai kereslet-növekedés: 6,5%; GDP / fő (árfolyam): 3.659 dollár; GDP / fő (vásárlőerő-paritás): 10.654 dollár; Inflációs érték: 14,7%;Folyó fizetési mérleg egyenlege: 6,1%; Dollár valuta-árfolyam: 9.281 riál = 1 dollár; Közvetlen külföldi befektetés mértéke: 0,3%.

KÜLKERESKEDELMI MUTATÓK

A főbb export-termékek: kőolaj és földgáz (82,7%), kémiai és petrolkémiai termékek (3,8%), szárított gyümölcsök és magvak (2,1%); A főbb esport-partnerek: Kína (14,5%), Japán (13,3%), Törökország (7,7%), Olaszország (6,6%); A főbb import-termékek: nyersanyagok (46,2%), termelési eszközök (34,7%), fogyasztói javak (19,0%); A főbb import-partnerek: Kína (14,3%), Németország (9,8%), Egyesült Arab Emírségek (8,4%), Dél-Korea (5,9%); Olaj-kitermelés mértéke: 4,4 millió hordó naponta (2006).