IRÁNI CSETEPATÉ A GEOPOLITIKA TÜKRÉBEN: AZ AMERIKAI-OROSZ RIVALIZÁLÁS ÚJABB ÁLLOMÁSA?
Az
iráni hatalmi harcokat döntő többségében ez eddig csak hazai
kontextusban elemezték, érdemes azonban az Iszlám Köztársaságban folyó
eseményeket tágabb keretek közé helyezni, s a geopolitika szemszögéből
is megvizsgálni, minek eredményeként könnyen arra a megállapításra
juthatunk, hogy a perzsa torzsalkodás csak egy felvonás az
amerikai-orosz drámában.
A frakcióharcokat szemlélve azt láthatjuk, hogy most két politikai tábor látszik elkülönülni: egyrészt a régi forradalmárok Háshemi Rafszandzsáni vezetésével, másrészt a „neokonzervatívok” Mahmud Ahmadinezsád köré szerveződve, s ők meccselnek a hatalomért, közöttük pedig a legfőbb vezető, Ali Khamenei ajatollah igyekszik közvetíteni. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem sok sikerrel.
S míg a belpolitikai csatározás végső kimenetelét igencsak nehéz megjósolni, egy valami azonban mindenképpen feltűnhet a kíváncsi szemeknek: Ahmadinezsád igyekszik Rafszandzsánit „bársonyos” forradalmat szervező Amerika-barátként feltűntetni, míg Rafszandzsáni azon munkálkodik, hogy Ahmadinezsádot az oroszok barátjaként tüntesse fel. S valóban valamiféle kapcsolat mind a két oldalon fennáll, amit bizonyít az is, hogy a szokásos „Halál Amerikára!” mellett megjelent a „Halál Oroszországra!” szlogen is.
A júniusi fejleményeket szemlélve könnyen meglehet, hogy az iráni ellenzéknek valóban az Egyesült Államok adott útmutatást az ún. „bársonyos” forradalom megszervezéséhez (Lásd az ellenzéki pártszerveződést, a választási csalás hangoztatását, vagy a „zöld” utcai mozgolódásokat!), miként elképzelhető az is, hogy a „neokonzervatívok” Oroszországtól kaptak hasznos tanácsokat a „színes” forradalmak kezelését illetően (Így például a kommunikációs hálózat elvágását és az összeesküvés elméletek hangoztatását).
S mindez miért izgalmas, talán mert tényleg úgy tűnhet, hogy az Iszlám Köztársaság az amerikai-orosz rivalizálás színterévé válik. A perzsa állam történelme során már több ízben is áldozatául esett idegen hatalmak csatározásainak, lásd a századelőn a cári Oroszország és Nagy Britannia között csak „nagy játszmaként” elhíresült közép-ázsiai versenyfutást, vagy a hidegháború éveiben a befolyási zónákért folyó versengést Moszkva és Washington között az ún. „harmadik világban”.
Szó mi szó, Irán igazi „húsosfazék” (Elég csupán arra gondolni, hogy az ország stratégiailag fontos helyen fekszik és rengeteg nyersanyaggal rendelkezik!), s éppen ezért mind Washington, mind pedig Moszkva számára rendkívül fontos. A jelenlegi fejlemények (Így például Ahmadinezsád elnöki látogatása Moszkvában!) pedig kétségkívül azt mutatják, hogy az iráni-orosz kapcsolatok erősödnek, míg az amerikai-iráni viszony továbbra is mélyponton van (E téren Ahmadinezsád újabb négy éve alatt aligha várható lényeges elmozdulás!).
A Moszkva és Teherán közötti együttműködés eddig is megvolt, de most könnyen meglehet, hogy a felek még szorosabbra fűzik majd a kapcsolataikat, mindez pedig jelentős aggodalmakra adhat okot Washingtonban, ahol a döntéshozóknak könnyen meglehet, hogy az eddigieknél komolyabb stratégiai problémákkal kell majd szembenéznie. Az iráni-orosz barátkozás ugyanis nem csupán a S-300 típusú rakétavédelmi rendszer eladásáról szóló vitának vethet véget, hanem az Egyesült Államok regionális politikájának radikális megváltozását is eredményezheti.
Amennyiben Irán és Oroszország között a jövőben komoly stratégiai együttműködés bontakozik ki, úgy Washingtonnak egyszerre, s egyetlen közös ügyként kell kezelnie az iráni nukleáris ambíciókat és az Oroszországgal folytatott csatározásokat, ami csöppet sem tűnik könnyűnek. Sőt adott esetben ez azt igényli majd, hogy a katonai opció ismételten a napirendre kerüljön! Az izraeli haditengerészet hajóinak átkelése a Szuezi-csatornán – amelyre amerikai jóváhagyás illetve támogatás nélkül aligha kerülhetett sor – e tekintetben talán már figyelmeztetésnek számít, mind Irán („Ahmadinezsád újabb elnöksége túlzottan rizikós lehet”), mind pedig Oroszország felé („a regionális tétek növekednek”).
Az
iráni hatalmi harcokat döntő többségében ez eddig csak hazai
kontextusban elemezték, érdemes azonban az Iszlám Köztársaságban folyó
eseményeket tágabb keretek közé helyezni, s a geopolitika szemszögéből
is megvizsgálni, minek eredményeként könnyen arra a megállapításra
juthatunk, hogy a perzsa torzsalkodás csak egy felvonás az
amerikai-orosz drámában.A frakcióharcokat szemlélve azt láthatjuk, hogy most két politikai tábor látszik elkülönülni: egyrészt a régi forradalmárok Háshemi Rafszandzsáni vezetésével, másrészt a „neokonzervatívok” Mahmud Ahmadinezsád köré szerveződve, s ők meccselnek a hatalomért, közöttük pedig a legfőbb vezető, Ali Khamenei ajatollah igyekszik közvetíteni. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem sok sikerrel.
S míg a belpolitikai csatározás végső kimenetelét igencsak nehéz megjósolni, egy valami azonban mindenképpen feltűnhet a kíváncsi szemeknek: Ahmadinezsád igyekszik Rafszandzsánit „bársonyos” forradalmat szervező Amerika-barátként feltűntetni, míg Rafszandzsáni azon munkálkodik, hogy Ahmadinezsádot az oroszok barátjaként tüntesse fel. S valóban valamiféle kapcsolat mind a két oldalon fennáll, amit bizonyít az is, hogy a szokásos „Halál Amerikára!” mellett megjelent a „Halál Oroszországra!” szlogen is.
A júniusi fejleményeket szemlélve könnyen meglehet, hogy az iráni ellenzéknek valóban az Egyesült Államok adott útmutatást az ún. „bársonyos” forradalom megszervezéséhez (Lásd az ellenzéki pártszerveződést, a választási csalás hangoztatását, vagy a „zöld” utcai mozgolódásokat!), miként elképzelhető az is, hogy a „neokonzervatívok” Oroszországtól kaptak hasznos tanácsokat a „színes” forradalmak kezelését illetően (Így például a kommunikációs hálózat elvágását és az összeesküvés elméletek hangoztatását).
S mindez miért izgalmas, talán mert tényleg úgy tűnhet, hogy az Iszlám Köztársaság az amerikai-orosz rivalizálás színterévé válik. A perzsa állam történelme során már több ízben is áldozatául esett idegen hatalmak csatározásainak, lásd a századelőn a cári Oroszország és Nagy Britannia között csak „nagy játszmaként” elhíresült közép-ázsiai versenyfutást, vagy a hidegháború éveiben a befolyási zónákért folyó versengést Moszkva és Washington között az ún. „harmadik világban”.
Szó mi szó, Irán igazi „húsosfazék” (Elég csupán arra gondolni, hogy az ország stratégiailag fontos helyen fekszik és rengeteg nyersanyaggal rendelkezik!), s éppen ezért mind Washington, mind pedig Moszkva számára rendkívül fontos. A jelenlegi fejlemények (Így például Ahmadinezsád elnöki látogatása Moszkvában!) pedig kétségkívül azt mutatják, hogy az iráni-orosz kapcsolatok erősödnek, míg az amerikai-iráni viszony továbbra is mélyponton van (E téren Ahmadinezsád újabb négy éve alatt aligha várható lényeges elmozdulás!).
A Moszkva és Teherán közötti együttműködés eddig is megvolt, de most könnyen meglehet, hogy a felek még szorosabbra fűzik majd a kapcsolataikat, mindez pedig jelentős aggodalmakra adhat okot Washingtonban, ahol a döntéshozóknak könnyen meglehet, hogy az eddigieknél komolyabb stratégiai problémákkal kell majd szembenéznie. Az iráni-orosz barátkozás ugyanis nem csupán a S-300 típusú rakétavédelmi rendszer eladásáról szóló vitának vethet véget, hanem az Egyesült Államok regionális politikájának radikális megváltozását is eredményezheti.
Amennyiben Irán és Oroszország között a jövőben komoly stratégiai együttműködés bontakozik ki, úgy Washingtonnak egyszerre, s egyetlen közös ügyként kell kezelnie az iráni nukleáris ambíciókat és az Oroszországgal folytatott csatározásokat, ami csöppet sem tűnik könnyűnek. Sőt adott esetben ez azt igényli majd, hogy a katonai opció ismételten a napirendre kerüljön! Az izraeli haditengerészet hajóinak átkelése a Szuezi-csatornán – amelyre amerikai jóváhagyás illetve támogatás nélkül aligha kerülhetett sor – e tekintetben talán már figyelmeztetésnek számít, mind Irán („Ahmadinezsád újabb elnöksége túlzottan rizikós lehet”), mind pedig Oroszország felé („a regionális tétek növekednek”).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése