Iránban a síita és a köztársasági
elem hatására egy vegyes államforma született meg, amit az Iszlám Köztársaság
elnevezés is egyértelműen bizonyít. Még ennél is beszédesebb az 1979
decemberében elfogadott iráni alkotmány, amely a síita teokrácia és a
parlamentáris demokrácia keveredésének eredményeként mindkét államforma
jellemvonásait magán viseli.
Az alkotmányos rendszerben szereplő
iszlám karakterjegyek így a következők: 1. A forradalom eredményeként
megszülető új rendszer magát egyértelműen iszlám államként definiálta. A
politikai vezetésben ez az iszlám jogtudós uralmát eredményezte, valamint azt,
hogy az iszlámot a társadalom mindennapi tevékenységeire is kiterjesztették. 2.
Az állam feladatait az iszlám értékeknek és érdekeknek megfelelően képzelték
el. Ennek megfelelően nagy hangsúlyt fektettek a szociális kérdésekre, mint
például az oktatásra és az egészségügyi ellátásra. 3. A törvénykezést az iszlám
joghoz (a sáriához) kötötték. Az alkotmány értelmében a törvényeknek és
rendeleteknek mindig az iszlámmal összhangban kell megszületniük, s minden
esetben az isteni útmutatást kell követniük. 4. A vezető pozíciókat az iszlám
jogtudósoknak tartották fenn, a tisztségek nagy többségét pedig az egyházi
személyeknek juttattak. Emellett a főbb vezetői pozíciók betöltését minden
esetben a muzulmán hit követéséhez kötötték. 5. Vallásilag értelmezett
korlátozásokat léptettek életbe az egyén demokratikus jogait illetően. A
szabadságjogokat minden esetben csak addig engedélyezték érvényesülni, ameddig
azok nem sértették az iszlám eszményképeket és alapelveket. 6. Felállítottak
intézményeket, amelyek az állam iszlám jellegét voltak hivatottak biztosítani.
Így például létrehozták a nagyhatalmú Őrök Tanácsát, amely mind a mai napig
biztosítja az iszlámmal összeillő törvényalkotást.
A politikai rendszer demokratikus
elemei pedig a következők: 1. A népszuverenitás elvének részleges elfogadása:
Az állam deklaráltan a közösség akaratát képviseli, és folyamatosan konzultál a
társadalommal. Mindezt a köztársasági elnök és parlamenti képviselő választás,
valamint a helyi szinten megválasztott tanácsok, és polgármesterek rendszere juttatja
kifejezésre. 2. A kormányzati testületek és tisztségviselők részleges
megválasztása: A parlamenti, az önkormányzati és az elnöki választások mellett
az ország legfőbb vezetőjét egy közvetett eljárásban választják meg. 3. A
választott intézmények részleges ereje: Az alkotmányos szabályozás egyes
esetekben erős jogköröket ad a demokratikusan választott intézményeknek. Így
például a minisztertanács parlamenti ellenőrzés alá helyezése a bizalmi
szavazás által, vagy a köztársasági elnök költségvetéssel kapcsolatos
jogosítványai. 4. Az alapvető jogok részleges elfogadása: Az alkotmányban a
vallási korlátozások mellett helyet kapnak a polgári és politikai
szabadságjogok. Úgy, mint az etnikai hovatartozástól független egyenlő bánásmód
joga, vagy éppenséggel a politikai véleménynyilvánítás lehetősége.
Az alkotmány szövegében az iszlám
jogtudós hatalma és a népszuverenitás elve, az iszlám közösség és az iráni
nemzet, a vallási erkölcsök és demokratikus értékek kerülnek szembe egymással,
ami érthető is, hiszen az alaptörvény a pillanat termékeként, számos forrás és
szereplő kompromisszumos együttműködésének eredményeként született meg. Az évek
során a gyakorlat és a jogalkalmazás eldöntötte, hogy kié is a legfőbb hatalom.
A forradalom óta eltelt majd három évtizedben egyértelműen kikristályosodott,
hogy a demokratikus parlamentarizmus és az iszlám kormányzás versengéséből, az
utóbbi került domináns pozícióba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése