Tehran Cyclorama

Teheráni kör- és utcakép

Péntek van. Perzsául dzsomé, vagy ahogyan mondják tátil-e rászmi, azaz hivatalos szünnap. Ez a nap Iránban is, mint az iszlám világban mindenhol, a pihenés, a fohászkodás és az elmélkedés napja. Ilyenkor napközben szinte egy lelket sem látni a teheráni utcákon, s teljesen kiürül a 16-7-8 milliós főváros. Ilyenkor nem pöfögnek a különféle csodajárgányok sem, amelyek a hétköznapokon hatalmas közlekedési káoszban ontják magukból a füstöt és teszik a világ legszennyezettebb fővárosává Teheránt. A hétköznapi forgataghoz képest mintha megállna ilyenkor az élet. Vagy csak a müezin imára szólító hangjára sereglenek az emberek a mecsetekbe?

A pénteki ima a teheráni egyetemen a sah uralmának megdöntése óta eltelt 28 évben mindig is a legfőbb vallásos eseménynek számított. Ma sincsen ez másként. Emberek ezrei gyűlnek össze, állnak fel, térdelnek le, hajolnak meg egyszerre az imavezető parancsára. Érzelmekkel átitatott emberáradat hullámzik a falak között. A vallásosság azonban már korántsem jelent forradalmiságot is egyben. Bár a falakra festett propaganda-festmények még mindig a forradalmi elveket hirdetik, no meg azt, hogy soha sem fogják letenni a zászlót, amelyet Khomeini ajatollah, az 1979-es forradalom vezetője emelt a magasba. Irán azonban mégis sokat változott, s a forradalmi lobogó már csak félárbócon lobog.

A kultúrát és a közszférát ugyan továbbra is a forradalmi elit uralja, de Irán személyisége, vagy ha úgy tetszik identitása, sokkalta mélyebbre vezethető vissza. Nevezetesen két eltérő gyökerű, de egymással szorosan összefonódó tradícióra, melyek hol harmóniában, hol konfliktusban állva kölcsönöznek Janus-arcúságot az országnak. A sah a perzsa hagyományokat erősítette, az ajatollah pedig az iszlám vonalat igyekezett kizárólagossá tenni. Egyikőjük sem ismerte fel, hogy egyazon érem két oldaláról van szó. Az identitás kettős természetéről, amelyhez szinte minden iráni érzelmileg ragaszkodik.

A regionális hatalmiság, legyen szó a perzsa birodalom feltámasztásáról, vagy a forradalmi iszlám terjesztéséről, mindig is része volt az iráni politikai gondolkodásnak, s mélyen áthatja a társadalom különböző rétegeit is. Az általános vélekedés szerint ehhez Iránnak minden adottsága megvan. Az Iszlám Köztársaság a térség legnagyobb és legnépesebb állama, kedvező a földrajzi elhelyezkedése, valamint rengeteg a nyersanyaga. S akkor még nem is beszéltünk történelmi kiterjedéséről és kulturális hagyományairól. Iránnak mindezek alapján valóban vezető szerep járna a térségben, csak két bökkenő akadályozza mindezt, hogy perzsaként és síitaként elvesznek az arabok és szunniták tengerében. Így hát hiába minden kultúrfölény diskurzus!

Az iraki-iráni háború nyolc évében pedig már az is kiderült hogy erőszakkal sem megy a befolyás terjesztése. A forradalom exportjára irányuló kísérlet nem talált meghallgatásra az iszlám világban, az ország pedig elszigetelődött és romokba dőlt. A házfalakon az állami propaganda részeként mártírok képei sorakoznak, de a teheráni temetőben, a mártírok kertjében elhelyezett sok friss virág mégsem a forradalmi fanatizmusnak szól, hanem a sok-sok elvesztett apának, fiúnak, testvérnek. A háború megpróbáltatásai elevenen élnek még a fejekben. Ennek megfelelően pedig rettentően pacifisták, s nem valószínű, hogy maguktól háborút kezdeményeznének, még ha ezt Nyugaton sokan így is gondolják. Az viszont már más kérdés, hogy nacionalizmusuk összeegyeztethető-e az USA rendszerváltást sürgető Irán-politikájával.

Ahogyan a nappali kánikula alábbhagy, s lassan a nap is lemegy úgy kel életre ismét a nyüzsgő metropolisz. Elvégre hétvége van. S ez nem csak a meditálás időszaka, hanem a pihenésé és a kikapcsolódásé is. Így aztán szépen lassan megtelnek a parkok piknikező családokkal és sétáló párocskákkal, a bevásárló utcákon pedig megkezdődik az éjszakába nyúló költekezés. Az utakon a napközbeni nyugalom után ismét a káosz lesz az úr. A sávok teljesen fölöslegessé válnak. Valamiért senki sem tartja magát a vonalakhoz. S ez magára a társadalomra is jellemző. Vörös vonalak? Cenzúra? Minek? Túlságosan sok itt a fiatal ahhoz, hogy ez menjen…