Csendes forradalom Iránban

INTERNET-HASZNÁLAT AZ ISZLÁM KÖZTÁRSASÁGBAN

„Éjjelenként Teheránban minden fény azt jelzi, hogy valaki a számítógép előtt ül, és az információs sztrádát használja. Ami nem más, mint egy puskaporos hordó. S ha egyszer lángra kap, hatalmas tűzijátékot eredményezhet a forradalmi iszlám központjában.” – írta pár éve a Payvand iráni internetes portál.

A mai globalizálódó világban az ajatollahok vezette Iráni Iszlám Köztársaságot is kétségtelenül elérte a technológiai forradalom. A háztetőkön sorakozó tányérantennáknál és a folyamatosan növekvő mobiltelefon-előfizetéseknél misem bizonyítja ezt jobban, mint az internetes és a számítástechnikai vívmányok elterjedése. Napjainkban Iránban, ahol az ezer főre jutó számítógépek száma magasabb, mint a közel-keleti átlag, ahol az e-mail használata szélesebb körben terjedt el, mint bárhol másutt a Közel-Keleten, a 70 milliós lakosságnak közel tíz százaléka (6-7 millió fő) használja rendszeresen az Internetet. S ez a szám csak tovább növekszik, miután havonta egyre többen fizetnek elő az országban működő több mint harminc Internet-szolgáltató valamelyikénél. De sokan lépnek a világhálóra az országban működő közel ezer internet-kávézó valamelyikén keresztül is, amelyek közül az első a sokat sejtető „Út a jövőbe” névvel nyitott meg 1998-ban.

Az Internet elterjedése talán minden eddigi információs és kommunikációs technológiánál nagyobb hatást gyakorolhat Iránban. A robbanáshoz egyetlen évtized is elegendőnek bizonyult. 1987-ben még csak kísérleti jelleggel működött a Védelmi Fejlesztési Tervek Ügynökségének felügyelete alatt. Egy évtizeddel később, Khatami köztársasági elnökké választását követően azonban már részévé vált a reformerek és konzervatívok között zajló hatalmi harcoknak. A sajtószabadság korlátozását célul kitűző hadjárat elől menekülve az újságírók és a reformpárti aktivisták mind helyet és szabadságot találtak maguknak az Interneten. S mivel a vezetés által felállított „vörös vonalak” itt még nem intézményesültek, könnyedén publikálhatták a rendszer legitimitását megkérdőjelező írásaikat, és terjeszthették alternatív nézeteiket.

Az Internetben rejlő lehetőségek, pontosabban veszélyek hamar riadóztatták a konzervatív vezetést is. Kezdetben ugyan üdvözölték az új technikát, mivel az számukra lehetővé tette a forradalmi propaganda online folytatását a lakosság felé, az államilag támogatott hírügynökségek révén pedig az ország imázsának kifelé történő javítását. A serény weboldal-gyártást azonban hamar felváltotta a szigorú weboldal-ellenőrzés. Az internetes bűncselekmények felderítésére külön rendőrséget, a bűnelkövetők felelősségre vonására külön bíróságot hoztak létre. A 2001-es szabályozás értelmében pedig valamennyi Internet-szolgáltató köteles minden, az iszlámmal és az alkotmánnyal össze nem férő oldalt megszűrni. A gyakorlatban persze igyekeznek ezt a kritikus politikai oldalakra is kiterjeszteni. A felforgató tartalmú oldalakról már számtalan feketelistát állítottak össze. Sőt még azt is tervbe vették, hogy az országban egy, a nemzetközi világhálótól elválasztott belső hálózatot (Intranet) hoznak létre. Az Internet cenzúrázására irányuló kísérletek azonban nem sok reménnyel kecsegtetnek.

Ahogy a technikai és tudományos fejlődésnek nem lehet gátat vetni, úgy a demográfiai változásoknak sem lehet megállást parancsolni. A lakosság közel kétharmadát kitevő 30 éven aluliakat már elkapta a modernitás szele. Az egyetemi képzésbe bekapcsolódó diák – az ország bármely szegletéből, bármely társadalmi csoportjából jön is – hozzáférhet a világhálóhoz. Az oktatásban külön hangsúlyt fektetnek a modern kommunikációs ismeretek elsajátítására. Így volt ez azon a nyelvtanfolyamon is, amelyen tavaly vettem részt. Az ember nemcsak a klasszikus irodalmat és a helyes mondatszerkesztést sajátíthatja el, hanem azt is, hogy miként szörföljön a neten fársziul. Azon a nyelven, amely az internetes naplót (blog) írók körében jobban elterjedt, mint a német, a spanyol, az olasz, az orosz vagy a kínai. Így aztán felmerül a kérdés, hogy kiket is nevelnek az iráni oktatási intézményekben: forradalmárokat vagy blogolókat?

Egy olyan országban, amelyet a Reporters sans Frontiérs nevű francia civil szervezet 1979 óta a közel-keleti újságírók legnagyobb börtönének nevez, nem is csoda, hogy egyre inkább bővül a világhálót használók száma. Az Internet demokratikus kihívása a diktatórikus rendszerekkel szemben egyértelmű: a kibertér a kapcsolattartás és kölcsönös egymásra hatás olyan erőteljes eszköze, amely az ellenőrzés minden formáját elutasítja. Az Internet lehetőséget nyújt az irániaknak arra, hogy szigorú szabályok közé szorítva is megtalálják azokat a kiskapukat, amelyeken keresztül növelhetik személyes szabadságukat. A világháló használata, különösen az internetes naplóírás rendkívül népszerűvé vált az utóbbi időszakban. S bár az elmúlt év januárjától valamennyi weboldalt regisztráltatni kell a Kulturális és Iszlám Irányelvek Minisztériumánál, továbbá sor került már az első blogolók elrettentő megbüntetésére is, az országban mégis közel százezer aktív blogot regisztrálnak. Ezzel Irán a negyedik a világon!

A blogírás népszerűsége elsősorban abban rejlik, hogy hidat jelent a fiatalok és az idősek, a nők és a férfiak, a politikusok és a nép, az irániak és a nagyvilág között. A világhálón keresztül az iráni fiatalok nemcsak könnyebben szocializálódhatnak, és tarthatnak fenn kapcsolatot a másik nemmel, hanem érzelmeiket is megoszthatják egymással. Egyfajta privát szférát teremt, ahol mindent szabad. De megvitathatják itt problémájukat a barátok és a barátnők, a testvérek és a családtagok. Csak egy érdekes adat, hogy az iráni internetes telefonhívások több mint hatvan százaléka az Egyesült Államokba irányul, ahol sok családnak van közeli vagy távoli rokona. A csevegő szobáknak köszönhetően pedig a világhálóra lépők nagy részének több határon túli levelező társa is akad, aminek az eredményeként persze szélesedik az államilag szűkíteni igyekezett látókör. De akcióba lendült a politikusi és egyházi vezetés is, valamint több meghatározó személyiség. Az egykor utódnak kijelölt, ám kegyvesztetté vált Montazeri nagy ajatollah az elsők egyikeként ismerte fel az Internet kínálta előnyöket, majd használta a házi őrizetben töltött évei alatt.

Blogírásba kezdett maga az iráni elnök, Mahmúd Ahmadinezsád is, akiről leginkább csak azt hallani, hogy konzervatív és fundamentalista, meg hogy éles kirohanásokat tesz Izrael és a zsidóság ellen. A forradalmi ideológia hűséges követőjéről azonban kevesen gondolnák, hogy valódi Internet-függő. A technikai haladás iránti elkötelezettségét ismerhetjük már a nukleáris fejlesztések körüli huzavonában tett kijelentéseiből. Progresszivitását bizonyítja azonban saját internetes naplója is, ahol a Brazíliától Nagy-Britannián át Kínáig terjedő olvasói levelekre rendszeresen válaszol. Válaszait pedig azonnal lefordítják arab, angol és francia nyelvre. A kérdések és válaszok természetesen átesnek egy szűrővizsgálaton, s így kerülnek fel az oldalra. Nagy részük ezért nem is szól másról, mint az elnök tömjénezéséről. Mindazonáltal az elnöki oldal időnként érdekes témákat bocsát internetes szavazásra, így például azt, hogy vajon igazságos-e az ENSZ jelenlegi struktúrája, és hogy szükséges-e a nemzetközi szervezet megreformálása.

Iránban blogolni már csak azért is népszerű, mert biztonságos menedéket nyújt a világhálón, ahol az emberek kifejthetik a véleményüket. Ráadásul egyfajta kávézóként is funkcionál, ahol autentikus vitát lehet folytatni bármilyen témáról. Még arról is, hogy milyen a demokrácia és az iszlám kapcsolata, vagy hogy szükséges-e az Amerikával való megbékélés. Egy internetes napló emellett teret enged azon írások publikálásának is, amelyekre a nyomtatott sajtóban nem lenne lehetőség. Számtalan betiltott könyv is felkerült a világhálóra, így például Salman Rushdie „Sátáni versek” című munkája is. A blogok azonban nem csak vitafórumokként szolgálnak, hanem a hírek elterjesztésének csatornájaként is. Mint ahogyan ez a Bam városát sújtó földrengés alkalmával is történt, amikor a blogolók mint helyszíni tudósítók közvetítettek az eseményekről. A 2003-as diáktüntetések kapcsán pedig nemcsak hírforrásként, hanem mozgósító csatornaként is funkcionáltak az internetes naplók.

Általuk megismerhetjük az ország valódi arcát, hogy hogyan látják a világot, saját országuk történelmét, társadalmi, politikai és gazdasági problémáit. Az önkifejezés ritka privilégiumának birtokában pedig rácáfolnak a rendíthetetlen forradalmár képére, mint ahogyan feloldják a vallási és kulturális paradoxonokat is. Ezek az ablakok azonban nemcsak a nyugati sztereotípiákat oszlatják el, hanem a vallási vezetés illúzióját is a rendszer támogatottságát illetően. Az internetes naplók tucatjai tanúskodnak arról, hogy az irániaknak már tele a hócipőjük a forradalmi jelszavakkal, valamint hogy teljességgel kiábrándultak már a jelenlegi elnyomó és korrupt rendszerből. Helyette egy olyan berendezkedést képzelnek el, ahol maradéktalanul érvényesülhet a népszuverenitás és a törvények uralma, valamint a képviselők elszámoltathatósága, illetve ahol maximálisan tiszteletben tartják egyéni szabadságjogaikat.

A demokráciához vezető utat nem lehet erőszakkal kikövezni, mivel az az adott ország társadalmának és kultúrájának folyamataiban gyökerezik. A lakosság körében bekövetkező változás lendítheti előre a demokratizálódás folyamatát. Iránban az Internet-használat elterjedése mindenképpen egy liberális szemléletű városi középosztály meglétéről tanúskodik, míg a blogok széles tárháza nem másról, mint a fiatal korosztály öntudatra ébredéséről. Olyan ez, mintha egy forradalom lenne a forradalmon belül. Egy „csendes” forradalom, amelynek malmai lassan őrölnek ugyan, de igen hatékonyan. Majd három évtizeddel az iszlám forradalom meglepő győzelmét követően, Irán lehet, hogy ismételten meglepi a nemzetközi közösséget…