Síita testvérháború!?

MUKTADA ASZ-SZADR VS. NURI AL-MALIKI

Öt esztendővel az iraki intervenciót követően Washington igyekszik az elért sikerekről beszélni. Sok tekintetben valóban van előrelépés, a bagdadi csapaterősítés, az egyes szunnita vezetők megnyerése, valamint a tavaly augusztusban a síita erők között megköttetett tűzszünet mind-mind a győzelem irányába mutatott. Az elmúlt héten a síiták körében kibontakozó konfliktus azonban mégiscsak a helyzet bizonytalanságát látszik alátámasztani. Az Egyesült Államoknak pedig a stabilitás helyett egy véres konfliktussal kellett szembesülnie.

A síita táboron belüli megosztottság már az elmúlt években is többször felszínre került, de a jelenlegi konfliktus sok tekintetben új jellemzőkkel bír. Ezúttal a síita milíciák nem az amerikai csapatokkal, hanem az iraki fegyveres erőkkel csaptak össze, Nuri al-Maliki miniszterelnök pedig első ízben lépett fel keményen a síita lázadókkal szemben. A kormányzat által kezdeményezett akció sikeres próbája volt az iraki rendfenntartó erők megbízhatóságának, de a katonai alakulatok komoly ellenállásba ütköztek, amelyet az országszerte jelentkező összecsapások is jeleztek.

Muktada asz-Szadr felhívására ugyan befejeződtek az utcai harcok, a síita táboron belüli versengés azonban továbbra sem szűnt meg. A felek közötti csatározás valójában nem másról szól, minthogy ki irányítsa a dél-iraki régiót, amely nemcsak hogy olajban gazdag és kijárást biztosít a Perzsa-öbölhöz, de egyben a legfőbb vallási kegyhelyeket is magában foglalja. Az októberben esedékes tartományi választásokat megelőzően nem mindegy, hogy hogyan alakulnak az erőviszonyok, és hogy melyik politikai erő kerül majd túlsúlyba a hatalmi felépítményben, ezáltal rendelkezve számos forrás felett. (Al-Maliki és asz-Szadr rivalizálásából akár nevető harmadikként az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsa kerülhet ki győztesen.)

A síita hitszónok többek között ezért is hívta vissza fegyvereseit az utcákról, mivel a harcoló alakulatokkal azonosulva őt tekinthetik a legfőbb bajkeverőnek, ezáltal pedig könnyen kiszorulhat a politikából. A megállapodás értelmében pedig nemcsak az imázsa javulhat, hanem enyhülhet a Mahdi Hadserege ellen irányuló központi fellépés, sőt mi több, a szervezet tagjainak szabadon engedésével bővülhet asz-Szadr támogatóinak a köre is. Emellett időt nyerve újjászervezheti az utóbbi időszakban szétforgácsolódott mozgalmát, és alternatívát kínálhat az elszegényedett síita lakosság számára.

Az elmúlt napok erőszakhullámát a Nuri al-Maliki vezette kormányzat ugyan egyrészt sikeresen megállította, de másrészt meg is gyengült annak köszönhetően. Hasonlóképpen asz-Szadr helyzete sem sokkal könnyebb, aki kettős szorításba került, hiszen a nyílt lázadás a nemzeti vezetés iránti vágyakat olthatja ki, míg a politikai mérséklődés a radikálisabb támogatókat távolíthatja el. Bármelyik irányba is mozdul a síita hitszónok, annak mindenképpen komoly következményei lesznek Irak számára.