A Hamasz nélkül nem megy...

AZ ISZLAMISTÁK SZEREPE A BÉKEFOLYAMATBAN?

Az elmúlt hónapok gázai eseményei, Izrael állam sikertelen megtorló hadjárata, illetve a palesztinok egyiptomi határáttörése mind-mind alátámasztják, hogy az iszlamisták meghatározó csoportjának, a Hamasznak a kirekesztése az izraeli-palesztin békefolyamat bármilyen formájából csak korlátozott megoldást eredményezhet, és hosszútávon akár alááshatja Izrael állam biztonságát is. Ha tetszik, ha nem, az iszlám ellenállási mozgalom jelen van, és még mindig vonzó alternatívát jelent a menekülttáborokban élő nincstelen palesztinok százezreinek. Nem véletlen, hogy az izraeli társadalom nagy része (64 százalék) is a párbeszéd mellett teszi le a voksát. De vajon lesz-e majd aki tárgyalásba bocsátkozik a „terroristákkal”?

A gázai övezet kivéreztetésére irányuló izraeli stratégia jó ötletnek tűnt, a gyakorlatban azonban a visszájára fordult. A Hamasz elszigetelésére, illetve népszerűségének csökkentésére tett kísérletek mind csődöt mondtak. Amíg a gázai-övezettel szemben alkalmazott blokád a fegyveresek egyiptomi határáttöréséhez vezetett, addig az izraeli katonai beavatkozásra valódi rakétaesővel válaszolt az iszlamista szervezet. Mindeközben az izraeli vezetés nem tudott életképes alternatívát felmutatni a nyugati parton, ahol az ellenőrző pontok továbbra is komoly akadályt képeznek a mindennapi életben. Amíg Mahmúd Abbasz megítélése tovább romlott a palesztinok körében, addig a Hamasz az emberek megmentőjeként tetszeleghetett, s megőrizhette befolyását a gázai területeken.

Az izraeli-palesztin megállapodás jelenleg kivitelezhetetlennek tűnik. Egyrészt, mert palesztin részről nincsen olyan politikai erő, amellyel érdemlegesen tárgyalni lehetne, valamint mert a Mahmúd Abbasz vezette palesztin hatóság nem tudja sikeresen felszámolni a radikális csoportokat, ami izraeli részről előfeltételét képezné mindenféle jövendőbeli megállapodásnak. Másrészt, mert az izraeli politikai vezetés is megosztott a békefolyamat mikéntjét illetően, és nem tudja elejét venni a zsidó települések palesztin területekre történő kiterjesztésének, valamint megvalósítani az ellenőrző pontok számának a csökkentését, amelyek palesztin részről jelentenek tárgyalási kiindulópontot. Úgy tűnik, hogy a felek közötti bizalmatlanság és erőtlenség együttesen lehetetleníti el az érdemleges lépések megszületését.

A szaúdi béketervezet ugyan továbbra is napirenden van, de realizálódása a fentebb említett okok miatt nem lehetséges. Mint ahogyan az is elképzelhetetlennek tűnik, hogy nemzetközi békefenntartó erők települjenek a palesztin területekre, mivel a kéksisakosok jelenlétét a Hamasz teljes egészében ellenzi, de a kérdést illetően az arab világ és maga az izraeli politika sem egységes. A kettős állam koncepció veszélybe kerülése, nevezetesen hogy a palesztin területek esetlegesen a szomszédos államok fennhatósága alá tartozzanak, pedig mind Egyiptomban, mind Jordániában megkongatták a vészharangot. A gazdasági megterhelés mellett Kairóban a radikális iszlamisták térnyerésétől tartanak, míg Ammanban a társadalmi arányok és a nemzeti identitás megváltozásától rettegnek.

Mi légyen akkor a megszállt területekkel, pontosabban Gázával? Lényegében két opció lehetséges, amelyek közül azonban egyik sem tökéletes. Lehet egyfelől totális háborút vívni az iszlamistákkal szemben, vagy pediglen másfelől közvetve vagy közvetlenül leülni tárgyalni a Hamasszal. Mind a kettő megakadályozhatja, vagy éppenséggel elősegítheti a békét. A házról-házra vívandó háború ugyan előbb-utóbb izraeli győzelemmel végződne, de túlságosan magas lenne a polgári áldozatok száma, a konfliktus adott esetben pedig akár eszkalálódhat is. S vajon mit nyerne Izrael állam az által, ha majd másfélmillió palesztin kerülne ismételten a közvetlen irányítása alá, akik közül ráadásul sokan ellenségesek a zsidó állammal szemben. A Hamasz népszerűsége minden bizonnyal növekedne.

A tárgyalás ugyan nehezen kivitelezhető, mert mind Izrael, mind a nyugati világ egésze elutasítja a terroristákkal való egyezkedést, de a nyílt vagy titkos megállapodás eredményekkel kecsegtethet. A Hamasz ugyanis nem egységes, és a mérsékeltebb szárny a társadalmi nyomást szem előtt tartva akár hajlandó elfogadni a két-állam koncepciót, még inkább, ha azt egy palesztin népszavazás mondja ki. Amennyiben a Hamasz vezetése úgy érzi, hogy elfogadják valós politikai szereplőként, akkor minden bizonnyal nagyobb hangsúly helyeződik majd az ellenállással szemben a kormányzási feladatokra. A megbeszéléseknek azonban számos hátulütője is van, így például az tovább gyengítheti az amúgy sem erős Mahmúd Abbasz pozícióját, a Hamasz politikai és biztonsági hatalma pedig erősödhet Gázában.

A palesztin területeken tavaly nyár óta kettős kormányzás folyik, ennek megfelelően ésszerűtlen, ha az izraeli vezetés és a nyugati világ kizárólag csak a Palesztin Hatósággal hajlandó tárgyalni. Gázában a Hamasz az úr, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A gázai övezet biztonsági helyzetének alakulása pedig mindenképpen hatással van a békefolyamatra. Izrael ugyan nem nyerheti meg a gázai háborút, de ugyanakkor nem is veszítheti el a gázai béke lehetőségét sem. A Hamasz pedig nem engedheti meg, hogy politikailag elszakadjon Ciszjordániától, vagy hogy elveszítse gazdasági kapcsolatait Izraellel. A megállapodásnak tehát mindkét oldalon megvan a racionalitása. Kérdéses azonban, hogy lesz-e sikeres tárgyalás a felek között?