Afganisztán a bajban

A BETELJESÍTETLEN ÍGÉRETEK ÉS AZ EGYRE ERŐSÖDŐ TÁLIBOK SZORÍTÁSÁBAN

Afganisztán ma talán sokkalta veszélyesebb helynek számít, mint eddig bármikor a tálibok uralmának 2001-es megdöntése óta eltelt időszakban. Noha számos területen előrelépést tapasztalhatunk, az afgán helyzet valójában igencsak kritikus és veszélyes: a hadsereg ugyan egyre jobban teljesít, de a központi kormányzat még mindig képtelen ellenőrzése alá vonni az ország egész területét; a szakértelem hiánya és a mérhetetlen korrupció a sikeres segélyezések ellehetetlenítése mellett a rendszerbe vetett bizalmat is megkérdőjelezik; a tálibok pedig a harcra alkalmas nyári hónapokat kihasználva új stratégiával álltak elő, amelyben már az emberek személyes biztonsága lett a célpont.

A koalíciós erők jelenleg 70 ezer katonát állomásoztatnak a közép-ázsiai országban, a nemzetközi közösség pedig ez idáig majd 15 milliárd dollárt fordított az afganisztáni újjáépítésre, de úgy tűnik, hogy mindez mégsem elegendő az afgán probléma orvoslásához. Az elmúlt években utak és iskolák épültek (ma közel 6 millió gyerek jár iskolába), de az infrastruktúra még mindig igencsak szegényes, az ország nagy részén továbbra sincs ivóvíz hálózat és egészségügyi ellátás. Az elektromos energia-szolgáltatás pedig még a fővárosban is csak időlegesen biztosított. Mindezeket látva egyre többekben merül fel, hogy vajon akkor vezetőik mire költötték el a külföldi segélyeket és pénzeket?

Afganisztánban a kezdeti időszak eufórikus állapotát mára már egyértelműen a csalódottság váltotta fel. Ebben a hatalmi-politikai intézményrendszer gyengesége és a valamennyi döntési szintet behálózó korrupció mellett a különböző klánok és törzsek egymással való versengése, a valamilyen sérelmet elszenvedők magas aránya, a drogcsempészek és az opportunisták törvénytelen tevékenysége, a munkanélküli fiatalság egyre növekvő kiábrándultsága, valamint a külföldi segélyek korlátozott hozzáférhetősége játszik szerepet. A jövőre esedékes elnökválasztás pediglen könnyen újabb frakció-harcokat és személyi rivalizálásokat eredményezhet az amúgy sem egységes politikai vezetésen belül.

A társadalmi elégedetlenség mellé nagyfokú bizonytalanság is párosul, ami elsődlegesen a Talibán megerősödésének köszönhető. A mozgalom tagjai tisztában vannak azzal, hogy a szövetséges erők katonai erejével és technikai fölényével nem vehetik fel hosszú távon a harcot, ezért „üss és fuss” akcióikkal elsősorban nem is területet akarnak szerezni, vagy megvédeni, hanem a személyes biztonságot veszélyeztetve egyfajta káoszt igyekeznek teremteni, azt sugallva ezáltal, hogy a központi kormányzat képtelen az ország irányítására és polgárainak megvédésére. S valóban sokakban már most jelentkezik egyfajta „vágyódás” a tálibok által egykoron nyújtott rend és biztonság iránt.

A tálibok megerősödésére – amit a kabuli indiai követség elleni merénylet is bizonyított – válaszul az Egyesült Államok csapaterősítést helyezett kilátásba, az újabb egységek bevetése azonban, mint ahogyan azt a Szovjetunió afganisztáni megszállása során láthattunk, korántsem lehet garancia a biztos sikerre. S akárcsak a hidegháború éveiben, most is úgy tűnik, hogy Pakisztán játssza a főszerepet az afgán drámában. Az afganisztáni-pakisztáni határvidéken, amelyet Iszlámábád csak névlegesen tart ellenőrzése alatt, a tálibok nemcsak menedékre találhatnak, illetve kiképzést és támogatást kaphatnak, hanem a központi hírszerzés egyes tisztjeinek köszönhetően információkhoz is hozzájuthatnak.

Afganisztán tehát komolyan bajban van. Az ország megsegítése érdekében a nemzetközi közösségnek türelmesnek és elszántnak kell lennie, s a prioritásokat a jövőben egyfelől a segélyek felhasználásának és elosztásának minőségi javítására, másfelől pedig a tálibokkal – és az egyéb ellenzéki csoportokkal – szembeni fellépés hatékonyságának fokozására kell helyeznie. A siker érdekében az afgán és koalíciós erők egységes fellépésére van szükség, de még ennél is fontosabb, hogy Pakisztán érdemileg lépjen fel a határt illegálisan átlépő személyekkel szemben. Kérdés azonban, hogy lehetséges-e bárhogyan is (katonai akcióval vagy gazdasági szankcióval) nyomást gyakorolni az iszlámábádi vezetésre.