Vajon borulhat-e a terrorizmus elleni koalíció?

AZ AMERIKAI-PAKISZTÁNI KÉNYSZERHÁZASSÁG JÖVŐJE

Az amerikai kommandós egységek Pakisztán területén végrehajtott akcióját és a hadsereg légierejének ismétlődő támadásait követően elmérgesedni látszik Washington és Iszlámábád viszonya. A katonai vezetés az ország szuverenitásának sorozatos megsértésére válaszul parancsba adta, hogy ezután a fegyveres erők nyissanak tüzet minden amerikai „szárazföldi és légi határsértőre”. De vajon mindez eredményezheti-e a terrorizmus elleni amerikai-pakisztáni szövetség felbomlását?

Az Egyesült Államok és Pakisztán viszonyát mindig a kényszerházasságok jellemezték. Így volt ez a Szovjetunió afganisztáni bevonulásakor, s így van ez most is, amikor Washington a terrorizmus elleni háborúját folytatja Közép-Ázsiában. A pillanatnyi érdekazonosság azonban, mint a múltban, most is számos feszültséggel és problémával terhelt: Pakisztánban növekszik az Amerika-ellenesség (Az USA jelenleg népszerűtlenebb, mint az ősi rivális India.), és emellett egyre jobban terjed az iszlamizmus, az Egyesült Államokban pedig fokozódik az elégedetlenség és a bizalmatlanság az iszlámábádi vezetéssel szemben, amely washingtoni érvelés szerint nem tesz elegendő erőfeszítést az al-Kaida és a Talibán harcosainak kézre kerítésére. A washingtoni döntéshozóknak mindeközben a pakisztáni demokrácia támogatásának dilemmájával is szembe kell nézniük.

A polgári kormányzat klasszikus lázadás elleni taktikája – nevezetesen, hogy csapatokat állomásoztat a kritikus területeken, illetve segélyekkel és tárgyalásokkal igyekszik megnyerni a törzsi vezetőket – nem nyerte el Washington tetszését, amely a sors iróniájaként ismételten egy erősen centralizált (diktatórikus) pakisztáni rendszerben érdekelt, hiszen az a meglévő társadalmi elégedetlenség mellett is képes lehet kiszolgálni az USA térségbeli érdekeit.

Washington az afganisztáni rendteremtést szem előtt tartva döntött a beavatkozás mellett, unilaterális cselekedetével azonban nemcsak Pakisztán szuverenitását sértette meg, hanem az iszlámábádi vezetést is nehéz helyzetbe hozta. Az amerikai katonai intervenciók egyértelművé tették a polgári kormányzat erőtlenségét, de ami még ennél is fontosabb, hogy tovább radikalizálta a már meglévő Amerika-ellenes közhangulatot. Karacsitól Pesavárig egyre többen gondolják úgy, hogy Washington Afganisztán stabilizálásának érdekében destabilizálja Pakisztánt. Emellett sokakban él még annak az emléke is, hogy hogyan s miként fordult el az Egyesült Államok Pakisztántól a hidegháborút követően, majd léptetett életbe szankciókat vele szemben a vitatott atomprogramja miatt. Mindez az Indiával köttetett amerikai nukleáris ügyletek fényében aktualitást is nyerhet.

A jogosulatlan amerikai beavatkozás, amelynek ráadásul majd egy tucat polgári személy is áldozatul esett, nem csak a demokratikusan megválasztott vezetést hozza ellehetetlenített helyzetbe, hanem az amerikai-pakisztáni szembenállás kiéleződésével a radikális csoportok és milíciák ellen folytatott pakisztáni akciók sikerességét is megkérdőjelezheti. A közvélemény pedig adott esetben akár ki is kényszerítheti az eddig követett politika megváltoztatását.

Az iszlámábádi vezetés ugyan egyértelműen elkötelezte magát a szélsőséges iszlamista csoportokkal szembeni fellépés mellett, de mind a kormányzat, mind pedig a katonai vezérkar tisztában van azzal, hogy az ehhez szükséges társadalmi támogatás igencsak ambivalens. Pervez Musarraf pedig nemcsak a diktatórikus uralmával szembeni ellenérzések miatt távozott az elnöki székéből, hanem azért is, mert a pakisztániak többsége úgy tekintett rá, mint az amerikaiak lakájára, aki a közakaratot figyelmen kívül hagyva hajtotta végre a washingtoni utasításokat. Aszif Ali Zardari, az újonnan megválasztott köztársasági elnök sincs jobb helyzetben, hiszen őt is a washingtoni politikával azonosítják. Sokat elmond e tekintetben az, hogy Zardari elnök nem kommentálta a rajtaütéseket, a brit miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokon pedig szóba sem hozta az Egyesült Államok illegitim akcióját.

A pakisztáni tűzparancsról szóló bejelentést követően a figyelem egyértelműen az amerikai-pakisztáni kapcsolat konfliktusosságára terelődött. A washingtoni vezetésen belül pedig egyre többen adtak hangot aggodalmuknak, hogy vajon a polgári kormányzat a jövőben képes lesz-e fellépni a vallási szélsőségesekkel szemben, illetve továbbra is megbízható szövetségese marad-e az Egyesült Államok terrorizmus elleni hadjáratának?

Noha az amerikai-pakisztáni viszony feszültebbé vált, de a különleges kapcsolat még mindig fennáll, s aligha valószínű, hogy a közeljövőben komolyabb szakadásra kerül sor a terror-ellenes koalícióban. A felek túlságosan fontosak egymás számára, mintsem hogy felrúgják az együttműködést, még ha annak kellemetlen elemei is vannak. Pakisztán nem tudja önállóan felvenni a harcot a szélsőségesekkel szemben, ehhez mindenképpen szüksége van az amerikai támogatásokra (2001 óta a hadsereg az Egyesült Államoktól közel hat milliárd dollár értékben kapott segélyt.), bármekkora is legyen az országban tapasztalható Amerika-ellenesség mértéke. Az USA szintén nem nélkülözheti Pakisztánt, amely stratégiai fekvése miatt főszereplője a terrorizmus elleni háborúnak, illetve kaotikus belpolitikai helyzetének és nukleáris fegyverarzenáljának köszönhetően erős bizonytalansági forrás a térségben.