TANÉVKEZDÉSI GONDOK AZ ISZLÁM KÖZTÁRSASÁGBAN
Szeptember
23-án megnyílnak az egyetemek kapui, s megkezdődik az iráni
felsőoktatási tanév, a diákoknak azonban ezúttal nem csak az
érdemjegyeik miatt kell majd aggódniuk. A legfelsőbb vezetés ugyanis az
elnökválasztást követő eseményeket látva fejébe vette, hogy ismét
megpróbálkozik a kulturális forradalommal, így kísérelve meg
visszaállítani a rendszer stabilitását, illetve visszaszerezni annak
ideológiai támogatottságát. Csakhogy az 1980-as évek „iszlamizációs”
törekvései napjaink Iránjában megismételhetetlennek látszanak.
Ali Khamenei ajatollah bő két hete professzoroknak tartott előadásában éles kirohanást intézett a társadalomtudományok ellen, amelyeket egyenesen az iszlámra károsnak nevezett, mert azok az iszlám alapelveket megkérdőjelezve bizonytalanságot eredményezhetnek. Szó, ami szó, nem véletlen, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatók majd kétharmada társadalom-tudományi szakot választ (különösen a szociológia és a pszichológia népszerű), mivel ezek egyfajta „szemfelnyitó” képzéseknek számítanak, ahol számos hivatalosan nem propagált szerzővel és művel is meg lehet ismerkedni.
A vezető körökben most általános az a vélekedés, amely szerint az egyetemek „kilengése”, vagy ha úgy tetszik a forradalmi elvektől való eltérése vezetett a júniusi zavargásokhoz. Éppen ezért komoly tisztogatásokra kell majd számítani az elkövetkezendő szemeszterben. A liberális tudományokat oktató egyetemi tanárok ellen már a nyári hónapokban megkezdődött az ellenőrzés, s olykor az eljárás is. (Egyesek a társadalomtudományokra vonatkozóan már terhelő vallomásokat is tettek.) Most pedig egyre többet beszélnek a tantervek felülvizsgálatáról, s az oktatási rendszer „iszlamizációjáról”
A kollégiumi szobáikat elfoglaló diákoknak pedig mind meg kell jelenniük a fegyelmi bizottság előtt, s színt kell vallaniuk, hogy részt vettek-e a júniusi zavargásokban. Közöttük sokan vannak azok, akiket az eltanácsolás, vagy a felfüggesztés veszélye fenyeget, s a mozgásterüket a továbbiakban csak még inkább igyekeznek majd korlátozni. Mindebben hatékony eszköz lehet a vezetés számára a Baszídzs Milícia (a Forradalmi Gárda Csapatok paramilitáris egysége), amely most nagyobb kvótát kapott az egyetemi helyeket tekintve, mint korábban bármikor.
A felsőoktatás iszlamizálásának, még inkább a háttérben zajló hatalmi harcoknak köszönhetően került az érdeklődés középpontjába a Szabad Iszlám Egyetem, amelyet a Rafszandzsáni-család irányít és működtet. A magánfinanszírozású egyetem-hálózat szinte minden nagyobb iráni városban rendelkezik karokkal, a szakokat tekintve pedig igen széles spektrumú képzést nyújt. A Szabad Iszlám Egyetem elleni fellépés (esetleges bezárása) különösen érzékenyen érintheti az ellenzék mögött álló Háshemi Rafszandszánit, akinek így a szervezett egyetemi (tömeg)bázisa kerülhet veszélybe.
A forradalom győzelmét követően kibontakozó kulturális forradalomnak kettős célja volt: egyfelől le akart számolni a kritikus értelmiséggel (közel 600-700 professzort távolítottak el az egyetemekről), másfelől pedig előtérbe kívánta helyezni az iszlám tanításait (új tankönyvek és könyvek íródtak, a „deviáns” szakok többségét pedig felszámolták). Az előbbi minden bizonnyal könnyedén fog menni most is, ám az utóbbi sokkalta nehezebben kivitelezhető, miként az iráni társadalom ma már koránt sem olyan ideologikus, mint korábban, ráadásul az iszlamizálás sikeréhez hiányzik a hiteles vezető is.
A demográfiai változást, a technológiai fejlődést, valamint az emberek tájékozottságát és érdeklődését látva a vezetés a lehetetlenre vállalkozik, ha vissza kíván térni a 80-as évek dogmatikus világához. A forradalmi vezetésbe vetett hitet – bármennyire is szeretnék – ma már nem lehetséges indoktrinációval előmozdítani. A „szekularizációs lejtőn” meginduló iráni társadalmat az ideológia ismételt előtérbe helyezése csak még inkább elidegeníti az iszlám köztársaság rendszerétől, tovább súlyosbítva ezzel a júniusi elnökválasztást követően elszenvedett legitimációvesztést.
Ali Khamenei ajatollah bő két hete professzoroknak tartott előadásában éles kirohanást intézett a társadalomtudományok ellen, amelyeket egyenesen az iszlámra károsnak nevezett, mert azok az iszlám alapelveket megkérdőjelezve bizonytalanságot eredményezhetnek. Szó, ami szó, nem véletlen, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatók majd kétharmada társadalom-tudományi szakot választ (különösen a szociológia és a pszichológia népszerű), mivel ezek egyfajta „szemfelnyitó” képzéseknek számítanak, ahol számos hivatalosan nem propagált szerzővel és művel is meg lehet ismerkedni.
A vezető körökben most általános az a vélekedés, amely szerint az egyetemek „kilengése”, vagy ha úgy tetszik a forradalmi elvektől való eltérése vezetett a júniusi zavargásokhoz. Éppen ezért komoly tisztogatásokra kell majd számítani az elkövetkezendő szemeszterben. A liberális tudományokat oktató egyetemi tanárok ellen már a nyári hónapokban megkezdődött az ellenőrzés, s olykor az eljárás is. (Egyesek a társadalomtudományokra vonatkozóan már terhelő vallomásokat is tettek.) Most pedig egyre többet beszélnek a tantervek felülvizsgálatáról, s az oktatási rendszer „iszlamizációjáról”
A kollégiumi szobáikat elfoglaló diákoknak pedig mind meg kell jelenniük a fegyelmi bizottság előtt, s színt kell vallaniuk, hogy részt vettek-e a júniusi zavargásokban. Közöttük sokan vannak azok, akiket az eltanácsolás, vagy a felfüggesztés veszélye fenyeget, s a mozgásterüket a továbbiakban csak még inkább igyekeznek majd korlátozni. Mindebben hatékony eszköz lehet a vezetés számára a Baszídzs Milícia (a Forradalmi Gárda Csapatok paramilitáris egysége), amely most nagyobb kvótát kapott az egyetemi helyeket tekintve, mint korábban bármikor.
A felsőoktatás iszlamizálásának, még inkább a háttérben zajló hatalmi harcoknak köszönhetően került az érdeklődés középpontjába a Szabad Iszlám Egyetem, amelyet a Rafszandzsáni-család irányít és működtet. A magánfinanszírozású egyetem-hálózat szinte minden nagyobb iráni városban rendelkezik karokkal, a szakokat tekintve pedig igen széles spektrumú képzést nyújt. A Szabad Iszlám Egyetem elleni fellépés (esetleges bezárása) különösen érzékenyen érintheti az ellenzék mögött álló Háshemi Rafszandszánit, akinek így a szervezett egyetemi (tömeg)bázisa kerülhet veszélybe.
A forradalom győzelmét követően kibontakozó kulturális forradalomnak kettős célja volt: egyfelől le akart számolni a kritikus értelmiséggel (közel 600-700 professzort távolítottak el az egyetemekről), másfelől pedig előtérbe kívánta helyezni az iszlám tanításait (új tankönyvek és könyvek íródtak, a „deviáns” szakok többségét pedig felszámolták). Az előbbi minden bizonnyal könnyedén fog menni most is, ám az utóbbi sokkalta nehezebben kivitelezhető, miként az iráni társadalom ma már koránt sem olyan ideologikus, mint korábban, ráadásul az iszlamizálás sikeréhez hiányzik a hiteles vezető is.
A demográfiai változást, a technológiai fejlődést, valamint az emberek tájékozottságát és érdeklődését látva a vezetés a lehetetlenre vállalkozik, ha vissza kíván térni a 80-as évek dogmatikus világához. A forradalmi vezetésbe vetett hitet – bármennyire is szeretnék – ma már nem lehetséges indoktrinációval előmozdítani. A „szekularizációs lejtőn” meginduló iráni társadalmat az ideológia ismételt előtérbe helyezése csak még inkább elidegeníti az iszlám köztársaság rendszerétől, tovább súlyosbítva ezzel a júniusi elnökválasztást követően elszenvedett legitimációvesztést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése