2011-ben
az arab és iszlám világ felbolydult, az elmúlt két hónapban Marokkótól
Perzsiáig szinte mindenhol forrongásokat, társadalmi megmozdulásokat
láthattunk. Sziklaszilárdnak hitt rezsimek dőltek meg hetek, napok leforgása
alatt (Tunézia és Egyiptom után most úgy fest, hogy Líbia is csatlakozik a
sorhoz). Azt azonban, hogy hol lesz a Tunéziában elindult „dominónak” a
végállomása, s mi lesz a közel-keleti „forradalmaknak” a következménye,
egyelőre nehéz megjósolni. Abban biztosak lehetünk, hogy a jelenlegi
forrongásokat követően a Közel-Kelet már nem lesz olyan, mint régen, az
események mindenképpen nyomot hagynak majd az országokon, a régión és azon túl
is. A korábbi évtizedekben használt, mára már kiüresedett értékorientációkat
(az arab nacionalizmust és a politikai iszlámot) tekintve pedig könnyen
meglehet, hogy paradigmaváltásra („demokratizálódásra”) kerül sor az iszlám
világban.
A
közel-keleti és észak-afrikai események láttán mindenképpen bizakodnunk kell,
mivel azok egyfajta arab felvilágosodásról tanúskodnak. A forrongások akár kezdeti
lépcsőfokai is lehetnek a térség demokratikus átalakulásának. A főbb
tanulságok, hogy a tiltakozások nem csupán a kenyér áráról, hanem politikai
követelésekről is szólnak, hogy nincs biztonságban egyik diktátor sem a
régióban, valamint hogy nem szabad az iszlamista erőket túldimenzionálni. De
közben természetesen nem szabad megfeledkeznünk a történelmi tapasztalatokról
sem, így például a nagy reményekkel indult „színes forradalmakról”, amelyek
végül mégsem tudták beváltani a hozzájuk fűzött reményeket és elvárásokat. Az
arab és iszlám világ történetében az elmúlt hónapokkal minden bizonnyal új
korszak kezdődött, de a demokratikus kormányzat megteremtéséhez még rendkívül
sok a teendő. Bízzunk benne, hogy Francis Fukuyamának igaza lesz, s a
történelem valóban egy irányba halad – legalábbis ami a kormányzást illeti…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése