2006. szeptember 12.

Terrorizmus enciklopédia: Bevezető

ELMÉLETI BEVEZETŐ A TERRORIZMUS JELENSÉGÉNEK ÉRTELMEZÉSÉHEZ

A XX. század  két nagy ideológiai kihívása, amely milliók életét követelte, hatalmas anyagi veszteségeket, valamint számtalan elveszített lehetőséget hozott, a nácizmus és a kommunizmus volt. Az ellenük folytatott harcot még meg lehetett vívni a szokásos geopolitikai keretek között, ahol könnyen felmérhetők voltak a nemzeti érdekek és a katonai erőviszonyok. Napjainkat azonban egy egészen más, újfajta fenyegetés jellemzi: a terrorizmus fenyegetése. Egyik legnyugtalanítóbb vonása, hogy benne az ideológiai hév és a technikai eszközök összekapcsolódnak, így hatalmas veszélyt jelentenek a civil lakosság tömegei számára. További ijesztő fejlemény, hogy a terrorista cselekményeket egyre kevésbé körülhatárolható csoportok követik el. A globalizálódó nemzetközi környezetben az ilyen fenyegetésekre adott hagyományos államközpontú válaszok már nem hatékonyak, sőt gyakran ellentétes hatást eredményezhetnek.

Jelen írás célja az, hogy átfogó képet nyújtson a terrorizmus jelenségéről és az általa jelentett fenyegetésről. Ehhez elsődlegesen a fogalmi kereteket kell tisztázni, vagyis kísérletet kell tenni a terrorizmus definiálására, valamint a jelenség elhatárolására más erőszakos cselekményektől. Másodsorban a terrorizmus történelmi fejlődését kell szemügyre venni, aminek eredményeként láthatóvá válik a terrorizmus – többé-kevésbé – ciklikus jellege, illetve kiiktathatatlansága az emberi történelemből. Végül az egyes terrorizmus típusokat kell megvizsgálni, vagyis átlátható tipológiát kell alkotni, amelyben valamennyi terrorcselekmény könnyen elhelyezhetővé és értelmezhetővé válik. Mindezen kérdéseknek a tárgyalása elméleti bevezetőként szolgálhat a terrorizmus jelenségének további vizsgálatához és értelmezéséhez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése