2006. szeptember 17.

Terrorizmus enciklopédia: Összegzés

ÖSSZEGZÉS

Jelen tanulmány a terrorizmus jelenségének értelmezéséhez kíván segítséget nyújtani. Ennek érdekében három fontosabb kérdéskört vizsgált: a terrorizmus fogalmának meghatározását, a terrorizmus történelmi fejlődését és a terrorizmus típusainak megkülönböztetését.

A fogalmi keretek vizsgálata után láthatóvá vált egyfelől az, hogy miért lehetetlen egy nemzetközileg és általánosan elfogadható egységes terrorizmus definíció megalkotása, másfelől pedig az is, hogy mennyire fontos lenne egy ilyen általánosan elfogadott meghatározás. A definiálás kudarca ellenére azonban megfogalmazhatók bizonyos karakterjegyek, amelyek alapján a terrorista cselekmények elkülöníthetők más erőszakos cselekményektől, és amelyeknek a segítségével lehetséges a terrorizmus fogalmának értelmezése. A terrorizmus definíciója így a következőképpen hangozhat: védtelen polgárokon gyakorolt szándékos és módszeres erőszak, amely az általa kiváltott félelmen keresztül kívánja céljait megvalósítani.

A történelmi keretek áttekintése után egyértelművé vált, hogy a terrorizmus történelmünk állandó kísérőjelensége.  Az alkalmazott technikákat és stratégiákat tekintve komoly változásokon ment keresztül, lényege azonban a folyamatos fejlődés ellenére sem változott. A terrorista csoportok továbbra is találnak motiváló tényezőket (pl. autonómia törekvések, vallási fanatizmus, globalizáció ellenesség stb.), a nemzetközi rendszert pedig még mindig ellentmondásos elvek jellemzik (pl. egyfelől a nemzetállamok szuverenitásigénye, másfelől az emberi jogok általános érvényessége és a kisebbségek kollektív joga a különválásra, illetve egyfelől a terrorizmus hivatalos elítélése, másfelől a korábbi terroristák nemzetközi elismerése államférfiként). Így nehezen képzelhető el az, hogy a terrorizmus jelensége valaha is megszűnne létezni.

A definiáláshoz és a történelmi áttekintéshez hasonlóan a terrorizmus típusainak megkülönböztetésekor is számtalan problémával kellett szembenéznünk. A vegytiszta tipológia felállítása ugyanannyira lehetetlen feladatnak bizonyult, mint az általánosan elfogadható definíció megalkotása. A fogalommagyarázathoz hasonlóan azonban itt is megragadhatók bizonyos szempontok, amelyek alapján lehetséges a terrorista cselekmények és szervezetek kategorizálása. Így lényegében négy fő szempont alapján lehet a terrorizmus típusait elkülöníteni, amelyek között azonban könnyen átjárhatók a határok: 1.) a követett ideológia; 2.) a kitűzött cél természete; 3.) az erőszak célpontja és helyszíne; 4.) a történelmi gyökerek alapján.

A terrorizmus jelensége a fogalmi és történelmi keretek tisztázása, valamint az egyes kategóriák elkülönítése után is meglehetősen zavarba ejtő. Továbbra is kérdéses, hogy a terrorizmus megítélésének vannak-e objektív kritériumai, avagy az „aki az egyik oldalon terrorista, az a másikon szabadságharcos” szállóige teljes viszonylagosságát kell megoldásnak tekinteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése