Batam: a határsziget

ÉRKEZÉS INDONÉZIÁBA: BATAM

A Dél-Kínai tengeren fekvő Riau-szigetekhez (3214 sziget amiből közel hétszáznak még neve sincsen) tartozó Batam kétségkívül nem egy dream spot.. de mindenképpen megér egy misét.. Szingapúrból komppal érkeztünk meg a szigetére, a még ma is aktivan tevékenykedő kalózok lakhelyére.. Szó mi szó a sziget valóban erről hiresült el.. olyannyira, hogy még a National Geographic is lehozott a szigetvilágról egy cikket nem is olyan régen.. S valóban a Melakka- szorosban dívó kalózkodás a mai napig tart.. de ez nem is csoda, hiszen a világ hajóforgalmának Távol-Keletre irányuló tetemes része ezen csöppnyi szoroson igyekszik elérni célállomását.. legyen az Shanghai, Szöul, vagy éppen Tokió.. Szóval van zsákmány bőven még a 21. században is a hajórablók számára.. Batam azonban mégsem olyan félelmetes mint amennyire hírlik..

A kalandok és élmények azonban már a szingapúri kikötőben elkezdődtek.. Miután tengeren keresztül igyekeztünk átlépni egyik országból a másikba.. így a folyamat közel hasonló volt mint egy reptéren.. Jegyvásárlás után check in.. majd poggyász feladás.. átvilágítás.. s duty free övezet.. Mindeközben pedig olyan tolongás, amilyet nem nagyon látni mifelénk.. Mindenki tolakszik.. csak azt nem tudom miért?? Bár helyjegy nincsen a kompon, de olyan nagy volt, hogy még az utolsók is találhattak számukra kedvező ülőalkalmatosságot.. S mivel szinte mindenki dohányzik, ezért a társaság nagy része nem is a hajó gyomrában, hanem inkább a taton foglalt helyet.. Ja igen még valami, a szingapúri állampolgároknak a kilépéshez nem kell más, csak az ujjlenyomatuk.. Azzal azonosítják magukat.. Nem is tudom hogy ez a 21. század csodálatos vívmánya-e vagy egyszerűen egy beteges eleme a szingapúri rendszernek?? Na de mindegy..

A kompút amúgy izgalmas volt.. főleg mert mindig hallani a monszun alatt olyan hireket, hogy egy-egy hajó megsínyli az átkelést a viharos tengeren.. s nem ritkák a katasztrófák sem errefelé.. Indonéziában a közlekedés amúgy sem áll a helyzet magaslatán, utazzon az ember akár hajóval, repülővel, vonattal, vagy akár busszal.. Nem is beszélve a motorozásról.. De hát karma crew!! Így nem eshet bajunk asszem.. A hullámok sem voltak akkorák, hogy pánikba kellett volna esnünk.. inkább élvezte mindenki a tengeri kiruccanást.. Kivéve szegény Pankát, akinek azért felborult picit a gyomra.. Mi lesz így majd a 36 órás hajóúton Celebesz felé?? S bár sötétben utaztunk de azért látható volt, hogy micsoda hajóforalom van a térségben.. csak úgy suhantak el mellettünk a kisebb csónakok, s láthattunk a nagyobbacska tankerek és áruszállítók sziluettjét a sötétben.. Meg aztán a dokkok és ipartelepek kavalkádját is a környező szigeteken.. De a legnagyobb látványt maga Szingapúr jelentette, ami fényárban úszva kiviláglott a nagy sötétségből.. Ez tényleg a fények városa.. Nem is beszélve Sentosa szigetéről, amit megkerülve, még egy tüzijátékban is részünk lehetett.. Talán szilveszteri utóbuli volt, vagy csak a távozásunkat ünnepelték?? Passz..

A szingapúri induláshoz képest elképesztő kontrasztot jelentett a batami megérkezés.. Egy hatalmas plázából indultunk s egy kis lepukkant állomásra érkeztünk.. Míg a becsekkolásnál automatikusan felvitték a cuccainkat a hajó belsejébe, addig kicsekkolásnál mindenkinek magának kellett kibányésznia a csomagját.. A tülekedés persze legalább ugyanakkora volt, mint az indulásnál.. A belépés viszont hasonlóan macerás volt, mint Szingapúrban.. a határőr kollégák nem igazán tudták, hogy a magyar állampolgároknak kell-e vízum avagy nem.. Végül egy kis telefonos segítség után már ment a dolog, mint a karikacsapás.. s 25 dollárért be is léphettünk Indonéziába.. igaz csak harmic napra szóló vízumot kaptunk.. így aztán muszáj lesz majd még egy kört futni.. ha maradni akarunk.. Amúgy pediglen mi voltunk az egyetlen fehérek a hajón, és a határállomáson is nagy népszerűségnek örvendtünk, mint ahogyan később ez magán Batamon is kiderült.. Nagoya Cityben aligha járhat sok fehér turista évente.. ezért hatalmas sikerünk volt.. A hajóállomáson taxiba pattantunk s irány a szállás, de melyik is?? Kisebb autókázás után végülis sikerült megérkezni valamiféle kamionos szállodába.. de hát az éjszaka közepén nem sok választási lehetőségünk volt.. S mint kiderült nem is döntöttünk rosszul..

A megérkezést követően ugyanis sikerült a szálloda szomszédságában felfedezni és kipróbálni talán az ázsiai utainkon megtapasztalt legjobb masszázs szalont.. Sport Massage volt a neve.. S bár nem volt az a nagyon olcsó.. de a szolgáltatás elsőosztályú volt.. Valószínűleg a helyi főnökök és kiskirályok járhatnak ide.. S elvétve néhány turista.. A környékünkön viszont annyira nem volt semmi este 11-kor, hogy muszáj volt egy McDonalds-ban vacsorázni.. Na igen a jó öreg Donald-nak mindenhol vannak üzletei.. Jee globalizáció!! Persze voltak helyi különlegességek, amelyekkel otthon nem találkozhatna az ember.. Mondjuk nem is feltétlenül ízlene nekünk.. például az epres, vaniliafagylaltos, szénsavas shake, aminek ráadásul kávés utóíze van.. Na így jár az ember ha mindig megpróbál gurmankodni!! A helyiek kíváncsi tekintetével övezve végül hazabattyogtunk s lepihentünk, hogy majd másnap folytatjuk világosban a felfedezést..

Na és igen.. másnap világosban is megcsodálhattuk a várost és a környéket.. Bár ne tettük volna.. Batamon, pontosabban Nagoya Cityben nem sok a látnivaló.. toldozott-foldozott utak, lepukkant régi házak, arctalan modern épületek, s rengeteg kosz.. Nem csoda, hogy errefelé nem nagyon vannak turisták.. s hogy a Lonely Planet is azt mondja, hogy a csatlakozás eléréséhez szükséges időkeretnél többet fölösleges itten eltölteni.. Na igen.. mi pont azért jöttünk Batamon keresztül, mert az utazás Jakartába így olcsóbban kivitelezhető lett volna, mint közvetlenül Szingapúrból.. innen ugyanis belföldi járattal repülhetünk le a fővárosba.. De ugye ahogyan a mondás is tartja: amit spórolunk a vámon azt elveszítjük a réven.. Hát valahogy így jártunk mi is.. két éjszakára beragadtunk Batam szigetére.. ahol ráadásul tényleg nem sok látnivaló akad.. Még úgy sem, hogy Batam szigete tekinthető a leggyorsabban fejlődő területnek az indonéz szigetek közül.. 1989 óta ugyanis szabadkereskedelmi övezetnek minősül, ahová valóban jönnek a külföldi befektetők.. de ez leginkább csak az északi resort-okban és golfpályákban mutatkozik meg, ahová a szingapúri, maláj és kíniai gazdagok jönnek hétvégente kikapcsolódni..

A sziget nagy része még mindig eléggé elmaradott.. s a falvakból ugyan városok kezdtek kialakulni, de a modern épületek és fejlesztések nem feltétlenül hozták magukkal a mentalitás beli változásokat.. a központban lévő pláza kétségkívül impozáns.. de például nincsn posta benne.. végül találtunk egy post office-t.. megjegyzem rettentő nehezen ment.. mert mindenki máshová irányított.. mintha senkisem tudta volna, hogy van-e egyáltalán posta avagy nem.. Na mindenesetre mikor megtaláltunk.. kiderült hogy Magyarországra nem lehet csomagot küldeni.. mert nincsen hozzá megfelelő formanyomtatvány.. Na de sebaj.. ez legyen a legnagyobb probléma.. Engem inkább az taglózott le, hogy a bevásárlóközpontban csak úgy hemzsegtek a csótányok.. Brrr.. Na ez az amitől a ideg kiráz.. pedig úgy tűnik jobb lesz hozzászokni.. Szingapúr ehhez képest patyolat tiszta.. s ott még a földről is bátran ennék.. Na de itt?? Szóval hatalmas a kontraszt a két hely között.. pedig csak alig néhány tíz kilométer.. illetve egy tengerszoros választja el őket egymástól.. Az emberek viszont elképesztően kedvesek.. s mindenki mosolyog.. meg mindenki fotózkodni akar.. s cserébe nem nyújtják a markukat.. úgyhogy Áronnak ez paradicsomi lehetett.. kattogtatott is rendesen.. s készült is pár remek portré.. Íme egy-kettő a viccesebbek közül!!

Ha másért nem is, de az emberek miatt érdemes volt Batamra jönni.. a repülőről pedig látszott az is hogy micsoda klassz narancssárga homokos tengerpartok vannak itt.. Kár hogy az idő nem kedvezett a strandolásnak.. a majd két nap alatt folyamatosan csöpögött valami az égből.. Egy kis ízelítő, hogy mi is vár majd ránk az esős évszakban itt az egyenlítő környékén.. Batam még felette van északon.. de Jakarta már alatta lesz délen.. No ezt is megérjük.. eljutunk a világ déli féltekéjére is.. A nedves évszaknak köszönhetően amúgy remek színekkel találkozhattunk.. no meg texturákkal is.. De ennek a kisvárosnak a báját, ha lehet egyáltalán ilyet mondani, az emberek adták.. na meg a masszázs.. amire a második este is elmentünk.. adta!! Egy olyan városka illetve szigetecske ez, ami tökéletesen visszaadja a határvonalat.. nemcsak a Szingapúrral szemeni kontraszt miatt, hanem mert az egésznek határváros feelingje van.. S bár tényleg egyre több a csillogó szálloda és irodaépület.. na meg az éjszakai élethez nélkülözhetetlen bárok is ott sorakoznak.. a köztük meghúzódó kis házacskák és tradicionális üzeletek.. s teázók és kávézók mind-mind ellensúlyozzák a fejlesztési baklövéseket és a nyugati robbanást.. A lacikonyha jellegű éttermek pedig egyszerűen zseniálisak.. búcsú vacsoránkat is egy ilyen helyen költöttük el a szálloda szomszédságában.. a magokba forgatott tofu, a megannyi zöldség, a finoman kisütött csirke, s még ki tudja mi minden után mindannyian megnyaltuk mind a tíz ujjunkat.. Szájízünket csak a másnap reggeli repülőtéri kilépési illeték rontotta el..