Iráni Internet: Elektronikus demokrácia

AZ ELEKTRONIKUS DEMOKRÁCIA AZ ISZLÁM KÖZTÁRSASÁGBAN

Christine Bellamy a „Az elektronikus demokrácia modellezése” című tanulmányában az elektronikus demokráciának négy modelljét vázolja fel: a fogyasztói, a demo-elitista (vagy neokorporatista), a neo-republikánus, és a cyberdemokrata modellt. Ezek a modellek nem ideáltípusai az elektronikus demokráciának, hanem inkább az új kommunikációs technológiák hatásait vizsgáló diskurzusoknak tekinthetők. Mindegyik demokrácia modell válasz a kortárs demokratikus gyakorlatok speciális problémáira, és kísérlet a demokrácia és az állampolgárság újraértelmezésére. 

Az Iráni Iszlám Köztársaság esetében egyelőre nehezen jósolható meg, hogy az új technológiák hatásait vizsgálva melyik demokrácia modell, illetve melyik fejlődési út fog megvalósulni. Egyrészről mert a nyugati értelemben vett demokrácia még nem – illetve csak korlátozottan – nyert gyakorlati alkalmazást Iránban. Másrészről mivel az Internet használatának és hozzáférhetőségének szintje messze elmarad az elektronikus demokrácia kérdését felvető és arra választ kereső nyugati országokétól.

A klasszikus demokrácia ezidáig nem nyert gyakorlati alkalmazást Iránban, de a népszuverenitás elve és a politikai hatalom hármas megosztása az 1906-1911-es alkotmányozási forradalom óta jelen van az iráni politikai gondolkodásban. Az alkotmányos forradalommal, illetve az annak következményeként megteremtett alkotmánnyal és parlamenttel, a világi és vallási szféra szétválasztásával, továbbá az európai értelemben vett sajtószabadság biztosításával megteremtődtek a modern állami létnek azok a keretei és főbb intézményei, amelyek egy európai értelemben vett modern állami berendezkedés elengedhetetlen feltételei voltak. Az Iránt ért nagyhatalmi beavatkozások (Anglia és Oroszország részéről) miatt ezek az intézmények azonban csak korlátozottan érvényesülhettek. Jelentőségük ennek ellenére nagy, mivel jelentős mértékben hozzájárultak a mai struktúrák kialakulásához, valamint eszmei keretet adtak az állam modernizálásához. A hatalom hármas megosztása és a népszuverenitás elve az Iszlám Köztársaság jelenlegi rendszerében is megvalósul – igaz a síita iszlám „köntösébe bújtatva.” Az iráni elektronikus demokrácia kérdésének vizsgálatát így inkább az új kommunikációs technológia terén szerzett tapasztalatok korlátozott volta, de a demokrácia gyakorlati megvalósításának hiánya is nehézzé teszi.   

A.) A FOGYASZTÓI MODELL

A fogyasztói modell szerint az új kommunikációs technológia nem növeli a lényegi demokrácia szintjét. Az Internet-használatban a Joseph Aloise Schumpeter féle közgazdasági megközelítés érvényesül, és egy fogyasztói kapcsolat alakul ki a szolgáltatók és a felhasználók között. Az internetezők fogyasztóként jelennek meg, az Internet pedig nem a politikai részvételt növeli, hanem csupán egy szolgáltatás marad. Az egyének racionális és utilitarista szemlélettel kezelik az új technológiát az információik bővítése érdekében, és nem válnak résztvevővé a politikában. Az Internet felhasználásában a politika csupán egy tényező, amely mellett a gazdasági és szórakozási megfontolások erőteljesebben érvényesülnek. 

Az iráni internetezők körében az új technológia elsősorban tanulási és szórakozási célokat szolgál. Ennek fényében igazolva láthatjuk a fogyasztói modell alaptézisét, amely szerint a használaton és nem a részvételen van a hangsúly az új kommunikációs technológiát illetően. Ha azonban azt nézzük, hogy az Internetre Iránban sokan úgy tekintenek, mint a társadalmi és politikai változásokat kikényszerítő, illetve elősegítő eszközre, akkor a fogyasztói modellben jelentkező passzív magatartás, a politikai részvétel elutasítása már nem jellemzője az iráni Internet-használatnak. A világháló nyújtotta lehetőséget a politikai elit és az ellenzék minden képviselője kihasználja, vagy saját hatalmának megtartása, vagy a rendszer megreformálása, vagy éppen annak megdöntése érdekében. A csevegő szobákon és elektronikus levelezéseken keresztül megszervezett diáktüntetések bizonyítják az Internet politikai használatát, az olvasói levelek és kommentárok közlése az egyes weboldalakon pedig egyértelművé teszik a politikai részvételt. 

B.) A DEMO-ELITISTA VAGY NEOKORPORATISTA MODELL

A demo-elitista modell szerint az Internet az elitista tendenciákat erősíti. Az új kommunikációs forradalom nem változtatja meg a társadalmi struktúrákat, nem szünteti meg a klasszikus egyenlőtlenségi helyzetet, ellenkezőleg akár annak erősödését is okozhatja. Az új technológiák javíthatják ugyan az egyének lehetőségeit a vélemények kifejezésére és a véleményformálás jobb útjainak megtalálására, de a közvélemény aktivitását nem növelik. A közvélemény szerepe a legitimáló, illetve korlátozó hozzájárulásra szűkül le, amely viszont a hálózatok erősödését hozza magával. Ezek a hálózatok és csoportok lehetőséget jelentenek a kormányzat mindent átható hatalmával való szembenállásra. A modell éppen ezért növekvő hangsúlyt helyez a civil társadalom felpezsdítésére, amely a kormányzati hálózatok dominanciájával szembeni ellensúlyt képezhet.

Az Internet Iránban sem szünteti meg a társadalomban jelenlevő egyenlőtlenségeket, különösen ha azt nézzük, hogy az új technológia egyelőre csak a felsőbb osztályok számára vált könnyen elérhetővé. Az Internet-hozzáférést számos tényező korlátozza, amelyek miatt a politikai, gazdasági és egyéb elitek megőrizhetik befolyásukat, vezető szerepüket az országon belül. A társadalom széles rétegeinek ugyanakkor éppen az a céljuk, hogy a vezető konzervatív vallási elitet eltávolítsák a hatalomból. Az új technológiát a közvélemény ezért elsősorban nem legitimáló hozzájárulásként használja, hanem éppen a fennálló rendszer legitimitásának megkérdőjelezésére. Az elektronikus fórumokon lehetővé válik a saját – rendszert bíráló – vélemények kifejtése, a hálózatok pedig lehetőséget nyújtanak a vallási vezetés hatalmával szembeni ellenállásra. A klérus befolyásának igazi ellensúlyaként szolgálhat a demokratikus közszféra megteremtése, amelyet a reformista Khatami és támogatói az Internet révén képzelnek el megvalósítani. A korlátozott Internet-hozzáférés és növekvő állami ellenőrzés azonban korlátozza az Internet ilyen jellegű felhasználását, és inkább a fennálló egyenlőtlenségi helyzet fenntartását szolgálja.

C.) A NEOREPUBLIKÁNUS MODELL

A neorepublikánus modell arra a reményre alapoz, hogy az új kommunikációs technológiák megteremthetik az ókori athéni agórának, illetve New England városi tanácskozásainak a „hangulatát”. Egy olyan új virtuális közszféra születik meg az Internet révén, amely alkalmas a népszerű politika kialakítására, és ahol az egyének, mint cselekvő személyek kaphatnak helyet. Minden polgár kifejtheti a saját képességeit és adottságait úgy, hogy közben megvalósul a legfelsőbb morális értékkel való egyensúly is. A felszabadított közszféra lehetőséget teremt a közös akarat és célok formálására. A neorepublikánus szemlélet az aktív athéni állampolgárság fogalmán alapul. Ebben a demokrácia modellben a részvételen és a kötelezettségen van a hangsúly, ezáltal a résztvevő, illetve aktív demokrácia fogalmát – ahol a politikai jogok gyakorlásán van a hangsúly – helyezi előtérbe a képviseleti demokrácia koncepciójával szemben. Az Internetet használók nem egyszerűen fogyasztók, hanem aktív részesei a politikának, mivel a tudatos és érdeklődő polgárok minden kérdéshez hozzászólnak. Az elektronikus demokrácia e modellje lehetségesnek tartja, hogy a politika alakítása az új technológiákon keresztül valósuljon meg. Az információs és kommunikációs technológiáknak köszönhetően egy új médiakorszak születik meg, amely lényegesen különbözik a korábbi időszakoktól.

Iránban nem a neorepublikánus modell által megfogalmazott közvetlen demokrácia megteremtése a cél, hanem a valódi képviseleti demokrácia megvalósítása. Hiszen a problémát az jelenti, hogy bár az irániak közvetlenül választják a parlamentet, a köztársasági elnököt és a Szakértők Gyűlését, de a valódi hatalmat nem ezek a politikai intézmények, hanem a kinevezett és nem választott vallási tisztségviselők gyakorolják. A cél tehát az, hogy a választott intézmények és személyek valódi hatalommal rendelkezzenek, és nem a közvetlen részvétel a politikai döntések meghozatalában. A politikai jogok gyakorlása azonban Iránban is hangsúlyos követelés, és ezáltal felfedezhető az igény az aktív demokrácia néhány eleme iránt. Az Interneten keresztül valósulhat meg például a hagyományos közéletben korlátozott gyülekezési és egyesülési jog, valamint a sajtó és véleménynyilvánítás szabadsága is. A liberális hangvételű újságok betiltását követően pedig a világháló nyújt lehetőséget az információkhoz való hozzájutás jogának érvényesüléséhez. Az új kommunikációs technológia által megteremtődő új közszféra – amelynek megteremtésére tesz kísérletet a Khatami vezette reformista tábor – valóban egy olyan felszabadított szférát jelent, ahol lehetségessé válik a racionális emberi kommunikáció, és a civil társadalom kapcsolatainak gazdagítása. A virtuális közszférában lehetőség nyílik egyfelől a közös cél és akarat megfogalmazására, másrészről a kritika és tiltakozás kifejezésére. Irán esetében ez tekinthető az Internet legnagyobb eredményének még akkor is, ha a konzervatív klérus hatalmát féltve igyekszik korlátozni és ellenőrizni az Internet-használatot. A hozzáférhetőséget korlátozó tényezők (magas költség, nyelvi korlátok és hiányos infrastruktúra) azonban komoly akadályt jelentenek a virtuális közszféra gyakorlati megvalósításában. Az a gondolat, hogy az Internet, mint a nép elsődleges hírforrása gyorsan fel fogja váltani a hírlapokat, megjelent az irániak gondolkodásában is. A technikai korlátok miatt ennek bekövetkeztére azonban még várni kell.

D.) A CYBERDEMOKRATA MODELL

A fogyasztói, a demo-elitista és a neorepublikánus modell az információra és a kommunikációra, mint materiális eszközre tekint, ezzel szemben a cyber-demokrácia a tartalomra figyel, azokra a jelekre és gondolatokra, amelyek az elektronikus kommunikáció struktúráiba és formáiba vannak beágyazva. A többi modellel ellentétben politikai problémaként kezeli az információt és a kommunikációt. A cyberdemokrata modell a többi elektronikus demokrácia-modellel ellentétben nem az alkotmányos demokrácia speciális dimenzióit találja fel újra, hanem egy teljesen új minőséget fogalmaz meg. A jelen politikai gondolkodásban a társadalmi változatosságra és a kulturális rendetlenségre koncentrál. A cyberdemokrata modell szerint a modern demokrácia legnagyobb fenyegetése nem a túlzott politikai centralizáció vagy vezetői kontroll, hanem a szociális fragmentáció és az elhidegülés tendenciája. („A politika balkanizálódásának vagyunk tanúi.”) A kommunikáció új forradalmát rendkívül fontosnak tekinti, mivel az új információs korszak új virtuális kommunikációja lehetővé teszi az egyéneknek a saját identitásuk megalkotását és kinyilvánítását. Az autonóm és önigazgató elektronikus hálózatok pedig fontos szerepet játszanak a posztmodern társadalom pluralizációjában. A pluralizmus megítélése azonban problematikus. Egyrészről üdvözlik a politikának a kulturális imperializmus homogenizáló gyakorlata alól történő felszabadítását, amely a különbségek igazi demokráciáját teremti meg. Másrészről azonban éppen a kulturális pluralizmus miatt aggódnak, mivel az éppen a politikai széttöredezettség és társadalmi atomizálódás tendenciáját erősíti. Attól tartanak, hogy a virtuális tér hálózatai a korlátozott és szűk közszférák elterjedését hozzák magukkal, ahol a cyber-demokrácia az összemérhető kulturális normák és politikai értékek hiányában nem áll majd többől, mint a kapcsolatok nélküli elszigetelt csoportok sokaságából. 

Az Iráni Iszlám Köztársaságban a korlátozásoktól mentes információáramlás, valamint a véleménynyilvánítás szabadsága politikai kérdéssé vált, akárcsak a cyberdemokrata modellben. Az irániak körében azonban nem jelentkeznek a pluralizmus negatív hatásai miatti aggodalmak. Iránban éppen a pluralizmus teremthet nagyobb társadalmi egységet azáltal, hogy intellektuálisan felszabadítja az egyéneket. A különböző csoportok közötti kapcsolatot pedig folyamatosan biztosítja az iszlám vallás síita ága és a perzsa nemzeti öntudat.

Az elektronikus demokrácia modelljeit vizsgálva azt láthatjuk, hogy az iráni „demokrácia” rendelkezik mind a négy megközelítés valamely jellemzőjével. Az iráni Internet-használatot tekintve a fogyasztói modell látszik érvényesülni, mivel a politikai részvétellel szemben a szórakozás és tanulás élvez prioritást. Az új technológia térhódítása mellett megfigyelhető a társadalmi egyenlőtlenségek fennmaradása, és a politikai elit monopóliuma a hozzáférhetőségre, amely a demo-elitista megközelítés alaptézise. Abban pedig, hogy a jelenlegi demokratikus átalakulás alapjául az 1906-1911-es alkotmányos forradalom szolgál, a neorepublikánus modell „visszatérés” gondolata nyer alkalmazást. A virtuális közszféra megteremtődése pedig az új technológia legjelentősebb eredménye lehet az iráni demokratizálás folyamatában. Mindazonáltal az Internet korlátozott iráni felhasználása miatt nehéz előre megállapítani, hogy az elektronikus demokrácia lehetőségeiről felvetett változatok közül mely gondolatok nyernek majd gyakorlati alkalmazást az Iráni Iszlám Köztársaságban.