ALI KHAMENEI: AZ AJATOLLAH, AKI MEGVÁLTOZOTT
Az Iráni Iszlám Köztársaság legfőbb
vezetőjét megnyilatkozásai és cselekedetei alapján konzervatív embernek
gondolhatjuk. Khamenei ajatollah azonban korántsem volt mindig ilyen, a fiatal
Ali rajongott a művészetekért, különösen a költészetért és a zenéért, de
elismerően beszélt a pluralizmusról is, hivatalba lépésével azonban világképe
jelentősen megváltozott. Hatalomra kerülését követően a jogtudós uralmának
abszolutista értelmezését tette a magáévá, s mint ahogyan azt 2009 folyamán
láthattuk, sikeresen ki is építette modernkori szultanátusát.
Khamenei a költészet iránti
rajongását édesanyjának köszönhette, aki gyermekkorában rendszeresen olvasott
neki Háfez költeményeiből. Az ifjú Khamenei így lett tagja a Meshedi Firdauszí
Irodalmi Egyesületnek, ahol több későbbi költővel is szoros barátságot kötött
[Mehrdad Avesta], ám akadtak köztük olyanok is, akiket a forradalom
előrehaladtával, így vagy úgy de félreállított az irodalmi pályáról [így Mehdi
Akhavan-Sales idő előtt és nyugdíj nélkül volt kénytelen visszavonulni,
Mohammad Mokhtari pedig titkos-ügynökök akciójának esett áldozatul]. Az
irodalom iránti rajongása akkor is megmaradt amikor Kumba került, s felsőbb
teológiai tanulmányait folytatta. Ekkoriban irodalmi esteket szervezett, és
Amin álnév alatt saját költeményeket is alkotott, mindezt a vallási
szemináriumokban persze korántsem nézték jó szemmel.
Az ifjú Ali azonban nem csak
költeményeket olvasott, hanem regényeket és novellákat is, ami még inkább
tiltott gyümölcs volt az iráni vallási körökben és szemináriumokban. A külföldi
irodalmakért való rajongása miatt sokan a klérus tagjai közül éppen ezért
egyszerűen „Khamenei Wahhabi”-nak hívták, utalva ezzel is deviáns magatartására.
A kedvenc olvasmányok listája mindenesetre beszédes, a teljesség igénye nélkül
csak néhányat említsünk: Victor Hugo / Nyomorultak, Dante / Isteni színjáték,
Lev Tolsztoj / Háború és béke, Romaine Rolland/ Megbabonázott lélek, vagy a
klasszikusok közül az Ezeregy éjszaka meséi. De előszeretettel olvasta Jean
Paul Sartre egzisztencialista alkotásait, vagy Will Durant filozófikus munkáit.
[Állítólag csak úgy falta a betűket, még meshedi évei alatt történt, hogy
minden zsebpénzét könyvek vásárlására költötte, de úgy hírlik, hogy még
napjainkban is, legfőbb vezetőként is sokat olvas.]
Ali Khamenei irodalom iránti
rajongásához hasonló lelkesedéssel viseltetett a zene irányában is. Jó barátja
volt a híres szitár-művésznek, Ahmad Ebadi-nak, az egykori meshedi
szomszédságból pedig sokan azt állítják, hogy jó hangja volt az ifjú Alinak,
vagyis előszeretettel énekelt. Csakhogy muzikalitás és zeneszeretet ide vagy
oda, a legfőbb vezetővé avanzsált Khamenei már kevésbé volt zenepárti, mint
ahogyan azt a Khatemi érában elhangzott kritikák is egyértelműen bizonyították.
[A legfőbb vezető több alkalommal is szigorúan megfedte a reformpárti elnököt,
amikor az a zene oktatását az egyetemeken is elő kívánta mozdítani, Ali
Khamenei az iszlámmal való összeférhetetlenségre hivatkozva minden ilyen
kezdeményezést elutasított.]
Fiatal korában nem csak a költészet
és a zene iránti rajongása miatt számított különcnek az ún. mainstream
forradalmárok körében, hanem viselkedésével is. Így a kléruson belül sokak
számára a tisztség szentségével ellentétes volt az, ahogyan Khamenei vízipipát
pöfékelve magyarázta a Koránt. Mások viszont éppen emiatt kedvelték meg, ő még
a tradicionális vallási felöltőben is jól festett, s sokakkal ellentétben
igencsak meggyőzően érvelt. S persze sokaknak nem tetszett az sem, hogy
Khameneinek baloldali barátai is vannak (legyenek írók, költők, zenészek, vagy
éppen egykori börtöntársak), akiket persze az idő előrehaladtával sikerült
félreállítania a forradalmi vezetésnek.
Szó, ami szó, Khamenei, aki egykoron
egy olyan világot képzelt el, ahol a költők szabadon alkothatják meg
műalkotásaikat, ahol az írók köztiszteletben állnak, s nem kell rettegniük a
politikai felelősségre vonástól, és ahol még a kommunistáknak sem kell félniük
a letartóztatástól, valamint ahol a fiatalok azt a zenét hallgathatják,
amelyiket csak szeretnék, nos, ez az ember jelentősen megváltozott. A hitbéli
változásban a személyes élmények-sérelmek [behatások], illetve a betöltött
legfőbb vezetői tisztség [erős ember] egyaránt szerepet játszhattak. Egyszer el
is szólta magát az ajatollah, amikor nem is olyan régen úgy fogalmazott, hogy
„szeretne szabadon bóklászni a teheráni egyetemmel szembeni könyvesboltokban.”
[Ami köztudottan mindig is Teherán egyik „legértelmiségibb szeglete” volt.] A
legfőbb vezetőnek tehát igencsak hiányozhatnak az ifjú évei…