India & Irán

Civilizációs kapcsolat vagy stratégiai kényszer?

India és Irán kapcsolata komoly történelmi előzményekkel bír, manapság pedig olyan ügyek és kérdések kötik össze a feleket, mint például az energia-szállítás, vagy az afganisztáni stabilitás. Delhi és Teherán viszonya azonban a gazdasági, politikai és biztonsági kooperáció elmélyülése ellenére sem tekinthető stratégiainak, s még kevésbé, ha a felek nemzetközi kapcsolatrendszerét is figyelembe vesszük.

Irán és India kapcsolata időben messzire nyúlik vissza, ahogyan a felek fogalmaznak, a két nép közt egyfajta civilizációs-történelmi kötelék van, ami az indoeurópai kultúrkörhöz való tartozásból, valamint az évezredes egymás mellett élésből ered. S valóban, a hatások szemmel láthatóak, ha Tádzs Mahal perzsa építészeti jegyeit szemléljük, vagy ha az iszlám előtti Perzsiára gyakorolt buddhista befolyást nézzük. Itt érdemes megemlíteni továbbá azt is, hogy az Indiában élő közel 25 milliós síita közösség a legnépesebb csoportnak számít Iránon kívül. A XX. században a két fél kapcsolata a nagyhatalmi, majd a hidegháborús szembenállás eredményeként egyfajta kényszerpályán mozgott (korlátozva volt), az 1990-es évek elején lezajló nemzetközi változásokra válaszul újrafogalmazott külpolitikai törekvések következtében azonban fokozatosan javulásnak indult. Viszonyuk az elmúlt évtizedben a gazdasági, politikai, de legfőképpen stratégiai okok és megfontolások miatt pedig egyre szorosabbá vált.  

Első pillantásra úgy fest, hogy Delhi és Teherán kapcsolatában a gazdasági érdekek dominálnak. S valóban, a két ország gazdasági adottságait és képességeit számba véve, egyfajta természetes szövetség körvonalazódik: az energia-gondokkal küszködő India kőolajhoz és földgázhoz juthat Irántól, míg utóbbi a mezőgazdaság, a vegyipar, vagy éppenséggel az információs technológia terén profitálhat a kereskedelmi kapcsolatokból. A gazdasági együttműködés azonban mindezek ellenére mégsem olyan szoros, sőt éppen ellenkezőleg, az amerikai szankciók hatására kifejezetten gyengének tűnik. Mindezt jól bizonyítja, hogy Delhi számára Irán – Szaúd-Arábia és Irak után – csak a harmadik legnagyobb kőolaj-beszállító (jelenleg csupán 8 százalékát adja az indiai kőolaj-importnak). Az együttműködés vontatottságát jól szemlélteti továbbá az is, hogy az elmúlt években semmiféle előrelépés nem történt a három országot (Iránt, Pakisztánt és Indiát) összekötő földgázvezeték („békevezeték”) ügyében.

Delhi és Teherán együttműködésében a gazdasági érdekeknél talán sokkal fontosabbak a stratégiai szükségszerűségek, így például a pakisztáni problematika, ami már régóta jelent kihívást mindkét félnek. India a függetlenség kivívása (1947) óta négy nagyobb háborút vívott Pakisztánnal, Kasmír hovatartozásának kérdése pedig mind a mai napig ellehetetleníti a felek közti békés megegyezést. Az iszlámábádi fenyegetés árnyékában Irán, mint Pakisztán nyugati szomszédja, mindig is kitüntetett szereppel bírt az indiai biztonsági-stratégiai gondolkodásban, s nincs ez most sem másként. Irán az indiai-pakisztáni szembenállásban Delhi mellett foglalt állást, amely döntésében biztonságpolitikai megfontolások játszottak, és játszanak továbbra is döntő szerepet. Teherán a pakisztáni instabilitásban és radikalizmusban komoly fenyegetést lát, mivel a síita-szunnita szembenállás elmélyülése, még inkább a beludzsi szeparatizmus erősödése az ország területi integritását is veszélybe sodorhatja. 

India és Irán stratégiai érdekei manapság különösen Afganisztánban esnek egybe, amennyiben mind a ketten érdekeltek a rend és stabilitás helyreállításában, valamint Pakisztán befolyásának korlátozásában. Delhi és Teherán számára egyaránt rémálom-szcenárió, hogy az USA afganisztáni kivonulását követően ismét a Pakisztánhoz közel álló tálib radikálisok kerülnek majd hatalomra Kabulban. Éppen ezért a felek egyfelől igyekeznek a segélyezések és befektetések révén minél nagyobb befolyásra szert tenni az afgán vezetés és közvélemény körében, másfelől pedig egymás közt szorosabbra fűzni a biztonsági és védelmi kooperációt. A kábítószer-kereskedelem és a terrorizmus elleni fellépésben számos közös programot működtetnek, valamint több ízben tartottak már együttes hadgyakorlatot is. Az afganisztáni együttműködés összességében mindkét fél számára előnyös: amíg India Pakisztánt megkerülve juthat befolyáshoz Afganisztánban, addig Irán a keleti országrész infrastrukturális fejlesztéséből profitálhat.

Az indiai-iráni kapcsolatokat vizsgálva nem feledkezhetünk meg a gazdasági és stratégiai érdekek mellett a politikai megfontolásokról és törekvésekről sem. Az erősödő nemzetközi nyomás és fokozódó elszigetelődés közepette Teheránnak minden szövetséges jól jön, különösen, ha a partner a regionális és világpolitika olyan feltörekvő szereplője, mint India. Delhinek szintén fontos az iráni kapcsolat, egyrészt mert azzal ellensúlyozhatja az Egyesült Államokkal való partnerségét, valamint az Izraellel zajló kereskedelmi kapcsolatait, vagyis demonstrálhatja külpolitikai „függetlenségét” a nemzetközi porondon, legfőképpen pedig az iszlám világban. Másrészt, hozzájárulhat a hazai kommunális erőszak csökkenéséhez és felekezeti szembenállás enyhüléséhez is, mint ahogyan a baloldali pártok vitorlájából is kifoghatja a szelet, akik az „el nem kötelezettség” elvét számon kérve élesen bírálják a kormányzat egyoldalú nyugati orientációját. (Hovatovább Irán fontos terület a Kínával folytatott rivalizálásban is.)

Delhi és Teherán kapcsolata sok tekintetben kétségkívül elmélyülni látszik, azonban a komolyabb együttműködést, a valódi stratégiai partnerséget több tényező is hátráltatja. Így elsősorban az Egyesült Államok és India speciális viszonyrendszere az, ami áthidalhatatlan akadályt képez Delhi és Teherán szorosabb kooperációjában. Washington nyomására India nem csupán az iráni atomdosszié ENSZ BT elé utalását támogatta, hanem a súlyos energiaellátási problémái dacára idén hajlandónak mutatkozott az iráni olaj-importjának volumenét is csökkenteni. Továbbá fontos látni azt is, hogy bár Irán igencsak fontos az indiai stratégáknak, de a perzsa állam elmúlt évtizedben tapasztalt megerősödése komoly aggodalmakat is generál Delhiben. India a regionális erőegyensúly megőrzése érdekében igyekszik Szaúd-Arábiával és az öböl-monarchiákkal is erősíteni az együttműködését. Irán éppen ezért nem stratégiai partner, hanem csak egy kulcsfontosságú elem a tágabb közel-keleti indiai külpolitikában.

Teheránban az amerikai-indiai kapcsolatok mindenképpen ellenérzéseket szülnek, s óvatosságra intik a forradalmi vezetést. Az indiai-iráni relációban azonban nem csak az Egyesült Államok jelent problémát, hanem Kína is, amely a nemzetközi elszigetelődést kihasználva kvázi monopolhelyzetbe került az iszlám köztársaságban (a legnagyobb kereskedelmi partnernek és kőolaj-vásárlónak számít). Delhi a kínai pozíciók erősödését látva pedig attól tart, hogy Irán külpolitikáját hosszabb távon Peking fogja majd meghatározni. India és Irán kapcsolatrendszerét így összességében egy kettős folyamattal lehet a legjobban leírni: egyfelől regionális szinten a kölcsönös gazdasági előnyöknek és politikai érdekeknek, valamint a biztonságpolitikai egymásrautaltságnak köszönhetően a viszonyuk egyre szorosabbá válik, másfelől azonban a nemzetközi-világpolitikai porondon távolodnak egymástól, amennyiben ellentétes táborok felé orientálódnak: India az Egyesült Államokkal, Irán a Kínai Népköztársaság barátkozik.