A szingapúri fejlődésmodell

A GEOPOLITIKA ÉS AZ ÁZSIAI ÉRTÉKEK SIKERE?

1819. január 29-én lépett partra a Szingapúri-öbölben egy bizonyos Sir Stamford Raffles, akinek az volt az álma, hogy ezt a mocsaras kalóztanyát a „Távol-Kelet Alexandriájává” változtassa. Nos, majd kétszáz esztendő távlatából megállapíthatjuk, hogy grandiózus tervét siker koronázta. Szingapúr, a piciny városállam ma Délkelet-Ázsia legmodernebb és leggazdagabb országának, és egyben a térség kereskedelmi központjának számít, sőt talán a leggyorsabban fejlődő helynek is az egész világon. De vajon mi az, ami mindezt lehetővé teszi, mi az oka a szingapúri modell sikerességének?

Nos, elsősorban természetesen a kedvező földrajzi fekvés az, ami a szigetországot még mindig a régió legfontosabb csomópontjává teszi, s mindez értelemszerűen hozzájárul a gazdaság sikerességéhez is. Napjainkban, a szingapúri kikötőben mozgatják a legtöbb tonna árut évente a világon, a fejlett bankrendszer pedig a nemzetközi pénzmozgásoknak szolgál ideális helyszínül. Az eredményességhez azonban legalább ennyire szükségeltetik az átgondolt gazdaságpolitika is, amelynek köszönhetően a városállam jelenleg már nem csak az elektronikai ipar és kereskedelem fellegvárának számít, hanem a szolgáltatások piacán is vezető hatalommá vált.

Ázsia rohamosan fejlődő gazdaságaihoz hasonlóan Szingapúrban is fontos szerep jut az oktatásnak és a fejlesztéseknek. A városállam négy és félmillió lakosa közül szinte mindenki folyékonyan beszéli az angol nyelvet, az utcákat járva pedig a felhőkarcolók tövében úton-útfélen épülő beruházásokba botlunk. Imitt újabb plázák készülnek, amott meg kaszinók armadája, s még ki tudja, mi minden más épül. Az infrastruktúra minden kétséget kizáróan itt a legfejlettebb a régióban, amihez ráadásul megfelelően képzett adminisztráció is párosul. S ha mindez nem lenne elegendő, akkor ott van még a multikulturális társadalom, amelynek minden tagja szorgosan dolgozik a felemelkedésen.

A gazdasági menetelésben mindemellett meghatározó szerepe van az autokratikus államnak is. A gyümölcsöző gazdaságpolitikához és nagy ívű technikai fejlődéshez szigorú konzervativizmus és még annál is szigorúbb társadalmi szabályozás társul. A stratégiai fekvés és kereskedelmi tapasztalatok mellett éppen az ázsiai értékrend az, amely biztosítja a szingapúri modell sikerességét. Nevezetesen a vezetők erős elkötelezettsége a gazdaság fejlesztése mellett, de mindinkább a lakosságnak az a vélekedése, hogy a különféle szabadságjogokkal szemben az anyagi jólétnek tulajdonítanak elsőbbséget. Ezért lehet az, hogy a Népi Akciópárt kormányoz 1959 óta folyamatosan, s hogy a papát a fiú váltotta az elnöki székben.

Szingapúr lényegében egy látszatdemokrácia, ahol inkább az állam diktatórikus jellemvonásai dominálnak. Mindez nem meglepő, hiszen a fejlődéshez rend és fegyelem szükségeltetik. S ezzel a rendpártisággal mindenhol szembesülhet az ember, akár ha egy palack üdítővel akar lemenni a metróaluljáróba, vagy ha éppenséggel a fennálló rendszert igyekszik bírálni. Ki gondolná, hogy a lakosság arányához képest, Kínát és az Egyesült Államokat megelőzve, itt kerül sor a legtöbb halálos ítélet végrehajtására. A rend és a jólét biztosítása mellett legalább ennyire fontos ázsiai érték a közösség egysége, vagyis a közösség dominanciája az egyén felett. Mindez a keleti filozófiákból eredeztethető, mint ahogyan az apa, vagy ha úgy tetszik a vezér iránti feltétlen tisztelet is.

Szingapúr egy teljesen más világ, amit más értékek és tradíciók mozgatnak. Az ázsiai értékrend bár európai szemmel csöppet sem nevezhető demokratikusnak, de mindazonáltal tökéletesen megfelel egy úgynevezett „irányított demokráciának”, amely mint látható, keretet biztosíthat a mintaértékű fejlődéshez. Olyannyira, hogy még a pekingi vezetés is a szingapúri modellre vesse a tekintetét.