2008. március 14.

Parlamenti választások Iránban

MILYEN IRÁNYBA MOZDUL AZ IRÁNI POLITIKA?

Március 14-én, pénteken törvényhozási választásokat tartanak az Iráni Iszlám Köztársaságban, ahol ezúttal a korábbi évektől eltérően nem a reformerek és a konzervatívok mérik össze az erejüket, hanem a konzervatív táboron belüli mérsékeltek és keményvonalasok csapnak össze egymással. A szavazás ráadásul ez alkalommal többről szól, mint a parlamenti helyek egyszerű elosztásáról, a választók ugyanis a voksolással értékelik Mahmúd Ahmadinezsád hároméves munkáját, az eredmény pedig mindenképp kihatással lesz a jövőre esedékes köztársasági elnök választás kimenetelére is.

Az iráni politikai rendszert találóan úgy szokták jellemezni, hogy az a legdiktatórikusabb demokrácia és a legdemokratikusabb diktatúra. 1979 után az isteni uralom és a népszuverenitás összeházasításából egy olyan kettős felépítményű rendszer jött létre, ahol minden demokratikus intézménynek megvan a maga antidemokratikus párja. Az alkotmány értelmében ugyan a közvetlenül választott parlament feladata a törvényhozás, a gyakorlatban azonban csak másodhegedűs lehet a kinevezett tagokból álló Őrök Tanácsa mellett.

A mostani választás is ezt a kettősséget látszik igazolni, mert bár a voksolás közel sem lesz tiszta és szabad, de a jelöltek mégis különböznek egymástól, a verseny pedig akár erős is lehet közöttük, az eredményt pedig igencsak nehéz előre megmondani. Mint ahogyan Ahmadinezsád megválasztása is meglepetés volt három évvel ezelőtt. Az iráni politika egyáltalán nem alkot monolitikus egységet, hanem azt a folyamatos rivalizálás és a háttéralkuk sorozata jellemzi. A politikai küzdelmeknek pedig maga a törvényhozás is terepe, illetve szereplője.

A mezslisz, az iráni parlament 290 tagját az állampolgárok közvetlenül, kétfordulós rendszerben választják meg. A szavazásra jogosultság korhatárát ebben az évben emelték fel tizenötről tizennyolc évre, így most közel 43 millió iráni járulhat az urnákhoz pénteken, és választhat a közel 4600 jelölt közül. A képviselőjelöltséghez iráni állampolgársággal és felsőfokú végzettséggel kell rendelkezni, valamint 30 és 75 év közöttinek kell lenni. A szabályozás értelmében az aspiránsokat az iszlám és a rendszer iránti lojalitást figyelembe véve az Őrök Tanácsa szelektálja előzetesen.

Négy esztendővel ezelőtt a reformpárti képviselők tömeges diszkvalifikálására került sor, a túlzottan kritikus jelölteket pedig ezúttal is igyekeznek távol tartani a politikától. Az indulók közel 40 százalékától, döntő többségében a reformista tábor tagjaitól, vonták meg a választáson való indulás lehetőségét. Akadnak köztük olyanok is, akik jelenleg parlamenti mandátummal rendelkeznek, sőt első körben még Khomeini ajatollah unokáját is kizárták, később végül mégis engedélyezték az indulását. A választás a kizárások révén akár lefutottnak is tekinthető, valójában azonban még minden nyitott.

Az iráni politikai paletta sokkalta töredezettebb annál, hogy csak egyszerűen reformerekről és konzervatívokról beszéljünk. Mind a mérsékeltek, mind a szélsőségesek között különböző típusok és különböző fokozatok vannak. Az iráni társadalmat a mély nemzeti tagolódás jellemzi a perzsa nacionalizmus és az iszlám, a modernizálás és a kulturális erkölcsi szigor, a gazdasági hatékonyság és a szociális igazságosság tekintetében. A pártok nélküli közéletben, ahol ráadásul mindennapos a politikai csoportok közötti átjárás, igencsak nehéz a markáns határvonalakat meghatározni.

A jelenlegi vezetésnek természetesen egyfelől van egy reformpárti ellenzéke, amely a rendszer liberalizálása és a külkapcsolatok normalizálása mellett tör pálcát, és amely egységbe szerveződve magas részvételi hajlandóság mellett akár jó eredményt is elérhet. Az iráni társadalom nagy része azonban kiábrándult a politikából, és bár igencsak elégedetlen a jelenlegi vezetéssel szemben, mégsem biztos, hogy mindezt kifejezésre is juttatja a parlamenti választások során. Másfelől a konzervatív tábor sem olyan egységes, mint ahogyan elsőre látszik.

A forradalmi vezetés ugyan mindhárom hatalmi ágat az ellenőrzése alatt tartja, de Ahmadinezsád elnöksége alatt kiéleződtek a konzervatív táboron belüli ellentétek. A radikális külpolitikai retorika és a gazdasági félretervezés, az Irán ellen újabban foganatosított szankciókkal párosulva megkongatta a vészharangot a konzervatív körökben. Az elnök populista politikáját a társadalom tagjai mellett egyre többen kérdőjelezik meg a vezetésen belül is. Ahmadinezsádot pedig több ízben, például a nukleáris kérdést illetően, maga Khamenei ajatollah utasította rendre az elmúlt időszakban.

A parlamenti választásokban ezúttal a reformereknek csak mellékszerep juthat, a valódi küzdelem ugyanis a konzervatív táboron belül várható, ahol Ahmadinezsád támogatói fognak összecsapni a pragmatistákkal. Nem mindegy ugyanis, hogy kinek a támogatói és milyen arányban kerülnek majd többségbe a törvényhozásban, ezzel ugyanis meghatározhatják az elnök utolsó hivatali évét, de ami még ennél is fontosabb befolyásolhatják a jövőre esedékes elnökválasztás végeredményét. Nem véletlen tehát, hogy Ahmadinezsád egykori kihívói, többek között Ali Laridzsáni volt nukleáris főtárgyaló vagy Mohamed Baker-Kalibaf teheráni főpolgármester, mind a jelenlegi elnök ellen kampányolva külön listán indulnak.

Noha a pénteki szavazást követően biztosan nem történik alapvető változás az iráni politikában, a választásnak mindazonáltal komoly tétje van. Az elnök népszerűségének tesztelése ugyanis egyfelől az általános közhangulatot mutatja meg, amelyet számításba véve dönthet majd Khamenei ajatollah, hogy kit is támogat az elkövetkezendő elnökválasztáson. Másfelől a választási ígéretek megvalósításának elmaradása miatt jelentkező kiábrándultság a mérsékelt konzervatívok malmára hajthatja a vizet, akik megfelelő részvétel mellett átvehetik az irányítást a törvényhozás felett. Mindez pedig eltolódást eredményezhet a politikai centrum felé, ami ha a forradalmi ideológiát nem is változtatja meg, de mindenképpen rugalmasabb magatartást teremthet olyan kritikus területeken, mint például az ország gazdaságpolitikája. S éppen ez az, ami a leginkább foglalkoztatja az iráni választókat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése