S mi a helyzet az ázsiai kalózokkal?

A DÉLKELET-ÁZSIAI KALÓZKODÁS VISSZASZORULÁSÁNAK OKAI

A kalózkodást nyomon követő világtérképeken három régió látszik elkülönülni, s kimagasodni az elkövetett akciók számát tekintve: az Ádeni-öböl és Szomália keleti tengerpartja, Nyugat-Afrika, különösen pedig Nigéria partvonala, s végül a Melakka-szoros és az indonéz szigetvilág. A veszély mértéke azonban korántsem azonos ezeken a területeken.

Délkelet-Ázsia egykoron híres kalóztanya volt, de tengerei mostanság viszonylag „nyugodt vizeknek” számítanak. A tavalyi évhez képest 11 százalékkal, a két évvel ezelőtti szinthez képest pedig 32 százalékkal csökkent a kalózcselekmények száma. S míg az év első felében az Ádeni-öbölben 47 akcióra került sor, addig a Melakka-szorosban csupán csak két hajót kerítettek hatalmukba a kalózok.

Noha a szaúdi kőolajszállító szupertanker (Sirius Star) eltérítése Délkelet-Ázsiában is megkongatta a vészharangokat (Japán számára az olajszállítás biztonságának veszélybe kerülése különösen nagy problémát jelent, mivel gazdasága erősen függ az importált kőolajtól!), a szomáliaihoz hasonló szituáció kialakulása azonban sem a Melakka-szorosban, sem pedig Ázsia más partjainál nem tűnik valós fenyegetésnek. A helyi kormányok sokkalta eltökéltebbek, ráadásul megfelelő anyagi és technikai forrásokkal is rendelkeznek a kalózokkal szembeni harcban.

Míg Szomáliában a kalózok a kormányzat előtt járnak, mind szervezettségüket, mind felszereltségüket illetően, addig Délkelet-Ázsiában fordított a helyzet, s az államok meg tudták őrizni minden előnyüket a kalózcsoportokkal szemben. A szomáliai tengeri rablók komoly fegyverekkel (pl. RPG rakétákkal) rendelkeznek, a délkelet-ázsiai kalózok azonban legtöbbször csak késekkel vannak felfegyverkezve. Az ázsiai tengeri rablók elsősorban kisebb hajókat, így például vontatóhajókat és halászhajókat támadnak, illetve az éjszaka leple alatt megcsáklyázott olaj és gázszállító tankereket csapolják meg néhány köbméterrel, amit aztán a falvakban és a kikötőkben értékesítenek.

A délkelet-ázsiai kalózkodás tehát közel sem ér el olyan szintet, mint a Kelet-Afrika partjainál folytatott portyázás. A szomáliaihoz hasonló „nagyipari kalózkodás” kialakulására a rablócsapatok szervezetlensége és gyengesége mellett azért sem kerülhet sor Délkelet-Ázsiában, mert a regionális kormányzatok, a kereskedelmi cégek, és a hajózási vállalatok időben felismerték a veszélyeket, amelyeket a kalózkodás jelenthet a világ tengeri kereskedelmének 40 százalékát lebonyolító Melakka-szorosra.

A „part menti államok”, nevezetesen Indonézia, Malajzia és Szingapúr három évvel ezelőtt kezdett közös ellenőrzésbe a veszélyes vizeken, amelyeket akkor háborús zónáknak deklaráltak, s mindez nagyban hozzájárult a kalózkodás visszaszorításához. A műholdas megfigyelés és a nyomkövetők alkalmazása pediglen megkönnyítette az esetlegesen eltérített hajók kézre kerítését is.

A délkelet-ázsiai eset rámutat, hogy az érintett part menti államok stabilitása és elkötelezettsége nélkülözhetetlen a kalózcselekmények letörése érdekében, ami intő példa lehet a nemzetközi közösség számára is, amennyiben szeretné rendezni a Szomália partjainál kibontakozó törvénytelenséget!