Pretoriánus Irán?

MILITARIZÁLÓDÓ IRÁNI POLITIKA? 

Az Iráni Forradalmi Gárda Csapatokat Khomeini ajatollah azzal a céllal hozta létre, hogy védelmet biztosítson az iszlám köztársaság rendszerének. A forradalom óta eltelt bő harminc évben azonban a Gárda olyannyira megerősödött, hogy ma már nemcsak védelmez, hanem kormányoz is.

1979-es megalakulásakor az Iráni Forradalmi Gárda egyfajta ideológiailag vezérelt paramilitáris egység volt, amelyet a forradalmi rendszer védelmezésére, s a reguláris hadsereg ellensúlyozására hoztak létre. A forradalom óta eltelt bő három évtizedben azonban a Pazdaran feladatköre és felépítése jelentősen megváltozott. A külső-belső konfliktusosság, illetve a folyamatos professzionalizáció eredményeként a kezdeti fegyveres milíciából egy olyan társadalmi-politikai-gazdasági konglomerátum született, amely kulcsfontosságú szereplő a mai iráni politikai-hatalmi berendezkedésben, és amely az élet szinte minden aspektusát meghatározza napjaink Iránjában. De hogyan és miként jutott el idáig a szervezet?

A Forradalmi Gárda története lényegében a folyamatos hatalomnövekedésről szól. Már a kezdetekben kulcsfontosságú szereplő volt, amennyiben fegyveres erejének és ideológiai lojalitásának köszönhetően döntő részt vállalt a forradalom konszolidálásában. A Pazdaran jelentősége az iraki-iráni háborúban tovább növekedett, aminek az eredményeként 1985-ben létrehozhatta saját tengeri, légi és szárazföldi haderejét, ezáltal pedig valóságos magánhadsereggé változott. Az 1990-es években tovább erősödött, egyfelől mert a Khomeini ajatollahot váltó Khamenei a csapatokra támaszkodva tudta bebiztosítani a legitimációját, másfelől pedig, mert a politikai reformok keltette társadalmi ébredést csak a fegyveres erőkkel lehetett kontrollálni. A Forradalmi Gárda biztonsági szerepe a 2001-es évet követően formálódó amerikai katonai gyűrűben még jobban felértékelődött. A Pazdaran az évek során voltaképp a rezsim legfontosabb védelmi pillérévé lett. Hatalmát pedig jól szemlélteti, hogy mind a ballisztikus rakéta kísérletek, mind pedig a nukleáris kutatások a csapatok irányítása alatt zajlanak. Hovatovább beszédes az is, hogy a Gárda nagyobb költségvetéssel és korszerűbb felszereléssel bír, mint a reguláris hadsereg. 

A Pazdaran gazdasági felemelkedése a háborút követően kezdődött meg, amikor a vezetés a gazdasági rekonstrukcióba bevonva igyekezett lekötni (demobilizálni) a frontról hazatérő csapatokat. A Gárda az 1990-es évek során számos kormányzati megrendeléshez jutott hozzá, és szépen lassan valamennyi gazdasági szektorban érdekeltté vált. Az igazán nagy áttörést Ahmadinezsád hatalomra kerülése hozta, mivel az ő elnöksége alatt a Pazdaran gazdasági vállalkozásai szinte pályáztatás nélkül nyerték el az állami megrendeléseket. A gárdaparancsnokok pedig a privatizációs folyamatokat kihasználva olyan befolyásossá váltak, mint az orosz oligarchák. A Forradalmi Gárda jelenleg szinte minden jelentősebb üzletben részesedéssel bír: az autógyártástól kezdve a pisztácia-termelésen át a gázmezők kiaknázásáig számtalan ügyletben vesznek részt. Egyes becslések szerint az iráni gazdaság közel 35 százalékát tartják az irányításuk alatt. Ugyanakkor a gárdisták nemcsak a legális vállalkozásokban érintettek, hanem az ország feketegazdaságában is. „Láthatatlan” repülőkön és hajókon csempészik ki és be az árukat, illetve egyfajta maffiaként működve „nyugalmi” pénzeket szednek be az észak-teheráni kávézókból. 

A Gárda politikai szereplővé avanzsálása szintén hosszú folyamat eredménye. A Pazdaran politikai pályafutása a Khatemi-féle korszakban indult útnak, a legfőbb vezetés ugyanis ekkor a reformerek ellensúlyozása érdekében egyre több gárdistát emelt fontos pozíciókba. Befolyásuk és számuk azonban a 2005-ös elnökválasztást követően nőtt meg igazán, Ahmadinezsáddal az élen, a gárdatagok valósággal elárasztották a politikai porondot: képviselőként, miniszterként, kormányzóként, tanácsadóként, vagy éppen nemzetbiztonsági igazgatóként lényeges tisztségeket szereztek meg. A 2009-es elnökválasztás során kialakult válságnak köszönhetően a Pazdaran súlya tovább nőtt, amennyiben Khamenei ajatollah a társadalmi tiltakozások elfojtásában és a politikai frakcióharcok kezelésében egyre inkább függő helyzetbe került a csapatoktól. A legfőbb vezető és a Forradalmi Gárda között egyfajta szimbiotikus kapcsolatrendszer alakult ki: Khameneinek létfontosságú a Gárda nyújtotta erő, a Pazdarannak pedig szüksége van a legfőbb vezető kínálta autoritásra. (Csakhogy Khamenei népszerűségvesztésével, illetve pozíciójának gyengülésével a Gárda előbb-utóbb már nem lesz érdekelt az efféle munkamegosztásban.)

Az Irán ellen irányuló nyugati szankciópolitika nem titkolt célja az, hogy korlátozza a Forradalmi Gárda befolyását, csakhogy a büntetőintézkedések e tekintetben kontraproduktívnak bizonyulnak. Ahogyan mondják: „Minél hatékonyabb az embargó, annál nagyobb a hiány, és annál nagyobb a Forradalmi Gárda Csapatok profitja.” S valóban, a növekvő nemzetközi elszigeteltség, és a jelenlegi pénzügyi válság közepette a Pazdaran nem gyengült, hanem éppen ellenkezőleg, erősödött. Először is, mert a külföldi befektetők kivonulását követően nagyban növelhette a hazai üzleti részesedését. Másodszor, mert a csempészet révén még mindig komoly profitra tud szert tenni, ráadásul így képes biztosítani az üzletek polcainak telítettségét is. Harmadszor, mert a csapat tagjai a „kedvezményes” (államilag támogatott) dollár birtokában az árfolyam-különbözet kijátszásával mesés bevételekhez juthatnak. Végezetül, de nem utolsósorban pedig azért, mert a riál mélyrepülése okozta társadalmi tiltakozás megfékezésében a Forradalmi Gárda játszik főszerepet. A gazdasági helyzet fokozatos romlásával párhuzamosan pedig minden bizonnyal tovább növekszik majd a gárdisták szerepe és hatalma.

A Forradalmi Gárda ma már nem csupán a rendszer legitimációjának fegyveres eszköze, hanem sokkalta több annál, egy erőteljesen átpolitizálódott hadsereg. A Pazdaran számos feladatot lát el a katonai dimenzión, a forradalmi rezsim külső-belső védelmezésén túl. Így például részt vesz a polgárok szocializációjában (saját médiaorgánumokat és oktatási intézményeket működtet), a gazdasági és kereskedelmi ügyletek lebonyolításában (kikötőket, repülőtereket, valamint különféle gazdasági vállalkozásokat üzemeltet), a politikai döntések meghozatalában (a Gárda tagjai szinte valamennyi fontosabb hatalmi pozícióban megtalálhatóak), valamint a külpolitika alakításában is (a Kudsz Erők kvázi az iráni külpolitika meghosszabbított karjainak tekinthetők). A Forradalmi Gárda egykori és jelenlegi tagsága (az ún. „Alumni”) igen kiterjedt és rendkívül befolyásos hálózatot alkot. Hovatovább a Pazdaran saját identitással és egyfajta korporatív érdekkel is rendelkezik: előbbit a forradalmi ideológia, a rendszer iránti lojalitás, valamint a közös szocializáció és érték-rendszer határozza meg, míg utóbbit a közös vízió, a szervezeti presztízs, illetve a különféle előnyök, amelyek a tagsággal járhatnak.

A Gárda térhódításával az iszlám köztársaság nagyon megváltozott, már csak a nevében tekinthető teokráciának, a gyakorlatban erőteljesen militarizálódott, és egyfajta modernkori pretoriánus rendszerré alakult át. A Pazdaran ma már nem csupán védelmezi, hanem kvázi kormányozza a rendszert. Ezt tükrözi az iráni közvélekedés is, amely szerint: „Azt, hogy az iráni rendszer mennyire megváltozott az idők során, jól mutatja, hogy kikre tekintenek az emberek, ha befolyásos személyekre gondolnak: amíg az 1980-as években az egyházi személyek voltak a tekintélyes és jelentőségteljes szereplők, akiknek a kegyeit érdemes volt keresni, addig manapság inkább a forradalmi gárdisták számítanak befolyásos hatalmasságoknak, akikkel megéri szoros baráti viszonyt ápolni.”