Egy újabb libanoni polgárháború küszöbén!?

VÉSZJÓSLÓ BARIKÁDOK A LIBANONI UTCÁKON

Libanonban az egymással versengő politikai frakciók között a politikai merényleteket, az időleges fegyverropogtatásokat, a verbális sárdobálásokat, valamint az alkotmányos mechanizmusok folyamatos gyengülését leszámítva egészen ez idáig nem került sor komolyabb konfrontációra. A síita Hezbollah kommunikációs hálózatának felszámolására és a bejrúti repülőtér biztonsági főnökének leváltására irányuló kormányzati döntés azonban egy olyan több napig tartó fegyveres konfliktust eredményezett, amelynek következtében a cédrusok országa veszélyesen közel sodoródott egy újabb polgárháború valóságos rémképéhez.

A mostani fegyveres konfliktus azonban sokban különbözik a 70-es és 80-as években zajló libanoni polgárháborútól. Jelenleg nem a muzulmán közösség áll szemben a keresztény többséggel, hanem a Nyugat-barát kormányzatot támogató szunniták, drúzok és keresztények birkóznak az ellenzékben lévő síitákkal. A hatalmi pozíciók arányosabb elosztásáért most az iszlám két felekezete igyekszik összemérni az erejét. A harcok helyszíne is megváltozott, amíg a polgárháborúban a „zöld vonal” a fővárost egy nyugati muzulmán és egy keleti keresztény részre osztotta, addig ma ez a vonal a gazdagabb északi szunnita és a szegényebb déli síita negyedek között húzódik már.

Az Izrael elleni háború komoly változásokat indított el Libanonban. A nyári „győzelmet” követően Hasszan Naszrallah lett az arab és iszlám világ hőse, amelyből aztán a Hezbollah vezetője igyekezett odahaza is politikai tőkét kovácsolni magának. S hogy mennyire sikeresen tette mindezt, azt jól bizonyítja, hogy az általa irányított frakció majd 18 hónapja sikeresen akadályozza a kormányzat működését. Mindeközben a másik oldal is radikalizálódott. A libanoni szunnita csoportok körében egyre jobban terjed az ultrakonzervatív szalafita doktrína, amely eretnekként tekint a síitákra, emellett körükben egyre több, az iraki harcmezőt is megjárt lázadó bukkan fel és nyújt nekik kiképzést.

A libanoni konfliktus akárcsak korábban, most is többről szól, mint egyszerűen a piciny ország hatalmi pozícióinak igazságos elosztásáról. De míg egykoron az izraeli-palesztin szembenállás játszott szerepet, addig manapság az amerikai-iráni rivalizálás áll leginkább a háttérben. Washington mérsékelt arab szövetségeseivel, többek között Szaúd-Arábiával, a szunnita-keresztény kormányzatot támogatja, ezzel szemben Teherán és Damaszkusz a libanoni ellenzéki csoportokat igyekszik felkarolni. Ahogyan ebben a rivalizálásban Irak egyre kaotikusabb helyzetbe kerül, úgy éleződik ki a konfliktus cédrusok országában is. Egy esetleges külső háború pedig minden bizonnyal csak olaj lenne a libanoni tűzre.

Nyugat-Bejrút lerohanásakor a Hezbollah hasonló taktikát követett, mint tavaly júniusban a Hamasz a Gázai-övezetben. A libanoni szervezet vezetése azonban úgy tűnik, hogy tanult palesztin kollégájának hibáiból, és nem igyekszik véglegesen megszállás alatt tartani a most elfoglalt területeket, amelynek eredményeként minden bizonnyal egy izraeli válaszcsapással is számolnia kellene. S azért sem, mert nem idegenítheti el magától a társadalmat, amelynek szemében ellentetszést szülhet, ha a szervezet az amúgy deklaráltan Izrael ellen irányuló fegyvereit magával a libanoni lakossággal szemben használja fel. S természetesen nem hagyhatja figyelmen kívül a hadsereggel való konfrontáció lehetőségét sem.

A kormányzat által követett politika mindazonáltal kudarcot vallott, és ezáltal úgy tűnik az amerikai külpolitika is vereséget szenvedett Libanonban. A hadsereg közvetítésének köszönhetően ugyan véget vetettek a harcoknak, de hogy mi lesz a konfliktus jövője az, mint egykoron most is elsősorban attól függ, hogy a katonaság meg tudja-e majd őrizni a felekezeten kívüliségét, vagy a szektariánus törések ismételten felemésztik az erejét. Az erőszak eszkalálódását egyelőre meg lehet még akadályozni, de az alacsony intenzitású összecsapások száma növekedni fog, miután a felek mindkét oldalon úgy vélik, hogy kifizetődőbb saját hatalmukat önállóan erősíteni, mintsem a működő kormányzatban részt venni.