Izrael: 60 éves a zsidó állam

SIKEREK BIRTOKÁBAN - PROBLÉMÁK ELŐTT

Izrael az elmúlt nap ünnepelte fennállásának hatvanadik évfordulóját. A hatalmas örömbe azonban ürüm is vegyül. Izrael hatvanévesen ugyan olyan gazdag és olyan erős, amennyire azt korább álmodni sem merte senki, de a jövő mégiscsak komoly bizonytalanságokkal terhelt. Az izraeli politika és társadalom töredezettsége, valamint a megoldatlan palesztin-izraeli konfliktus jelentik a legnagyobb kihívásokat, de emellett a gazdaság sérülékenységével, a térségben jelentkező fenyegetésekkel, s természetesen a globalizáció káros hatásaival is fel kell vennie a harcot a tel-avivi vezetésnek a jövőben.

Az egyre reménytelenebb izraeli-palesztin konfliktus dacára a folyamatos fenyegetettséget sikerült az elmúlt időszakban leredukálni. Így például jelentősen csökkent az öngyilkos merényletek száma. S bár a biztonsági fal felhúzása rövidtávon mindenképpen biztonságot nyújthat, hosszútávon azonban a politikai iszlámot nem tudja feltartóztatni, mint ahogyan a szélsőségesek térnyerésének sem tud gátat szabni. Mindeközben egyre romlik az izraeli hadsereg önfeláldozó erkölcsi világképe, s egyre több fiatal igyekszik valamilyen úton-módon meglógni a kötelező katonai szolgálat alól. S bár az ország ellenfeleinek technikai fejlődése komoly veszélyeket rejt magában, Izrael biztonsága továbbra is garantált a modern hadseregnek köszönhetően. A terrorfenyegetettségnél pedig ma már sokkalta nagyobb problémát jelent a közbiztonság és a bűnözési statisztikák romlása. Mindez nem is csoda, hiszen a világon talán a zsidó államban a legnagyobb a gazdagok és szegények közötti szakadék.

A gazdasági növekedés nemhogy csökkentette volna a szegénységet, hanem még inkább kiélezte a társadalmi különbségeket. S mindez folytatódni is fog, hacsak nem javítanak a súlyos szerkezeti gyengeségeken, mint például a sérülékeny oktatási rendszeren, az alacsony munkaerő aktivitáson, a bürokrácia rövidlátó tervezésén, és az olykor túlságosan domináns állami szektoron. Az izraeli gazdaság gyenge lábakon áll ugyan, de mégis erős és jól teljesít. Az éves gazdasági növekedés az elmúlt időszak fegyveres konfliktusai ellenére is eléri a 3-5 százalékot. A sikerességet pedig jól bizonyítja, hogy a zsidó állam rendelkezik a térség legfejlettebb gazdaságával. Hatvan év alatt a szikes és kietlen tájból virágzó paradicsomot varázsoltak, a szó szoros értelmében, miközben az egy főre jutó hazai össztermék már elérte a nyugati színvonalat. Éppen ezért a bevándorlók egyre növekvő hányada a zsidó kötelékekkel szemben a pénzszerzési lehetőségeket szem előtt tartva érkezik Izraelbe.

A klasszikus nyugati(askenázi)-keleti(szefárd) szembenállás mellett még mindig jelen van a vallásos-világi megosztottság is, az utóbbi húsz esztendő migrációs hullámai pedig további, új társadalmi problémákat hoztak a felszínre. A bevándorlás eredményeként megszülető multikulturalizmus ugyan sok tekintetben gazdagította az országot, de miután az egyes betelepülő csoportok (pl. az orosz immigránsok) megőrizve kultúrájukat és nyelvüket nem integrálódtak a társadalomba, ezáltal a zsidó identitás egyre inkább válságba került. Ma egyre többen érzik erősebbnek az Izraelhez való tartozást, mintsem hogy magával a zsidó vallással és kultúrával azonosulnának. A társadalom annyira töredezett, hogy annak tagjait lényegében csak a közös állampolgárság fogja össze. A polgári jogokból és állami juttatásokból azonban nem mindenki részesül. Az ország lakosságának egyötödét kitevő izraeli arabok például még mindig gazdaságilag és politikailag elnyomottak.

Végeredményében az elmúlt hat évtized izraeli nemzetépítése sikeres volt, de a háborúk továbbra sem értek véget. Az arab-izraeli, illetve a palesztin-izraeli szembenállás ma éppen annyira fenyegető mint amilyen egykoron az államalapításkor volt. A közel-keleti béke előtt legfőbb akadályként pedig továbbra is négy nagy probléma tornyosul, amelyekről az eddigi béketárgyalások során egyetlen egyszer sem sikerült megegyezni. Először is Jeruzsálem városának helyzete jelent komoly vitatémát, mivel arra mindkét fél igényt tart valamilyen formában. Másodszor a vízkérdés, amely miatt 1967-ben már háborúztak is a felek egymással. Harmadszor a palesztin menekültek sorsának ügye, nevezetesen hogy mi légyen a külföldre menekült és táborokba kényszerült palesztinok millióival. S negyedszer, a végleges határok meghúzásának és a zsidó telepeknek a kérdése, vagyis hogy pontosan mely területek tartozzanak a palesztin, illetve az izraeli fennhatóság alá.

S miközben Izrael ünnepel, nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy mi mindent hozott, illetve nem hozott ez a hatvan év a palesztinoknak. Amíg Izrael felvirágzott, addig Palesztina elsorvadt. Önálló palesztin állam mind a mai napig nem jött létre. Az izraeli államalapítás ünneplése pedig minden évben emlékezteti a palesztinokat az 1948-as katasztrófára, amelyet követően sokaknak távozniuk kellett a szülőföldjükről, miközben mások kisemmizettekké váltak a saját hazájukban. Így például a gázai menekülttáborokban jelenleg közel másfélmillió ember kényszerül úgy élni, mint egy börtönben. Körükben az iszlamista szervezetek népszerűségét aligha lehet letörni fegyveres akciókkal, helyette a megegyezés és a segélyezés szükségeltetik. Ráadásul az elmúlt évek fegyveres konfliktusai a palesztin területeken és Libanonban rámutattak arra, hogy a könnyű katonai győzelmek időszaka lezárult. Úgy tűnik, hogy a zsidó államnak felül kell majd vizsgálnia eddigi politikáját, s váltania kell.

Izrael hatvanéves fennállása kétségkívül sikertörténet a világtörténelemben, hiszen annyi szenvedés és megpróbáltatás, fegyveres és ideológiai konfliktus után még mindig létezik és működik. A sikerek után azonban most mégis úgy tűnik, hogy a zsidó államnak az állandósult palesztin konfliktus mellett a közeljövőben számos társadalmi, gazdasági és kulturális problémával is szembe kell majd néznie. Így például, hogy milyen kapcsolat épül majd ki az ország arab kisebbségével, hogy melyik biztonsági stratégia diadalmaskodik majd a jövőben, hogy hogyan s miként őrizheti meg zsidó identitását az izraeli társadalom, valamint hogy milyen szerepet játszik majd a vallás a mindennapokban. Mindezekre csak az idő adhat majd választ, és arra is, hogy vajon tovább folytatódik-e a hatvanéves izraeli sikersorozat.

IZRAEL HATVAN ÉVE A SZÁMOK TÜKRÉBEN

Az államalapítás hatvanadik évfordulójakor Izrael lakossága több mint 7,2 millió főt számlál, ami pontosan kilencszerese a bibliai területen 1948-ban élő 800 ezer fős közösségnek. Csak a legutóbbi függetlenségi évforduló óta majd 1,8 százalékkal nőtt a népesség száma köszönhetően a születéseknek és a bevándorlásnak. Ez utóbbi mértéke az elmúlt évek során csökkent, 2007-ben például alig érte el a 20 ezret. A megszállás következményeként közel négymillió palesztin él még mindig Izrael állam területén, miközben majd félmillió zsidó telepes rendezkedett be a palesztinoknak szánt területeken.

Az Izrael állam területén élő népességnek csupán csak kétharmada zsidó származású, miközben a társadalom 20 százalékát a majd másfél milliónyian lévő arabok (keresztények és muszlimok) teszik ki. A zsidók 69 százaléka már itt született, ez az arány 1948-ban csak 35 százalék volt. A lakosság földrajzi megoszlását illetően pedig továbbra is jellemző, hogy a többség Tel-Aviv környékén él, de ez az arány a hatvan évvel ezelőtti 71 százalékról 53 százalékra esett vissza, miközben az ország déli és északi részén élők száma az 1948-as 19 százalékról 31 százalékra emelkedett.

Az elmúlt hat évtized folyamán a társadalom sokkalta képzettebbé vált, amit egyértelműen bizonyít, hogy az iskolázatlanok aránya a hat évtizeddel ezelőtti 16 százalékról 3 százalékra esett vissza, míg a 13 vagy több évig tanulók száma az egykori 9 százalékról 42 százalékra emelkedett. Amíg 1948-ban csupán csak 208 ember szerzett diplomát a területen működő két egyetem valamelyikében, addig két esztendővel ezelőtt az ország 62 főiskoláján és egyetemén majd 53 ezren jutottak hozzá valamilyen oklevélhez.

A lakástulajdonlás is emelkedett. Az 1950-es évek 54 százalékához képest most az izraeliek 71 százaléka rendelkezik saját lakással. A sikeres gazdaságpolitikát jól szemlélteti, hogy az egykori jegyrendszerrel szemben ma már az egy főre jutó hazai össztermék eléri a nyugati szintet, miközben az ország nem szorul már komolyabb élelmiszer behozatalra. A növekvő jómódot mutatja az is, hogy az izraeli családok kiadásaikból az 1950-es évek 40 százalékával szemben most csak 16 százalékot fordítanak élelmiszer-vásárlásra.