Pakisztán: demokraták, iszlamisták, katonák birkózása

EGY ORSZÁG A KETTŐSSÉGEK ÉS A KÉNYSZERHÁZASSÁGOK SZORÍTÁSÁBAN

Pakisztán a megalakulása óta eltelt hatvan évben folyamatosan a demokratikus kormányzás (27 év) és a katonai diktatúra (33 év) között ingadozott. Az elmúlt hónapok fejleményeit követően úgy néz ki, hogy az ország most ismételten egy demokratikusabb korszakát éli, de a tényleges demokrácia megvalósulása még mindig igencsak hiú ábrándnak tűnik. Az etnikailag és vallásilag rendkívül tagolt államban egymást követik a különféle erőszakos cselekmények, a három főbb politikai erő, a katonák, az iszlamisták és a demokraták még mindig komoly csatározásokat folytatnak egymással a hatalomért, miközben a pakisztáni államberendezkedést továbbra is az alapvető gyengeség jellemzi.

Hatvan év távlatából is eldöntetlen még az a kérdés, hogy milyen identitás jellemezze Pakisztánt: egy liberális demokrata, avagy egy mélységesen iszlamista? Mindez elsősorban abból ered, hogy az ország az iszlám mérsékeltebb és konzervatívabb irányzatának találkozáspontján fekszik, valamint hogy anno felekezeti alapon került sor az államalapításra, miközben a politikai intézményrendszer kiépítése során bizonyos liberális alapelveket is igyekeztek beemelni. A két világnézet birkózásából az idők folytán a katonaság profitált a legjobban, amely mindkét oldalon megvetette a lábát, és igyekezett egyensúlyt teremteni a versengő felek között, közben pedig domináns pozíciót harcolt ki magának a rendszerben.

Ennek megfelelően nem mindegy, hogy most milyen viszony jön létre a demokratikus kormányzat és a befolyásos hadsereg között. Ez ügyben azonban a katonaságnak a legnagyobb kormányzó párttal, a Pakisztáni Néppárttal szembeni ellenérzése nem sok jóval kecsegtet. A párt ugyanis retorikájában erősen hadsereg-ellenes, és igyekszik a fegyveres erőket minden baj okozójaként feltüntetni, miközben vezetőinek többsége sohasem szolgált a seregben, és kapcsolatokkal sem rendelkezik a tisztikaron belül. A terrorizmus elleni háborúban való részvétel, valamint az országot fenyegető törzsi villongás és etnikai szeparatizmus mindazonáltal továbbra is nélkülözhetetlen szerepet juttat a fegyveres erőknek.

A hadsereg politikai aktivizmusa mellett az iszlamisták fokozott térnyerése veszélyezteti leginkább az újonnan formálódó demokratikus rendszert. A szélsőséges iszlám terjedése, Pakisztán talibanizációja már régóta komoly fenyegetésként jelentkezik, az Egyesült Államok terrorizmus ellenes fellépésének köszönhetően azonban az iszlamisták még befolyásosabbá váltak az országban, amit az iszlámábádi vörös mecset tavaly nyári elfoglalása is egyértelműen bizonyított. Az iszlamizmus erősödésében természetesen szerepet játszik az is, hogy a központi kormányzat továbbra sem képes ellátni a közoktatási és közegészségügyi feladatokat, amelyeket így az iszlamista csoportok oldanak meg.

A fegyveres erők és az iszlamisták mellett a pakisztáni demokrácia sikerét veszélyeztetik azon egyéni sérelmek, személyi rivalizálások és ideológiai ellentétek is, amelyek napjainkban, a választási győzelem okozta eufóriát követően kerülnek felszínre a koalíciós kormányzatban. Így például a korábban felmentett bírák újbóli kinevezését valamennyi kormánypárt támogatja, annak mikéntjében, valamint alkotmányos jogkörüket illetően még sincsen egyetértés közöttük. Komoly feszültségforrás magának Pervez Musarraf elnöknek a személye is, akinek a szerepét eltérően ítélik meg a politikai pártok vezetői: amíg Navaz Sarif (Pakisztáni Muszlim Liga) teljes egészében igyekszik elhatárolódni tőle, addig Aszif Zardari (Pakisztáni Néppárt) hajlik a pragmatikus együttműködésre.

Pakisztán nehéz helyzetben van tehát, hiszen a hosszú távú stabilitást csak úgy lehet elérni, ha olyan megegyezés születik, amely valamennyi politikai szereplő számára elfogadható. Mindez azonban az érdekek sokfélesége, illetve egymással való versengése miatt aligha képzelhető el. Az ország etnikai és vallási tagoltságát, a társadalom jelenlegi töredezettségét, valamint a korábbi demokratikus kísérletek sikertelenségét szem előtt tartva nem valószínű, hogy Pakisztánban egyhamar valódi demokratikus rendszerváltásra kerül sor. Helyette minden bizonnyal tovább folytatódhat a három hatalmi központ birkózása.