Vajon borulhat-e a terror elleni koalíció?

AZ AMERIKAI-PAKISZTÁNI KÉNYSZERHÁZASSÁG JÖVŐJE

Az Egyesült Államok és Pakisztán viszonyát mindig a kényszerházasságok jellemezték. Így volt ez a Szovjetunió afganisztáni bevonulásakor, s így van ez most is, amikor Washington a terrorizmus elleni háborúját folytatja Közép-Ázsiában. A pillanatnyi érdekazonosság azonban, mint a múltban, most is számos feszültséggel és problémával terhelt: Pakisztánban növekszik az Amerika-ellenesség (az USA jelenleg népszerűtlenebb, mint az ősi rivális India), és emellett egyre jobban terjed az iszlámizmus, az Egyesült Államokban pedig fokozódik az elégedetlenség és a bizalmatlanság az iszlámábádi vezetéssel szemben, miközben a demokrácia támogatásának dilemmájával is szembe kell nézniük a washingtoni döntéshozóknak. A demokratikusan megválasztott pakisztáni kormányzat új terror ellenes stratégiája pediglen megmutatta azt is, hogy az amerikai-pakisztáni szövetségen belül komoly ellentétek vannak az iszlám szélsőségesekkel szemben folytatott küzdelem mikéntjét illetően.

A március hónapban hivatalát elfoglaló Juszuf Raza Gilani miniszterelnök programjában elsődleges prioritásként a béke és a biztonság megteremtését nevezte meg, véleménye szerint ugyanis csak ezáltal lehet biztosítani az ország gazdasági fejlődését, amely gyógyír lehet Pakisztán összes problémájára. Ennek megfelelően az iszlámábádi vezetés a klasszikus lázadás elleni taktikát tette a magáévá, vagyis miközben továbbra is fegyveres csapatokat állomásoztat a kritikus tartományokban, addig igyekszik segélyekkel és tárgyalásokkal megnyerni a régiók törzsi vezetőit is a radikálisokkal szemben vívandó háborúhoz. Ehhez hasonló megállapodások ugyan a Musarraf-korszakban is születtek, de ezúttal úgy tűnik, hogy az újjáépítési és fejlesztési programoknak sokkalta fontosabb szerep jut majd, mint a hagyományos katonai szerepvállalásnak. Az Amerikával szembeni ellenérzések és a szélsőségesek erejének letörése érdekében a stratégia egyben igyekszik az USA mozgásterét is szűkíteni, amely ezután a korlátozások fényében aligha tevékenykedhet majd önállóan a pakisztáni területeken.

S éppen ez az, ami fejtörést okoz az amerikai vezetésnek, amely elutasítja a tálib szimpatizáns erőkkel való megegyezést, és a határozottabb fellépést pártolja a radikális csoportokkal szemben. Washington ahelyett, hogy a demokratikus erőket venné pártfogásba, mint már annyiszor a korábbi években, most is egy erősen centralizált és diktatórikus pakisztáni rendszerben érdekelt, amely erős annyira, hogy a meglévő Amerika-ellenes érzelmek ellenére is kiszolgálja Washington térségbeli érdekeit. Mindezt jól szemlélteti a Pervez Musarraf elnökkel köttetett történelmi szövetség. A pakisztáni hadsereg az évek során az iszlám egyenlősítő erejét és a szomszédos India jelentette háborús fenyegetést kihasználva meghatározó szerepet vívott ki magának az országban, emellett pedig szoros kapcsolatot épített ki a különféle iszlamista csoportosulásokkal is. Ennek fényében nem meglepő, hogy az Egyesült Államok továbbra sem hajlandó elengedni Musarraf elnök kezét, aki a hadseregen belül még mindig komoly befolyással rendelkezik, ráadásul elszánt támogatója a militánsokkal szembeni katonai akcióknak is.

Az amerikai-pakisztáni szövetségnek tehát számos buktatója van, a különleges kapcsolat azonban továbbra is fennáll, és aligha valószínű, hogy komolyabb szakításra kerül majd sor a terrorizmus elleni koalícióban. A felek túlságosan fontosak egymás számára, mintsem hogy felrúgják az együttműködést, még ha annak kellemetlen elemei is vannak. Pakisztán nem tudja önállóan felvenni a harcot a vallási szélsőségesekkel szemben, ehhez mindenképpen szüksége van az amerikai segélyekre és támogatásokra, bármekkora is legyen az országban tapasztalható Amerika-ellenesség mértéke. Az Egyesült Államok szintén nem nélkülözheti Pakisztánt, amely stratégiai fekvése miatt főszereplője a terrorizmus elleni háborúnak, kaotikus belpolitikai helyzetének és nukleáris fegyverarzenáljának köszönhetően pedig komoly bizonytalansági forrás is a térségben. Éppen ezért előbb vagy utóbb Washington alkalmazkodni fog az új pakisztáni irányvonalhoz, s talán a történelem során első ízben a demokratikus erők mellett kötelezi el majd magát a pakisztáni politikai erők csatározásában.