Irán, Irak és az Egyesült Államok

VAJON KINEK AZ OLDALÁN ÁLL A TEHERÁNI VEZETÉS?

Irakban Szaddám Huszein rendszerének megdöntése óta folyamatosan növekszik a szomszédos Iráni Iszlám Köztársaság befolyása, mindazonáltal ennek a befolyásosságnak a mértékét és az irányát aligha lehet egyértelműen meghatározni. Teherán lényegében azt mondhatjuk, hogy egyszerre „okozója” és „megoldója” az iraki konfliktusoknak és bizonytalanságoknak. Egyfelől szorgosan igyekszik részt vállalni az arab ország újjáépítésében, illetve a közrend és a biztonság megteremtésében, miközben másfelől a különböző ellenzéki csoportok támogatásával és felfegyverzésével megpróbálja az iraki konfliktusosságot is napirenden tartani.

A bászrai összecsapásokat követően ugyan enyhült a helyzet, de a Szadr városban zajló események továbbra is azzal fenyegetnek, hogy az USA által támogatott iraki kormányzat és az Irán által pénzelt síita milíciák közötti harcok ismételten kiújulhatnak. Irak ugyanis, ha tetszik, ha nem, ütközőzónává vált az Egyesült Államok és Irán között, ahol már most is komoly birkózás folyik a pozíciókért. Az amerikai-iráni szembenállás kiéleződésével, pedig még komolyabb összecsapásokra kell számítani. Irán számára Irak komoly lehetőségeket rejt, hiszen az ottani kaotikus helyzettel egyfelől lekötheti és gyengítheti az amerikai erőket, másfelől pedig a frontvonalat az ország határain kívülre helyezheti.

Az Irakot illető iráni szándékokat mindazonáltal rettentően nehéz pontosan feltérképezni. Senki sem tudja ugyanis pontosan megmondani azt, hogy Teherán mekkora és milyen befolyással rendelkezik a főbb politikai erőket illetően, így például a Muktada asz-Szadr vezette radikális Mehdi Seregére. Mint ahogyan az sem világos, hogy miért tűnnek fel iráni fegyverek a síita militánsok kezében, mikor azok erőszakos tevékenységükkel éppen azt a központi kormányzatot ássák alá, amelynek megerősítésében maga az Iszlám Köztársaság is érdekelt lenne. Ha másért nem is, azért biztosan, hogy megakadályozza a kurdok autonómiatörekvését és biztosítsa a síita vezetés dominanciáját az arab országban.

Irak kapcsán az iráni dilemmát jól szemlélteti asz-Szadr személyének és támogatásának a kérdése. A síita közösség töredezettségét és belső rivalizálását jól ismerő Teherán igyekszik valamennyi frakciót a szárnyai alá venni, hiszen ez által mindenkoron biztosíthatja az iraki befolyását. Asz-Szadr támogatása pedig különösen fontos, mivel a radikális hitszónok rendkívüli népszerűséggel bír az iraki szegények körében. Ő az „iraki Hasszan Naszrallah”. Ugyanakkor a radikális elemekkel szembeni fellépés, mint ahogyan azt a bászrai eset is bizonyította, egyre nagyobb egységet teremt a kurd, a szunnita, illetve a síita erők között, Teherán éppen ezért nem engedheti meg, hogy a radikális csoportokkal azonosítsák.

Harapófogóban szorult tehát az iráni vezetés, amely azonban a negatív visszhangok és a létező ideológiai ellentétek ellenére sem valószínű, hogy a közeljövőben változtatni fog az iraki taktikáján. Aligha fognak elfordulni Muktada asz-Szadrtól, még ha erre mindkét oldalon megvannak a jelek. Nevezetesen az iráni kritika, amit a síita hitszónokkal szemben megfogalmaznak, valamint az erős nacionalizmus, ami a radikális iraki csoportok körében jelentkezik. Az sokasodó ellentétek mellett azonban továbbra is összeköti őket az Egyesült Államokkal szembeni ellenségesség. Teherán az iraki erőszak gázlángját felcsavarva továbbra is komoly fenyegetést jelenthet az iszlám köztársaság rendszerét megreformálni igyekvő Washington számára.