30 éves az iráni forradalom: Ellentmondásos teljesítmény

Az iszlám köztársaság teljesítménye: Paradoxonok sorozata?

Az 1979-es iráni forradalom főbb célkitűzései („Függetlenség, szabadság és iszlám köztársaság”) az elmúlt harminc évben hellyel-közzel megvalósultak ugyan, de az iszlám nyújtotta alternatíva több tekintetben kudarcot vallott, vagy éppenséggel kontra-produktív eredményt hozott.

Az ország függetlenné vált ugyan, de radikalizmusának köszönhetően jelentősen elszigetelődött, s a „páriaság” mind a mai napig övezi az Iráni Iszlám Köztársaságot. Noha a magára hagyatottság elősegítette az ország önellátóvá válását, de ugyanakkor hozzájárult a torz gazdasági struktúrák konzerválódásához is. Az iraki háború megpróbáltatásainak és a gazdasági mellétervezéseknek köszönhetően pedig nem hogy az életszínvonal nem emelkedett, de a társadalmi egyenlőtlenségek sem oldódtak meg. S amíg a forradalom igazi tömegmozgalom volt (milliók vonultak az utcára), addig az iszlám köztársasági rendszer olyan berendezkedést eredményezett, amelyben a polgárok csak, mint „tárgyak” jelentek meg. A szabadságjogok korlátozása és a társadalomszervezési hibák pedig oda vezettek, hogy az iráni lakosság „szekularizálódott”, amennyiben jelentősen nőttek a hivatalos ideológia és a magánvélemények közötti különbségek.

Ám mindez csak a történet fele. Az iráni forradalom, akárcsak más forradalmak a történelemben, egyeseknek lehetőséget teremtett a felemelkedésre, míg másokat letaszított, s megfosztott pozícióiktól és privilégiumaiktól. Az Iszlám Köztársaság sokak számára, a legszegényebb rétegeknek, valóban lehetővé tette, hogy jobb életkörülmények között éljenek, s hogy esélyük legyen a társadalmi és gazdasági felzárkózásra. Ha pedig az egészségügyi és iskoláztatási mutatókat tekintjük, akkor azt láthatjuk, hogy a vallási vezetés sikeresen modernizálta a társadalmat, amely a szigorú szabályok ellenére, most sokkal nyitottabb és demokratikusabb, mint a Pahlavi-érában volt. A forradalom paradoxonjaként például a nők helyzete jelentősen javult: lehetőségük nyílt részt venni az egyetemi képzésben, s betölteni a közélet szinte valamennyi pozícióját. A nemzeti függetlenség visszaszerzése pedig mind a mai napig komoly legitimációt biztosít a rendszernek, mint ahogyan az is, hogy az iraki agressziót sikerült területveszteség nélkül kivédeni.

Az Iszlám Köztársaság teljesítményének és a forradalom sikerességének megítélése tehát igencsak ellentmondásos. A harmincéves forradalmi mérleg egyaránt tartalmaz sikereket és kudarcokat. Nézzük most meg közelebbről, hogy az egyes célkitűzések („Függetlenség, szabadság, egyenlőség az iszlám köntösében!”) miként realizálódtak, s hova-merre jutottak?

Mérleg: Félig tele, félig üres

Nos, a kérdés, nevezetesen hogy a forradalom óta eltelt 30 esztendőben milyen eredményt ért el a Khomeini ajatollah által javasolt iszlám köztársasági modell, nehezen válaszolható meg egyértelműen. Amennyiben a társadalmi egyenlőtlenség és a szabadságjogok változatlan hiányát, vagy a gazdaság rossz teljesítményét nézzük, akkor a forradalmi kísérlet kétségkívül kudarcot vallott. Ha viszont az ország függetlenségét, a honvédő háborúját, az ingatag régióban nyújtott stabilitását, vagy az elért technológiai és tudományos vívmányait tekintjük, úgy az elmúlt három évtized mindenképpen sikertörténetnek számít. Az 1979-es forradalom megítélése így leginkább ahhoz a pohárhoz hasonlítható, amit egyesek félig „telinek”, míg mások félig „üresnek” látnak.